Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)
1953-03-07 / 10. szám
MARCH 7, 1953 AZ EMBER AZ EMBERRŐL—AZ EMBERNEM Utazásom Magyarországra 1945-ben írja: TÁBORI PÁL ív. Amikor, több mint nyolc évvel ezelőtt Pestre érkeztem, legelőbb az angol katonai misszióhoz kellett mennem—mint Reuter, a londoni félhivatalos hírügynökség különtudósitója, az angol információs minisztérium szárnyai alatt utaztam s mindenütt érintkezésbe kellett lépnem a hivatalos szervekkel. Meg aztán kicsit aggódtam is, hiszen nem vártam meg Belgrádban a hivatalos beutazási engedélyt, haném amolyan potyautasként lopóztam be Magyarországba. A jóképű, fiatal Bloodworthy kapitány, aki fogadott, nagyon csóválta a fejét: — Barátom, az oroszokkal nem lehet tréfálni — mondta. — Az még rendben van, hogy bejött, “feketén,” ... de hogy a csudába fog kimenni innen? Bizalommal, de némán néztem rá. — Várjon csak, majd beszélek az ezredessel — mondta és eltűnt. Kisvártatva visszatért, széles mosollyal az arcán. — No, barátom — nevetett — disznó szerencséje van. Félórával ezelőtt megkaptuk az orosz beutazási engedélyt a maga számára. Ma reggeltől kezdve hivatalosan is Magyarországon van. Mit tehetek hivatalosan a Reuter tudósitójáért? • Azt mondtam, egyelőre semmit: majd körülnézek s ismét jelentkezem. Aztán, mint lelkiismeretes különtudósitó, elindultam, politikusokat látogatni. Az első persze, Tildy Zoltán miniszterelnök volt. A minisztériumok akkoriban mind a Kossuth La jós-tér körül voltak összezsúfolva; egy nap alatt már el is intézték, hogy a miniszterelnök fogadjon. (Ekkora tisztességben a Horthy-időkben sose volt szerencsém, bár Balatonfüreden láttam Darányit poharazni.) Amikor beléptem az egyszerűen berendezett, nem valami jólfütött szobába, Tildy nagyon (kedvesen fogadott, elbeszélgettünk az angliai magyarokról, a béketárgyalásokról, az ország rettentő veszteségeiről és problémáiról. A háttérben, mint valami pirospozsgás Buddha, ott ült némán, mosolyogva, potrohán kezét összekulcsolva, a magyar “szürke eminencia,” Balogh István, akkori miniszterelnökségi államtitkár. Galambszürke ruha volt rajta, nem papi reverenda s csak ült és nézett rám—vagy talán Tildyt figyelte, hogy nem mond-e olyasmit, amit nem illik. Szegeden hallottam már Balogh páterről (a Kisgazda Párt egyik helybeli vezetője mesélte el s ö felelős a történet valódiságáért), hogyan húzták ki orosz .katonák egy éjszaka az ágyából s vitték két magyarszármazásu orosz komisszár elé.* A komisszárok Debrecenből jöttek, ahol alakulóban volt az ideiglenes magyar kormány és — papot kerestek, katolikus papot, aki politikailag elfogadható s aki hajlandó az oroszokkal együttműködni. A szegedi kisgazda politikusnak (aki először azt hitte, hogy Szibériába viszik) eszébe jutott Balogh páter, az alsótanyai plébános, aját szókimondó és okos embernek ismert, őt ajánlotta hát a szerepre s a magyar-oroszok meg i& fogadták a tanácsot. Igaz-e vagy sem, de állítólag igy indult a szürke eminencia háború utáni karrierje. Tildy becsületes, korlátolt és riadt ember benyomását tette rám akkor, 1945 decemberében; olyan emberét, akire nagy teher hullott, amelyhez nincs elég széles válla. Nem sokkal előttem egy magyarszármazású angol újságíró járt Pesten, aki valamikor Lord Rothermere egyik titkára volt. Ez a kedves fiú azt mondta Tildynek; “itt az ideje, hogy Magyarország a legteljesebb arányú irredenta propagandát dát indítsa.” Tildy kicsit nyugtalanul kérdezte tőlem, mi a véleményem erről. Azt mondtam, hogy bizonyosan a miniszterelnök ur maga is tudja, milyen képtelenség ez — mennyivel jobb csendben maradni, újjáépíteni az országot s inkább azért harcolni, hogy Magyarország megtarthassa azt, amije van. Tildy bólintott; annyira józan volt ö is, hogy ezt a délibábos tanácsot nem vette komolyan. A miniszterelnök után az egyik helyetteséhez, Szakasits Árpádhoz mentem el. Vele sokkal nehezebb volt randevút csinálni, mint Tildyvel; de végre, egy unokaöcsém révén, aki a szociáldemokrata párt tagja volt, sikerült. Szakasits a szocialista székházban (valahol a Rákóczi-uton) fogadott. Egy feketéhaju, nagyszemü hölgy ült még a szobában. Amikor bemutatkoztam s megmondtam, mit akarok, a hölgy szólalt meg, nem Szakasits. — ön valami lap tudósítója? — Igen, a Reuter-ügynökségé, amely többezer lapot lát el. — Van erről valamiféle igazolványa? — folytatta a hölgy. Nagyot nyeltem. Már ak,kor végigjártam vagy kéttucat országot, Saudi Arábiától Görögországig, a Libanontól Jugoszláviáig; megínterjuoltam vagy tizenegy államfőt, megszámlálhatatlan politikust, egyházi méltóságot és szellemi vezetőt; de soha senkisem kért még arra, hogy igazoljam magam, megmutassam, ki s mi vagyok. De szépen előszedtem vagy féltucat írást, fényképeset is és .kiteregettem őket az asztalon. Szakasits az egész idő alatt egy szót sem szólt. A hölgy—azt hiszem, Jolán volt a keresztneve — mindent figyelmesen végignézett, aztán visszaadta az iratokat s bólintott. Nem nekem. Szakasitsnak. Most már rendben volt a dolog. És Szakasits elkezdett beszélni. Amit mondott, csupa üres közhely, elcsépelt, szólam volt. Úgy tettem, mintha jegyeznék — amit soha nem teszek — de csak hieroglifákat firkáltam. Az interjúból nem írtam cikket. De sokat tanultam a magyar szociáldemokraták “vezéréről,” a későbbi népi köztársasági elnökről — sok olyat, amit még ma sem szeretnék a nyomdafestékre bízni. (Folytatom) Szerezzen uj előfizetőket és erősítse az antibolsevista és antifasiszta tábor központi hetilap iát: “AZ EMBER”-t 3-fik Mat zsidó a nyolcszázmilliós “béketábor ellen.. VÁD, AMELY A VÁDLÓKAT VÁDOLJA A Rajk-per főtárgyalását végighallgattam. Amikor Rajk mindent elmondott már, amit egy vádlott az önmaga elleni vád bizonyításául elmondhat, az elnök megkérdezte: —Hogy hívták az apját? Mi volt a vezetékneve? — Rajk . . . — És a nagyapjáé? — Reich . . . A közvetítés itt megszakadt. Mint a rádió vidám-estjén, amikor a poén elhangzik és helyeslő brummogással beleüt a gong. Itt, itt van az eb elhantolva, técé publikum! Reichnek hívták a nagyapját — tehát bűnös! Lehet, hogy nem áruló, lehet, hogy becsületes, harcos ember különben, de lám: a nagyapját Reichnek hívták, fel kell akasztani. És ez rendszerré vált, ez a nagyapa-kutatás, ez a felelősség a nagyapáért. A prágai főtárgyalás bírái már nem sváb nagyapákat kerestek. így vallott Rudolf Margolius, a ,k ü 1 k e reskedelemügyi miniszter helyettese: — Zsidó kapitalista családból származom. Apám egy textilkereskedelmi üzlet beltagja volt és egy zsidó-szabadkőmüves szervezet tagja. Ludwig Frejk, Gottwald gazdasági tanácsosa: — Német-zsidó kispolgári családból származom . . . Eugen Letel, a külkereskedelemügyi miniszter másik helyettese: — Polgári zsidó családból származom . . . André Simon, a “Rude Pravo” szerkesztője, iró: — Zsidó származású vagyok... Nem, Prágában sem azon volt a hangsúly, hogy a vádlott bünös-e? A gyilkost nem azért Ítélték el, mert gyilkolt, a betörőt nem azért, mert betört. Nagyapát keresett a népidemokrata Csehszlovákia “szocialista” főügyésze és elítélte a nagyapát. Ezúttal nem a sváb, a zsidó nagyapát ítélte el. És nemsokára elkezdődik a ki tudja hányadik moszkvai per. Most orvosok vallottak (mint a kai'ikacsapás! . . . ) a vizsgálóbíró előtt. Kilenc orvos, köztük hat zsidó. Tessék jól figyelni: orvosok léptek a véres színpadra, akik az immár 35 éve “szocialista” Szovjetunió legmagasabb vezetőit .kezelték. Pártvezetőket, hadseregparancsnokokat. És most kiderült, hogy ezek az orvosok, egyetemi tanárok — kilencen — öszszeesküdtek a kétszázmilliós Szovjetunió, a nyolcszázmilliós “béketábor” ellen. ők, kilencen. És kiderült az is, hogy ezek a kilenc orvosok a halálba gyógykezelték Zsdanovot, az irodalom, művészet és muzsika hírhedt fegyelmezőjét. Ök, a kilenc orvosok ölték meg Zsdanovot. Ezek az angol-1 amerikai imperializmus és a nemzetközi zsidó segélyszervezet, a “Joint” zsoldjában álló cionistajkozmopolita orvosok meg akarták ölni Vasziljevszki és Konyev marsallokat is, Szutemenkó és Jevcsenko miniszterhelyetteseket is. Ők ölték meg Dimitrovot is, a bolgár nép hősét s ők akadályozták meg évek óta Maurice Thorez gyógyulását. Ez a kilenc diplomás összeesküvő szembeállt a legyőzhetetlen béke táborral, hadat üzent az egész emberiség legszeretőbb és legdicsőbb atyjának és lám, mert—a moszkvai “Pravda” szerint — “a szovjet államvédelmi szervei és annak vezetői hiszékeny ostobákká váltak és elvesztették érzésüket az éberség iránt” csaknem sikerült a pokoli terv: kilenc ember csaknem öszszedöntötte ezt a hatalmas, ezt a legyőzhetetlen sztálini épületet .. . Veszik észre: mennyire ázsiai, mennyire sztálini ez az ostoba vád? Veszik-e észre, hogy ez az ostoba vád mennyire az ostoba vádlókat vádolja? És mégis . • . van valami a prágai és moszkvai per mögött és ennek az egész antiszemita hajszának van valami távolabbi célja és a felakasztott prágaiak és a felakasztandó moszkvaiak nem csupán a nagyapjukért halnak meg. > Napok óta figyelem a külföldi rádióállomásokat, a moszkvait is és tömérdek verziót hallottam. A sok közül csak egyet mondok el, azt is inkább az érdekesség kedvéért, mert én magam nem ebben látom a kérdés lényegét. Az 1946-ban kibocsátott kis szovjet lexikon a “Sztrani mira” szerint 1939-ben 3,020,100 zsidó élt a Szovjetunióban. Nem pontos statisztikák szerint a háború folyamán (német megszállás stb.) körülbelül egymillió szovjetzsidó pusztult el, marad volna még kb. kétmillió. A Szovjetunió már kezdetben is a cionizmus és külön a héber nyelv ellen foglalt állást. Az akkori szovjetnyelvészek szerint a héber nyelv: “reakciós, ellenforradalmi nyelv, a klerikalizmus eszköze.” Támogatták viszont a zsargont, a jiddis-nyelvet, amelyen beszélt a Szovjetunióban élő zsidók nagyrésze. Jiddis-nyelven jelentek meg könyvek és újságok, jiddis-szinház is volt Moszkvában, sőt, ennek a színháznak egyes csoportjai nagy sikerrel utazták be egész Európát. A Szovjetunió külön “zsidóországot” is teremtett: Birobidzsánt. Évek óta azonban nincsen semmi hir Bírobidzsánról, évek óta nincsen hir a jiddis színházról, sajtóról, a jiddis irodalomról és Írókról, akik közt olyan világraszóló tehetség is volt, mint például Schalom Asch, akinek müveit a világ valamennyi kulturnyelvére lefordították. Időközben ugyanis, mint annyi másban, politikát változtatott a sztálini bürokrácia: elhatározták a szovjet zsidók eloroszositását, éppen úgy, mint a tatárokat, a Volga-németeket, az eszteket, litvánokat, vagy a Szovjetunió bármelyik “szabad,” de nem orosa nemzetiségű népét. Együtt a pórázon vezetett népidemokráciák: ‘független” népeivel. Ezért hallgatott el a jidis saj~, tó, színház, irodalom. Ezért nin-( csenek zsidó iskolák. Ezért süly-< lyedt el Birobidzsán. , A Szovjetunió zsidó népe alig-' hanem ellenáll az eloroszositási szándéknak. Esetleg valóban szabadulni akarnak az immár 35 éve' szabad és “szocialista” közösség-* bői. Lehet, hogy valóban cionis-* fákká váltak és arról álmodnak/ hogy kivándorolnak a világ leg-* boldogobb hazájából, talán éppen’ Izraelbe akarnának kivándorolni. Hát ezért volt fontos megállapítani Prágában, hogy ki volt zsi-' dó származású és azért volt fontos hangsúlyozni, hogy Szlansz-’ kiékat a cionista - kozmopolita-' imperialista - amerikai nagy- és kistőkése.k. mozgatták. És ezért fontos hangsúlyozni, hogy a“ moszkvai orvosok cionista zsold-’ ban gyilkolták meg Zsdanovot és az izraeli imperializmus szolgálatában akarták kiirtani a Leg-' bölcsebb táncoló derviseit. Beszélnek a külföldi rádiók és., a sajtó arról is, hogy Sztálin aa' arab államoknak és a német ná~’ cicsökevényeknek is u d v a rolni akar, ebben is lehet valami. Egy azonban nagyon is biztos:, igen komoly bajok vannak, igencsak mellékutcába jutott minden, politikai elgondolás, igen nagy lehet a minden irányú elegedet-^ lenség Sztalinéknál. Rossz kár-^ tyások tesznek fel az utolsó lapra,, apait-anyait és utolsóbb lap ennél az antiszemita tök fiijainál^ még Hitler kezében sem igen,, akadt. Hogy kilenc orvos összeáll, rendszert buktatni, higyje, aki akarja. De hogy egy rendszer oly szomorú önvallomást ad önmaga-.' ról és azt hirdeti, hogy kilenc orvos gondolhat arra, hogy a re-’ zsimet megbuktassa — hát ez egyv sztálini önkritika. Kilenc ember élete nagyon ke-^ vés és Sztálin hosszú pályafutása^ alatt nem is kilenc ezer, nem u,; kilencszázezer, nem is kilencmillió ember életéről adhatna számot. De ennek a kilenc szerencsétlen,, akasztásra váró orvosprofesszornak életében benne van a nagy - Szovjetunió és a kis népi demokráciák minden emberének élete. ■ (G.) . Kultl húsvéti pénzt külföldre? Bízza meg a Manufacturers Trust Companyt * pénzküldemények kezelésével, melyeket tengerentúli barátainak és rokonainak szánt. Mi el tudjuk intézni a pénzek küldését a világ különböző országaiba gyorsan, biztosan és gazdaságosan. Felvilágosítást kaphat erről a segítőkész szolgálatról több, mint száz szomszédsági hivatalunkban Nagy New York egész területén. Válassza ki a telefonkönyvből a legközelebbi címet. KÜLFÖLDI OSZTÁLY. Manufacturers -Trust Company EVERYBODY'S BANK Főiroda: 55 BROAD STREET, NEW YORK 15, X. Y. A FEDERAL DEPOSIT INSURANCE CORPORT A T1 ON TAOJA.
