Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)
1953-08-01 / 31. szám
• • / _ Ez történik Magyarországon HAZAENGEDIK A DEPORTÁLTAKAT? A budapesti rádió és sajtó közli, hogy az internált és deportált személyeket fokozatosan hazaengedik és kizárólag a bűncselekmények elkövetésével vádoltak maradnak továbbra is az internálótáborokban. Az intézkedés Nagy Imre bemutatkozó beszédében bejelentett enyhítéseken alapszik. Kérdés azonban, hogy valóban minden ártatlanul elhurcolt személy megkapja-e szabadságát, avagy propagandafogásról van szó és csupán jelentéktelenebb számú internált és deportált személyt foocsájtanak majd szabadon? Jelentős módon motiválja a kérdést az a körülmény, hogy időközben elvették az internáltak és deportáltak lakásait s azokba “vonalhű” párttagokat telepítettek be. ENYHÍTÉS a LEVELEZÉS TERÉN Ugyancsak a magyar országi “keztyüs kéz”-politika jelenségeihez tartozik, hogy legújabban keresztülengedik a Nyugatra irt leveleket és kézbesítik a magyarországi címzetteknek a nyugati országokból érkező postai küldeményeket. A jelek szerint nem generális intézkedésről van szó, hanem arról ,hogy ezidőszerint nem tartják vissza teljes egészében a külföldi levelezést, hanem annak egy részét engedik át a rostán. Valószínű azonban, hogy a külfölddel levelezőket továbbra is szemmel tartják s épen ezért arra intünk mindenkit, hogy megfelelő óva- tossággal fogalmazza meg leveleit. Továbbra is célszerűnek mutatkozik a levelek ajánlottan való küldése. VAS ZOLTÁN VISSZAMEGY OROSZORSZÁGBA? A Budapesten elterjedt hírek szerint a teljesen kegyvesztetté vált Vas Zoltánt visszarendelik a Szovjetunióba s ott kap majd valamilyen alárendelt beosztást. Számolnak Vas teljes likvidálásával is. HOGYAN DICSŐÍTETTÉK NEMRÉG KOVÄTS NÓRÁT ÉS RAB ISTVÁNT? A “Táncművészet” cimü bolsi folyóirat áprilisi száma még igy irt Kováts Nóráról és Rab Istvánról, az Operaház balettmüvészeiről: “Kossuth-dijjal jutalmazta kormányzatunk ezt a két balett-táncost s ez a kitüntetés azt a meredeken ivelő fejlődést jelzi, amely néhány év alatt a szemünk előtt történt. Az ő művészetükben magas színvonalon jelenik meg a tartalom és forma töretlen egysége. Legutóbbi szerepüket a feladatuk iránti nagy alázattal, magávalragadó drámai erővel, a szerep mély megértésével tették feledhetetlenné ...” Ez jelent meg a hivatalos bolsi szaklapban, azután a két művész hirtelen felhasznált egy kínálkozó alkalmat és kereket oldott a Rákosi - paradicsomból. Azóta sokminden derült ki róluk, igy többek között az is, hogy nem is voltak olyan tehetségesek és nem kár távozásuk, sőt az kifejezetten előnyére válik az Operának- Hogy mondja a példabeszéd? Savanyu a szőlő . . . A X L 3 GÖNDÖR FERENC POHTHUUBEULAPIA Reentered as second class matter August 4, 1942, at the Post Office at New York, N. Y. under the Act of March 3, 1879 SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 320 East 79ST.. NEW YORK, 21, N. Y. Phone: Butterfield 8-6168 VOL. XXVII __ No. 31 NEW YORK, N. Y„ AUG. 1, 1953 ECYES SZÁM ÁRA 20 CENT Magánlevél az olvasókhoz Irta: GÖNDÖR FERENC A szokásos négyhetes nyári szünet előtt ez “Az Ember” utolsó száma. Négy héten keresztül nem szólunk az olvasóhoz. Legközelebbi találkozásunk dátuma szeptember 5. E sorok írója úgy érzi, hogy erre a négyhetes nyári szünidőre el kell búcsúznia olvasóitól. Bármilyen fáradtak vagyunk, mi mégis nehéz szívvel búcsúzunk azoktól, akiknek ezeken a hasábokon évtizedek óta hétről-hétre elmondjuk teljes őszinteséggel mindazt, amit hiszünk, amit szeretnénk és ugyanakkor rendületlenül ostromoljuk azokat a jelenségeket, amelyeket ártalmasaknak tartunk. Úgy írjuk ezeket a sorokat, mintha magánlevelet írnánk olvasóink címére. Más szóval baráti búcsúlevelet. “Az Ember” olvasói — hitünk szerint — személyes barátaink is nekünk. Bhráti szívvel térünk vissza minden évben posztunkra és becsülettel folytatjuk azt a harcot, amelyet évtizedek óta tántoríthatatlan hűséggel vívunk az igazságért, minden ember jogáért és szabadságáért, azokért a szent eszmékért és ideálokért, amelyekben hiszünk és amelyek* nek a föld minden részében való megvalósulása a mi vágyunk, álmunk bs reménységünk. Amerika áldott földjén élni a legszebb ajándék ezekben a tragikum időkben. A mi hazánk az egész szenvedő emberiség legfőbb reménysége. A szovjet-orosz világbujtogatók viszont a háborús feszültség pestisével mérgezik állandóan az égési'világöt. Ebnen az irányban ölelgetik ismét keblükre régi cinkosukat: a német nácikat. Csak a* vak nem látja, hogy Németországban egyre nyíltabban kerülnek uralomra a nácik és a világgyujfogató hitleráj is uj emberevő rémuralomra és háborúra készül. Koreában végre fegyverszünet van, de a német-orosz cinkosok egy minden eddiginél iszonyúbb háborúra készülődnek. De bármilyen torz képek sötétlenek is felénk a világ minden részéből, mi rendületlenül, szivvel-lélekkel, minden fanatizmusunkkal hiszünk a világbéke megőrzésének lehetőségében és egyszerűen nem tudjuk elképzelni, hogy a háború eszeveszett gonosz és barbár tébolya rászakadjon az emberiségre. Nem lesz, nem lehet, de ne is legyen háború és megzavarhatatlan békében és szabadságban éljenek embertestvéreink a föld minden zugában. A csillagsávos amerikai zászló a béke, az igazi demokrácia, a szabadság, egyenjogúság és az emberszeretet örök szimbóluma és mi tudjuk, hisszük és tanúsítjuk, hogy az Amerikai Egyesült Államok minden erejével és hatalmával áll őrt a vártán és nem fogja engedni, nem fogja tűrni, hogy az emberiségre még «egyszer rászakadjon a háború mindennél szörnyűbb és pokolibb katasztrófája. Ez a nagy tragédia tehát, amely állandóan fenyegeti a világot: a háború emberirtó szerencsétlensége nem fog lesújtani a világ békeszerető népeire. Ilyen érzésekkel és reményekkel hagyjuk el néhány hétre őrhelyünket és ha nem is tudjuk, hogy a kulisszák mögött ezekben a sorsdöntő napokban mik történnek és milyen események robbanhatnak ki minden pillanatban, mi tántorithatatlanul hisszük, hogy amikor szeptember első napjaiban visszatérünk Íróasztalunkhoz és bekopogtatunk lapunkkal barátaink otthonába: a béke áldott napja fog leragyogni a Lülömben indokolt és teljesen érthető aggodalmaktól gyötört emberek arcára. * Akiktől ezekben a sorokban búcsút veszek, azok szeptember hó 5-én bazavárják otthonukba “Az Ember”-t. Ha most négy hosszú hétre elhalkul a hangunk, a régi hittel és szeretettel fog ismét szólni azokhoz a hasonló gondolkozásu barátokhoz és baj társakhoz, akik egy nagy család tagjaiként hosszú esztendők óta a mi táborunk kipróbált katonái. Én érzem és tudom, hogy visszavárnak és meleg szívvel fogadnak bennünket, amikor ismét megszólalunk. Nekünk igazán nem kell fogadalmat tennünk arról, hogy maradunk, akik Voltunk és a jövőben ugyanazon a tiszta utón haladunk és harcolunk, amint azt a múltban, évtizedeken keresztül cselekedtük. Mi bennünk soha senki sem fog csalódni. Se barátaink, se az ellenségeink. A barátok ragaszkodó hűségét és szeretetét épen úgy meg fogjuk tartani, mint az ellenségek vad gyűlöletét. Mi legalább olyan közel állunk olvasóinkhoz, mint olvasóink mihozzánk. Az elkövetkező napokban és hetekben nekünk legalább annyira fognak hiányozni olvasóink, mint mi az olvasóknak. Ilyen őszintén nem szokás bevallani azt, hogy mi mindent jelentenek nekünk azok az embertestvéreink, akik ezt a lapot olvassák. Lírikus önvallomás ez, beismerése bizonyos gyöngelelküségnek. Ennek viszont az lehet az eredménye, hogy ősellenségeink sokkal kevésbé fognak respektálni bennünket, mint mielőtt lelkigyöngeségünket bevallottuk volna. Mi viszont ezt is kibírjuk és teljes önbizalommal megígérjük, hogy ellenségeink épen úgy. meg lesznek elégedve velünk a jövőben, miként a múltban voltak. Nyugodtak, vagy nyugtalanok lehetnek: a mi házunk táján minden marad a régiben. Akik viszont fájdalmasan hiányozni fognak nekünk ezekben a néma hetekben, azok A mi olvasóink, más szóval legközelebbi barátaink. Őket nagyon nehezen nélkülözzük, mivelhogy lelkiegyensulyunkhoz hozzátartozik az a tudat, hogy minden héten bekopogtatunk hozzájuk és baráti szeretetünkkel magunkhoz öleljük őket. Számunkra baráti találkozó hetenként meglátogatni azokat, akik nehezen várnak és szívesen látnak bennünket. Mi sokkal nehezebben mondunk le erről a találkozóról, mint az olvasó. Nem is tudom, hogy tulajdonképpen miért mondunk le? Ennek a! lapnak sokkal nehezebb elhallgatni, mint megszólalni. / Szeretnék még sok mindent őszintén meggyónni, de nehezen megy. Nincs hozzá lelkierőm. Elfogódottan búcsúzom négy hétre az olvasótól. De már előre is minden hűségemmel és szeretetemmel örülök a viszontlátásnak. Menynyivel szebb, jobb és melegitőbb érzés: ismét megszorítani azoknak baráti kezét, akik annyi esztendő óta “Az Ember” nagy családjának hűséges tagjai. Kedves barátaim, a viszontlátásra szeptember hó 5-én. Barátainkhoz! Ezeket a sorokat azokhoz intézzük, akik kipróbált és hűséges barátai “Az Ember”-nek. Ezekben a nehéz és megpróbáltatásos időkben minden erőnk megfeszítésével igyekszünk tovább harcolni a legszebb és legnemesebb célokért “Az Ember” hasábjain. Ehhez kérjük minden előfizetőnk baráti és testvéri segítségét. Kövessenek el minden lehetőt, hogy “Az Ember” olvasótáborát erősebbé és nagyobbá tegyék. Komoly feladatunkat és szent kötelességünket csak úgy teljesíthetjük, ha minden előfizetőnk megteszi a magáét, ami annyit jelent, hogy teljes erejével résztvesz uj előfizetők toborzásában. Bizalommal és szeretettel kérjük “Az Ember” régi előfizetőit, hogy most, a 4-hetes szünetben szerezzenek az ő hűséges lapjuknak uj előfizetőket, uj harcosokat. Minden bizalmunk régi olvasóinké, akiknek segítse» gére számítunk. Minden régi olvasónk legalább égy uj előfizetőt szerezzen az ő régi és hűséges lapjának! ßlEMBER $10 egyévi előfizetés ára "AZ EMBER" legközelebbi száma SZEPTEMBER hó 5-én Jelenik meg.
