Az Ember, 1951 (26. évfolyam, 6-49. szám)

1951-09-15 / 34. szám

2-Ik oldal AZ EMBER September 15, 1951 ágaskodni kezdett a zsidó elleni düh, akkor kezdte valóban kitom­bolni magát. Horthy kakastollas legényei, akik 1919 óta azt vetet­ték a zsidó nép szemére,' dalba énekelve, hogy: “A kommunisták, a zsidók meg­ették a libát nekünk itthagyták a tollát . . És most elérkezettnek látták az időt, hogy a zsidóságnak is visz­­szafizessenek valamit azért, mert s zsidóság 1919-ben azt a bizonyos libát megette és nekik csak a tol­lát hagyták hátra, amit ezek a szegény csendőrök, mindjárt a csákójukra tűztek. Bár én még csak reáliskolás koromból, Eger­ből emlékszem egész jól, körülbe­lül 1904-ből, hogy a magyar kirá­lyi csendőrség már Ferenc József uralkodása alatt is ugyanazt a tollat viselte a csákóján, amely­ről a népi legenda, mint “kakas­­toll”-ról emlékszik meg. De mit számított itt a tény, a valóság? A magyar csendőrség minden egyes tagja lelketlenebb, aljasabb, piszkosabb, szívtelenebb volt az ördögi Hitler SS-einél! Zsidó lányok a német katonai bordélyokban Egy 36 embernek vagy 6 lónak feliratú marhavagonba beszorí­tottak 90-100 élő zsidót, akik úgy össze voltak préselve, szorítva, akár a heringek a hordóban. Sen­ki le nem ülhetett, mert ülőpad nem is volt. Nyári rekenő hőségben vizet sem engedtek beadni a halálba in­duló deportált zsidóságnak. Illem­helynek kifúrták a vagon alját, amit nők és férfiak egyformán [használtak. Alvásról szó sem le­hetett. Előfordult, hogy-egy zsidó nő ilyen helyzetben gyereket szült, ahol menten, a kis csecsemővel együtt elvérzett, meghalt. He mit számított ilyesmi, ilyenkor? Egy zsidóval — illetve két zsidóval — kevesebb . . . És midőn minden állomáson si­került beszorítani ezeket a sze­rencsétleneket a mar havagonba, az ajtókat beszögezték a csendő­rök. hogy a beszorítottak még le­vegőt se kapjanak s mennél ha­marább elpusztuljanak. És a le­szögezett ajtókat csak a magyar határ szélén, Kőrösmezőn nyitot­ták ki a kassai csendőrök, akik a javeszékelő zsidó deportáltaknak még utolsóul, búcsúképpen egy kis puskatust is adtak, mert a kiemelt hullákhoz könnyes szemmel kese­rű szavakat fűztek az élvemara­­tiottak. Majd felsorakoztatták né­gyes sorokba a férfiakat és nőket és áthajtották őket a Tatár-hágón keresztül az első ukrán községbe: Jabloncháza-Jablonicára. Ez a fa­lu már hadműveleti terület volt és német megszállás alatt állott. A lakosság ukrán volt, akiknek már előzőleg kiadták rendeletben, hogy a deportált zsidók közül senkit sem szabad befogadni a ke­resztény lakásokba és érintkezni velük, vagy ennivalót adni, szigo­rúan tilos! S igy a kétezer év óta üldözött zsidóságot kihajtották akár a mar­hacsordát az Isten szabad egb alá. A deportáltak nagyrészben az er­dőkben, barlangokban, elhagyott istállókban húzódtak meg. Állati sorban éltek. Élelmük a földeken talált krumpli, répa és zöldféle volt. Az ukrán nép maga is «gyón volt itatva az antiszemitizmustól s ellenséges érzülettel - viseltetett a deportált szerencsétlenekkel szem­ben. A területet előzőleg a német ka­tonaság már teljesen kifosztotta, elvitt innen mindent, ami csak el­mozdítható volt. És a műveltnek nevezett germán hires “Über­mensch” ha elfogott egy községbe betévedt zsidó férfit, azt rögtön! ' aknaszedésre vitték a frontra. Vi­szont, ha zsidó nőt fogtak meg, ha csinos és fiatal volt, azonnal be­szállították Kolomeába és a már működő bordélyházban helyeit | el. Egy ilyen bordélyház kapuján a következő felirat ékeskedett és csalogatta be a “szerelemre” éhes német katonákat: JÜDISCHE HURE FÜR DEUTSCHE SOLDATEN Ezt a feliratot én 1941-ben Ko­­lomea község főuccáján a saját szememmel láttam egy egyemele­tes faház, villának nevezett épü­letén. Drámai találkozás a halálba menetelő zsidókkal 1941 szeptember havában, épen a zsidó újév előtt egy pár nappal a kőrösmezői állomásról jövet De­­latinban volt valami dolgom és visszafelé jövet az országúton egy zsidó transzportot pillantottam meg, amint két géppisztolyos ukrán katona kisérte. Az ukránok bal­karján, szalag ékeskedett a követ-; kező felirattal: “Deutsche Wach-: dienst.” Az egyik ukrán elől, a másik hátul masírozott. A depor­tált zsidó tömeg lehetett vagy 500. Legtöbbjük férfi, de volt sok nő és gyermek is.’ Útirányuk a stanis­­laui koncentrációs láger! A tö­megben több olyan akadt, aki en­gem személyesen ismert. Mint szolgálatban lévő tiszthe­­! lyettes, magamhoz intettem a cso­­j port előtt menetelő káplárt és be­szédbe elegyedtem vele. Legelször [ is egyórai pihenőt rendeltem el a | ! lábon alig álló kiéhezett tömeg­­í nek, majd elkezdtünk beszélgetni. Közben a két ukránt pálinkával és ázalonnával kínáltam meg és a náluk lévő transzport igazolványt olvastam el, hogy honnan és ho­vá viszik a szerencsétleneket. A tatarovi gyüjtőállomásról in­dították el a menetet, ahol össze \ fogdosták e boldogtalan zsidókat s most a biztos halálba viszik őket. [Az engemet felismerőknek ma­gyarul szóltam, hogy amit lehet, [ megteszünk értük. A két katona [ j nem értett magyarul, ez volt még [ ! a szerencsém. j A már lábon alig álló nők körbe i | fogtak, úgy könyörögtek, hogy egy I ki# ennivalót adjak nekik, meg : ] egy korty italt. Az én oldalamról I mindig két félliteres kulacs lógott barackpálinkával. Az oldaltarisz­nyámban két kiló kenyér, szalon­na, keksz, 2-300 cigaretta, 3-4 do­boz konzerv. A nőknél és gyere­keknél kezdtem el az osztást s az italt főképpen a férfiaknak ad- I tam, mig az éleimet a nőknek, j A szó legsz'orosabb értelmében vé­ve, mindent szétosztottam. Végül j a férfiak pénzt kértek, hátha tud­­[ nak valamit venni Stanislauban. [ Az összes nálam lévő msüryar j pénzt, 8-990 pengőt, 20-30-40 pengős részletekben szétosztottam. Családtagonként. Többgyermekes családapáknak negyvenet, házas- J pároknak harmincat, nőtlenek­nek húszat. Esküszöm mindenre, ami szent, hogy ezt a szomorú transzportot mindenkinek látni kellett volna! Ahogy ezek kinéz­tek! Szinte vademberi külsejük volt . . . Rongyosan, piszkosan, tetvesen és büdösen . . . Szörnyű volt rájuk nézni. Hónapokon át az erdőben éltek. S már több napja gyalogolnak az országúton. A tá-1 bor még .'agy 120 kilométer innen, j Halott gyermek az anya karján Az egyik férfi egy nőre hívja fel figyelmemet, akinek karján egy kis csecsemő van. Nem élő. Halott. A nőhöz odalépek. Intelligens, 28 év körüli. Férje mellette áll. A Pesti Kereskedelmi Bank egyik al-1 igazgatója volt. Kimondottan jobb emberek. Kérdésemre, hogy a kis baba mikor halt meg és miért ci­peli holtan is, a következőket vá­laszolja: — Tiszt ur. Én nem tudom mi­ként szólítsam önt, s nem tudom, hogy kicsoda . . . Csak azt látom, hogy csupasziv, jó ember lehet. . . mert aki ma bennünket, szeren­csétlen, halálraítélt zsidókat meg tud szánni, sajnálni, az csak jó, érző ember lehet. Az ön ereiben biztosan zsidó vér folyik. És ez a kis parányi féreg, aki itt a tulaj­don két kezemben halt meg éhen, mert nem bírtam táplálni, velem együtt fog megpihenni . . . Tiszt ur, elapadt a mellemben a tej, ki­fogyott. Nehéz ezeket így szóval elbeszélni. Ön, ha rám néz, úgyis lát mindent. Csupa csont és bőr vagyunk. Még egy-két nap és én is kővetem kis fiacskámat a másvi­lágra, ahol nem fáj már semmi. .. A szeméből már alig folyt le egy-két könnycsepp a kis halott­jára. Ennek a nőnek könnye is kiszáradt már, nemcsak a teje. Sírni sejti tudott többé. Majd a férje vette át a szót és ezeket mondotta: — Tiszt ur, ön szétosztotta mi­­köztünk mindenét, élelmét és pénzét az utolsó krajcárig. Ezért a zsidók istene áldja meg magát s ha van családja, azt is . . . Ez lett a sorsa 15,600 zsidónak . . . Több kérdést1 intéztek hozzám s én tudva valótlant mondtam ne­kik. Nem volt szivem megmonda­ni, hogy ahová viszik őket, mind­egyikük éhen-szomjan elpusztul napokon belül. Mert ezt a szörnyű parancsot én a saját szememmel láttam. Majd egy iv papirt vettem elő. Akinek Pesten hozzátartozója van — írják fel az utolsó üzenetüket a elmükkel együtt. És kértem őket, hogy az OMZSÁ-nak is írjanak egy pár sort, amelyben igazolják azt, amit láttak és tapasztaltak velem és hogy az összes nálam le­­üő pénzt szétosztottam az éhező zsidók között. És aki pénzt kapott tőlem, mind egy szálig aláírta há­lás köszönettel is. Lassan letelt az óra pihenő. Az ukrán káplár vi­­gyázt vezényelt és én elboruló szemmel, bensőmben összetörve, egy utolsó fájdalmas pillantást vetettem rájuk, ők elindultak jobbra, én pedig vissza Kőrösme­zőre. Később, úgy egy hónap eltelté­vel érdeklődtem magyar katonák­tól, hogy mi van a stanislaui és a kamienszk-podolszki zsidó tábo­rokkal és hogy élnek-e még ott magyar zsidók? A válasz, amely teljesen hiteles i volt, mert több oldalról nyert J megerősítést, borzalmasan , lesújtó volt. Igen. lesújtó volt. Megrendítette [ bennem a hitet, a civilizációt, a j magasabb kultúrát, az emberiessé- j get. A válasz, amit kaptam örök ; gyűlöletre int és tanít. Hogy soha J ne felejtsünk és soha ne bocsás­sunk meg a sátántól, az ördögi fenevadaktól sarjadzott vadálla­toknak: a náciknak és nyilasok­nak! 1941 októberében, a zsidók sá- j toros ünnepén Stanislau és Kami- i ensz - Podolszknak azon negyedé- l I ben, ahol a magyar zsidók drótke­rítéssel voltak elzárva éjszakákon keresztül, német bombázógépek gyujtóbombákkal szórták tele a zsidó lakrészeket s a még megma- j radt és menekülő zsidókat gép- [ fegyvertüzzel árasztották el. Nem maradt életben egyetlen zsidó deportált sem. Ez lett a sorsa 15,000 zsidónak, [ az első magyarországi deportált | transzportnak . . . Keretem a joszivü olvasókhoz . . . Legvégül még legyen szabad azt is elmondani, hogy mi történt Bu­dapesten a nálam őrzött utolsó üzenetekkel. Nem is kell monda­nom, hogy akinek csak tehettem, személyesen vagy feleségem utján eljuttattam az üzenetet. Én zsidóvailásu, volt bécsi fele­ségemmel és két kis gyerekemmel állandó rettegésben éltem, hogy a katonaságnál rájöhetnek arra, hogy nem vagyok keresztény és akkor jaj lesz nekem is. • Aztán 1943-ban engem is le­tartóztattak végleg és 1945 janu­árjáig, a felszabadító hadsereg bevonulásáig be voltam zárva a Gyűjtő, majd a Pestvidéki fog­házban. A legnagyobb csalódás akkor ért, midőn már mint beteg, össze­tört, csonttá lesoványodott, botra támaszkodó, de élve maradt zsidó élelemért és ruhaneműért az OM­­ZSA-hoz fordultam. A válasz: elutasító, mert én mint keresztény valiásu a H o r t h ,v-hadseregben szolgáltam, ahelyett, hogy munka­szolgálatos lettem volna. Amiért nem pusztultam el Ukrajnában és élve maradtam — nem kaptam semmit. így fizetett nekem az OMZSA 1945-ben. Ez nem vjcc. Ez nem tréfa. Ez szomorú valóság. Minden szava­mat eredeti, hiteles OMZSA-irat­­tal és pecséttel tudok igazolni. Bezzeg, jó volna most, 1951-ben nekem is, ha valaki az élet or­­szágutján egy ilyen 8-900-as se­gítséggel rajtam is megkönyörülne. Mert ma már hatvanéves va­gyok, szívbetegséggel küzdők, a sok fogság aláásta az egészsége­met. Fizikai munkát képtelen va­gyok végezni és itt van két gyer­mekem is. A fiam 14, a leányom 13 éves. Gimnazisták, akiket ru­házni és élelmezni kell. Talán e cikk olvasói közt akad olyan jó­­lelkü személy, aki gondolni fog e sorok Írójára és a két gyermekem­re. akiknek fényképeit idemellé­kelem. Címem: Andor Bernath, Tehdlergasse 15-13, Wien 9, Aust­ria, Europe. Rettmann ur csúfos bukása Az Ember" legutóbbi számában alaposan lelepleztük Rettmann Farkas egykori lelkész sötét múltját. Saját teve­­lenek szörnyű vádiratát olvastuk F. W. Rettmann bűnös fejtre. ^ Régen volt olyan nagy és mély visszhangja “Az Ember szavának, mint ebben az esetben. Annál kínosabb feltűnést keltett Rettmann Farkas ur személyes megjele­nése a Verhovaij Egylet Pittsburgh-ban most folyó kong­resszusán. Hogy finoman fejezzük ki magunkat, hicleq, fa­gyos, sokkal több mint tarkózkodó fogadtatásban részesítet­tek Rettmann urat, aki azonban egyáltalán nem hagyta ma­gát zavartatni a feléje áradó barátságtalan, sőt utálkozó hangulattól és mintha misem történt volna—arcizom-rán­­dulás nélkül pályázott a Verliovay Egylet főszervezői állá­sára. Bencze János elnök és Révész Kálmán főtitkár kezé­ből ki akarta csavarni a vezető pozíciót és saját magát jelölte a Verliovay Egylet főszervezőjének. Kelt e mondanunk, hogy olyat bukott, hogy ne mond­juk: zuhant Rettmann Farkas ur, hogy — majd kitörte a nyakát. A szavazás lezajlott és Rettmann ur törpe kisebb­ségben, úgyszólván teljesen egyedül maradt. A tagok óriási többsége Rettmann ellenjelöltjét választotta meg főszerve­zőnek és meleg tüntetést rendeztek a győztes és érdemes régi Verhovay tag mellett. Rettmann ur szereplése a kon­vención siralmas, szinte tragikomikus volt. A közhangulat egyhangú ítélete valahogy igy szólt: — Na, ennek az alaknak mindörökre el kell tűnnie a sülyesztőben . . . "OPERATION: NEIGHBOR” “A tömegpusztítást célzó fegy­verek ellen tömegvédelmi eszkö­zökkel kell harcolni.” Mr. Walfan­­der, a Polgárvédelmi Hivatal igaz­gatója szerint: “különösen áll ez nagyvárosokra, ahol a lakosság összezsufolása valósággal kihívja az ellenség támadását. Ha például New York városára egyszerre több atombombát ejtenének le, milli­óknak hirtelenül uj lakásra, ruhá­zatra, élelemre lenne szüksége.” Hogy erre az eshetőségre fel­készüljünk, megindult az akció, hogy New York lakosaiból félmil­lió embert vonjunk be a polgárvé­delem katonái közé. “Családunk és a magunk biztonsága jól kikép­zett szomszédok készségétől függ és az ő biztonságuk a mienkétől. A polgárvédelem a legfontosabb közszükségleti intézmény. A hon­védelem negyedik ága, a száraz­földi. légi hadsereg és a haditen­gerészet mellett. Minden férfi és nő munkája. A neve: “Operation: Neighbor.” "Akár szakmunkások vagyunk? akár nem, ha jó polgárnak tart­juk magunkat, aki jó egészségnek örvend, a newyorki Polgárvédelmi Hivatalban munka vár reánk. Ta­nuljuk meg, hogyan védhetjük meg magunkat, családunkat és barátainkat!” Még ma csatlakozzunk a Pot­­gárvédelemhez. Jelentkezzünk fel­ként az “Operation: Neig/tbor” szolgálatára. HAZAI SZALÁMI és mindenfajta jtó hurka, kolbász, sonka, szalonna és friss hús, stb., igazi HAZAI MÓDI — kapható: Mertl József magyar ............ hentesnél 1508 2ND AVE. Tel.: EH 4-8282 MAYOR’S RESTAURANT KÖZISMERT MAGYAR KÜLÖNLEGESSÉGEIRŐL i Mérsékelt árak. Finom vevőkör. CLIFTON HOTEL 127 West 79th Street Telephone: TR 4-4525 NEW YORK CITY Mrs.Herbsts 1437 Third Ave., N.Y.C. Tel. BUtterfield 8-0660 VALÓDI, HAZAI JEGE SKA VÉ! A legfinomabb készitésü rétesek, sütemények és torták. J Hallgassa minden vasárnap d.U. 13-tól 3.15-ig MRS. HERBST rádió ióráját. ( WWRL állomás 1600 be,) v

Next

/
Oldalképek
Tartalom