Az Ember, 1952 (27. évfolyam, 2-49. szám)
1952-06-21 / 26. szám
Harmadik front? (K.J.) A Széli? Imre vezetése alatt Londonban működő szociáldemokrata párt legutóbb heves támadást intézett a lapjában Peyer Károly és az általa vezetett Magyar Szociáldemokrata Párt ellen. Anélkül, hogy foglalkozni kívánnánk a cikk egyes állításaival — erreézve utalunk Perneki Mihály legutóbbi Cikkére “Az Ember”-l>en — elvi okokból szót kell emelnünk a támadás ellen. I Gf-:-sí 3-v’OH NäUliäa GOT GÖNDÖR JEERBNCPOUUKM Reentered as second matter Aug. 4, 1942, at the post office at New York, N. Y„ under the Act of March, 1879 SZERKESZTŐSIG ES KIADÓHIVATAL: 320 East 7S»ST„ NEW YORK, 21, N. Y. Phone: BUtterfield 8-tilbd NEW YORK. N. Y„ JUNE 21. 1952 EGYES SZÁM ÁRA 20 CENT A demokratikus emigráció már régóta sajnálattal látja azt a belharcot, amelyet a Szélig - féle londoni párt folytat a magyar munkásmozgalmak veterán baj- j noka, a nemzetközileg is általános tekintélynek és megbecsülésnek örvendő Peyer Károly ellen. A demokratikus erők szoros öszszefogása helyett a szétforgácsolódást szolgálja ez a meg-meg- ' ujuló ellenségeskedés a saját sániáinkon belül; az ilyen tsetvérháboru oktalan, értelmetlen, sőt bűnös dolog a közös ellenség két oldalról folyó veszedelmes támadása idején. A demokratikus emigráció két- fronton harcol, egyfelől a moszkvai barbár diktatúra, másfelől a feltámadt szélsőjobboldal ellen. A két ellenség, az egyidőben fennálló két front óriási erőkifejtést igényel a demokratikus tábor részéről s nem lehet egy szikra energiát sem el- j pazarolni a saját sorainkon belüli csetepatéra. Minden erőt a kettős fronton folyó harcra kell összpontositani. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy nem mindenki ismeri fel ennek a politikai kétszerket- , tőnek, ennek a taktikai ábécének mindennél fontosabb jelentőségét.! A háború utáni magyar politikában. a bolsevista roham elleni helytállásnak és a demokrácia építésének hősi korszakában is voltak politikusok a saját sorainkon belül, akik a fától nem lát- 1 ták az erdőt, azaz nem a közös ellenség elleni harcra használták fel minden erőfeszítésüket, hanem az akkori körülmények között jelentéktelenebbnek számitó részletkérdések s főleg személyi okok miatt testvérharcot kezde- 1 ményeztek. Ez a hibás taktika ér- 1 vényesül magatartásukban itt kint is, az emigrációban. A moszkvai terror ellen és az ország felszabadításáért folyó küzdelem mellett itt kint a mind jobban erőre kapó szélsőjobboldal ellen kell kardot rántani, de nem ezt teszik. A kardot kirántják ugyan, de a demokratikus arcvonalon álló legközelebbi fegyver- j társ, a politikai törvények szerinti természetes szövetséges felé vagdalkoznak vele. Ennek az oktalan belső harcnak meg kell szűnni végre. Nem nyithatunk harmadik frontot is a saját táborunk izgága, nyugtalan elemei ellen. Meg kell érteni végre Szélig Imrének is. hogy a belső viták elintézésére is eljön az idő: ha már sikerrel megvívtuk mindkét nagy és nehéz frontunkon a harcot. Ha felszabadul az ország és hozzákezdhetünk az uj ország felépitéséhez, ám tisztázódjanak a belső ellentétek, mondja el mindenki egymással szembeni szívfájdalmát. De addig tartsa ezt titokban. Erre kötelezi az emigráció parancsa, erre a két ellenség elleni harc komolysága. Aki pedig mindezt nem érti meg. mert nem akarja megérteni, aki személyi, hiúsági, vagy bármi más okból a jó szó és figyelmeztetés ellenére is a belső zavartkeltés fegyvereihez nyúl, aki tehát minden áron harmadik frontot is akar, azt — legyen az Szélig Imre is — le kell imi, ki kell radírozni a demokratikus tábor aktívái közül. Válasz Parragi Györgynek Irta: BORS PÉTER Kerülő utón és késve érkezett hozzám Parragi Györgynek, a szovjet-imperializmus magyarországi bér-tollnokának dühödt támadása szerény személyem ellen, amiért csatlakoztam "Az Ember" írógárdájához és újságírói toliamat Amerikába érkezésem után nyomban a demokratikus tábor szolgálatába állítottam. A támadás felrója “Az Emberiek a magyarországi rendszer ellenében történt harcos kiállását, amely “félreérthetetlenül és örökre az ellenség soraiban jelöli ki ennek a lapnak, szerkesztőjének és Írógárdájának helyét” és külc*n passzusban foglalkozva szerény személyemmel kifejti, hogy “nem minden tehetség nélküli toliamat végleg besároztam,” amikor ahoz a laphoz csatlakoztam, amely “a demokrácia és a szocializmus köntösében illegett magát, de valójában a legveszedelmesebb és legmegátalkodottabb ellensége az igazi haladó szellemnek, amelynek útját Moszkva fényes iránymutatása jelöli ki.” Nyomban felmerül a kérdés: kell-e, érdemes-e vitai- ! kozni, visszautasítani, érvelni és vádolni, tromfra tromfot adni, megbélyegezni és végszót kimondani azokkal szem-! ben, akik a nemzeti érzésnek és a demokratikus eszmény! nek mikroszkóppal fellelhető maradékát is régen kilúgozták magukból és eg}' mindenre elszánt, tulambieiózus utca- j lány speciális szakértelmével szolgálják ki a moszkvai kényurak perverz parancsait? Kell-e, érdemes-e vitatkozni Parragi Györggyel és általában a parl agiakkal, a mihály-1 íiernőkkel, a boldizsárivánokkal, a katonajenőkkel, a ma- j gyár újságírói kar otthoni árulóival? A címükben gúnyos,' cinikus fintort mutató “Szabad Nép”-pel, a “Népszava”-| val és a “Magyar Nemzet’-tel, amelyek nem a magyar nemzet szabad népének szavát Írják, de az uniformizált moszk-[ vai mondatokat, egy rabláncra vert és végpusztulásra szánt nép előre megásott sirgödrének szélén? Vitatkozni azok-, kai, akik az elvtelenség bajnokaiként annyi rendszert és irányzatot kiszolgáltak már s akiknek talán csak a hottentottákat nem sikerült eddig meggyőzni a heves együttműködés szükségességéről, ami magyarul és nyers rövid- j seggel ebbe a mondatba sűríthető össze: “gyerünk a pénzzel és némi hatalommal,” Parl aginál pedig még külön hozzáadással azt is jelenti, hogy “gyerünk az itallal”? 1 A kérdés, ami a támadás után (elmerül az emberben, helyénvaló. Valóban alig van értelme a vitának, mert a jfalrahányt borsó példázata alapján fölöslegesnek ítélhető la fentiekkel való vitatkozás, azonkívül egyéb okoknál fogva sem akarjuk megszerezni ezekkel az árulókkal szemben a meggyőzés talmi diadalát. Másfelől meg engem és bennünket, a szabad életet és szabad véleménv-nyilvánitás lehetőségét választott magyar újságírókat amúgy sem. tud [eltéríteni a feladatunk hiv teljesítésétől a moszkvai ügynöksereg rikácsoló fenyegetése és benne ennek a néhány áruló újságírónak bér-szitkozódása. A mi ulaink véglegesen szétváltak. Ha Rákosi hetvenkedő fogvicsorgatással kijelenti a pártvezetőségi ülésén, hogy “megvannak az eszközei a külföldi magyarnyelvű szennyes sajtó likvidálására,” mi annál nagyobb önigazolással szolgáljuk a külföldi demokratikus sajtót és ennek a sajtónak fénylő célkitűzéseit s ha Parragi György az árulók és lakájok testi és lelki hétrétgörnyedésévei felénkdöfi a nyugták és bonok szorgalmas aláírásában kiérdemesült pennáját, legfeljebb csak halvány vonást huzunk amúgy is kirajzolódott portréjához. Más a mi gondunk, mint hogy ilyen hasztalan támadásokkal foglalkozzunk. A szorongató gond. amely kavargó [szárnyaival felveri éjszakáinkat, népünk immár fel sem mérhető szenvedése és nemzeti létünk ijesztő kérdőjelei miatt jelentkezik, de nem Parragi György és a parra- I gigyörgvök mocskolódásai miatt, amelyek felett könnyű szívvel térünk napirendre. Ha hajnalig álomtalanul virrasztunk és az éber éjszakában a csönd és magány tükrébe nézünk, hömpölygő áradásban az elnyomott milliók kínszenvedését látjuk, a börtönök rémségét, a deportálások poklát, a kiuzsorázott nép szörnyű vergődését. A hajnal fényei már az ablak előtt gyülekeznek, lilán és párásán intenek New York felhőkarcolói, az utca ébredésének apró neszei hallatszanak és mi Budapestet látjuk, a pesti hajnali, amint kiléptünk az átdolgozott éjszaka után az utcára és végigsiklott tekintetünk az Andrássy-ut opálos vonalán. Milyen lehet ma a pesti hajnal? S a nappalok? A megrettenő éjszakák? Mi van a barátokkal, az ismerősökkel, akik még otthon vannak? S a többiekkel, az agyonfélemlitett, kisarcolt, guzsbakötött tömeggel, a magyar milliókkal? Nézzük a hajnalt és arra gondolunk, hogy ők is nézik. Látjuk az éjszaka vereségét és hisszük a reggel diadalát. S arra gondolunk, hogy ők is látják, ők is hiszik. Hajnalodik és a derengő fényben, a patakzó sugárzásban együtt vagyunk velük. S az otthoniak szenvedése mellett az emigráció mindennapi gondjai is foglalkoztatnak minket, ezek is százszor előbbrevalóak, mint a parragiak átkozódása. A panaszokra hallgatunk, a remény és a kétség birkózó mondataira, a keserű vádakra, amelyek jogosan fakadnak fel a nekiburjánzó intrika és- széthúzás miatt. De betartjuk a törvényt, az emigráció kemény parancsszavát és előre, mindig előre menetelünk. Kigázolunk a leselkedő ingoványokból és a sziklát keressük a lábunk alatt. A sziklát, amely érzéseinkből, múltúnkból, nevelésünkből, küzdelmeinkből, győzelmeinkből és kudarcainkból, helytállásunkból és menekülésünkből, reményeinkből és hitünkből áll össze gránittá. Akármilyen tátongó tigristorok a mindennapok gondja, mi menekült újságírók nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy éhenhaljunk. A feladatainkra gondolunk, amelyektől nem tántoríthat el semmi és senki. Jól mondtam, a senkik sem. A kóbor szélhámosok és izzadt akarnokok, a számitó pernahajderek s a kormosaiéit lesipuskások, a rosszemlékű múltat csellel és erőszakkal visszalopni akarók és a jövő sirgödrét lapátolok, az eskütaposók és hazaárulók, a véreskezü banditák és a szállásesinálók, a nyilaskeresztes métely paranoiásai és az uj Auschwitz torz álmodéi, a levitézlettek, megbukottak, korcsok és ütődöttek: a csőcselék. Mi ezek ellen is hadakozni kényszerülünk, akik épolyan ellenségei a demokratikus ideáloknak, de a nemzeti függetlenség gondolatának is, mint Moszkva zsoldosai. Kettős fronton folyik a harcunk, a vörösök ellen és a zöldek ellen. Az utóbbiak ellen is ki kell alakitanunk arcvonalunkat, ha híven és becsülettel i akarjuk szolgálni eszméinket és azt a tollat, amelyet ime ! Parragi szerint “besároztunk.” Előre, mindig előre: ezt kell tennünk, konokul és megállás nélkül, hadakozni az előttünk ágaskodó moszkvai sárkánnyal és a nyomunkban I törtető csőcselékkel. A kereszteshadak után is özönlött a i csőcselék, üres bendövel. hulladékot szedni, fosztogatni, ra- i bolni, gyilkolni. S mialatt az első frontról Parragi fröcsköl ! ránk. a hátsó arcvonalról a csőcselék igyekszik a rágalmak ! poshadt mocsarát felénkárasztani. Mi csak önmagunkban keresünk igazolást. Megtesszük í a kötelességünket ma és holnap és holnapután és minden ' nap egyaránt. Minden nap építjük a hidat a butaság, önzés, erőszak és gyűlölet óceánja fölé, mert ezen a hídon akarunk majd hazatérni. Ez az építés a mi feladatunk, ezért jöttünk ki a szögesdrótok honából. Ha ezt a munkát végezzük és ha végezhetjük ezt a munkát, nyugodt Lelkiismerettei, önelégülten térhetünk estende ágyunkba. A munka zaja és üteme dobol a fülünkbe és nem halljuk az intrika veszettkutyáinak csaholását. Mit tud minderről, mit tudhat a jövőépítésnek a gondok felhőin is áttörő fényéről és öröméről Parragi? Építenünk kell, serényen, lankadás nélkül. Ezen a hídon térünk majd haza az építők lelkes és boldog csapatával. Azokkal, akik a sebek és kráterek földjére, a zsar-I
