Az Ember, 1951 (26. évfolyam, 6-49. szám)

1951-10-06 / 37. szám

October 6, 195T. AZ EMBER 3-ik otd*l Nehéz szívvel írom ezeket a bánatos sorokat. Akkor sem túloznék, Ka azt mondanám: vérző szívvel. Kempfner Józseftől búcsúzom, aki Amerikába érkezésem első napjá­tól meghitt, igaz barátom volt és akinek ragyogóan tiszta, őszinte emberi egyéniségét sohasem lehet elfelejteni. Én el­fogultan szerettem őt, mint szivemhez egészen közel álló bajtársamat és barátomat. De végül is ez az én magán­ügyem és ennél sokkal fontosabb, hogy dr. Kempfner Jó­zsef kimagasló emberi kvalitásai minden tiszteletet és elis­merést kiérdemeltek. Melegszívű, őszinte, nemesen önzet­len és áldozatkész alakja volt dr. Kempfner József az ame­rikai magyar társadalomnak. Töretlenül tiszta jellem és ugyanakkor rendkívül képzett, brilliánsan tehetséges or­vos, akibe vakon hittek és minden hálás szeretetükkel bíz­tak betegei. Olyan nehéz mindazt elmondani arról, hogy mit jelen­tett számunkra az a Kempfner József, aki néhány hétig tartó betegség után az elmúlt napokban 54 esztendős korá­ban örökre lehunyta meleg tekintetű szemeit. Sok mindent vesztettünk el Kempfner József tragikusan korai távozásá­val. Elvesztettük a legkipróbáltabb és legmegbízhatóbb barátot, az orvosi missziójának szivvel-lélékkel élő nagy­szerű doktort, de elsősorban és mindenek fölött elvesztettük a legigazabb és legjobb embert, akinek valaha is megszorí­tottuk tiszta kezét. Halk, csöndes, mindenkihez mindenkor gyöngéd, finomlelkü, elmondhatatlanul kedves ember volt Kempfner József, akinek távozását nemcsak gyászbaborult felesége Ilonka, imádott Zsuzsi lánya és férje, Európában élő ikertestvére Boér Kálmánné, itt Amerikában unokahu­­ga Tarr Klári és a Péterfy-család minden tagja siratják, de velük együtt a barátok és tisztelők ezrei könnyes sze­mekkel gondolnak arra a minden tekintetben kifogástalan, nagyszerű emberre, akit sohasem lehet elfelejteni. Tolako­dó módon én is a gyászoló család tagjának érzem magam. Dr. Péterfy Albert, a kiváló orvos, Kempfner József közszeretetben álló feleségének fivére, saját rendelőjét ott­hagyva, heteken keresztül éjjel-nappal heroikusán harcolt valamennyiünk drága Jóskájának életéért. Pártos Ferenc, hollywoodi értékes iró felesége Mariska hetek óta itt New Yorkban minden megható gyöngédségével áll nővére, Ilon­ka oldalán, hogy enyhíteni próbáljon mérhetetlen bánatán. Nehéz volna felsorolni azt a sok szépet és jót, amely Kempfner József életutjait bearanyozta. Meghatottan írjuk ide minden hitünkkel, meggyőződésünkkel, hogy Kempf­ner József fájdalmasan rövid élete során, szótlan, csöndes, szerény és szelíd apostolként mindenkor csak szépet és jót cselekedett. Azért olyan mérhetetlenül nagy a gyászoló csa­lád, amely sírja és tiszta emléke körül felsorakozik. Aki -ezeket a sorokat írja, az egyszerűen képtelen elmondani mindazt, vagy csak mindannak egy töredékét is, amit ezek­ben a komor órákban érez. Csak azt tudom, hogy mind­örökre szivembe zártam Kempfner Jóska nekem szent emlékét. Drága Jóskám, mélységes űrt hagytál magad után és szinte szemrehányólag mondom, hogy nem lett volna sza­bad ilyen gyorsan eltávoznod. Nehéz lesz megszokni a gon­dolatot, hogy Te nem vagy többé. Mert akár látunk könnybe lábadó szemeinkkel Téged, akár nem, számunkra szivünk utolsó dobbanásáig itt maradsz. Szeretetünk, tiszteletünk, hálánk körülövezik tovatűnt legendás alakodat és egysze> riiren nem vesszük tudomásul, hogy nem vagy jelen. Mert itt vagy, mert itt maradsz drága Jóskám és ha valóban van túlvilág, bizonyára jól esik látnod onnan^hogy érdemes volt az igazak útját járni, hogy nem hiába hallgattál áldott jó szivedre egész életedben. Orvoskollégáid, betegeid, barátaid egyformán, őszin­tén gyászolnak és mindörökre megőrzik emlékedet. Ha sa­ját szemeddel láthattad volna, hogy állták körül zokogó tömegek koporsódat temetéseden, egy kicsit tán még büsz­ke is lettél volna. Pedig a büszkeség távol állt Tőled min­denkor. Tulajdonképpen semmit sem tudok elmondani ab­ból amit szeretnék és amit érzek ezekben a szomorú per­cekben. Csak imádkozni szeretnék és újra és megint ugyan­azt dadogom. Reszkető két karommal átölelni és magam­hoz szoritani szeretnélek, drága Jóskám és csak annyit mon­dok még, hogy soha sem foglak elfelejteni és emlékedet megőrzőm mindörökké. Látod Jóskám, mindig újra és újra ugyanazokat a szavakat és fogadalmakat lihegem papírra, aminek oka az, hogy mélyen, igazán, egyszerűen csak azt érzem és arról teszek újra és újra tanúságot, hogy ki­mondhatatlanul szeretlek és barátom és testvérem maradsz nekem a temetőben is. Nyugodalmas, békés és szent életed­hez méltó legyen a pihenésed. GÖNDÖR FERENC Emlékezés Major Henrikre Kedves Ferikém! Említettem neked tegnap este, hogy szeretném megírni “Talál­kozásom Sicuval” történetét. Azó­ta még nem feküdtem le. Én a tettek embere vagyok. Nem ha­lasztóm, leírom. Érdekesnek tar­tom és úgy gondolom, érdekelni fogja szép számú olvasóidat is, — Téged is. Ha nem találnád eléggé érdekesnek, — felejtsd el. Én nem fogom elfelejteni. Soha! Tehát. . . TALÁLKOZÁSOM SICUVAL 1919-ben a New York kávéház nagy sarki körasztalánál ültünk, Kardos Pista (Színházi Világ), Lenkey Zsigmond (tata) (Képes Mozivilág), Candell Victor és Zol­tán, — néha Korda Zoli, Báthory Béla (filmrendező) és mások. Délután 2 óra felé beült közénk Sicu. Nagyon szomorú volt. Hall­gatag. Mindig fájt neki valami— vagy valaki. Nem sokat beszélt. Inkább gondolkodott és rajzolt kis darab papírokra, számolócédulák­ra. Én akkor 21 éves és film szak­iró voltam. Engem nagyon ked­velt és úgyszólván naponta leka­­rikaturázott. Egy kerek fejet teli pontokkal (sok patanásom volt) s az asztal körüliek mindig elkap­ták ezeket előle, — ez mindig örö­met okozott neki. Egy gyenge mo­solyt engedve, feketéje közben halkan filozofált. És mi hallgat­tuk. Nagyon szenvedett a kom­­mun-i idők alatt. És amilyen nagy darab fiú volt, akkora szive is volt. Fájt neki, hogy nem tud anyagi­lag segíteni a sok jó barátján, — akik nagyon szomorú helyzetbe kerültek a súlyos, igazságtalan időkben. Egy nap mondtam neki: Elmegyek Szlovákiába. Okom volt rá. Halkan mondtam, — tudomá­sul vette. Rá tette jobbkezét (már akkor nagy kezei voltak) az én bal kezemre és halkan mondta: Jól teszed. Én is megyek csak még nem tudom hogyan?! Elmentem. Trencsén - megyébe. Szucsány községben az “Ófá”-nál kaptam elhelyezkedést Sonnenfeld Alajos vezérigazgató utján és Trencsén-megye főispánjától, az ő megyéje területén belüli szabad mozgásra való engedélyt. Nekem túl kicsi volt Szucsány, Túrán, Zsolna. Pozsonyba vágytam. Szín­házba, kabaréba, hotel terraszra, éjszakai életre, koncertekre. Meg­kértem az igazgatót, küldjön en­gem egy hétre hivatalosan a po­zsonyi irodába. Elküldött. A Savoy Hotel terraszán ültem, —cseh katonai razzia volt és akik­nek nem volt megfelelő vízuma (engedélye) azokat egy nagy cso­portban elvitték. Nekem volt. Leg­alább is azt hittem. A treneséni főispánt hivatal engedélye ott ér­vénytelen volt. Elvittek. Kihallgatás nélkül betettek a városházi fogdába. Már 3 hete voltam ott egy ruhában, rabkosz­ton, mocskosán. Senki sí törődött velem. Senki se hallgatott ki ben­nünket. A város tele volt magyar politikai menekülttel és kommu­nista kémmel. Most mind együtt voltunk, egy kis cellában. A cella nehéz ajtaján kívül kis rácsos luk és azon egy kis rongy. Kint szuro­­nyos őr ült. Kis pélcikával sikerült a rongyot félretólni és kikukucs­kálni. V Egy ilyen alkalommal láttami Sicut, amint az udvar másik olda­lán haladt. Ordítottam: “Sicu, Sicu, Ma-jor Si-cu! Kapkodta a fejét. “Ki az? “Én vagyok, Nagyjancsi, a fogdában már 3 hefe. Szabadíts ki! Értesítsd Duschnitz Ernőt, a Slovenska Banka igazgatóját, majd az ki­szabadit ! Fél óra múlva szabad voltam. Sicu és Duschnitz elvittek a Ho­telba. Jól lemostak, megváltották a jegyemet a pesti hajóra, elláttak megfelelő összeggel és útnak indí­tottak. Sicunak nagysikerű kiál­lítása volt Pozsonyban. És onnan ment tovább Bécs, Berlin, Mün­chenbe, — amíg New Yorkba ér­kezett. De várjunk csak. Én 1922 végén jöttem a U.S.A.­­be. Egy este ültem egy a Broad­way és 103-ik utcánál levő mozi­ban. Egy hely volt mellettem jobbra. Egy nagy darab ember mászott be a szoros széksorok kö­zött és jól rálépett a lábamra. Föl­­szisszenésemre egy ismerős, mély hang mondta: “Bag Pardon.” Rá­néztem és hangosan kitört belő­lem: “Sicu!” Megfordul, áll előt­tem és kitör belőle: “Az apád’’ . . . leül mellém és halkan sugdolódzva beszélgetünk. Azután sokat voltunk együtt cafetériákban és az 1930-as évek­ben újból kialakult egy kis “kör­asztal” az 57-ik utcai cafetériá­­ban. Itt már Pogány Willy, Lei­­denfrost, Sarkadi Leó, Candell Victor, Sicu és mások ültek és én is gyakran betértem. Sicu mindig melegen érdeklődött sorsom felöl. Mindig sajnált. Szomorú volt. Se­gíteni akart. És segített, ahogy tudott. Legnagyobb élvezetem volt mellette ülnöm s» hallgathom^bölcs fejtegetéseit. Aztán hosszú évekig nem lát­tam, csak néha ütköztem bele a Fészek-vendéglőben. Mindig nagy, széles, őszinte mosollyal fogadta a “Kis-Nagy barátját.” Aztán me-A Bobbs-Merrill Company kiadásában MOST JELENT MEG KÖRMENDI FERENC EJ REGÉNYE: Years of the Eclipse A “Budapesti kaland,” “A boldog emberöltő” és sok más világszerte ismert regény Írójának háború utáni első regénye korunk magyar emigrációjának egyik leghitelesebb, legizgalmasabb, legmélyebben emberi krónikája. % A 352-oldalas kötet ára $3.50. Kapható minden könyvkereskedésben. Dr. Kempfner József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom