Az Ember, 1951 (26. évfolyam, 6-49. szám)
1951-09-29 / 36. szám
6-ik oldoT AZ EMBER September 29, 1951 Van szerencsénk Szovjet-Könyvnap Budapesten Irta: Bér end Iván “Talajgyökér” Ur! A párisi “Nyugati Hírnök” írja: Berend Iván álnév. 78 éves özvegy édesanyja él Budapesten, akit eddig még nem deportáltak, ő maga a legrangosabb magyar főiskola irodalomtörténet tanára volt; tehetséges, bátor partizánja annak a nagyjelentőségű küzdelemnek, melyet a modern magyar irodalom folytatott a múlt század első negyedében a begyepesedett akadémizmus és perszekutor esztétika ellen. A “Kitartás” a Hungárista Életszövetség hivatalos lapja uj számmal gyarapította a magyar politikai és társadalombölcsészeti irodalmat. Ez az uj szám azzal kepdi, hogy emberi fejlődés egészséges életerőit képviselő nacionálszocializmus tovább folytatja a harcot a “megsemmisítünk vagy megsemmisülünk” szellemében. A Hungárista • Életszövetség tehát úgy véli, hogy van még mit megsemmisíteni a Duna partján. Az a néhányszázezer élet, amely egyrészt Endre László, másrészt Péter Gábor szakavatott ügyködése során tért meg az anyaföldbe a Mauthausen és Vladivosztok közötti tájakon, nem nagy tralla. Maradt még bőviben. E maradékról majd gondoskodik az Életszövetség. Egyébként a “Kitartás” e legfrissebb száma történelmi érdekű és értékű. Ugyanis a lap közzéteszi a Szociálnacionálét, más néven Szálasizmust, vagyis “az emberi közösségek alkotásának és berendezésének korszerű tanát,” amelyet 1934 decemberében maga a későbbi Nemzetvezető fogalmazott meg. Ezt a Tant, mint a “Kitartás” elismeri, eddig maguk a Testvérek sem ismerték, mert nagyon elfoglalták őket a Kárpát- Duna-medence problémái. Miután azonban ez a medence most nem nyújt elfoglaltságot számukra, itt az ideje annak, hogy megismerkedjenek a Tannal. Ami bizonyítja a Hungárista Életszövetség lángleleményü újszerűségét. Mindmáig ugyanis az emberek megismerkedtek valamely tannal s ha elfogadták, hiveivé váltak. Ezzel szemben a nyilasok előbb váltak hívőkké, majd e hit jegyében némileg foglalatoskodtak a Kárpát- Duna-medencében, s mikor mindez megtörtént, elkezdenek ismerkedni a Tannal. Ha így megy tovább, nemsokára tisztában lesznek azzal, hogy miért is nyilasok. Végül néhány mondat, a Kitartás nyomán, a Tan, vagyis a Szociálnacionálé, illetőleg S'zálasizmus lényegéről: A Szociálnacionáló nemzettudat képezi. alapját a A nemzettudat a nemzetszervezés ismerete. A nemzetszervezés alapsejtje a talajgyökeres ember. A maradandó élet permanens alakja a faj. Ezen belül “a természetes különbözőségek” a Pajták. Az élet ágya az ősföld, s “ennek természetes elrendeződése tájakban nyer kifejezést.” A Táj és a Pajta életkapcsolata nemzi a gyökeres Fajtát, illetve Fajta-Népet, illetvébb Vérségi Népet. Ez az utóbbi a természetes épségü család életforrása, s ez a család származtatja a közösségképes, talajgyökeres embert. Egyelőre ennyi is elég a Testvéreknek. így azután legközelebb, ha ismét hősi kötelességtelj esitésre kerül a sor a Dunaparton vagy az Óbudai Téglagyárban, tudni fogják majd, miért is oly közösségképesek ! termékeinek elolvassa, az még ezeknél is elszomorítóbb példákat fog találni. A fontos a Zsdanov által kiszabott ideálokhoz való alkalmazkodás, a többi az állam, illetőleg a Párt dolga. Könyvét kiadják, megfizetik, olvasását megparancsolják, sőt ha a propaganda megköveteli, az elragadtatást is ráparancsolják az olvasóra; kritika nincs, legfeljebb olyan esetben, ha a Párt valamely főembere rájön, hogy a könyvben fogyatékosságok tapasztalhatók a Szovjetállam kiszolgálása körül. A könyvnap alkalmából megjelent egy közel ezer oldalnyi könyv, mely Magyarország mai földrajzi helyzetét tárgyalja. Szerkesztője mindent megtett, hogy fejtegetéseinek tengelyébe a Szovjetet állítsa, de elmulasztotta Magyarország földrajzát — ezt nem mi mondjuk hanem a könyv bírálója—“világnézetileg” tárgyalni. Milyen gúnyolódva beszéltünk annak idején, mi is, a “Pravda” is, mikor Hitlerék kijöttek egy nemzeti szocialista fizikával s ime ma már megérett a magyarság a bolsevista földrajzra. Bírálója szerint ez a földrajz-könyv azt írja meg, ami földrajzi adottság ma van Magyarországon, holott azt kellett volna megírnia, ami az orosz szomszédság (bíráló gyöngéden “szomszédságnak” mondja a megszállást) folytán majd kialakul Magyarországon. A budapesti könyvnap minden terméke Zsdanov szellemében fogantatott. A sátrak el vannak öntve orosz könyvekkel. Alekszej regénytrilogiája; Babajevszkij “Aranycsillag lovagja”; Kazakevics “Tavasz az Oderán”; Malcev, Popov, Volosin regényeinek újabb kiadásai; Nyikolajevics Sztalin-dijas iró müve “Aratás”; Trifonov “Diákok”; Kerbabajev “A fehér arany országa”; Panytilejev “Az első hét” cimü regénye s igy tovább folytatva novella- és vers-antológiákon és ifjúsági müveken. Mindez természetesen nem jön meglepetésként a magyar kzönség számára: a magyar hírlapok és folyóiratok állandóan hosszú cikkekben oktatják ki az orosz irodalom egyedül-üdvözitő voltáról. Egyik napilap, mely 6-8 oldalon jelenik meg, hosszú cikkben ismerteti a Majakovszkij-vitát (“Magyar Nemzet”), melyben úgy látszik a Párt még nem hozott végleges döntést, mert nagyon eltérnek az orosz Írók véleményei. A “Szabad Nép” “A győzelmes értelem országa” címen hoz egy essay-t, mely az orosz nép munka-hőstetteit magasztalja s ugyanabban a számban egy másik essay-ben “Barátunk és tanítónk a haladó szépirodalom” megint a Szovjetirodalom példáját állítja a magyarság elé. Soha a nyugati nemzetek irodalmáról nem esik szó, ezeknek termékei, melyek felé a múltban szenvedélyes érdeklődéssel fordult, tabu a magyarság számára. De talán a könytoiap legjelentősebb terméke egy oroszmagyar szótár, melyet a gróf Széchenyi István által alapított Tudományos Akadémia kiadóvállalata hoz ki. Ezer lapnyi szótár, melyen szerkesztői öt évig dolgoztak s mely természetesen elsősorban a maxizmus-leninizmus szókincsét öleli fel, továbbá a imái orosz újságok, folyóiratok közkeletű szavait s az orosz szakmai szókincs egy részét. Természetes, hogy e nagyszabású munkánál teljes mértékben figyelembe vették azokat a végérvényes megállapításokat, melyekkel egy év előtt Sztálin elvtárs — Caesar supra grammaticos elvén — a nyelvészek vitáját az orosz nyelv kialakulásáról eldöntötte. “A szótári szókészlet egymagában véve még nem jelenti a nyelvet — mondotta Sztálin — hanem mindenekelőtt a nyelv építő anyaga ... A nyelv szótári szókészlete azonban igen nagy jelentőségre tesz szert, amikor azt a nyelvtan grammatikája felhasználja . . . következésképen a nyelv a nyelvtan segítségével kap lehetőséget arra, hogy a gondolatokat anyagi, nyelvi burokba öltöztesse.” Ebből a megállapításból kiindulva fűztek a szerkesztők egy 40 oldalnyi nyelvtani táblázatot a szótárukhoz. A könyvnap magyar irók munkáiból távolról sem hoz oly gazdag anyagot, mint az oroszból. A döntő szempont itt is az volt, hogy ki tudja felvázolni a nép munka-hőstetteit; itt a Paprikás Weiss International Bazar 1510 SECOND AVE. alatt (A 78 és 79-ik uccák között) A régi Paprikás Weiss Importház KÖZELÉBEN. — Ajándéktárgyak a VILÁG MINDEN RÉSZÉBŐL! — CUKORKÁK! CSOKOLÁDÉK! BABÁK! JÁTÉKOK! Tel: BE 8-6117 New Yorh 21, N.V. öt esztendő múlt el azóta, hogy az orosz bolsevista párt egy bizottsága, Zsdanov irányítása és alighanem diktátuma mellett -megállapította azokat az ideológiai szempontokat, melyek követése a legalkalmasabbnak látszott az irodalom “vonalba” állítására. Azóta, hogy ez megtörtént, az orosz irodalom témái úgy témái megválasztásában, mint a témák feldolgozási módjában konzekvensül “vonalas” volt, vagy hogy ez uj budapesti díszítő jelző helyett egy propagandára alkalmasabb formulázást használjunk az orosz irodalom fenntartás nélkül a népi munka hőstettei felé fordult. “A szovjet irók csak akkor töltik be előkelő hivatásukat” — irta a “Bolsevik” cimü lap, — “ha a bolsevista párt és a szovjet állam aktiv propagandistáivá válnak. Az orosz iró nem lehet l’art pour l’artista, az orosz iró nemi vallhatja hogy én nem politizálok, az orosz iró nem lázadozhat, legfeljebb a múlt ellen, s a jelenben Amerika ellen; nem lehet tradicionalista, ha csak a tradícióból nem következik, hogy minden bölcsesség forrása Sztálin és a Szovjetállam; az orosz iró csak egy értelemben lehet internacionalista, a Lenin-Sztalin által hirdetett nemzetköziség értelmében, de ugyanakkor vallania és hirdetnie kell a Szovjet népének felsőbbrendűségét és a viiág dolgaiban vezető szerepre való hivatottságát, legalább olyan erőszakkal, mint azt Hitler tette a német felsőbbrendűség tekintetében. Ennek az irodalmi kőtáblának ötéves jubileumát ülték meg a napokban Moszkvában és az igék, melyeket ez alkalommal újra az irók emlékezetébe idéztek, természetesen megfellebbezhetetlen parancsot jelentenek nemcsak az orosz irók, hanem a csatlós-államok irói számára is. Nagy megkönnyebbülés az ilyen parancs irodalmi főideológusok számára, akik eddig még hajlandók voltak az irodalmi értékeket a burzsoa-esztétika felfogása szerint megállapítani, viszont lépten-nyomon érezték, hogy az általuk nagyratartott iró müve nem feltétlenül bizonyítéka a Párt-igazságnak és a Szovjetfelsőbbrendűségnek. Most már tudják, hogy mit, milyen szempontok szerint kell értékelniük s Révai József, a magyar irodalom főideológusa, aki eddig Ady Endrét vallotta a legnagyobb magyar költőnek és az irói szabadság mellett tört — óvatosan lándzsát, most már tisztában van vele, hogy Adyt le muszáj trónjáról taszítani, mert nehezen állítható vonalba s ami a szabadságot illeti, hát az ugyan megadható az írónak, de csak azokon a határokon belül, melyeket számára a Párt szolgálata és a Szovjet-állam szolgálata jelent. “Az iró az emberi lélek mérnöke,” mondotta Sztálin; de nehogy ez aforizma burzsoa-szépsége bárkit is megtévesszen, hozzátette: “az íróknak úgy kell szolgálniok a kommunista-pártot a kulturális fronton, mint a mérnök szolgálja a műszaki fronton.” Mint mindebből kitűnik, nincs könnyebb dolog mint egy csatlós-ország Írójának lenni. Milyen, küzdelmeken—lelki és anyagi küzdelmeken—.kellett régebben átesnie a magyar írónak, mig kialakult benne a hit, hogy amit érez és gondol, azt érdemes a közönség élé vinnie. Milyen jákobi birkózást kellett folytatnia a formával, mig az egyenrangúan érzéseivel és gondolataival úgyszólván szinkronizáltan alakult ki. Nagy lelki kalandokat élt az iró, mig eljutott idáig. Aztán jött a tusakodás a megjelenésért, küzdelem a kiadóval, a kritikusokkal, az olvasóközönséggel, az élettel. Ma a magyar iró küzdelemimentes életet él. Témáján nem kell törnie a fejét, azt a Párt adja. A téma a Párt, Sztálin dicsősége, vagy Lenin-Sztalin (néha, de mind ritkábban Marx is), a bolsevista állam, a Szovjet-haza, Bármit akarjon is írni az iró, még a legélénkebb fantáziájú is, abban vezető motívumként ezeknek benn kell lenniök. Ha az iró anti-militarista tanulmányt ir — ma már nem igen ir — akkor külön fejezetben ki kell fejtenie, hogy az igazi antimilitarista akkor valósítja meg leghívebben eszméjét, ha a vörös hadseregben szolgál. Ha bolsevista “Családi kör”-t ir, melyben a kisgyerek gagyogva elmondja, hogy mért szereti apját-anyj át, akkor arra a kérdésre, hogy kit szeret még náluknál is jobban, csillogó szemmel kell mutatnia Sztálin portréjára. Ha a költő a bethleherhi csillagról elmélkedik, ikkor a Szovjet-csillaggal való egyenrangúságát kell hirdetnie. Ha novellát ir, melyben a szerelmes pár, holdfényes éjszakán — mert bizonyos régi kellékeket a szovjet-irodalom sem nélkülözhet — azon töri a fejét, hogyan szolgálhatja a leghívebben a Pártot; az ifjú hálás szívvel szól arról, hogy mi mindent köszönhet Rákosinak s akkor a szerelmes lány gyöngéden suttogja fülébe; de azért Sztálin apánkról sem szabad megfeledkeznünk. Mindez magyar írásokból vett gyakorlati példa s aki el udja szánni magát arra, hogy egyikét-másikát a könyvnap
