Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1925-02-15 / Jókai szám
148 AZ ERŐ 1925. február hó. Ott voltak a sejtelmes próféciák messze századokból, a jelen időkre jóslók és nagy emberek emlékezetre méltó mondásai. Közben tarkázva voltak a lapok nevezetes arcképekkel. Némely arckép olyan is volt, amelyhez nem volt törzs. És rég elhangzott, eltiltott, a levegőből is kitépett dalok hangjegyei, miket egykor tárogatóban fúttáik, táborban énekeltek s miknek nfern volt szabad hangzani többé. A csittvári krónika azokat ie megőrizte. Szerzői mindenhez értettek, íráshoz, rajzoláshoz, zenéhez, a világ minden nyelveihez és mindenütt jártak, mindent megtudtak, összeszedtek, megtakargattak. Ilyenforma tartalma volt a csittvári krónikának. Nagy vastajg könyvre nőtt már az fel s minden évben új meg új lapokat tettek hozzá, mik nem voltak egymáshoz fűzve, hanem közös tábla gyanánt egy nagy borjúbőr-borítékkal voltak összefoglalva. A krónikaírók mindig tizenkotten voltak. Eskü és becsületszó kötelezte őket, soha senkinek, semmi esetlsen el nem árulni a krónika hollétét. Ha egy eltávozott a colleginmból, helyette választoltak újat, de annak mind a tizenegy tag szavazatát kellett birnia. Voltak tanárok, kik diákkorukban szintén resztvettek a krónikaírásban, akik aztán a hatalmi polcon ülve, ellene fordítók nézeteiket; de már azok hiába keres ték a krónikát ott, ahol az ö idejükben volt, már akkor máshová volt az rejtve. Reverendissime A... három esztendeig kutatta a krónikát inquisitori buzgalommal s azalatt mindennap rajta ült. Ott volt a kathedrája- padozata alá rejtve. Ott persze nem kereste senki. Jókai Mór. Mathematíkai tréfa. Nem ismeri ön azt az adomát az angol hajóskapitányról, akinek egyszer a hajóslegényeit meg kellett tizedeltetni, mert gyáván viselték magukat az ütközetben ? — Nem ismerem. — Harminc matróz közül tizenötöt meg kellett neki lövetni; aztán feli irlandi volt, fele anglus. Az irlandiakat ki nem állhatta. Hát mit csinált? Felállította őket sorba ezen vers szerint: „Populeam virgam mater regina tenebat.“ Hadd mutatom meg ezt sorba rakott palackokkal. A gömbölyűek az anglusok, a négyszögletüek az irlandialc. így állnak ni, szépen: Po— pu— le— am— vir— gam- ma-OOOO □□□□□ OO □ ooo □ o tér—- re— gi— na te— ne bat □ □ OO □□□ O □□ OO D Akkor elkezdték számlálni sorba, minden kilencediket főbelötték: az anglusok mind megmaradtak, az irlandiak mind meghaltak. Látja-e? Kilenc! Megint kilenc! Valamennyi négyszögletű mind a földön fekszik. ' Jókai Mór. FELHORD. Találós kérdések. — De hát most feleljetek meg még egypár kérdésemre, édes fiaim, amikre ugyan még eddigelé senki sem felelt meg, de hiszen ti nem is lehettek olyan tudósok, mint én magam, aki ezen kérdéseket alkottam. Ezeket csupán azért szoktam nektek feltenni, hogy az elbizakodottságot távoltartsam tőletek. Tehát legelőbb is hány font füstöt lehet nyerni egy mázsa fából ? (Ezek és a következők mind olyan régi élcek, hogy a humor világában a kőkorszakot képviselik.) Előbb Nyaviga úr felelt, szerényen és okosan. — A füst voltaképen megfoghatatlan anyag lévén s a mérőserpenyőt lefelé fordítani nem lehetvén, e kérdés a megoldhatatlanok közé tartozik. — Jól van, fiam. A szerénység így szokta rendesen elismerni, amit föl nem fogha/t; hát te, hogy is hívnak? Mit felelsz rá? Hallos vállvonva mondái........... (?) — Ita est* — felelt az esperes egy negyedrész szájjal. No, de most. Mi a legbecsesebb drágakő? (Csakugyan kökorszakból szedi élceit.) — Legbecsesebb drágakő a gyémánt, — felelt meg Nyaiviga úr, — mely talaltatik Braziliában. — Sic, sic. Ezt szokták mondani valamennyien. Jól van, fiam. De nem úgy van. Hát te másik, hogy is hívnak? — Engem Dallos Ádámnak hínak; a legbecsesebb követ pedig........... (?) — Accurate. De most adok fel nektek egy megoldhatatlan feladatot: hol van egy kréta? S ezzel az esperes úr hogy egy cölöpépítészet korszakából való rúna-élcet is hozzon napvilágra, mely mint archaeologiai lelemény nagy beccsel fog bírni mindenkor, ezt írá fel a táblára: O OUID TUA TE B BIS BIA ABIT AAA S ET IN AMAMAM A A! •— Ez az én epitaphiumom, édes fiaim. Melyet rajjtam kívül el nem tud olvasni senki. Pedig ennek a jutalma a legjobb akadémiai promoeió a Tiszántúl. Nyaviga úr tudta, mit kell felelni. — Én valójában sokkal csekélyebbnek erezem tehetségemet, minthogy ily mélységes titok fölfedezéséhez csak hozzá is merjek fogni. — Derék, emberséges ifjú. Erroris agnitio est dimidia emendatio. A hibának elismerése fél megjavulás. No, te másik, hogy is hívnak? Most állj elő! Ubi nóta pernicitas! Dallos hebehurgya ember volt, szeles ésszel rögtön leolvasta a tábláról az epitaphiumot. Jókai Mór.
