Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1925-04-01 / 8. szám
184 AZ ERŐ 1925. április hó. tisztességesen megkérdezed, nincs-e ott a Mórié úrfi! Mehetsz! — Jóska, te a kollégiumba mész, Pesta meg elszalad a Szombati-utcába Csontosékhoz. Egy-kettő! — No, lóduljatok. Tíz minitum múlva itt legyetek! Asztalos „Esvány“ uram láthatólag meg volt magával elégedve. Bodor füstöt eregetve ült most már harmadszor neki dolgozni. Előbb azonban kiszólt: — Etelka! Semmi válasz ... — Etelkám!... Itthon vagy ? Semmi válasz. Nagydühösen csukta be az ajtót. ■— Mán meg ez sincs itthon. No, nem baj ,— morogta és most már negyedszer ült hozzá, hogy az aktacsomókkal teli kis szobában, a bekandikáló délelőtti naps,ugar mellett elvégezze a Móricra rótt munkát. II. Etelka tényleg nem volt odahaza. A kulcslyukon át kihallgatta, hogy hová küldi apja a cselédeket és mikor meghallotta, se szó, se beszéd, szapora lépésekkel sietett a Hajnal-sziget felé. Az utcán nagyon invitálgatták a Pannik, Mariskák és Ilonkák a játékhoz, de ö csak sietett. — Hová szaladsz, Etelka? — kérdezték tőle. — Apámuram küldött és sietett tovább. Ni, de ki is ént már a szigetre. Meglassította lépteit. A szigeten minden virágzott, óriási fák integettek az égnek zöld lombjaikkal, amelyeken keresztül a napsugár mint valami pajkos manó hol bekukucskált, hol meg eltűnt. Néma volt a természet, csak a rigó szólalt meg néha a jegenyén és távolról meg idehallatszott a javában dolgozó vízimalom mormogása .. . Etelka kis házikóhoz ért, az ablak nyitva volt és bent az asztalnál ült egy kisszakállú pörge bajuszú fiatalember. Etelka elsimította arcába omló haját és benézett. Nem vette észre! Hogy örült!... Aztán meglátta, hogy az ajtó nyitva van, jót gondolt. Ledobta csöndesen a cipőjét és beosont a szobába. Még most se vette észre ... Odament és befogta ezemét... A fiatal Jókai, mert ö írt ott, felrezzent. — Etelka, -— szólt örvendezve, — te tudod, hogy én itt vagyok? — Tudom, -— felelt szemrehányóan — tudom, hogy már egy hete idejársz. Apámuram eléggé haragszik. Most már Móricon volt a pirulás sora . . . — Igen, most is keresett, azért jöttem ki, hogy megmondjam! Mit csinálsz itt? — No, nem bánom, — szólt Jókai nevetve — neked elmondom ... Ülj le szembe velem . . . Etelka leült. Jókai odament az ablakhoz és miközben a hajnalsziget fái vígan bólogattak az enyhe szellőtől érintve, a szobába beomló tiszta friss illat, meg a napsugár kiváncsiskodására ... a fiú hozzákezdett az olvasásihoz ... Olvasott. Olvasta az elsőt, amiből száz lett. .. olvasta a Hétköznapokat. . . És Asztalos urambátyám dühösködött délután is, másnap, harmadnap is. Sőt megmondta 48-ban is: — Jó fiú volt a Móric... Sokra viszi, de, hogy jó fiskális legyen . .. azt egyenesen én tagadom! . . . Amiért hála legyen az Úristennek, hogy úgy történt. Arady Zsolt, VIT. o. t. (Kaposvár). Jókai és a tudomány. Miben egyezik Jókai „Fekete gyémántok“ című művének az első fejezete az újabb földtörténeti tudománnyal l Jókai regénye sok helyen nem egyezik a valósággal. Legtöbbször az egyes korokat cseréli föl. Más korban ír le több állatot, mint amikor tényleg éltek. Könyvét azzal kezdi, hogy „igaza van Mózes pentateuchusának a teremtés hatpapos voltára nézve. Csakhogy a napokat isteni íövenyórával mérte, amiben minden lecsurgó fövenyszem: egy év. Az egész nap azután százezer év. Ezeket a napokat az egyes földrétegek mutatják és legelső ilyen réteg a gránit és porphir. Ez alatt már tűz van. A tűzön alul van a gőz.“ Jókai itt tűz alatt az olvadt anyagokat érti, a gőz alatt pedig a gúzállapotban lévő anyagokat. Azt írja J ókai, hogy a vulkáni tűz csak a bazaltot szülte, de már több olyan anyagot is találtak, ami szintén vulkáni termék. Ilyenek a liparit, trachit, fonolit, andezit. Jókai még nem tudta, hogy mi az az erő, ami a gránitot, mint kocsonyát a föld felszínére tolta. Már kiderítették, hogy iá föld belsejébe igen sok víz szivárog be s az attól a hőtől, ami ott van, gőzzé változva, oly nyomást gyakorol a megolvadt kőzetekre, hogy azok kénytelenek valami nyitáson a szabadba ömleni. „Az első rétegben tengerhinár, páfrányok, zsúrlók és korpafüvek voltak csak; az állatvilág csak csigákból és kagylókból áloltt.“ Ezt, úgy látszik, Jókai nem jól tudta, mert a legelső réteg korában csak tengerhinár élt, a páfrányok, zsurlók, korpafüvek meg később, a karbon-korszakban nőttek. Csigák, kagylók még egyáltalában nem voltak, csak néhány protozoafaj, korall, fejlábú élt, meg a trilobiták, az ősrákoknak egyik osztálya. A kagylók meg a csigák csak a szilurban éltek. „A szilurban, a felsőbb rétegben, már halak jelen nek meg, mintegy 1500 faj. Ezekhez hasonló egy sem él már a földön.“ A szilurt itt összetéveszti Jókai a devon-korszakkal mert csak abban éltek halak. Azt mondja Jókai, hogy már egy hasonló sem él azokhoz a földön, pedig még van egypár. Ilyen a tok, meg a viza. Azok a halak nem különültek 1500 fajra, csak százra. „A még felsőbb rétegben, a devonban megkezdődik a saurusok világa. Ezek öles szörnyetegek voltak. Egymás húsával éltek az állatok, növényevő nem volt köztük. Az első füevő az óriási ignanodon volt. Ez a jura-alkotásban jelenik meg a krétarétegben.“ Itt Jókai megint összecseréli a korokat. Azt írja, hogy a saurusok a devonban éltek, pedig nem úgy volt, mert a devonban csak alsóbbrendű állatok éltek, míg a saurusok a föld középkorában éltek. A devon-korszak a föld ókorában volt, „Az állatok egymás húsával éltek, növényevő nem volt köztük.“ Ez sem így volt, mert a brontosaurus növényevő volt. „A légkör kétszer oly magas volt, mint most. Az ég nem kék, hanem porcellán színű, reggel meg este tüzvörös. A nap és a hold feljövetelükkor kétszer nagyobbaknak látszottak, mint most. A föld rétegei át vannak fütve. A tenger tízszer akkora, mint a szárazföld. A szárazt csak szigetek képezik s majd mindegyiken volt legalább egy vulkán. A két pólus közt örökös volt a nyár, csupán a két sarkon van hó meg jég.“ Jókai itt a föld ókorabeli képét próbálja lefesteni. Ez mind megtörténhetett, de csak föltevések, nincs rá bizonyítékunk. „A páfrányok, zsúrlók óriási szálfák voltak. A
