Az Ember, 1951 (26. évfolyam, 6-49. szám)
1951-09-29 / 36. szám
September 29, 1951 AZ EMBER 7-ik old* az irodalomnak vetélkednie kellett a hírlapokkal, melyek állandóan £zt vázolják. A múlt idők nagy írói, akikkel a Párt eleinte kacérkodott, lassan-lassan félre lesznek téve. Ady Endre nagy magyar költő munkáinak kritikai kiadását tervezték; elejtették, mert abszolút alkalmatlan a propagandára. Eleinte megpróbálták Babits Mihályt, a kiváló Dante-forditót és par excellence katolikus költőt a Párt vonalába beállítani, de minthogy Babits oeuvre-je sem nyújtott elegendő propaganda anyagot, félretették. Néhány régi magyar iró Írásainak kiadásával próbálják az irodalmi múlttal a kapcsolatot tartani, de ezekből csak azt hozzák ki, amiben koruk erős bírálata foglaltatik, de ezeket is erősen denaturálva, mint például Mikszáth Kálmánt, aki évtizedeken át a magyar liberalizmus joggal becsült Írója volt s ma a “Különös házasság” cimü regényével, — melyet alaposan denaturáltak, — a bolseviki irodalom kirakat-darabja lett. A londoni “Times” irodalmi melléklete legutóbb egy cikket hozott “Behind the Iron Curtain” cimen a csatlós-országok irodalmának szovjetizálásáról, melyben kitűnő jellemzését adja kötelező vonalvezetésüknek, mondván, hogy íróik nemcsak arra vannak kötelezve, hog ya történenek és az életnek kommunista interpretációját adják, hanem' ezenfelül még arra is, hogy Szovjet-interpretációját adják. A “Times” cikke aztán röviden jellemzi a csatlós-országok ebben a szellemben fogantatott irodalmát. Van mondanivalója a cseh irodalomról, van a lengyel irodalomról; a magyarról annyit mond, hogy “a magyar irodalom ‘Grand Old Man’-j ét, Herczeg Ferencet néhány hónap előtt kidobták lakásából és deportálták, 93 éves korában.” Ennél többet nem is érdemes tudni erről az irodalomról. Egykor a szőlőnedv városa, RISON LE CION Gondos Margalit-Rezes György riportja Az amerikai short story mestere egy magyar fiú. Edward Newhouse-nak hivják, Budapesten született, valahol a pesti Brooklyn táján, és tizenkét esztendős korában került* ki ide Amerikába, hogy itt a short story — mint nálunk mondják — a “novella,” legismertebb, 1 e g amerikaibb írójává váljon. Történetei a “New Yorker” magazinban szoktak megjelenni, azok ennek a folyóiratnak legvonzóbb, tekintélyt adó közleményei. Két novelláját most dolgozzák fel nagy mozi darabokká. Bizonyára nincs szüksége rá, hogy mi fedezzük fel itt e magyar újság hasábjain; de azt hisszük, kötelességünk | rámutatni, hogy mit tud adni a magyar bevándorlás az amerikai kultúrának. És mily tősgyökeresen amerikai lesz ez a magyar hozzájárulás, ha rákerül a sor, sőt, milyen tősgyökeresen new-yorki. Mert az. Ennek az Edward Newhouse - nak a karcolatai, amik most ismét megjelentek kötetbe gyűjtve William Sloane kiadónál, hangban, nyelvben, prezentációban, lélekzésben, háttérben, csodálatosan pontos részlet-megfigyelésben, nem lehetnek már inkább amerikaiak. És amerikaiak, alapjában egy newyorki nézőszempontból. Ami talán szélesebb, általánosabb lendületet ad ezeknek a karcolatoknak, az ironikus "és mégis mélyen, emberien megható magjuk, amit az iró a sokait szenvedett, századok avarjával teritett Európából hozott magával. És, különösen, Buadpestről. Megvan annak az egyszerű gazdasági, és bonyolult kulturális, oka, hogy nálunk odahaza a “novella”irás vált az irodalmi tevékenység és kifejezés egyik fő csúcspontjává. Próza íróink tulaj dohképen novellát tudtak kerekíteni igazán, a legkiválóbbak is abban voltak legerősebbek. Erre való hajlandóságot hozta magával Edward Newhouse; egy karcolatban ablakot nyitni mély és nagy dolgokra úgy, hogy az ember azt mondja rá; ez igaz, ez igy van, ez az élet. A tizenkét esztendős pesti srác, egészen amerikaivá nőtt fel. Már csak azért is, mert vérrel olvadt bele ebbe a közösségbe, ahol mindenki valahonnan jött, de mindenki egy egésznek két talppal itt élő ember-darabja. Edward Newhouse közembernek vonult be a Hitler-i emberevés ellen való szabadságharcban és mire győzelmesen letevődött a fegyver, Edward Newliouse őrnagy volt a repülőknél. Háborús életének sok emléke vált részévé novelláinak, úgy egyébként mint ahogy magyar eredetű new-yorkiak is sokat szerepelnek bennük. Az ilyen karcolatok mindenkori rögtöni olvasásra valók, —nagylelkű pazarlásai a bennük való értékeknek. Kötetbe összegyűjtve nem igen csábítják az olvasót. És ezért a könyv nincs is a best seller-ek listáján. De a “New York Times” irodalmi melléklete hetek óta figyelmezteti a közönséget a best seller-ek felsorolása után, hogy Edward Newhouse “Many Are Called” kötete megérdemelné, sok más fölött, ezt a helyezést. “AZ EMBER” BARÁTAIHOZ! “Az Ember” előfizetési ára egy évre 10 dollár. Aki barátunk, az szerezzen legalább EGY UJ előfizetőt Az az Edmond de Rotschild báró, akit a palesztinai hőskor idején ‘‘a kolonizáció atyjának” neveztek, ama párisi Rotschild-ágból származik, melyről Metternich a mindenható osztrák kancellár azt irta Ausztria párisi követének hogy a Rotschildoknak nagyobb a hátalmuk és befolyásuk Franciaországra, mint Angliát kivéve bármelyik európai nagyhatalomnak. Edmond .de Rotschild annak a James Rotschildnak volt a leszármazottja, aki a Rotschild-tradició ellenére is kénytelen volt Napóleont szűkös anyagi helyzetében kisebb-nagyobb összegekkel megsegíteni. Edmond de Rotschild, az egész Európát behálózó Rotschild-családnak harmadik generációjához tartozott és az életrajz íróik azt írják, hogy a harmadik nemzedékük olyan jólakottá és fáradttá vált a határtalan bőségtől, hogy szinte nem is volt kilátás további emelkedésre. Csakugyan, mindent megkaptak a sorstól, amit csak ember és főleg zsidó megkaphatott ott azokban az évtizedekben. • Ilyen körülmények között történt meg az a nem mindennapi találkozás Edmond de Rotschild báró és egy fiatal palesztinai földműves között, melynek következményeit ma egy virágzó izráel-i városka hirdeti. A lelkes palesztiniai ifjú földműves legendákat mesélt a vérrel és verítékkel küzdő palesztinai telepesekről, ami annyira megragadta Edmond de ftotschildot, hogy palesztinai utazásra szánta el magát. Elment Palesztinába, hogy közelről megvizsgálja ezeket a számára szinte hihetetlen, szentimentális dolgokat. Hogy is nézett ki ez a Palesztina, ahová Edmond 1882-ben elutazott. Kik és hogyan éltek és hogyan kerültek oda majdnem 2,- 000 évvel a második zsidó ‘állam bukása után? Hogyan merészeltek arról ábrándozni, hogy ezt a mocsaras, sivár, feldúlt és kiégett országot, ahol csupán vad arab hordák űzték kizsákmányoló gazdálkodásukat, — újból birtokba vegyék azáltal, hogy felépítik ködön, mocsáron, pusztaságon ezt az országot, amely egykoron atyáik földje volt? ... Rotschild báró képzeletében mesének tűnt fel az egész. Bizonyosan olvasott már amerikai pionírokról könyveket, hogyan küzdöttek meg indiánokkal, elemi csapásokkal és mindent elfoglaló prairie-vel, de való szinütlennek látszott, hogy az a nép, melyből ő is származott és amely eddig nagyrészben kereskedőket vagy kis mesterembereket adott, egyszerre kalandor regényekbe illő hősöket ad a világnak. Edmond de Rotschüd Palesztina terméketlen földjén találkozott először ama későbbi igazán legendás figurával, mellyé a honalapító zsidó paraszt vált. Ezek a markánsarcu. rendkívül megviselt emberek az orosz ^pogromok és nyomorúság elől menekülve és ideálizmustól fütve felkeresték őseik földjét, hogy mérhetetlen szenvedések árán is megkíséreljék a lehetetlent, vagyis azt, hogy a legprimitívebb körülmények közt vergődve, megküzdve a klíma, a civilizáció minden kellékét nélkülöző sivár vidékkel, felépítsenek egy biztonságos helyet maguk és utódaik számára abban a világban, amelyben Európa bármelyik részén újra és újra fellángolhat az antiszemitizmus. Mindent megpróbáltak ezek az emberek, akik “biluistáknak” nevezték magukat, de fáradtságukat csak kevés siker koronázta meg. Meg kellett küzdeniük a rendkívül sulycs kiimával, a hallatlanul alacsony életszínvonallal, mely az arab effendik kizsákmányoló gazdálkodásából származott. A fellachok, az arab szegény néposztály hallatlan közönnyel tűrte ezt a bánásmódot. Feleségeik és gyermekeik barom módjára dolgoztak a mezőn. Orvos, gyógyszer, világítás — teljesen ismeretlen fogalmak voltak és a legszerényebb életmódhoz hozzá szokott orosz zsidó is kétségbeesetten vergődött 1 ebben a sötét és kilátástalan keleti világban. Ilyen helyzetben találkozott az elkényeztetett Rotschüd báró a párisi szalonok .kedvence hittestvéreivel, akik szabadságot és függetlenséget óhajtottak kivívni maguk és családjuk számára és most a nem várt irtózatos nehézségektől megviselve, mint megmentőjük, uj és szép ígéretet hozó | Messiásaként fordultak a báró fej lé. Valószínűleg a párisi találko) zásnak köszönheti ez a kis városí ka, mely félórányi utóbusz útra i van Tel-Avivtól, hogy Rotschild ' elsősorban figyelmére méltatta és az ott lakó telepeseket akarta megsegíteni. r • Természetesen akkor még Tel*Aviv is csak homokpusztaság volt és ha Rotschild útját á tengeri kikötőtől követni akarnánk, valószínűleg nagyon regényes korrajz lenne belőle. Homokpusztákon, dünnákon, kaktuszerdőkön keresztül érkezett arra a helyre, amely a legelső palesztinoi települések egyike volt és lakói orosz diákok, mesteremberek, kiskereskedők most gyakorlatlan kezükkel az eke szarvát fogták vagy pedig venyigéket ültettek a homokba, melyeket hol a szárazság, hol ellenséges arab hordák pusztítottak ki a földből és ők betegen a klímától, maláriától tengették akkor egy csepet sem vidám úttörő életüket. Rotschild báró ott bukdácsolt a száraz és tüskés földeken. Szivében, mely tele volt a világ minden ' szépségével, szépasszonyok, nemes | kövek, csillogó porcellánok képével, — vájjon most milyen érzések váltakoztak? Hova és merre te-: kintett a szem, mely a világon eddig csak a kiválasztott legszebb képeket láthatta? Meghatotta-e őt a sokat szenvedett orosz zsidóság mélységes nyomorúsága? . . . Avagy előre megérezte az elkövetkezendő végzetet, amely egyszer majd végleges menedékhelyet jelent az európai zsidóság számára? Ki tudja? Föld, mely legendákkal volt teleszőve és ő csak unalmas hittanórákon hallott róla, mikor népének ókori történelmét magyarázták, vagy asszonyok fájdalmas sokat szenvedett mélybarna szeme, vagy játszó kisgyermekek boldqg zsivaja, akiket már nem érhet el az orosz kancsuka ... ki tudja? Rotschild báró megígérte, hogy megsegíti az ősök földjét újra birtokába vevő hittestvéreit, hogy megad minden segítséget, hogy munkájukból eltarthassák a telepesek önmagukat és gyerekeiket, i így kezdődött egy város történeke. Rison-Le-Cion, magyar fordításban annyit jelent, mint “Első í Cionban.” Megindult fejlődésében ! azon a módon, ahogy Rotschild a ' legteljesebb mértékben (ha nem is minden organizációs hiba nélkül . . . ) betartotta ígéretét. A szakértők szőlőművelést ajánlottak akkor, hogy a legkifizetendőbb földművelési ág ez lenne Palesztinában. A zsidó népnek, mely Európa országaiban arra volt kárhoztatva és korlátozva, hogy csak a kereskedelemmel és egyes kisipari szakmákkal foglalkozhatott. vissza kell térnie a mezőgazdasághoz—az itt kézenfekvő volt. Egy országot csak a földön keresztül lehet meghódítani. A talaj, — mely itt Rison-Le-Clcnban homokos és agyagos volt, — úgy látszott, kiválóan alkalmas a szőlőművelés céljaira. A szerény kis venyigés kertek, melyek a “biluisták” házai körül szárazra kiégve terpeszkedtek, uj szőlőcsemetéket és gazdasági szerszámokat, eszközöket kaptak. Egymásután szervezkedtek a kolóniák, uj erőre és buzdításra kapva. Chedera mocsaras területére Rotschildunk eukaliptus-érdőt ültetett, hogy megszüntesse a maláriát és termékennyé tegyen hatalmas földterületeket. Természetesen mint minden nagy szabású vállalkozásnak és megsegítésnek, ennek is meg voltak az árnyoldalai. A pionérok egyszerre alkalmazottnak érezték magukat, mert szövetkezetekbe tömörülve, már elveszett az egyén felelősség érzete és a vagyonszerzés igazi öröme. Rotschild ebben az időben sokat küzdött az első évek kegyetlen harcaiban elfáradt telepesekkel. A rengeteg kedves Rotschild-vicc között (bár az ő városában, haláláig imádattal vették körül a bárót), kiemelünk egyet: Amikor Rotschild báró első Ízben Palesztinába érkezett, meg-JUNE KOVACH PIANIST TOWN HALL Thursday Afternoon. OCTOBER 4, 1851 3 P.M. Winner of the Walter W. NAUMBURG Musical Foundation Award
