Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1925-04-01 / 8. szám
1925. április hó. AZ ERŐ 183 Jóka i. Talán, ha élne, nem folyna vér, Nem szúrna gyilok, nem lenne bánat. Bűvös meséi csöndbe ringatnának Minden gonosztevőt, S az ember előtt Több lenne az Élet, több lenne a kenyér. Talán, ha élne, Bégéivé, mesélve, Nem így történt volna, nem így esett volna, Ha harci riadót, vagy zengő békedalt Jókai dalolna. Talán ha élne, regét mesélve Az a kopott rokka Nem pihenne árván, új időket várván Pókhálós sarokba. Bűvös mesék mellett, Magyar nóta mellett — Peregne a rokka, Peregne a rokka .. .. (Nyíregyháza, 1925.) Dienes István. Az első. Asztalos István fiskális uram kezébe vette hosszú csibukját, nagy kényelmességgel meggyujtotta és vígan kezdte a füstöt eregetni . . . Azaz, dehogy vígan! Alighogy leült, - felállt, elindult, aztán megint letelepedett. . . Csak nem tudott nyugton maradni: újra feltápászkodott nagy nyögéssel, — derékfájása volt szegénynek, — az íróasztalához bandukolt, közbeközbe nagyokat suhintva a osibukkal... De azért volt a csibuk csibuk, és nem nádpálca, hogy kipotyogjon belőle a tűz. Áldotta is ám! —- A ragyogóját ennek a világnak, nem kiesett! ? Oszt mér’? — morfondírozott tovább. — No mér’ mán? Ha jól meggondoljuk — (és nagyot csapott újból a levegőbe, hogy most már a dohány is kiesett) — a Móric miatt! Már három napja nem volt idebe’? Rábíztam a Róka-ügyet is, oeztán még hol tart? Itt van la — és felvette nagydühösen az írást. — „Nagytekintetű Róka Mátyás Uramnak, Esztergom.“ Enynyi az egész ... No, megállj! Az öreg úr láthatólag haragudott. Különben is vármes természetű volt, hát még most. Hatalmas alakja kiegyenesedett, végigsimította hosszú bajuszát és fújt egy nagyot. — Nem való ez a Móric fiskálisnak... Mondta a Vály rector uram is . . . Elpityeredeti a múltkor is, mikor egzekválni ment! Nem vót szíve elvinni a paraszttól a Riska tehenet! Hej, hej... Nagyon lágyszívű ez a mai fiatalság! Bezzeg ón — és nagyot ütött a mellére, aztán legyintett. — Hej, no' hagyjuk .. . — Aztán, mint a ki jót gondolt, a homlokára csapott és az ajtóhoz indult. Kiszólt:-— Etelka, te .. . különben csak maradj! Marosa, Peti, Pista, Jóska! Egy-kettő begyüttök! Azzal megelégedetten újból meggyujtotta a csibukot és kezeit dörzsölve hozzáfogott a Róka-ügyhöz. Nemsokára nyilt az ajtó és beperdült rajta Marosa. — Tetszett híni fiskális uram! Asztalos István félrenézett a szolgálóra: — Várj. Másodiknak Peti dübörgött be: — ’Csés jóreggöt! Má’ mögitattain a lovat... oszt.ánuéik ... — Nagyot húzott a szíjján. A fiskális fel se nézett: — Várj! Harmadiknak Pista, a kocsis, nyitott ajtót: — Hej azt a füzfánfütyülö fészkes fülemüle, ragyogóaadta hétfenekü, dobos vén szarka mindenit. .. Gazd’uram ellop . . . — Várj! Végre aztán Jóska is betopogott. Ez mär nem mert szólni. Igaz is, hogy vékony, cingár legényke volt. Most már felállt az öreg. — Itt vagytok? — Aztán be sem várva a feleletet, hozzákezdett:-— Marosa, te elmész Jókayné nagyasszonyhoz. Oszt’ ha otthon találod ,a Móric fiatalurat, idaküldöd. Kilódulsz! — Peti, téged elvisz az ördög Vály rector uramhoz,
