Az Ember, 1951 (26. évfolyam, 6-49. szám)
1951-09-15 / 34. szám
4-ik oldal AZ EMBER September 15, 1951 MEMBER GösítöB. kehbncpoutouu hsuxlapia 401 THE MAN l Editor and Publisher: FERENC GÖNDÖR, szerkesztő-kiadó Published weekly, except the last four weeks in August. — I Editorial and Publishing Office — szerkesztőség és kiadóhivatal: i 320 East 79th Street New York 21, N. Y. f Telephnoe: BUtterfield 8*6168 Yearly Subscription Rates: In United States $10.00. . In Foreign Countries $10.00. Single Copy 20 Cents. Vol. XXVI. New York, N. Y., September 15, 1951 No. 34 Reentered as second class matter Aug. 4, 1942, at the post office at New York, N. Y., under the Act of March 3, 1879 Dögölj meg Révai! Kívánja: JÁNOS ANDOR E sorok jónfevelésü írója, talán soha nem használt a fontihez hasonló, nyomdafestéket nem igen tűrő cikk-cimet, de ez esetben megkéri e .lap főszerkesztőjét, hogy kivételesen feltűnő, sőt kurzív betűkkel szedetesse a felzetet, hogy kellő nyomatékot adhassak hő óhajomnak. Elvégre ha Révai József jelenlegi népművelési miniszter ok nélkül megengedhette magának, hogy megírhassa a világirodalom igazgyöngyét: “Dögölj meg apám, dögölj meg anyám és dögöljetek meg összes tanítómestereim” cimü halhatatlan remekművét, akkor miért ne írhatnám meg én okkal, hogy inkább a költemény illusztris szerzője dögöljön meg, de minél előbb: nemzete, a magyar irodalom és a szabad emberiség őszinte örömére . . . A legmélyebb szomorúsággal olvasom, hogy a 70 éves Hatvány Lajos Írót, a kiváló magyar esztétát, mükritikust, irodalmi lektort, lapszerkesztőt, a közismert mecénást, az -uj nyugati magyar irodalom egyik megteremtőjét: az úgynevezett “népi demokrácia” az egyetemi katedra mellől, meghagyott szerény lakásából kitelepítette egy szolnokmegyei tehénistállóba a feleségével együtt, aki mellesleg Somogyi Bélának, vitéz Horthy “legjobb tisztjei” által meggyilkolt szocialista vezérnek a leánya. Ez is természetesen szorosan hozzátartozik Moszkva magyar hajcsárjainak ötéves kulturprogramjába, hogy a progresszív írókat, újságírókat és politikusokat, akik a modern Magyarország alapkövét rakták le, azokat is úgy hajítsák a szemétládába, mint a kifacsart citromot szokásos konyhában. Az ő hazug propagandájuk szerint csak a demokráciára “káros és inproduktiv” elemeket deportálták. Hát például Hatvány Lajos múltja és jelenje valóban káros és inproduktiv? Már ott tart Mátyuska birodalma az őstehetségek produkálásában, hogy oly értékeket is oly könnyen likvidál, mint Hatvány? Szerintünk ennek az agg iró iránti aljas és pokoli hadjáratnak az értelmi szerzője pem lehet Rákosi Mátyás, aki ilyen “bagateU” ügyekkel nem szokott törődni, Gerő Ernő sem valószínű, aki' intrikái közben nem foglalkozik irodalmi bosszúkkal, hanem a vörös diktatúra legzüllöttebb fajzatja: Révai József volt az a sátán, aki kieszelte és végrehajitatta Hatvány Lajos ellen a kitelepítést. Jogcíme: a magyar népi állam életbevágó önérdeke! ? (Révai József, akinek hullafoltos nevét csak zárójelben lehet irodalmi vonatkozásban említeni, a “dicső emlékezetű” Kun - féle reszketős proletárdiktatúra idején 1919-ben követte el szóbanforgó versét a “Ma” cimü dadaista hetilap bávatag hasábjain. A sok tehetségtelen közt ő volt a legtehetségtelenebb, egy úgynevezett árnyékszék - költő, aki azzal a versével akart felcsillanni a szürkék táborából. “Az Ember” azidőben Göndör Ferenc tollából kellően méltatta a rimes és rémes dadaista sületlenséget, hogy a jóléthez “pont ez hiányzott a magyar proletárnak!”) Hatvány Lajos iró, nekünk emigránstársunk is volt a bécsi száműzetésben. Hetenként ültünk együtt vele az Atlantis kávéház páholyában: Göndörék - Kordáék-Reinitz Béla és a mi társaságunkban. Az akkori emigrációnak a legjobboldalibb, szigorúan nemzeti alapon álló csoportjához tartozott “Éljen a haza!” politikai jeligével, ő szenvedett közülünk legjobban az örökös honvágytól és írásai mind ezt az óhajt tükrözték vissza. Az időben jelentette meg “Das verwundete Land” cimü könyvét is, amely Magyarország apotheozisa volt a demokratikus külföld felé. Utána minden kockázatot vállalva, hazament Budapestre, ahol “őfőméltósága Horthy Miklós, a vitézek kapitánya” hazafias érzéseiért börtönbe csukatta. Ahogyan mi ismertük Hatványt, ő még a pesti Markó-utcai egyes cellában, mint rab is jobban érezte magát, mint a lainzi udvari kastélyban, ahol bécsi száműzetése alatt gondtalanul élhetett. Miután Horthyék magas összeg erejéig megzsarolták, végül is szabadlábra került. A nácizmus alatt, Szálasiék rablógyilkos uralma elől még idejében elmenekült Párisba és Londonba, de az úgynevezett “felszabadulás” után azonnal hazament — országot építeni. Az 1945-46-os koaliciós politikai éra alatt nevezték ki a budapesti egyetem irodalmi tanszékére rendes tanárnak, ahol még a legutóbbi időkig is rendszeresen oktatta hallgatóit tudásra, demokráciára és világirodalomra. (Révai József ez idő alatt földalatti vakondok munkát végzett a magyar irodalom gyász mezej én, propaganda iratokat és kommunista röpiratokat szerkesztett, tervszerűen irtotta az “átkos, polgári liberális és progresszív” írókat, újságírókat, koncentrációs táborokba csukatta őket és az egész magyar irodalmat, mely külföldön is aranyalapon állt, a legmélyebb erkölcsi nívóra züllesztette. A mai napig egyetlenegy jelentős magyar irót, egyetlenegy jó müvet nem tudott produkálni Révai tanonc iskolája a népi demokráciában. Egyetlen pozitív eredmény volt csupán irodalmi téren, amikor Révai mestert két évvel ezelőtt egy orosz tábornok kihallgatáson fogadta és ott kedélyesen, de jól felpofozta. Akkor jugy látszott, hogy végleg lehúzzák az örök névtelenségbe, ahonnét hívatlanul kapaszkodott fel, de olyan távnyalást csinált Moszkva felé, hogy annyi lojalitás láttára, megbocsátották neki a muszka generális csattanó pofonjait. Azóta ismét élet és halál ura a magyar “közművelődés” sülyedő cirkálóján...) Hatvány Lajos deportálásáig az egyetemi tanszéken rendszeres előadást tartott Petőfiről, Adyról, Móricz Zsigmondról, Bródy Sándorról stb. . . . de elfelejtett egyetlenegyszer is megemlékezni a “Dögölj meg apám, dögölj meg anyám” kuplé-költőjéről. Az őstehetségnek ösztönös utálata volt ez az aitehtséges pártember iránt. És ez nagy bűn volt Révai szemében és ezért kellett a 70 éves írónak szörnyen meglakolnia. Megfosztották egyetlen kis lakásától, szekrényétől és ágyától, ahová éjjelenként még lehajthatta harcos, ősz fejét. Most egy vidéki tehénistállóban elmélkedhet a “népi demokrácia” hálájáról, humanizmusáról. Egy azonban bizonyos. Hatvány Lajos még abban a bizonyos tehénistállóban is: HATVÁNY marad, mint a magyar és világirodalom örök büszkesége és nemzetközi értéke. Ezzel szemben a révaijózsefek már akkor fognak eltűnni a sötét magyar éjszakában, amikor a felszabadulás hajnala újból derengeni fog—jobbsorsra érdemes Magyarországon. Buenos Aires, 1951. szeptember. Vaszary - Muráti együttes garázdálkodása Madridban — Levél a szerkesztőhöz — MADRID, 1951. augusztus Igen tisztelt Göndör Uram! Volna néhány érdekes tudatni valóm Önnel. Már régebben megpróbáltam, de azt hiszem nem jutott el Önhöz postám. Most végre megbízható kezek juttatják el Önhöz e levelem. A háború után kerültem ide, szivemben a sok átélt szomorúsággal s azzal a fogadalommal, hogy nem felejtek, hiszen nem is lehet. Itt azt tapasztaltam, hogy az itteni zsidók úgy hallgatják “mesénket,” mintha egy “far-fetched story” volna és teszik ezt minden együttérzés nélkül. Szomorúan lenyeltem ezt. De ami később jött, azt képtelen voltam lenyelni. Egyszerre megjelentek itt MURÁTIÉK és az ELSŐ, AKI SEGÍTETTE ŐKET — ZSIDÓ VOLT! Ezek San Sebastianban laknak, gazdag emberek. Mikor ennek hire ment eljöttek hozzám információt kérni Murátiék- felől a madridi magyarok. Mivel a háborút otthon vészeltem át, nagyon is jól ismertem őket. Nem személyesen, — de a hírüket! Tudtam, hogy a zsidóktól pénzt, ékszereket fogadtak el azzal az Ígérettel, hogy megmentik őket. De a Gestapo kezére adták ezeket a szerencsétleneket és a pénzt megosztották Endre Lászlóval. Annyira jól tudom ezt, hogy egy szinész barátunk, aki bujdosásunk közben meglátogatott Pesten, a legvégső esetre tartogatta, hogy Muráti Liliékkel megmenttet, — persze, akkor még nem tudván, hogy senki sem menekül meg. Emlékszem, mikor azt mondta: “Ezt utoljára hagyjuk és addig előbb meggyőződök arról, hogy a Muráti-pártfogaMak tényleg jó helyen vannak-e?” Mert, mint mondotta “nem bízik Murátiban.” Később elejtette ezt a tervet és csak mikor már túl voltunk a szörnyű náci veszélyen, háború után mesélte el, hogy majdnem megölt minket — megmentés helyett. Mindezt elmeséltem az információt kérőknek és volt egy pesti dokumentum könyv nálam, melyben megírták, hogy Endre Lászlóval a Muráti-Vaszary-pár orgiákat rendezett a Muráti-villában, ők tehát csak kipróbált náci gyilkosok lehetnek. . .Az illetők mindezt meghallgatták, az idézeteket elolvasták — és az egészet elmesélték Murátiéknak. Azok azt felelték, hogy ez nem igaz és hogy biztosan én Írtam azt a könyvet! (Nem emlékszem ki volt az Írója.) Erre mindenkivel megszakítottam a barátságot és a főcinkost, illetve a feleségét kidobtam a lakásomból. Később alkalom adódott, hogy Muráti szemébe mondhattam, nagy magyar nyilvánosság . előtt, hogy “GYILKOS!” Véletlenül kerültem oda, nem is sejtve, hogy ők is ott lehetnek. Most leirom itteni pályafutásukat. Mikor San Sebastianba érkeztek,—a határon átszökve,—velük volt Vaszary Piri, a férje két gyermeke és vagy tiz egyetemi hallgató (nyilas “bajtársak”) köztük Muráti Lili méltó öccse is. Vaszary Piri férje együtt járt az egyetemre egy spanyol orvossal, kinek szép villája van San Sebastianban. Ez rendelkezésükre bocsájtotta az egész villát. A gazdag magyarok és papok segítették az egész csoportot. Egy nap az ottani színházban Vaszary darabját adták, “Angyalt vettem feleségül”. Ekkor ők is elmentek a színházba, egy csokrot küldtek a primadonnának egy névjeggyel. Persze a [sztár rögtön felhivatta őket és azonnal ruhákat adott Murátinak. Be is mutatta őket egy ott jelenlevő madridi színházigazgatónak, ki később személyesen jótállt értük a rendőrségnél és igy feljöhettek Madridba. Itt bútorozott lakást béreltek é3 Muráti elkezdett spanyolul tanulni. Vaszary pedig a darabjait adatta elő. Erkölcsi segítséget főleg Kramer Andor nevű magyar zsidó nyújtott nekik, akinek felesége spanyol, keresztény nő (ezt dobtam ki!). Kramer könyvfordításból és főleg pumpolásból élt. Két gyermeke van, azok nevében könnyebb volt a pumpolás. Kramer — mivel ismerős a színházaknál és könyvkiadóknál — Vaszaryt segítette, a felesége, Márta, meg Murátit tanítót spanyollá. Mikor Muráti úgy érezte, hogy már eléggé jól beszél spanyolul, együttesen rávették a színigazgatót, hogy léptesse fel Vaszary dudáltjában. Mivel itt mégsem az árja, papírok számítottak, csúfos bukás lett belőle. Akkor néhány hónap múlva saját társulatot alakítottak. Kibéreltek egy színházat a Boulevardon, de 10 nap múlva teljesen leégve egy kis színházba költöztek, ahol az ülések kretonnal vannak behúzva és a közönség zöme kötényes és papucsos emberekből állt. Itt maradtak vagy 3 hétig, akkor Muráti befejezte madridi pályafutását. Muráti különben rádióbemondó is volt Madridban, most az öccse vette át szerepét a negyedórás rádió programon. így és ilyenek vezetik a madridi magyar rádiót!!! Most már hónapok óta vidéken turnéznak, állítólag jól megy neki. Itt a vidékiek nem igényesek. Velük van állandóan a Kramerházaspár. Jelenleg már saját kocsijuk is van. Ez a Kramer már vagy 20 éve van itt. Akarattal nem említettem több nevet, mert ez a legmocskosabb alak. Sajnos, itt sok a gerinctelen zsidó, akik szívesen odadörgölődztek Murátiékhoz és fizettek nekik, meghívták őket magukhoz, stb. Tudok olyanokról is, akik a legyilkolt óhazai rokonaik után örököltek és abból a pénzből fizettek a gyilkosoknak! Éppen abban az időben kapták kézhez a pénzt. . . Volt olyan, akinek az anyját otthon megölték és ő is segítette itt ezeket a Murátiékat és más nyilasokat is. Mikor én undorral elfordultam tőle, azt mondta: — Kérem, nem lehet mindig gyűlölni, meg kell bocsájtani. Azt feleltem: — SOHA! És még sokan vannak itt ilyen zsidók. Nagyon-nagyon fáj, hogy ez is lehetséges, még ezek után is. Nagyon szeretném, ha “Az Ember”-ben megint egy kis ismertetés jelenne meg Murátiékról és Krámerról s az itt élő gerinctelen zsidókról is, akik ahelyett, hogy az uj országba, Izraelbe küldenék fölösleges pénzüket, itt gyilkosokkal és rablókkal cimboráinak. Nagyon jól esik, hogy mindezt elmondhatam Önnek. Postán megírni nem lehet ilyeneket, mert az itteni magyar cenzor—nyilas! Nem tudom, adódik-e alkalom még az életben, hogy ismét nyugodtan, barátok utján küldhetek Önnek . . . Sok nyilas bújik itten és segítik őket. Főleg a papok. Én csak bánatos szívvel és csukott szájjal nézem mindezt és kérdezem magamban: “Hol az Isten, aki igy segíti a rablógyilkosokat?” Nagyon fáj . . . Üdvözlettel, MARTON PÁL ■f" Hotel Esplanade
