Az Ember, 1954 (29. évfolyam, 2-47. szám)

1954-01-23 / 4. szám

JANUARY 23, 1954 AZ EMBER 3-iV oldal • VITA • Mi lenne, ha minden zsidó kivándorolna Magyarországról? . . . Beszámoló és vita-est a jugoszláv államrendszerről Tisztelt Szerkesztőség! Czipó László multheti vezéreik' két talán a szokottnál is figyelme­sebben tanulmányoztam s talán ez a kitűnő irás inspirált, nogy a lapszám többi oldalait is jóval fokozottabb figyelemmel olvassam, mint máskor. Néhány órával ké­sőbb valami eszembe jutott és az­óta egyetlenegy gondolat foglal­koztat, amit a következőkben sze­retnék papírra vetni: Amennyiben elgondolásom igaz, I akkor az égész u.n. magyar szélső- J jobboldal alól (amerikai kiszólást alkalmazva:) ki lehetne rántani a szőnyeget. Kedves Szerkesztő Uram! Gondolja el, mi történne, ha nemcsak az a 52,000 zsidó vallásu magyar polgár .kapná meg vala­mi csodával kapcsolatos módon útlevelét és kijutási illetőségét Iz­raelbe. hanem még az a másik pár ezer zsidó is, aki jelenleg nincs az izraeli kivándorlási listán? Láttunk máx nagyobb csodákat is az utolsó évtizedek alatt, igy legalábbis papíron el lehetne kép­zelni, hogy ez a néhány ezer em­ber egy esztendő leforgása alatt kivándorol Magyaroszágból. Amikor ehhez a ponthoz érek, tisztában vagyok azzal, hogy ren­geteg “Az Ember” - olvasó, sőt, minden elképzelhető osztályból és vallásból való, a földteke bármely részén élő magyar véleménye nem egyezik meg az enyémmel. Leszögezem ezért rögtön itt, hogy az évszázadok óta magyar földön élő, magyarrá vált zsidóság egységes kivándorlását én sem ta­lálom igazságosnak, okosnak vagy praktikusnak és nem hiszem, hogy a közelmúlt borzalmait túlélő kis embercsoport bármilyen kérdés­ben is egységes lenne. Az én elgondolásom amugyis csak elgondolás marad.. Mégis, azt hiszem, a zsidók százszázalékos magyarországi exodusa olyan bor­zalmas csapást jelentene a szél­sőjobboldal számára, hogy emiatt feltétlenül érdemes az ötlettel foglalkozni. Mivé zsu|orodna a nyilasok és nyilasul-gondolkozók felszabadu­lási és azt követő programja? Mivel lehetne az 1919 óta egye­dül üdvözítő antiszemitizmust he­lyettesíteni? A feleletet az olvasótáborra bi­­zom. meg az esetleges hozzászó­lókra. Aki például követi “Az Ember­ben a “Piarista Öregdiák” be­küldött cikkeit, az tisztán látja, hogy minden magyar szerencse t­♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ WWRL-Rádió <160° kc > Művészeti vezető: dr. Tatár László Január 24-én, most vasárnap este 8:30-tól 10:30-ig: JÁVOR PÁL a Nemzeti Szinház volt tagja ÁKOS FERENC koncerthegedümüvész, a budapesti Operaház, a göteburgi szimfoni­kusok és a wesitberlini Operaház koncertmestere. Ez a rádióhang­verseny Ákos Ferenc debüje Amerikában! LÁSZLÓ ZSUZSA, a budapesti és párisi rádió énekmüv észnő j e EDMOND LANGA1S koncerténekes, a párisi Grand Opera volt magyar szólistája DR. FELEKY LÁSZLÓ zongoraművész lenség Horthy “országlásával” in­dult meg. Horthy és tábora Ma­gyarország .lakosságának 5%-át' tette meg bűnbaknak a háborúért, annak elvesztéséért, az azt követő forradalomért és a száznapos bol­sevista rémuralomért, a szörnyű trianoni orsr.iycsonkításért "S tb., és nagy ártalom'srágban minden­féle “arszáglást”-zavaró körül­ményért. A Horthy-rezsiimről még nem jelent meg komoly történelmi J kutató mü, csak néhány alapos re­gényíró foglalkozott ezzel a témá­val. így tehát forrásmunka hiján az általános ismert tények alap­ján egyengetem fenti teóriámat. Az alig pár százalékot kitévő magyar zsidóság óriási többsége kisboltosokból, kisiparosokból és főleg: kishivatalokokból állott. A legfelső rétegük gazdag volt, ezek pénzükkel kivédtek a támadáso­kat. Sőt jelentős részük erősen ko­operált a rezsimmel, jóformán — Auschwitzig. A zsidóság szellemi elitje — pár száz személy — lehet, hogy valóban érdemes ellenfél volt a hivatalos államhatalom számára, de ez a feltevés erősen sántít, mert ez a limitált kis osz­tály — nagy átlagában — ponto­san úgy viselkedett az állami gé­pezettel szemben, mint a “rende­zett vallásu” kollégáik csoportja. Miért volt mégis a Horthy-re­­zsim állandó vesszőparipája az antiszemitizmus, amikor annak (gyakorlati értéke jóformán zéró­nak volt tekinthető? Czipó László földmunkás “Az ezeréves per” című vezércikke, a­­vagy .talán annak egy-két mellék­mondata világította meg előttem a kérdés nyitját. A hivatalos ál­lami antiszemitizmus — bármi­lyen borzalmas és szégyenletes tö­meggyilkossággal és fosztogatás­sal végződött! — végeredményben és elsősorban: népszédités és ál­arcos program volt. Az igazi el­lenfél az “ezeréves per” ezerévest áldozata volt: a nincstelen kispa­­raszt és a belőlük kiszakadt gyári dolgozó-osztály. Az antizemitizmus nem más, mint gyülöletkeltés. Ha vádakat állandóan hangoztatunk, az elég könnyen talajt kap olyan osztály körében, ahol a mindennapi ke­nyér és lakbér a megoldhatatlan problémák közé tartozik. Valaki ugye felelős ezért? A zsidók! Milyen egyszerű a re­cept. S milyen jól bevált! Sok ezer év óta garantált metódus. Legyünk őszinték: a Horthy­­rezsimnek volt éppen elég takar­gatni valója és negyedévszázad alatt — ha némi kis haladást el is értek itt-ott — a cél mégis az volt, hegy a jó öreg feudális világuk megmaradjon. Európában, a hu­szadik század második felében ezt nem lehetett volna elérni az in­tézményesített a n t i szemitizmus nélkül. Az emigrációban élő szélsőjobb­­oldalnak — legyünk őszinték! — a restauráció, a feudalista restau­ráció az életcélja! Bármiről is be­szélnek: az alapgondolat, illetve a főcél ugyanaz marad . . . Amenyiben rövid időn belül minden, vagy csaknem minden Esidó kivándorolna Magyarország­ról, az antiszemitizmus lehetet­lenné válna egycsapásra. Bűnbak, nélkül nehéz a népszédités. Hát csak ezt szeretem volna el­mondani itt . . . Teljes tisztelettel: Érdekes előadás zajlott le Pa­risban: Borsos Sándor, v. paraszt­­párti képviselő, a “Valóság” című folyóirat szerkesztője számolt be jugoszláviai utazásának tapaszta­latairól. Az előadáson megjelent és föl­szólalt Auer Pál v. követ, Bolgár László, a francia rádió magyar adásának vezetője, Cserenyei Gé­za, a Parasztszövetség megbízott­ja, Mandel Ferenc, a szocialista Világosság - klub főtikára, Szigeti Pál, a franciaországi magyarok (régi emigránsok) önsegélyző egy­letének elnöke, Radványi Géza filmrendező, Barrey Emil, a Ma­gyarországon élt franciák nevé­ben, valamint a szomszédos népek részéről Gherman, a román szak­­szervezeti elnök és szocialista ve­zér, továbbá számos lengyel és cseh menekült személyiség. Föltűnő volt, hogy az előadáson az idősebb generáció mellett főleg a 20-30 éves fiatalság jelent meg és az elő­adás utáni vitából is inkább ez a fiatalság vette ki a részét. Az előadás a jugoszláviai meg- ] figyeléseket abból a szempontból vizsgálta, hogy gazdaságilag, me­zőgazdasági és ipari viszonylatban, valamint egyéb területeken a Ti­­to-rendszer hogyan viszonylik a sztálinista államokhoz, különösen Közép- és Keleteurópa államai­hoz? Van-e különbség közöttük és ha igen, miben áll ez a különb­ség? Az előadó az egész jugoszláv rendszert nagy kísérletnek mon­dotta. A gazdasági demokráciában igen értékes eredményeket mutat­hatnak máris fel, de a többi terü­letek is érdekes megoldási formá­kat vetnek fel a szocializmus épí­tésében. Ismertette a mezőgazda­­sági, ipari, kereskedelmi sziszté­mát, majd a magyar kisebbség helyzetéről számolt be. A félmillió magyarság hatalmas kulturális életet él, önálló könyvkiadója van, napilap, heti- és ifjúsági újság, valamint a “Hid” c. folyóirat, ahol számos magyar író fejti ki műkö­dését. Nem egy közülük máris iro­dalmi értéket jelent. Az előadás után vita követke­zett, amelybeh Auer Pál, Bolgár László, Cserenyel, Raksányi, Dobl­­hof Lilly és sokan mások tettek föl kérdéseket s bírálták a Tito­­rendszert. Nagyon érdekes volt Gherman román szocialista ma­gyarnyelvű fölszólalása. De talán a legérdekesebb az volt, hogy Párisban a demokrati­kus politika széles területe szinte frontszerüen tett hitet — szabad demokratikus vitatkozás közben— a haladás formáinak keresése mel­lett. FEBRUÁR 28-ÁN: “Night of Stars”­­koncert Már szinte hagyománnyá vált. hogy a United Hungarian Jews of America minden évben megren­dezi azt a. koncertjét, amelynek anyagi eredménye eljut évről-évre Izraelbe a rászorultak megsegíté­sére. Február 28-án, vasárnap este a 69 St. és a Park Ave. sarkán lé­vő Hunter College több mint két­ezer személyt befogadó színházi terme lesz az esemény színhelye, ahol az amerikai művészvilág leg­kiválóbb reprezentánsai lépnek a pódiumra, hogy hozzájáruljanak az UH JA testvérsegitő munkájá­hoz. A “Night of Stars”-koncert jegyein levő “Donátion" szó kife­jezi a jegy vásárlójának azt a szándékát, hogy amikor a jegyért fizet, ugyanakkor jótékony célra áldoz. A jegyek ára a következő: ! 4.80, 3.60, 2.40, 1.80 és 1.20 dollár. Ha részese akar lenni ennek a*, tásadalmi eseménynek, rendelj© ! meg vagy vásárola meg a egyék az UHJA tagjainál vagy az UHJA irodájában: 317 E. 79 St., N.Y.C. Telefon: BU 8-8212. Legközelebb már a részletes műsort is publi­kálhatja az UHJA yezetősége. Victor Bohm, A.I.A. ARCHITECT irodáját 505 FIFTH AVENUE-re New York 17, NY. helyezte át. Tel. MTJ 7-8611 és Liget 4-7389 Azonnali garantált szállítás! s. RIMOFIN—-az uj T.B.C.-elleni gyógyszer: streptomicin, peni­cillin, insulin és minden más gyógyszer!—Szállítunk a világ bármely részébe, MAGYAR­­ORSZÁGBA is, ahová az orvos­ság mellé magyarnyelvű utasí­tást is küldünk. Nem kell várni export-engedélyre!* Telefonál­jon, írjon árajánlatért: REICHMAN ZOLTÁN V. budapesti gyógyszerész magyar patikájának cimére: 1519 First Ave. New York (79-80 St.) Tel: RE 4-9415 Hallgassa rádióműsorainkat: vas.d.u. 5-7-igWLIB (1190 ke) és vas. déli 12.30-2-ig WBNX- en New Yorkban, szombat d.u. 2-kor Philadelphiában, WTEL.: t B. R. Great Neck, L. I., N. Y, A tambovi borzalmaktól a tiszalöki pokolig J'ONA ISTVÁNNAK hivják egyikét annak a húsz volt hadifogolynak, aki a napokban tért vissza tízévi távoliét után a Szovjet Szövetségből és Ma­gyarországról Jugoszláviába. Jona újvidéki ember, hosszú évekig volt a villanytelep fűtője. Hat gyer­mekét és feleségét kellett' itthagynia 1944-ben, ami­kor a magyar hatóságok bevonultatták. Jona, ahogy társai is, egyszerű kisember, akit el­sodort az ár annyi mással együtt, oda is, ahová ta­lán nem kellett volna. Szavai rávilágítanak arra az államberendezésre, arra á rendszerre, amely ke­gyetlenségében és embertelenségében párját ritkítja a világon. Jona István hét tábort járt meg a Szovjet Szövet­ségben és néhányat Magyarországon, íme, röviden, mit mesél erről. EZERKILENCSZÁZNEGYVENNÉGYBEN vo­nult be a magyar hadseregbe és bevonulása után valahol Ausztriában került orosz fogság­ba. Társaival együtt a szombathelyi gyüjtőtáborból kemlt ki Oroszországba és kezdte meg a hadifog­lyok kálváriáját. A tambovi borzalmas táborban szenvedett leg­többet Jona István. Mintegy harminc különböző nemzetiségű 17,000 ember volt állandóan, ebben a táborban és tudomása szerint néhány esztendő alatt tízezrek haláloztak el. Az éhség, a vérhas és a bá­násmód tizedelte a hadifoglyokat. Kihallgatták, kínozták és meghurcolták az embert. Jórészüket el is Ítélték 20, sőt 25 évi kényszermunkára. Emlékszik egy földalatti táborra is, amelyben bokáig ért a sár, amikor esett az eső. Mellette halt meg három régi bajtársa. Orvosság nem volt, egy­mást gyógyíthatták, ahogy tudták. A holtesteket ki kellett dobniok a barakkokból, az őrség velük ásat­­ta meg a sírt a közeli erdőben, amely sok-sok bor­zalomról tudna mesélni. . . A tábor lakói az éhségtől hajtva patkányt^ kígyót, kutyát is ettek. Ezt a franciáktól és az olaszoktól látták először. Volt, aki meghibbant az éhségtől.|ö személyesen nem látta, de a táborban meséltek, hogy volt, aki lopva a holtak húsából is evett. Jona István 86 kilós volt régebben. Csak a csont és bőr maradt meg belőle. Testsúlya nem haladta meg- a 45 kilót. Ha valaki végső elkeseredettségében és kilátásta­­lanságábaji szökést kísérelt meg, agyonlőtték: s el­pusztították barakkjának minden tizedik tagját is. Hasonlóképpen súlyosan büntették azt is, ha valaki polgári egyénnel beszélgetett. IGY MÚLT EL tiz esztendő Jona feje felett, anél­kül, hogy egy sor értesítést is kapott volna csa­ládjától. Mindent megpróbáltam — meséli — de hiába. Kaptunk lapot az oroszoktól, 24 szót szabad volt ráimá: azt, hogy élünk, jól vagyunk, meg ilyesmit. Milyen keserű volt leimi ezeket a sza­vakat — emlékszik vissza Jona sóhajtozva. Azután 1950 decemberében Magyarországra szál­­litották őket. Remélték, hogy sorsuk végre majd csak jobbra fordul. Magyarországon még rosszabbul bántak velük, mint Oroszországban. A tanítvány néha túltesz ta- Ä1 tömés terén! A budapesti toloncház, majd a tiszalöki inter­nálótábor volt a legközelebbi állomás. A legnehe­zebb csatornamunkálatokat végeztették itt velük. Tarlórépát etettek velünk — jegyzi meg keserűen Jona István. — Az ÁVH tisztjei azzal vigasztaltak bennünket, hogy itt rohadunk meg. Éjjel nem egy­szer berúgva látogattak el a1 táborba és azzal szó­rakoztak, hogy összerugdosták a foglyokat. Jona tudtával itt csak hat ember halt meg természetes halállal, legnagyobb részük a legprimitívebb védő­­berendezések hiján a munkából származó szeren­csétlenségnek esett áldozul. Itt verték agyon a szabadkai Tajd Jóskát az ÁVH-tisztek. És itt Ítélték életfogytiglani kényszer­­munkára a szintén szabadkai Brecskát. ELMESÉLTE VÉGÜL Jona azt is, hogyan érez­ték magukat, milyen izgalomba hozta őket, amikor felcsillant előttük a szabadulás lehetősége. Erősen dobogott a szivük, amikor elindultak a drótkerítés felé. Nagyszámú tiszt és katona kísérte őket a határra. ' Ekkor látták, hogy nemcsak ők voltak drótkerítés mögött, de ott szenved Magyarország szerencsétlen

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom