Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)
1953-10-03 / 36. szám
EZ TÖRTÉNIK f MAGYARORSZÁGON j KÖTELEZŐ BESZOLGÁLTATÁS A CSÉPLŐGÉP MELLŐL Habár a kormány megígérte, hogy csökkenti a parasztok kötelező beszolgáltatásának mennyiségét, ezt az Ígéretét sem tartotta be és a magyar paraszttól a régi beszolgáltatási mennyiséget hajtják he. mindjárt a cséplőgép mellől. Hogy ez a beszolgáltatás rendben menjen, minden cséplőgép mellé egy külön megbízottat állítottak, aki naponta 50 forintot kap, amig egy méter kötelezően felvásárolt búzáért 60 forintot fizetnek! . . . Ez a megbízott gondoskodik arról. hogy a kötelező beszolgáltatást mennyiséget rögtön külön zsákokba rakják. Ezután a földműves maga szállítja az állami raktárba a különválasztott búzát. Azt egyáltalán nem veszik figyelembe, hogy mennyit csépeltek, még azt sem, hogy vájjon a parasztnak marad-e elegendő búzája. A kivetett mennyiséget be kell számtani. A HUMOR IRÁNYÍTÁSA .MAGYARORSZÁGON Valószinüleg Nagy Imre miniszterelnök beszámolója kritikájának hatására Hámos György pesti humorista a “Szabad Nép”-ben cikket irt a magyarországi humoristák viszontagságairól és beismerte, hogy eddig a humort “úgy mérték, mint a patikában.” A humor ilyen méricskélésének példáját nyújtotta a népnevelési minisztérium egyik referense, akit a színdarabok átnézésével bíztak meg. Ez a referens átnézte az uj, eddig még be nem mutatott operett librettóját, ami a falusi életről szólt. A referens nem volt megelégedve és követelte az Írótól — aki a megnevettetés pretenziójával irta ezt a müvét —, hogy a szövegkönyvében “dolgozza fel” a következőket: 1. a szövetkezeti csoportot, 2. a MDP (kommunista párt) falusi szervezetének titkárát, 3. a szövetkezeti csoport pártszervezetének titkárát stb. Hámos György természetesen nem bocsátkozott a fenti követelések részletes ellenzésébe, de biztosra vehető, hogy a fenti pontok alatt csak olyan humort és szatírát lehetett volna imi, amely egyáltalán nem tétszett volna a referensnek. A humor bürokratikus szabályozásában addig mentek, hogy a budapesti cirkuszokban a bohócok “kuláknak” öltözve jelennek meg. Ez a kísérlet a rezsim vezetőinek azon törekvéséről tanúskodik, (hogy a magyar falu minden nehézségét a Jculákoknak tulajdonítsák. DR. RENDI JÓZSEF Szomorúan értesülünk arról a gyászhirről, hogy a magyarság egy lelkes harcosa, aki a sok nácinyilas üldözés után végre itt nyugalmat és pihenést találhatott volna, dr. Rendi József volt szatmári ügyvéd, a román megszállás alatt a magyarság egyik vezetője, hosszas és fájdalmas szenvedés után, 72 éves korában szept. 21-én a Mt. Sinai Hospitalban elhunyt. Gyászolják: özvegye, sz. Hollander Erzsiké: egyetlen leánya, aki Földes Lili írói néven ismert amerikai írónő (feltűnést keltő regénye: “Two on A Continent” több kiadást ért el), valamint vele: Földes Andor, világhírű és világotjáró zongoraművész, aki jelenleg európai hangversenykörutján ér el nagy sikereket. (E. CL. SZIKLAI) GÖNDÖR EERJSNC POUJ2IUUHE1— 0 a "01,”"HGÍ‘ “THE MAN,” FERENC GONDOR’S POLITICAL » Reentered as second class matter August 4, 1942, at the Post Office at New York, N. Y. under the Act of March 3. 1879 SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 320 East 79ST.. NEW YORK. 21. N. Y. Phone Butterfield 8-6168 EDITORIAL AND PUBLISHING OFFICE: 320 EAST 79th STREET,NEW YORK 21, N. Y. (Yearly Subscrip ion $10; Single Copy 20 cents) VOL. XXVII No. 36 NEW YORK, N. Y., OCTOBER 3, 1953 EGYES SZÁM ÁRA 20 CENT Októberi széljegyzet Irta: DR. DEÁK ZOLTÁN Az aradi tizenháromról kell ma írni, erről kell írni minden évben október elején és jaj, évenként többször is meg kell emlékezni a magyar mártírokról, mert sokan vannak, nagyon sokan a hős magyar mártírok. Vannak, akiket a szabadságot tipró zsarnokság mohó karvalykarmával a császári bosszúállód vonszolt a szörnyű bitófa alá, mint az aradi tizenhármat is; vannak, akiknek a nemzetinek és szocialistának hazudott örjöngő náci-szadizmus vette a vérét; vannak, akikre az előbbi téboly magyarországi megszállottjai, az eltorzított keresztet viselő halálfejes banditák ütötték rá a halál pecsétjét; vannak, akiket az ázsiai barbárság perverz fenevadjai gyilkolnak bele a mártírok évszázadok óta menetelő és folyton növekvő csapatába. Végláthatatlan a magyar mártirok sora. Mit tettek, mit tesznek életükben ezek a mártirok, hogy mártírokká kell válniok halálukban a Duna - Tisza - közti tájon? A pabadság, a függetlenség, az emberi jogok védelmezői, ez a bünük, ezért keli lakolniok a mindenkori zsarnokság durva és kegyetlen, jogtalan és öncélú törvénye szerint. Azt tették, amit tenniök kellett a Duna-Tisza-menti sors mostoha fordulataiban, azon a földön, ahol zuhogva csattog a történelem ostora s ahol a nép századok óta csak felvillanni látta olykor-olykor a szabadság napfényét. Csak felvillanni, hogy utána nyomban hosszú és kormos éjszakák boritsák az eget. Előálltak ezek a hősök és császári önkénnyel, rabló szövetségessel, alkotmánytipró honi haramiákkal, bolsevista hódítókkal szemben egyaránt magasra emelték a szabadságeszmék, a nemzeti függetlenség, a velünk született jogok és az emberibb élet lobogóját. De a lobogó nem pajzs s el kellett bukniok s mártírokká kellett válniok, mert a tragikussorsu kisnépeknél a szabadságeszmék azért éltetik a hősöket, hogy halottakká váljanak. Ami a nagy nemzeteknél és szerencsésebb népeknél az élet velejárója, az itt a halál útlevele. Azon a csúf és nyirkos október 6-án azok lépkedtek az aradi vár bitófái és a nemzeti mártirsors véresen kitáruló újabb fejezete felé, akik semmi mást nem akartak, mint hogy Magyarország magyar ország legyen s a magyar nép magyarul élhessen a magyar hazában. Előttük is, utánuk is ezt akarták azok, akik mártírokká valtak. Joguk volt ezt akarni? Joga van-e magyarnak akarni lenni és maradni annak, aki magyar? Joga van-e bármely nép fiának ragaszkodni a saját népéhez és nemzetéhez? Joga van-e embernek lenni az embernek? Riasztó kérdések, amelyek kérdőjelei nemcsak a történelem lapjain meredeznek, hanem napjainkra is fenyegető árnyékkal borulnak. szabadságot, az emberméltóság adományait. Várt a nép és tűrt. S ha előállt valaki a. népből, aki megkísérelte a népnek megszerezni az ünnepet, ezért sereglettek oly lelkesedéssel köréje a milliók. Kossuth szava ezért tett csodát s ezért van telve oly fényes lapokkal a szabadságharc története. A joghoz, a szabad, független és emberi élethez való heves ragaszkodás, az ünnep utáni perzselő vágyakozás vitte, sodorta csatába a népet. A szabadságharc hatalmas népi megmozdulás volt, mint ahogy annak számit 1945-47 is, amely a szabad és emberi életnek, a nép nemzetté emelkedésének és a demokráciának rakta le alapjait. Ezért állt oly szorosan és senki által el nem téphetően a nép a vezetői mellé. A bukás sem tántoríthatja el a népet a népből származott igazi vezetőitől. Amint kitörölhetetlenül őrzi szivében a szabadságharc hőseinek és mártírjainak emlékét, úgy virraszt a megpróbáltatások éveiben azok mellett, akiket börtönbe, Szibériába ragadtak el tőle, vagy akiket menekülésre kényszeritett a durva erőszak. Ha szétnézünk a népek családjában s látjuk a boldogabb, szerencsésebb népek életét, nem hajtjuk le fejünket. A bánat, amely eltölt minket, felemelő. Annyi mindent adtunk a világnak, írókat, költőket, a gondolat szárnyaló tüneményeit, diadalmas tudósokat, megváltó orvosokat, fantasztikus mérnököket, boldogító muzsikusokat, duspalettáju festőket: a szellem, tudás és művészet egész hatalmas és elkápráztató tűzijátékát! De mellettük olyanokat is adtunk, akikből majdnem egyedárusitói vagyunk a világ népeinek: mártirok óriási tömegét. Évszázadok óta, szakadatlanul. Felemeljük a fejünket és a hozzánkszegődött tragikum büszkeségével mutatkozunk meg a világ arénájában. Magyarnak lenni annyit jelent, mint az idegen óceánban, a torlódó hullámhegyek és örvénylő mélységek forgatagában mindig egy kissé hősnek lenni s ha int az óra, zokszó nélkül mártirrá válni. Október 6-án, a magyar végzet eme keserű napján nemcsak a tizenhárom hős és mártír borongó árnya látogat meg minket. Ott kopogtat emlékező szivünk és elménk falán a többi magyar mártir is, az egész halhatatlan légió. Akiket török, tatár, osztrák császár, náci fenevad, nyilas bestia, orosz szörnyeteg ragadt el a családjától, népétől, nemzetétől. És ott jelentkezik az egész otthoni nép. Van olyan mártir is, aki már életében az. A mostani magyar nép — az egész nép! —• hős és mártir egyszemélyben. Nem mi, menekültek és emigránsok vagyunk a hősök. ők, akik ottmaradtak a tragikus földön, ők azok. S ha a jog ezen az oldalon van, milyen jogon rabolják el, tapossák szerte, gyilkolják le ezt a jogot azok, akik a másik oldalon állnak? Milyen jogon gyilkolta meg a habsburgi zsarnokság 1849-ben a magyar szabadság és függetlenség bajnokait? Milyen jogon taposott bele a német csizma a magyar szuverénitásba? Milyen jogon oltották ki tömegek életét 1944- ben? Milyen jogon rabolta el az orosz a magyar függetlenséget 1947-ben és taposta sárba a frissen zsendülő magyar demokráciát? Naiv kérdések ezek, de ezekben a válasz nélkül maradó kérdésekben bennevan a magyar végzet, ezekben a jaj kiáltásokban vergődik és vonaglik a magyar tragikum. A jog a miénk s ha nem élhetünk vele, miénk a joghoz való ragaszkodás. Ez annál erősebben él, minél -nagyobb a jogtalanság és az erőszak. Talán ez az a fenntartó erő, amely ezt a népet “annyi balszerencse közt s oly sok viszály után” is meg tudta őrizni az évszázadok őrlő és pusztító fergetegében. Ennek a népnek vágyakozó és reménykedő mondása arról szól és az apák szájáról ezt tanulták meg a fiuk is, hogy lesz még szőlő s lágy kenyér; a költő is arról zengett, hogy lesz még egyszer ünnep a világon. A Duna-Tisza táján a nép mindig várta az ünnepet, amely elhozza neki az élet igazi örömét: a Száműzött költészet, száműzött költők Sirvers Irta: BABITS MIHÁLY Itt nyugszom. Végre megnyugodtam J a hosszú szenvedés után. Keserű telkemet kiadtam' s mint dőlt fatörzs, fekszem sután. , Keserű lelkemet kiadtam mint fájó gennyet a beteg: magamtól is védve maradtam: akarva sem szenvedhetek. Nincs jobb világ a másvilágnál, mert féreg nélkül nincs virág. Nincs jobb világ a nincs-világnál, hol féreg van csak, nincs virág, hol féreg nem kár, hogyha rágcsál, hol féreg neun fáj, hogyha rág . . .
