Az Ember, 1952 (27. évfolyam, 2-49. szám)

1952-12-20 / 48. szám

'DECEMBER 20, 1952 AZ EMBER 3-ik oldal MIT ÜNNEPELSZ: A HONTALANSÁGOT? (VALÓSÁG — KÖLTÉSZET — PRÓFÉCIA) 1952 karácsonyára irta: TAKARÓ GÉZA I. NEM VOLT HELY. Ez volt a szomorú valóság. A jelenet sötét hátterét nem az éjszaka képezte, mert az égen. most eggyel több csillag is volt, hanem ez a mondat: “Szülé az ő elsőszülött fiát és bepólyálá őt és helyezé a jászolba, mivelhogy nem volt nékik helyök a vendég­­fogadó háznál.” Az Edictum Caesaris mozgósí­tott. Ezúttal nem háborúra, mert béke volt, ha szabadság nem is volt. Most adóztatás volt az ösz­­szeirás cél-ja. Elavult rendszert követett ebben a megszállott or­szágban a különben praktikus római: Mindenkinek ott kellett jelentkezni, ahova családfájának gyökerei visszanyúltak. Amilyen kellemes érzés valakinek a May­­flowerig vezetni vissza származá­sát (ugylátszik, mégse csupán száz, hanem legalább is fél­millió ember jött át azon a kis lélekvesztőn!) annyira kellemetlen volt azoknak a királyi családból származó, elszegényedett jegye­seknek, akik az éjszaki Názáret­­ből indultak el a déli tartomány városkájába, Bethlehembe. Az utak forgalma szinte elvisel­hetetlen volt a sok ember és állat miatt. Összekeverve haladtak szegények és gazdagok, papok és koldusok, gőgös farizeusok és szegény juhászok, iskolázott Írás­tudók és gyülekezetből, társada­lomból kiközösített emberek, cini­kus sadduceusok és üzletemberek. Öszvérek,- szamarak, tevék tarkí­tották a menetet. Mindenkit ki­vert az Edictum az országutra. Ugyanis “Augusztus _ császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeirattassék.” A parancs parancs. Békés szándékú emberek kiverve nyugalmukból, hajlékukból, munkájukból bandu­kolnak a régóta nem javított utón. Közben mégered a szó és “va­lamint a patak mennél mes»~ szebbre foly. annál inkáb dagad.” Mennyivel fogják emelni újra az adót. Mindig kitalálnak vala­mit. Azt mondják, hogy katonai barakokat építenek. Valaki sopán­kodik, hogy a császár arany ser­legből iszik, mig ők *a római igát húzzák. Valaki arról hallott, hogy a főváros faláról letéptek egy ró­mai jelvényt a földalatti mozga­lom emberei. A másik meg azt hallotta, hogy egy községben lá­zadás tört ki, de vérbe fojtották. Meddig lehet még birni ezt a rettenetes állapotot? Úgy hírlik, hogy a császárt kiszolgáló báb­király, Heródes udvarába uj tán­cosleányokat szállítottak. Vannak, akiket ez mind nem érdekel, a mának élők, reálisan gondolko­zók. üzletemberek azon törik a fejüket, hogyan lehetne behozni ennek az útnak a kiadásait az utón, vagy micsoda látnivalók, szórakozások kínálkoznak. Mire a názáretiek beérkeztek, Bethlehem tele volt idegenekkel, jövevényekkel, lármával és plety­kával. Tevehajcsárok káromkod­tak, kutyák ugattak, a vendéglő­ből római katonák rekedt hangja hallatszott ki. A názáreti pár minden házba bekopogtat, de a válasz mindenütt ugyanaz: nincs hely. A vendégfogadós is csak az istállóban tud nekik helyet szorí­tani. De hogyan is tudta volna fölmérni a helyzet jelentőségét? Sokan még ma se tudják. így tör­tént meg, hogy amikor a legna­gyobb öröm közeledett a félelem­ben, keserűségben élő emberiség­hez, senki nem akarta befogadni. Ez vonul végig egész életén, ő maga foglalta össze saját biográ­fiáját ebben a pár szóban: “A ró­káknak vagyon barlangjuk és az égi madaraknak fészkük, de az ember Fiának nincs hová fejét le­hajtani.” Kölcsönzött jászol-böl­csőbe fektették, mikor belépett e világba, és amikor kilépett, egy jó­­lelkü ur, az Arimathiai kölcsönöz­te oda a maga családi sírboltját. Idő kellett hozzá, hogy a római légiók hires útjait eltemesse a homok és hogy az emberek leve­leiket mindennap az ő születésé­től számítsák, amely kétfelé osz­totta az egész világtörténelmet: “Krisztus előtt” és ‘ ‘Anno Do­mini.” De még mindig valami nincsen rendben. Karácsonykor hajlamo­sak vagyunk megelégedni egy kis szentimentális romantikával. Meg­állunk a hangulatnál, nem jutunk el a gondolatig. A haladó világ pedig szépen közeledik a végső ka­tasztrófához. Mindenki változást akar a világban, csak maga nem akar megváltozni. Mindent meg­próbál, spekulál jobbra-balra, még mindig, pedig a vita Názáret és München, az Ácsmester és a szobafestő között, valamint Krisz­tus és Marx között már akkor el­dőlt, amikor Heródes hóhéra a kicsiny bethlehemi fészekbe döfte kardját, de a madárka onnét ki­repült. Nem volt hely. Az emberek úgy teleszivták magukat a “fennálló társadalmi rend” állóvizével, mint a pocsolyába esett szivacs. És nem volt már bennük hely semmi uj számára, különösen, ha az ilyen vidékies legendában jelentkezett, mint amely egy csillagról, egy Bé­biről és egy istállóról beszél. Nem volt hely az ő számára. Másfelől csupáff a “rend” titkos aláaknázá­­sa és nyilvános felforgatása sem hozhatott volna javulást. A tarta­lomtól függ minden. U.S.A. ma már nem volna, ha forradalmát diktatúra követte volna. II. NINCSEN HELY. “A nagy világon e kivül nincsen számodra hely ...” Ez költészet. Arany Já­nos felhatalmazta a költőt: Ha­zudj, de rajt’ ne fogjanak. “Min­den hazug, földön ami szép, csont­váz, ijesztő a valódi kép . . . Nem a való hát, annak égi mássa lesz, mitől függ az ének varázsa . . Költő hazudj, csak rajt’ ne fog­janak.” A “Szózat” költőjét ma milliók rajta foghatják. A triano­ni véres operáció előtt Magyaror­szágnak 18 millió lakosa volt, utá­na hétmillió maradt. És az operá­ció megismétlődött. Még most is tart. Egész Brassót kiüríteni szán­dékoznak e napokban. Ki tudná megmondani azoknak számát, akik folyton utón vannak és talán soha meg nem érkeznek? Honta­lanná lett magyarok boldogan fo­gadnák el Amerikát otthonuknak. “Extra Hungáriám” is van élet. Mit szóljunk a világ többi né­peiről? Ezt a kort már elnevezték a közember századának, atomkor­nak, de legjellemzőbb neve volna: a Hontalanság kora. A napokban végighallgattam az Egyházak Vi­lágtanácsának newyorki gyűlésén egy angol előadást (dr. Elf an Rees tartotta,) aki beszámolt leg­utóbbi tapasztalatairól földkörüli utján. Végigutaztunk a mappán. Nyugaton 9 millió menekült, Ázsia gyulladásba jött appendixén, Ko­reában 10 millió. Tibetbe 10 mil­liót akarnak betelepíteni. Az ilyen kis számok, mint ötezer Trieszt­ben (akikből háromezer tüdővé­­szes), vagy akár a 860,000 arab a jerikói hires, példázatbeli “Véres­­utón,” négyéves sátorokban, meg a Gáza táján sínylődő még több, szinte figyelemre se számíthat a­­mellett, hogy Gandhi felszabadult és kettészakadt hazájában 5 mil­lió mohamedán menekült át In­diából Pakisztánba és 8 millió hindu megfordítva. A nagy vilá­gon van hely mindenki számára, miért hát ez a szörnyű hontalan­ság? Mert ezekkel a milliókkal baj van. Az erdőtől nem látjuk a szál­fát. Az egyes ember tragédiáját. Pedig ezen nem úgy segíthetünk, hogy analizáljuk: a háború vagy a béke áldozata-é, Hitleré vagy Potsdamé; áz sem időszerű kérdés, hogy milyen nemzetiségű, milyen vallásu; az a kérdés: hogy se­gítsünk rajtok, mig nem késő? Németországban van jóakarat a beolvasztásra, de nincs hozzá pénz, Palesztinában van pénz, de a világpolitika jóakarata hiányzik. III. LESZ HELY! Mindenki számára. Különben Ady félelmes karácsonyi próféciája megvalósul. A gunyostorát suhogtatja “Békes­ség ünnepén”: “Hangozzatok jámbor legendák, Zsolozsmák, bibliák, imák. Kicsi gyertyák lobogjatok föl, Bóduljunk tömjénnek szagán!. . . Lobogj kis gyertya! Meg nem árthat Ennyi kis fény tán a világnak. Odakint szörnyű nagy a kétség, Odakint szörnyű a sötétség. Odakint szörnyű vak sötétben Sirály sikoltoz, vércse vijjog, Bagoly huhog, kóbor eb szüköl... A föld könnyektől terhesült meg S a terhesült föld inog, remeg, S a vajúdó kínnak gyümölcse Nem lehet más mint szörnyeteg. .. Ami sóhaj, nyögés, kin, sze.vny volt És rettenet a földgolyón, Vad orkánban kitörni készül Világot verve rombolón. Évezredes tragédiának Bosszuló vége fenyeget, Vad éhesen, vad harcrá. készen Állnak iszonyú seregek . . Mielőtt összecsapnak, még egy­szer gondoljuk át a dolgot: Egy a világ és ez az egész az emberé. Otthon kellene magát találnia minden hontalannak mindenütt. Az ultranacionalizmusnak éppen úgy nincs már helye, mint a vas­függönynek. Táviró, telefon, tele­vízió, rádió, repülőgép, atomener­gia meggyorsította az ember növe­kedését. Kinőttünk a középkorból, de már az újból is. Aki törpe akar maradni, meg van hozzá az egyéni joga, de nincs joga vezetni a leg­kisebb csoportot sem. A világot nem lehet visszafelé vezetni. Vagy halad, vagy elpusztul. Csajt egyért kell visszamennünk, ami életbe vágó. Vissza egészen Mózesig. Hontalanok vagyunk és leszünk mind, ha meg nem ta­nuljuk tőle: “Uram, Te voltál ne­künk hajléknnk nemz edékről nemzedékre . . Ebből lett á “Tebenned bíztunk . . .” Ezt irtuk pénzünkre: “In God we trust.” Rajt’ ne fogjanak, hogy: Ha­­zudsz! . . . Vissza az első kará­csonyi Ígéretéhez: Hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész nép­nek öröme lészen.” Vissza az apos­tolhoz, tiki az óvilág kulturköz­­pontján, Athénben proklamálta: I “Isten, aki teremtette a világot... az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette . . . * Vissza a Liberty Bell-hez: Hirdessetek sza­badságot a földön, annak minden lakójának!” Előre a “United Na­tions” vezetésével! Nem volt hely az isteni szeretet számára az emberek [közt, ugyanez okból nem lehet hely sok ember számára a nagy világon sehol. De mindenütt otthon leszünk, ha rá­eszmélünk, hogy “az Ő nemzetsé­ge vagyunk. * benne élünk, moz­gunk és,vagyunk” Az útvesztőből ma is egyedül az a csillag vezethet ki, amely Bethlehem fölött ra­gyog. aor Ambda Liquors INC. összes vevőinek és barátainak kellemes karácsonyt és boldog újévet kíván! New York Bor Központja. Itt kaphatja a legjobb hazai és importált borokat minden országbél. Ünnepi vacsorához adjanak jászberényi Rizlinget ($1.25), vagy Egri Bikavért ($1.96). Ne mulasszák el a többi magyar borokat és likőröket. Ha nagy a családja, vagy sok a vendége, az ünnepekre vegyen bort gallonokban! — A leggyorsabban házhoz is szállítunk! — AMBASSADOR LIQUORS 144 EAST 86TH STREET, New York 28, N. Y. (Lexington és 3-ik Avenue között) — Telefon: TRafalgar 6-3000 —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom