Az Ember, 1954 (29. évfolyam, 2-47. szám)
1954-01-23 / 4. szám
2-ik oldjl AZ EMBER JANUARY 23, 1954 vendetes és a világ békeszerető népeit reményekkel tölti el a jövőt i illetően. Berlinben a Szovjetuniónak alkalma lesz bebizonyítani békeszándékának őszinteségét. Ha erre sor kerül, akkor meg lesz a lehetősége a nyitott nemzetközi kérdések tárgyalások utján való rendezésének. Az emberek milliói izgalmas várakozással fogják figyelni a berlini négyhatalmi értekezlet tanácskozásait. Fokozott az érdeklődés a Vasfüggöny mögötti szenvedő népek részéről, mert feltételezik, hogy a német kérdés rendezése után sor kerül a középeurópai kérdés rendezésére is. E remény mellett felmerül az aggodalom is, vájjon a nyugati nagy- | hatalmak a világbéke megmentése érdekében nem fogják-e véglegesen | feladni Kczépeurópát? Vájjon tudatában vannak-e a nyugati állam- ' lérfiak, hogy az erőszakos szovjet hódítások végleges tudomásulvétele esetén megrendül a nyugati hatalmakba vetett hit, amely ma a bolsevizmus elleni ellenállás erkölcsi alapja. A Vasfüggöny mögötti leigázott népek megnyugtatása érdekében, felelős helyről pozitív kijelentések hangzottak el. Hangsúlyozták, hogy a Szovjetunióval való megegyezés ára nem lehet a leigázott népek eserbenhagyása! A berlini négyhatalmi értekezlet csak akkor végezhet eredményes munkát, ha a külügyminiszterek tudatában vannak annak, hogy a középeurópai országok függetlenségének visszaállítása nélkül nem lehet megteremteni az európai biztonságot és nem lehet biztosítani a tartós békét! LEVELEK: “Végre meg kell fognunk egymás kezét . . (Weber Tibor levele Göndör Ferenchez) Fárisi Panoptikum: Téves kapcsolás Irta: JÁVOR LÁSZLÓ Kedves Barátom! Sokrétű elfoglaltságom miatt kissé megkésve intézem Hozzád e sorokai, de mégis elküldöm Neked “Karácsony 1953”-’aan című, mélyenjáró ünnepi cikkeddel kapcsolatban. Olyan érzéseket lobtoantott fel bennem ez a cikk, mely felett nem lehet napirendre térni. írásod első mondata: “Rendületlenül hiszek a szeretet örök vallásában.” Valóban ezt kellene minden embernek éreznie a szeretet, a karácscony ünnepén és ha úgy lenne, boldogabb időknek mennénk elébe. “Nincs faji és felekezeti különbség ezen a napon, -amely minden ember közös ünnepe” — irod cikkedben a bölcs ember meggyőződésével. Úgy érzem, hogy ezek örök igazságok és útmutatások, melyek az ünnepek hangulatában keltek, de minden jó ember számára az ünnep-utáni, gyorsan eltűnő mérföldkövek között, az elkövetkezendő időkben is nagyon megszívlelendők lennének. Három kerestetés -Kedves Szerkesztő Ur! Kissé késve Írom e köszönő sorokat, de ezt bocsássa meg nekem. Ön az egyik multévi (májusi) számban a kérésemre közzétett 3 keresietést, mégpedig díjmentesen. örömmel közlöm, hogy mindháromra választ kaptam, sőt azóta állandó levelezésben és újra meghitt barátságban vagyok a ke-Nekünk, maroknyi magyarságnak, a szeretet hidján kéz-kézben kellene mennünk s végre, uj és régi hazánk szent szolgálatában—mint ahogy Father Gáspár mondotta a Mindszenty-ünnepen tartott beszédében—végre meg .kell fognunk egymás kezét, az el nem múló karácsonyi hangulatban, a megértés, I a szeretet, a megbocsájtás érzésével szivünkben. Nem volt véletlen, hogy a “Voice of America” kitűnő cikkedből küldött reménysugarat az óhaza komor viharlevegőjén át a magyar testvéreic számára. Ha a “Szeretet Örök Vallása” lenne a külpolitika szikla-alapja, akkor ez a krisztusi ige ismét megváltaná: az emberiséget a földön és megmutatná a kivezető utat a szabadság és a boldogság felé. Legjobb .kivánataimmal maradok tisztelő hived: WEBER TIBOR New York City három jelentkezés! resett személyekkel. Ezúton küldöm Önnek hálás köszönetemet, hogy ismét felvehettem a régi kapcsolatot gyerekkori barátaimmal. Utólagosan is boldog uj évet kívánok úgy Önnek, mint a t. szerkesztőségnek és szívélyesen üdvözlöm önt: FRANK AGNES Reggel tíz óra volt, de ez csak később derült ki. Csengett a telefon, félig behunyt szemmel, álmosan a készülék után nyúltam. — Halló . . . Mirabo 90-76? — érdeklődött egy női hang. — Sajnos ez a szám nem én vagyok—motyogtam és letettem a hallgatót. Tíz perc sem telt el, újra csenge tt a telefon. — Halló . . . Mirabo 90-76? — kérdezte az előbbi hang. — Könyörgöm, ne legyen szórakozott, én Mirabo 90-86 vagyok és aludni akarok! . . . — Bocsánat . . . — Minden meg van bocsájtva — ! nyugtattam meg a hajnali téves kapcsolót és elszunnyadtam. Berreg a pokolgép, a ménkű csapjon bele! — Halló . . . Mirabo . . . — Igen, Mirabo vagyok, de kicsoda maga? A telefonközpontban nem fizetett elő arra, hogy ismeretlen urak legénylakásába minden előzetes bejelentés nélkül berontson hajnalban s pont hozzám a hálószobámba. — Bocsánat . . . Tiz óra van. — Az nekem hajnal, de megbocsájtok, ha megmondja, miért hivott fel háromszor. — Csak egyszer hívtam fel, most először. Az első két hivás tévedés volt. Egyszerűen csak kiváncsi voltam ki lehet az, aki nem tudja hány óra van, alszik, felébred, nem dühöng, él céltalanul, talán úgy mint én. — Kicscoda maga? — Én Mademoiselle Jasmin vagyok, a számom (bemondja a telefónszámát). írja fel s hívjon fel, ha egyszer eszébe jutok. Felírtam a Mademoiselle számát és elaludtam. Jasmin női név, egy virágfajtának is a neve, valamint az egyik párisi telefonközpont névadója is egyben. Múltak a napok, el is felejtettem Mademoiselle Jasmint . . . Egyik reggel csengetett a telefon: — Halló, Monsieur Mirabo? Itt Mademoiselle Jasmin . . . — Oh ma ehere Jasmin . . . — Zavartam? — Nagyon. Álmodtam és felzavart — szóltam szigorú hangon. — Bocsásson meg. — Megbocsájthatatlan. Magáról álmodtam — ezt mormoltam Jasminnak, mert más nem jutott az eszembe. — Mesélje el, mit álmodott. — Arit is? Szörnyű a nappal egyik véres bosszúja: az, hogy megöli az álmot ... az ember nem élhet tovább álmaival, elfelejti a nappal kegyetlen világításában és világában. — Gondolkozzon! . . . — Drága Jasminom, sejtem már, jaj ne szakítson félbe, a saját hangom is zavar, szavak nélkül tudnám csak elmondani, a kagylót a szivemre téve, maga így is megértene mindent. így? . . . Elhallgattam, mert álmos voltam; tekintetem egy kék papírra esett, sziveift mély bánattal telt meg, majd kicsordult a könnyem, mert a levélhalom között levő kék papiros a gázszámla volt s borzalmas mondat vicsorgatta ott felém a fogát: “utolsó felszólítás”. Jasminka hangja törte meg a csendctt, édesen búgott a hallgató, mint egy távoli gordonka szordinóval tompítva. — Folytassa, beszéljen, beszéljen . . . — Tudja — rágyújtottam, a cigarettámban csutkák voltak; nyomkodtam a vacak cigarettát, közben gondolkoztam, mit is meséljek. — Nevessen ki, akkor is elmondom: a Tuilleries kertjében, a királyok kastélyában ténferegtem, italtól és tánctól, ifjúságtól és báj Hatoktól fáradtan és feldúlva. Mögöttem a kastély termei ezer gyertya fényétől ragyogtak; bál volt a termekben, de a kert néptelen. Még a palotaörség őrszemei se cirkáltak. Messze, messze a Champs-Élysées mezői is szunyókáltak, a dombokon túl aludt minden. A balparton is aludt a Város, egy-egv mécslámpás alak imbolygóit az éjben, de az is lehet, hogy l a Szajna uszályosainak fényjelei 1 vibráltak vagy talán maguk a | csillagok, vagy csak képzeletem volt mindez, ifjú szivem káprázata. A gyertyafényes ablakok árnyából Mozart Varázsiuvolájának dallamait hozta felém a szellő és a boldogtalan apród teste belereme! gett. Az alvó szökőkút mellett akkor megláttam magát. . . Zöld bokrok mélyéből lépett ki, talán I azért, hogy a tavacska szökókutja | alatt megfürödjön. Amint elhaladt mellettem, felkiáltottam: “óh, Jasmin, imádott Jasmin . . Mutatóujját ajkához emelte, aztán csókot dobott, egy élő rózsa hullott felém. Útját elállta átöleltem, térdenállva csókoltam, mint a bolond. Mikor ajkához értein, kegyetlen, józan világosság csapott ki az éjből és hidegen, csufolódva felbukkant a szürke reggel. És maga hirtelen szoborrá merevedett, a park egyik szobra lett csupán. . . A Hajnal, egy meztelen márványalak. aki az éj fátylát vonja el titokzatos arca elől s homloka fölött tükröt emel: a Napot. Ezt álmodtam . . . Jasmin hallgatott, hosszan, üresen teltek el a percek és én letettem a hallgatót. Kiugrottam az ágyból, gyorsan felöltözködtem, zsebembe gyűrtem a gáztársaság kedvrontó utolsó felszólítását és elmentem a központba haladékot kérni. Ide - odaküldöztek, végül az egyik ketrec elé kerültem, odaadtam a számlát. A hivatalnok forgatta, aztán egy nagy könyvre tette a számlát, aminek a hátán észrevettem Jasmin elveszettnek hitt telei ónszámát. Kikaptam a ketrecből a számlát és rohantam vele az első telefonfülkébe . . . Mielőtt a tárcsához nyúltam — kasszát csináltam. Igen, futja két kávéházi fogyasztásra. — Halló, Mademoiselle Jasmin? _ Monsieur Mirabo! . . . — Beszélnem kell magával, személyesen, nem igy . . • — Mikor? — Azonnal. — Hol? — A Champs - Elyséen, vagy várjon, inkább a Saint Germainen, a Deux Magotban, vagy ahol akarja. Félóra múlva ott vagyok. Aki előbb érkezik, az bevárja a másikat. Hogyan ismerjük meg egymást? Gyerekjáték. Rohanok, au revoire . . . Félóra múlva a kávéházban voltam, a telefonos kisasszonyt arra kértem, menjen végig a kávéházon és kiáltsa: Mademoiselle Jasmin. Követtem a nőt. Az egyik asztal mellett világos kosztümös nö kapta fel a fejét. Elé léptem. — Monsieur Mirabo . . . Leültem, beszélgettünk, mint két régi barát. Jasmin diszkréten vizsgált, én is őt. Harminc éves lehetett, haja barna, hullámos; arca sápadt, hosszúkás. Szemében valami láthatatlan könny csillogott, Nevetett, gyakran nevetett, de nevetése szokatlan fáradtsággal csengett. Lassan tizenkettő lett. A kávéházzal szomszédos vén templom harangja kongott a józan polgárok felé: földi halandók ebédeljetek, ha van miből. Mi nem mozdultunk. Ültünk szorosan egymás mellett, Jasminnak édes parfőmjét éreztem s elfelejtettem józan polgári kötelességemet, az ebédet. Aztán egy óra lett, aztán kettő, a kávéházban cserélődtek a vendégek, mi csak ültünk, ültünk, az élet semmi-dolgairól beszéltünk és Jasmin szomorúan nevetett. Éhes lettem, de nem mertem megkérdezni barátnőmet, hogy hol ebédel, mert hátha azt. mondja, hogy velem és akkor baj van. Végül elmeséltem, hogy őrülten fontos ügyben el kell rohannom és ha akarja, este találkozhatunk akár itt is. — Nem hiszem, hogy többször találkozunk, maga nem jön el többet — fordult felém és busán felnevetett. — Esküszöm! . . . Tenyerét a számra tapasztotta: —Ne esküdjön! Felálltam, elhúztam előle az asztalt, udvariasan előre engedtem. Ö félredölt felsőtesttel megindult a kijárat felé. Nem mert rám nézni, tekintetét a földre szögezte. Tragikus pillanatok voltak amig az ajtóhoz értünk; úgy mentem utána mint a gutaütött. 1 éltem, hogy ismerőssel találkozom, azt hittem, hogy az egész kávéház: i rajtam röhög, mert olyan növel sétálok, akinek mülába van. De követtem, hősiesen. A szerencsétlen lány megállt az ajtó előtt, kezet nyújtott. — Isten vele, a Dieu Monsieur Mirabo . . . Megszorítottam szép, jéghideg kezét. — A Dieu, Mademoiselle Jasmin . . . Taxi állt a kávéház előtt, miilábát esetlenül maga után huzva beszállt, hátradőlt a kocsiban és behunyta nevető szemét, amibeni titkos könnycseppet láttam mindig, de nem tudtam, hogy miért. “CAFÉ NARKÓZIS” “Café Narkózis” címmel most van sajtó alatt Jávor Lászlónak párisi verseskötete, amelynek mesteri eimlapját Vértes Marcel rajzolta. A kiváló költő lapunk hasábjain “Párisi Panoptikum’’ cimü rovatában szól hétrőlhétre olvasóinkhoz. A nagy érdeklődéssel várt uj verseskötetből 500 kézzel számozott példány 5 dolláros áron kerül forgalomba. Az ABC-betüivel ellátott, bibliofilek számára készült példányok a versek eredeti kézirataival és a szerző kézjegyével ellátva két megzenésített dalnak kottájával 40 dolláros áron kerülnek forgalomba. A kötet előjegyezhető “Az Ember” kiadó hivatalában, vagy a szerzőnél: László Jávor 5. Place de la Porte St. Cloud Paris 16, France, Europe. FIGYELJE! FIGYELJ E l ENDREY JENŐ és PÁDLY MARGIT Ti éve fennálló rádióműsorát a WLIB (1190 ke.) állomáson minden vasárnap d.u. 3-4-ig és 5-töl 6-ig (Israel) Figyeljen a címre! Csomagküldés Magyarországra! A Magyarországra küldendő csomagokkal kapcsolatban mi mindent elintézünk Önnek, ha a csomagokban küldhető árukat kakaó, kávé, tea, csokoládé, rizs, fekete bors és a többi fűszerárut nálunk vásárolja. A csomagban küldhető használt ruhanemüekhez szükséges fertőtlenitési igazolványt önköltségi áron beszerezzük, a csomagot becsomagoljuk és postára adjuk, úgy hogy Önnek semmiféle további gondja nincs. Ezért jöjjön és vósóroljan nálunk! H. Roth & Son, Importers 1577 First Ave., Cor. 82nd St., New York 28, N. Y. Tel: REgent 4-1110 VEGYEN U. S. BONDOT! ^--------------------------------------------------------------------------------------/
