Az Ember, 1951 (26. évfolyam, 6-49. szám)
1951-09-15 / 34. szám
September 15, 1951 AZ EMBER 5-ik oldal A párisi emigráció ián Antal-estje Szombaton, 1951 szeptember elsején este összejött a Parisban élő szociáldemokrata emigráció, hogy utolsó búcsút vegyen a váratlanul elhunyt BÁN ANTAL elvtárstól. Keresetlen, de annál bensőségesebb fájdalomérzéssel vett búcsút az összesek nevében az előadó. Rövid, tömör szavakban méltatta az elhunyt tántoríthatatlan szocialista mivoltát, ecsetelte azt a szinte pótolhatatlan veszteséget, ami nemcsak a hónából kiüldözött magyar szociálistákat, de az egész magyar emigrációt érte, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a polgári jobboldaltól végig az egész skálája a vezető politikusoknak újságcikkekben méltatták a nagy halott képzettségét, elszánt harcos bátorságát és azt a hiányt, ami távozásával a magyar emigráció minden rétegére sújtott. Végül kérte az impozáns számban megjelenteket, hogy lankadatlan erővel és kitartással folytassák a harcot mindaddig, amíg a vörös fasizmust arra a sorsra nem juttatjuk, amire a fekete vagy a barna fasizmus jutott. A gyűlés résztvevői meghatottsággal hallgatták, amikor felolvasták Perneki Mihály, hónapok óta kórházi ágyon sínylődő szocialista költő gyönyörű levelét, amelyben sajnálatát fejezi ki afelett, hogy betegsége miatt nem vehet részt ezen a határtalanul szomorú, de méltóságteljes ünnepélyen. Szívből fakadó, őszinte részvéttel emeli meg kalapját a nagy halott előtt. Ő is érzi azt a nagy vesztességet, ami Bán Antal halálával nemcsak a magyar, de az egész nemzetközi szocialista tábort érte és felhív bennünket, hogy bármilyen fájdalmas is a csapás Bán elvtárs kidülésével, most kötelességünk nem a siránkozás és jajveszékelés, hanem az, hogy hatványozott erővel fogjunk újból hozzá küzdeni a szocialista eszmékért, amely az elérhető legmesszebbmenő emberi szabadságot és jólétet jelenti. Nem szabad figyelmen kivül hagyni azt, hogy a soraiban erősen megritkult 1919-es szocialista tábor Párisban élő tagjai is süép számban vettek részt ezen a kegyeletes összejövetelen, mintegy bizonyságául annak, hogy a tegnap a mával megoszthatatlanul egy a szocialisták táborában. PARIS, 1951. szeptember. ) KACSÓH JÁNOS i ______________ Az Ifjúsági Kör szepf. 23*i piknikje Az Ifjúsági Kör és Daltestület szeptember 23-i piknikje kora délelőttől késő estig fog tartani. A nagysikerűnek Ígérkező piknik színhelye az astoriai árnyas Bohemian Park, 2919 24th Ave. Kitűnő magyaros ételek és frissítők várják a vendégeket. A műsor is kiváló. Esős idő esetén a tágas fedett helyiségekban sok-sok pár táncolhat. Értékes door-prize-ok. nagy választékú bazár. Az Ifjúsági Kör minden eddigi piknikja szép sikerű volt. Belépőjegy ára elővételben 60, pénztárnál 75 cent. Útirány: A Bohemian Park-ot könnyű elérni a BMT astoriai vonalán. A Hoyt Ave. (25th Ave.) állomástól alig egy blokkra van a piknik színhelye, New York városának központjától alig 15 percnyi utazási távra. "AZ EMBER” ELŐFIZETÉST ÁRA ÉVI $10.00 PÁRISI PANOPTIKUM KIRÁLYI POMPÁVAL, MAGYAR FÖLDDEL A FEJE ALATT, FRANCIA PÜSPÖK ÉS HÁROM MAGYAR PAP IMÁJÁVAL TEMETTÉK A NOTRE DAME TEMPLOMBÓL MARISKA NÉNIT, BALOGH LOJZI BUDAPESTI CIMBALMOS FELESÉGÉT Irta: JÁVOR LÁSZLÓ Adjon Isten minden jót Diófából koporsót Rózsalevél szemfedőt Sírig is hü szeretőt (Régi cigány ének) Mariska néninek bogárfekete volt a szeme, ében a haja, barna orcája még hamvaspiros. Mariska néni Balogh Lojzi cimbalmos párja olyan szép cigányasszony volt, mint egy indiai hercegnő. A múlt hónapban levelet kaptam, a cigánysztár titkára irt, hogy látogassam meg “Maitre Balogh”-ot a lakásán. A nyitott ablak mellett ült Mariska néni, zsámoly volt a lába alatt, kezei erőtlenül hullottak alá. —A Mária áldja meg — köszöntött cigány áldással, — el akarok búcsúzni, -azért hivattam. — Ugyan Mariska néni, ne szomoritson ilyen beszéddel __ válaszoltam vigasztaló hangon — jövőre lesz a negyven éves házassági jubileuma, meg az első párisi cigánybált is megrendezzük. Szól a1 verkli, ott lesznek az összes romák, a nótaszerető “rajok,” a gádzsók, a biboldók, néhány újságíró. A Rigó-lány hegedül, Maga gitározni fog, Maga lesz a bálanya, Mariska néni. Mulatunk reggelig, mint régen [ Pesten a cigánybálon. Bejön Lojzi a szobába, a sírástól veres a szeme. Szipog, mint a gyerek. — Hát csak meghűltem, — mondja. Aztán kiabál: — Már megint nincs kendő a váltadon ... — Megigazítja a lecsúszott kendőt, letérdel, a zsámolyt a fáradt lábak alá teszi. A beteg asszony kinéz az ablakon, a Palais Royale kertjének fái hajlanak feléje, búcsúznak talán tőle az augusztusi alkonyatban. A szobában egy világjáró cigány emlékei: gitár, koszorú, kitüntetések diplomái, uralkodók dedikált fényképei. Egy magyar "király” is mosolyog Lojzira arany keretben: Sir Alexander Korda, az angol filmkirály. Az ablak alatt a rue Montpansieren van a Tokay-vendéglő, az én kedves ezüsttükrös pesti kávéházaim emlékét idéző magyar étterem. Lent gyakorolnak a cigányok, magyar nóta hangjai zümmögnek. — Hogyan ismerkedtek meg Lojzival? . . . — Cigánybálon — ragyognak fel a fátyolos barna szemek. — Tizennyolc éves voltam és az első bálra vitt az anyám. Mintha tegnap lett volna . . . Csonkacsütörtökön volt a cigánybál ... — Mágó néni rendezte akkor is? — kérdeztem. — Hogy a Mária áldja meg, hát azt is tudja, olyan mint egy roma . . . Mágó néni csinálta a bált. A Józsefvárosban egy bérelt kávéházban volt a bál verkliszó mellett, mert cigány NEM muzsikál cigánynak. Verkli megy. A verklit drimónak hívják . . . A Tokayból erősbbödik a muzsika. Cigányzene hangja festi alá egy negyvenéves cigányszerelem meséjét. — Valcert játszott a verkli, egy fiatal legény felkért. Aztán volt csárdás, meg polka, meg újra valcer, de minden táncnál velem maradt. Reggel anyámhoz lépett, bemutatkozott: Balogh Lojzi. Másnap nagy csokor virágot küldött, harmadnap megkérte a kezemet. “Nem leszek én a maga felesége,” mondtam bolondos gyerekfejjel. A kérő elrohant. Egy hét múlva apámmal jött, csak úgy köszönt, de nem szólt. Boroztak. Apám kért vegyem kézbe a gitárt. Az emberek csendben boroztak és meg halkan pengettem, daloltam is hozzá: . Adjon Isten minden jót. Diófából koporsót. Rózsalevél szemfedőt. Sirig is hü szeretőt. — A dal után Lojzi hozzám jött — “igy lesz ha hozzám jön, Mariska” — mondta halkan. Égett a szivem a szótul, de megint csak azt mondtam bolondosán: “nem, én még nagyon fiatal vagyok.” A Tokayból uj nóta szűrődik hangszóróval, cifrázva, hogy: Ne menj kislány a tarlóra. Gyenge vagy még a sarlóra. Ha megvágod kis kezedét Ki süt nékem lágy kenyeret? — ... Lojzi most már nagy méregbe jött: “El tudok én tartani egy asszonyt”—erősködött. Még az ajtóból is visszafordult: “Kettőt is meg hármat is”—kiáltotta be a szobából, oszt becsapta másodszor is az ajtót. Egy este korán jött haza az apám, aki Banda Marcinak volt a kontrása. “Gyere jányom,” mondta, “elmegyünk sétányi.” Hárman vétünk, anyám is jött. Megyünk, oszt megállunk a kávéház előtt, ahol Kóczé Antal, az “öreg” Kóczé muzsikált. “Gyertek, gyertek!” mondja apám. Beléptünk. Kóczé játszott, nem volt olyan “világi” muzsikus mint ő, csak a Rácz Laci jöhetett hozzá, akinek "Sánta” volt a cigány neve. A Rácz Laci naturista volt, Istentől kapta a szivét meg a hangot, mint a madár . . . Mikor meglátott minket a prímás, odajött hozzánk. Pezsgőt hozatott. Azt mondta: “Hát tudod, igy van az élet Mariská,” aztán töltött ő maga mind a hármunk poharába. Mikor velem koccintott igy szólt: “Isten éltessen boldogságban mindkettőtöket!” Aztán intett a banda felé, szaladt egy “tagember,” a brácsás. ~“A Lojzi szólózik!” parancsolta a prímás. Nézek egy nagyot, hát az én kikosarazott kérőm vág bele a cimbalomba, de akkor is büszkén elfordította a fejét úgy muzsikálta: Cigány vagyok az utszélen születtem. A csülag se ragyogott én felettem. Rongy a párnám, sátor az én palotám. Könnyes arcú cigány asszony — az anyám. —“Hallod Mariska,” — mondta az “öreg” Kóczé, aztán újra töltött, a cimbalom meg beszélt tovább egyre panaszosabban: Nyáron vályogot vetek. Télen hegedülgetek. Sir a hegedűm négy húrja Benne van a lelkem buja, Mert a rózsám mást szeret. — Anyám törölgette a szemét, apám meg a nagy prímás mellett büszkélkedett a csuda megtiszteltetéstül. A cimbalom meg szerelmesen dalolt tovább: « A kertemben van egy malom Bánatot őrölnek azon. Nekem is van egy bánatom. Oda viszem, lejáratom. Köd fekszik az őszi fákon, Hogy a szivem jobban fájjon. Nincs azon mit csudálkozni, Hogy a cigány hibli-hubli. Mariska néni beteg szivére teszi a kezét. Elhallgat, szétnéz a párisi szálloda idegen falai között, ahol magyar emlék gomolyog, lebeg, mint a köd az őszi fákon. És mi tengünk, lengünk a ködben, mint a hibli-hubli ... A cigányok éneklik a szöveget, de nem tudják ők, mások se nagyon, mit jelent az utolsó sor. Régesrégen megkérdeztem D’Jsoz professzort, a Nemzeti Muzeum őrét: “cigány szöveg-e a fenti négy sor? Nem valószínű, mondta a tudós. Mi a hibli-hubli? A gyaluból kihulló faforgács, amely csomóba kötve kocsmacégér a fogadók ajtaja felett. A szél cibálja, eső veri, nap szárítja, libeg-lobog a haszontalan faforgács országutakon, kocsma ajtók felett. Tűzre való, elhajított semmi. Hibli-hubli, mint a cigány Magyarországon. — Intett Kóczé, — gomolyitja tovább Mariska néni a negyven éves cigányszerelem fonalát, s jött a Lojzi a cimbalom-koncert után. — A nevelt fiam “mondta büszkén a nagyszerű cigányprímás. Lojzi leült mellénk, a bandának is pezsgőt hordtak a pincérek, azok meg egymásra kacsintva elkezdték, Lojzi meg danolta: Árok is van ugorni kell. Szép jány is van, köszönni kell. Köszönni kell a szép jánynak. Vállaljon el babájának. — kivettem a keblemből egy szál piros rózsát, megcsókolta Lojzi és kitűzte. — “Hát én leszek a tanú, meg mához egy évre a keresztapa is” — mondta az “öreg” Kóczé és felállt a banda elé. Egy hét múlva esküvő volt, verkli mellett táncoltunk, Mágó néni, a bálanya, aki minket összehozott Kóczé Antallal táncolt, meg Banda Marcival, mert ők voltak a násznagyok. Elhal Mariska néni halk madárhangja, a zene is elhallgat lent a Tokay-vendéglőben. Nagy nagy csend támad a Palais Royál évszázados fái között is a régen halott francia királyok párisi palotájának kertjében. Én nem tudtam akkor miért támadt ez a halotti csend. Hétfőn reggel francia nyelvű gyászkeretes értesítőt kaptam: “Madame Aloys Balogh, née Marie Csömör meghalt. Temetése délelőtt Herendi Muzeum LÁTOGASSA MEG A LEGSZEBB HERENDI KIÁLLÍTÁST. Válogassa ki a legszebb ajándéktárgyakat születésnapi, házassági évforduló és öröké esedékes Karácsonyi ünnepekre önmagának, barátainak, ismerőseinek. SZEBB AJÁNDÉKOT NEM ADHAT SENKINEK, MINT EGY RAGYOGÓ HERENDI DÍSZTÁRGYAT! JOHN MAYER, Inc' I IMPORTERS -DISTRIBUTORS 1 P of Fine HEREND Porcelain. 692 Lexington Ave. New York Telefon: PL 8-0607 <« 56-57 uccók között'
