Az Ember, 1954 (29. évfolyam, 2-47. szám)

1954-01-23 / 4. szám

2-ik oldjl AZ EMBER JANUARY 23, 1954 vendetes és a világ békeszerető népeit reményekkel tölti el a jövőt i illetően. Berlinben a Szovjetuniónak alkalma lesz bebizonyítani békeszán­dékának őszinteségét. Ha erre sor kerül, akkor meg lesz a lehetősége a nyitott nemzetközi kérdések tárgyalások utján való rendezésének. Az emberek milliói izgalmas várakozással fogják figyelni a berlini négyhatalmi értekezlet tanácskozásait. Fokozott az érdeklődés a Vas­függöny mögötti szenvedő népek részéről, mert feltételezik, hogy a né­met kérdés rendezése után sor kerül a középeurópai kérdés rendezésére is. E remény mellett felmerül az aggodalom is, vájjon a nyugati nagy- | hatalmak a világbéke megmentése érdekében nem fogják-e véglegesen | feladni Kczépeurópát? Vájjon tudatában vannak-e a nyugati állam- ' lérfiak, hogy az erőszakos szovjet hódítások végleges tudomásulvétele esetén megrendül a nyugati hatalmakba vetett hit, amely ma a bol­­sevizmus elleni ellenállás erkölcsi alapja. A Vasfüggöny mögötti leigázott népek megnyugtatása érdeké­ben, felelős helyről pozitív kijelentések hangzottak el. Hangsúlyozták, hogy a Szovjetunióval való megegyezés ára nem lehet a leigázott népek eserbenhagyása! A berlini négyhatalmi értekezlet csak akkor végezhet eredményes munkát, ha a külügyminiszterek tudatában vannak annak, hogy a kö­zépeurópai országok függetlenségének visszaállítása nélkül nem lehet megteremteni az európai biztonságot és nem lehet biztosítani a tartós békét! LEVELEK: “Végre meg kell fognunk egymás kezét . . (Weber Tibor levele Göndör Ferenchez) Fárisi Panoptikum: Téves kapcsolás Irta: JÁVOR LÁSZLÓ Kedves Barátom! Sokrétű elfoglaltságom miatt kissé megkésve intézem Hozzád e sorokai, de mégis elküldöm Neked “Karácsony 1953”-’aan című, mé­­lyenjáró ünnepi cikkeddel kap­csolatban. Olyan érzéseket lob­­toantott fel bennem ez a cikk, mely felett nem lehet napirendre térni. írásod első mondata: “Rendü­letlenül hiszek a szeretet örök vallásában.” Valóban ezt kellene minden embernek éreznie a szere­tet, a karácscony ünnepén és ha úgy lenne, boldogabb időknek mennénk elébe. “Nincs faji és fe­lekezeti különbség ezen a napon, -amely minden ember közös ünne­pe” — irod cikkedben a bölcs em­ber meggyőződésével. Úgy érzem, hogy ezek örök igazságok és útmu­tatások, melyek az ünnepek han­gulatában keltek, de minden jó ember számára az ünnep-utáni, gyorsan eltűnő mérföldkövek kö­zött, az elkövetkezendő időkben is nagyon megszívlelendők lennének. Három kerestetés -­Kedves Szerkesztő Ur! Kissé késve Írom e köszönő so­rokat, de ezt bocsássa meg nekem. Ön az egyik multévi (májusi) számban a kérésemre közzétett 3 keresietést, mégpedig díjmente­sen. örömmel közlöm, hogy mind­háromra választ kaptam, sőt azó­ta állandó levelezésben és újra meghitt barátságban vagyok a ke-Nekünk, maroknyi magyarságnak, a szeretet hidján kéz-kézben kel­lene mennünk s végre, uj és régi hazánk szent szolgálatában—mint ahogy Father Gáspár mondotta a Mindszenty-ünnepen tartott be­szédében—végre meg .kell fognunk egymás kezét, az el nem múló ka­rácsonyi hangulatban, a megértés, I a szeretet, a megbocsájtás érzé­sével szivünkben. Nem volt véletlen, hogy a “Voice of America” kitűnő cikkedből kül­dött reménysugarat az óhaza ko­mor viharlevegőjén át a magyar testvéreic számára. Ha a “Szeretet Örök Vallása” lenne a külpolitika szikla-alapja, akkor ez a krisztusi ige ismét megváltaná: az emberiséget a föl­dön és megmutatná a kivezető utat a szabadság és a boldogság felé. Legjobb .kivánataimmal mara­dok tisztelő hived: WEBER TIBOR New York City három jelentkezés! resett személyekkel. Ezúton küldöm Önnek hálás kö­­szönetemet, hogy ismét felvehet­tem a régi kapcsolatot gyerekko­ri barátaimmal. Utólagosan is boldog uj évet kívánok úgy Ön­nek, mint a t. szerkesztőségnek és szívélyesen üdvözlöm önt: FRANK AGNES Reggel tíz óra volt, de ez csak később derült ki. Csengett a telefon, félig be­hunyt szemmel, álmosan a készü­lék után nyúltam. — Halló . . . Mirabo 90-76? — érdeklődött egy női hang. — Sajnos ez a szám nem én va­gyok—motyogtam és letettem a hallgatót. Tíz perc sem telt el, újra csenge tt a telefon. — Halló . . . Mirabo 90-76? — kérdezte az előbbi hang. — Könyörgöm, ne legyen szóra­kozott, én Mirabo 90-86 vagyok és aludni akarok! . . . — Bocsánat . . . — Minden meg van bocsájtva — ! nyugtattam meg a hajnali téves kapcsolót és elszunnyadtam. Berreg a pokolgép, a ménkű csapjon bele! — Halló . . . Mirabo . . . — Igen, Mirabo vagyok, de ki­csoda maga? A telefonközpontban nem fizetett elő arra, hogy isme­retlen urak legénylakásába min­den előzetes bejelentés nélkül be­rontson hajnalban s pont hoz­zám a hálószobámba. — Bocsánat . . . Tiz óra van. — Az nekem hajnal, de megbo­­csájtok, ha megmondja, miért hi­vott fel háromszor. — Csak egyszer hívtam fel, most először. Az első két hivás tévedés volt. Egyszerűen csak kiváncsi voltam ki lehet az, aki nem tudja hány óra van, alszik, felébred, nem dühöng, él céltalanul, talán úgy mint én. — Kicscoda maga? — Én Mademoiselle Jasmin va­gyok, a számom (bemondja a te­­lefónszámát). írja fel s hívjon fel, ha egyszer eszébe jutok. Felírtam a Mademoiselle számát és elaludtam. Jasmin női név, egy virágfajtának is a neve, valamint az egyik párisi telefonközpont névadója is egyben. Múltak a na­pok, el is felejtettem Mademoi­selle Jasmint . . . Egyik reggel csengetett a telefon: — Halló, Monsieur Mirabo? Itt Mademoiselle Jasmin . . . — Oh ma ehere Jasmin . . . — Zavartam? — Nagyon. Álmodtam és felza­vart — szóltam szigorú hangon. — Bocsásson meg. — Megbocsájthatatlan. Magá­ról álmodtam — ezt mormoltam Jasminnak, mert más nem ju­tott az eszembe. — Mesélje el, mit álmodott. — Arit is? Szörnyű a nappal egyik véres bosszúja: az, hogy megöli az álmot ... az ember nem élhet tovább álmaival, elfelejti a nappal kegyetlen világításában és világában. — Gondolkozzon! . . . — Drága Jasminom, sejtem már, jaj ne szakítson félbe, a sa­ját hangom is zavar, szavak nél­kül tudnám csak elmondani, a kagylót a szivemre téve, maga így is megértene mindent. így? . . . Elhallgattam, mert álmos vol­tam; tekintetem egy kék papírra esett, sziveift mély bánattal telt meg, majd kicsordult a könnyem, mert a levélhalom között levő kék papiros a gázszámla volt s borzal­mas mondat vicsorgatta ott fe­lém a fogát: “utolsó felszólítás”. Jasminka hangja törte meg a csendctt, édesen búgott a hallga­tó, mint egy távoli gordonka szor­­dinóval tompítva. — Folytassa, beszéljen, beszél­jen . . . — Tudja — rágyújtottam, a ci­garettámban csutkák voltak; nyomkodtam a vacak cigarettát, közben gondolkoztam, mit is me­séljek. — Nevessen ki, akkor is el­mondom: a Tuilleries kertjében, a királyok kastélyában ténferegtem, italtól és tánctól, ifjúságtól és bá­j Hatoktól fáradtan és feldúlva. Mögöttem a kastély termei ezer gyertya fényétől ragyogtak; bál volt a termekben, de a kert nép­­telen. Még a palotaörség őrszemei se cirkáltak. Messze, messze a Champs-Élysées mezői is szunyó­káltak, a dombokon túl aludt min­den. A balparton is aludt a Város, egy-egv mécslámpás alak imboly­góit az éjben, de az is lehet, hogy l a Szajna uszályosainak fényjelei 1 vibráltak vagy talán maguk a | csillagok, vagy csak képzeletem volt mindez, ifjú szivem kápráza­­ta. A gyertyafényes ablakok árnyá­ból Mozart Varázsiuvolájának dallamait hozta felém a szellő és a boldogtalan apród teste belereme­­! gett. Az alvó szökőkút mellett ak­kor megláttam magát. . . Zöld bokrok mélyéből lépett ki, talán I azért, hogy a tavacska szökókutja | alatt megfürödjön. Amint elha­ladt mellettem, felkiáltottam: “óh, Jasmin, imádott Jasmin . . Mutatóujját ajkához emelte, az­tán csókot dobott, egy élő rózsa hullott felém. Útját elállta átölel­tem, térdenállva csókoltam, mint a bolond. Mikor ajkához értein, kegyetlen, józan világosság csa­pott ki az éjből és hidegen, csu­­folódva felbukkant a szürke reg­gel. És maga hirtelen szoborrá merevedett, a park egyik szobra lett csupán. . . A Hajnal, egy mez­telen márványalak. aki az éj fáty­lát vonja el titokzatos arca elől s homloka fölött tükröt emel: a Na­pot. Ezt álmodtam . . . Jasmin hallgatott, hosszan, üre­sen teltek el a percek és én letet­tem a hallgatót. Kiugrottam az ágyból, gyorsan felöltözködtem, zsebembe gyűrtem a gáztársaság kedvrontó utolsó felszólítását és elmentem a köz­pontba haladékot kérni. Ide - odaküldöztek, végül az egyik ketrec elé kerültem, oda­adtam a számlát. A hivatalnok forgatta, aztán egy nagy könyvre tette a számlát, aminek a hátán észrevettem Jasmin elveszettnek hitt telei ónszámát. Kikaptam a ketrecből a számlát és rohantam vele az első telefonfülkébe . . . Mielőtt a tárcsához nyúltam — kasszát csináltam. Igen, futja két kávéházi fogyasztásra. — Halló, Mademoiselle Jasmin? _ Monsieur Mirabo! . . . — Beszélnem kell magával, sze­mélyesen, nem igy . . • — Mikor? — Azonnal. — Hol? — A Champs - Elyséen, vagy várjon, inkább a Saint Germain­­en, a Deux Magotban, vagy ahol akarja. Félóra múlva ott vagyok. Aki előbb érkezik, az bevárja a másikat. Hogyan ismerjük meg egymást? Gyerekjáték. Rohanok, au revoire . . . Félóra múlva a kávéházban vol­tam, a telefonos kisasszonyt arra kértem, menjen végig a kávéhá­zon és kiáltsa: Mademoiselle Jas­min. Követtem a nőt. Az egyik asztal mellett világos kosztümös nö kapta fel a fejét. Elé léptem. — Monsieur Mirabo . . . Leültem, beszélgettünk, mint két régi barát. Jasmin diszkréten vizsgált, én is őt. Harminc éves lehetett, haja barna, hullámos; arca sápadt, hosszúkás. Szemében valami láthatatlan könny csillo­gott, Nevetett, gyakran nevetett, de nevetése szokatlan fáradtság­gal csengett. Lassan tizenkettő lett. A kávé­­házzal szomszédos vén templom harangja kongott a józan polgá­rok felé: földi halandók ebédelje­tek, ha van miből. Mi nem mozdultunk. Ültünk szorosan egymás mellett, Jasmin­nak édes parfőmjét éreztem s el­felejtettem józan polgári köteles­ségemet, az ebédet. Aztán egy óra lett, aztán kettő, a kávéházban cserélődtek a ven­dégek, mi csak ültünk, ültünk, az élet semmi-dolgairól beszéltünk és Jasmin szomorúan nevetett. Éhes lettem, de nem mertem megkérdezni barátnőmet, hogy hol ebédel, mert hátha azt. mond­ja, hogy velem és akkor baj van. Végül elmeséltem, hogy őrülten fontos ügyben el kell rohannom és ha akarja, este találkozhatunk akár itt is. — Nem hiszem, hogy többször találkozunk, maga nem jön el többet — fordult felém és busán felnevetett. — Esküszöm! . . . Tenyerét a számra tapasztotta: —Ne esküdjön! Felálltam, elhúztam előle az asztalt, udvariasan előre enged­tem. Ö félredölt felsőtesttel meg­indult a kijárat felé. Nem mert rám nézni, tekintetét a földre szö­gezte. Tragikus pillanatok voltak amig az ajtóhoz értünk; úgy men­tem utána mint a gutaütött. 1 él­tem, hogy ismerőssel találkozom, azt hittem, hogy az egész kávéház: i rajtam röhög, mert olyan növel sétálok, akinek mülába van. De követtem, hősiesen. A szerencsétlen lány megállt az ajtó előtt, kezet nyújtott. — Isten vele, a Dieu Monsieur Mirabo . . . Megszorítottam szép, jéghideg kezét. — A Dieu, Mademoiselle Jas­min . . . Taxi állt a kávéház előtt, mii­­lábát esetlenül maga után huzva beszállt, hátradőlt a kocsiban és behunyta nevető szemét, amibeni titkos könnycseppet láttam min­dig, de nem tudtam, hogy miért. “CAFÉ NARKÓZIS” “Café Narkózis” címmel most van sajtó alatt Jávor Lászlónak párisi verseskötete, amelynek mesteri eimlapját Vértes Marcel rajzolta. A kiváló költő lapunk ha­sábjain “Párisi Panoptikum’’ cimü rovatában szól hétről­­hétre olvasóinkhoz. A nagy érdeklődéssel várt uj verseskötetből 500 kézzel számozott példány 5 dolláros áron kerül forgalomba. Az ABC-betüivel ellátott, bibliofilek számára készült példányok a versek eredeti kézirataival és a szerző kézje­gyével ellátva két megzenésí­tett dalnak kottájával 40 dol­láros áron kerülnek forgalom­ba. A kötet előjegyezhető “Az Ember” kiadó hivatalában, vagy a szerzőnél: László Jávor 5. Place de la Porte St. Cloud Paris 16, France, Europe. FIGYELJE! FIGYELJ E l ENDREY JENŐ és PÁDLY MARGIT Ti éve fennálló rádióműsorát a WLIB (1190 ke.) állomáson minden vasárnap d.u. 3-4-ig és 5-töl 6-ig (Israel) Figyeljen a címre! Csomagküldés Magyarországra! A Magyarországra küldendő csomagokkal kapcsolatban mi min­dent elintézünk Önnek, ha a csomagokban küldhető árukat kakaó, kávé, tea, csokoládé, rizs, fekete bors és a többi fűszerárut nálunk vásárolja. A csomagban küldhető használt ruhanemüekhez szükséges fer­­tőtlenitési igazolványt önköltségi áron beszerezzük, a csomagot becsomagoljuk és postára adjuk, úgy hogy Önnek semmiféle további gondja nincs. Ezért jöjjön és vósóroljan nálunk! H. Roth & Son, Importers 1577 First Ave., Cor. 82nd St., New York 28, N. Y. Tel: REgent 4-1110 VEGYEN U. S. BONDOT! ^--------------------------------------------------------------------------------------/

Next

/
Oldalképek
Tartalom