Az Ember, 1951 (26. évfolyam, 6-49. szám)
1951-07-07 / 28. szám
8-fk oldal AZ EMBER Tudnia kellene bölcs és demok- i ratikus államférfiainknak stb., i hogy a nyers erőszak híveire, a j nácikra éppúgy, mint a bolseviki- j ekre csak az erőnek van hatása. Az ököl imádói csak egy másik ököl érvei előtt hajlanak meg. A legfinomabb okoskodások hatástalanul pattognak le róluk. Ha az oroszok békeajánlata komoly, nem azért van, mintha a demokratikus államférfiak érve végre meggyőzték volna őket politikájuk esztelenségéről, hanem mert úgy érzik, katonai téren nem sikerült a vállalkozás, katonai eszközökkel nem érik el kitűzött céljukat. Megcsillogtatják tehát a nyugalomra vágyó demokratikus világ előtt a béke lehetőségét. Ismerve a demokratikus államférfiak messzemenő előzékenységét és megértését és számítva az összes demokratikus országokban gondosan elhelyezett befolyásos, nyílt és és titkos bolseviki ügynökökre, egy számukra előnyös békekötésben reménykednek. ★ Sokat vitatkoztak róla és általánosan elterjedt vélemény, hogy Nyugateurópát kell védeni, a még megmaradt Európa megtartása a legfontosabb. Tagadhatatlan, ez nagyon hizelgő ránk nézve, örülünk és hálásak vagyunk azért a gondosságért, amit irányunkban tapasztalunk, de mégis legyen szabad itt egy kissé eltérő véleményt kifejezésre juttatni. Közismert példát idézve, kazánrobbanás alkalmával azt szokták tapasztalni a szakértők, hogy a kazánlemez a hasadási ponton valamilyen gyártási hiba folytán gyengébb volt s ezért engedett a nagy feszültségnek. Azt látta már mindenki, ha az utcán nagyobb pocsolya van, az emberek nem vágnak rajta keresztül, hanem szépen megkerülik. Annyit pedig a legegyszerűbb baka is megtanult a haditudományokból, hogy az ellenség nem ott és nem akkor szokott támadni, ahol és amikorra várják, hanem ellenkezőleg, a frontnak mindig egy más szakaszán és más időpontban. Sőt, álcázza a szándékait, cselhez folyamodik, nehogy valamiképpen rájöjjenek igazi elgondolására. HOTEL “FONT NEIF Irta: Winkler Alajos György PARIS, 1951 augusztus A “csöves,” a világ minden részén fellelhető embertípus. Jellemzője, hogy rongyos ruhában jár, nem mosdik és nem beretválkozik; törvényt, illemet és szabályt nem tisztel, — éjszaka pedig többnyire a hidak lábánál hál. Társadalmi helyzete nincs, mert az osztályt, melyet alkot—a társadalom kirekesztette. Foglalkozása nincs, mert a társadalomból kirekesztett lény, mert nem akar dolgozni. Tisztes csövest az ég madarai táplálnak, illetve az a titokzatos személy, aki az ég madarait táplálja. S végül kötelessége sincsen, miután az utóbbival csak azok rendelkeznek, akiket az ég kötelességtudattal áldott meg. A csövest pedig ezzel — nem áldotta meg a Teremtő. A csöves-kaszt “társadalmán” belül több réteg lelhető. Az “arisztokráciát” ama réteg képezi, mely nem a puszta földön hál, — éjszaka zsákot térit maga alá. Tehát gazdagabb, mint a többi. Közvetlen alatta van a “módos polgári osztály,” melynek zsákra nem futja, ellenben néhány iv újságpapírra igen. A módos-csöves tehát újságon hál. Ami voltakép nem újság. S legaljuk, a csöves-társadalom szemete, az él-csövesek, — vagy ha úgy tetszik a csöves-csövesek. Ez utóbbiaknak még újságpapírra sem futja. Párnájuk tehát a puszta kő, takarójuk a csillagos ég, hálótársuk az éjszakában hunyorgó megannyi csillag, s az a teméntelen patkány, mely csapatostul kódorog alkonyat után a Szajna-parton, a hidak környékén . . . E sorok Írója egy meleg júliusi éjszakán a legutóbbi kaszt néhány tagját kereste meg: az “él-csöveseket,” kikről hallotta, hogy néhány magyar van közöttük. Jómaga is csövesnek öltözött, megtépte ruháját, korommal kente be arcát, kezét. Hymódon kipreparálva, éjjel 12 órakor megcélozta a Pont Neuf lábát, hol néhány cigaretta parázslóit, s a félhomály- 3an gorkiji figurák diskuráltak,— sorizü hangjukhoz patkánycinco?ás szolgáltatta a kísérőzenét. Lássuk ezekután, mint élnek a ‘párisi” csövesek . . . A Notre Dame órája, éjfélt kongat, mély csengése sokáig szárlyal a viz felett. Amikor elhal a rang, a Szajna-parton két irányjói torzonborz figurák tűnnek fel, cik valamennyien a Pont Neufrid lábához jönnek. Csövesek ők, i közös hálóhelyre igyekeznek, niután a notre-damei nagyha•ang jelezte a takarodót. Jóma:am is közéjük állok, hónom alatt íz aznapi “France Soir,” — lenegyek a hídhoz s két négyzetnéternyi területet papirossal boátok be. Már ráfeküdnék, amikor írdes hang szólal meg mögöttem: — Cimbora, adj kölcsön egy léloldalt . . . Hátra fordulok. Hosszú, vékony ágúra áll mögöttem, s amint kiveszem a sötétben, gondozatlan raja a válláig omlik, szakálla a lasát veri, inge csak a féltestén van, gatyáját madzag tartja, cipője nincs, talán sohasem volt. Ezzel a jóemberrel egy újságon hálni civilizált ember számára vakmerő feladat. Nem mintha félnék tőle, — elvégre csöves csövest nem bántja, — csupán a “lakói” aggasztanak. Merthogy barátom :ondrái közt megannyi féreg tanyázik, — ahhoz nem fér kétség, i drámai helyzetből gyors ötlettel menekülök: kettétépem az ujsáot s a felét neki nyújtom. — Merci, — mondja ő s hálásan íéz rám. Azért, mert kapott valamit. Mert jót tettek vele. Fél újságom annyit jelent neki, mintha egy barátommal megosztanám az ágyamat . . . Le terül, feje alá fél téglát tesz, kezét a hasára kulcsolja, két lábát hosszan elnyújtja. Kisvártatva boldogan nyújtózik, ásit, majd mély, egészséges szuszogásba kezd. Tán puha, selymes, paplanos ágyról álmodik, — mosolyog. Azt hiszem, hosszú barátom boldog ember. Mert földi javakat illetően, — már egy fél újságpapír örömet szerez neki. És ez az apró öröm elegendő ahhoz, hogy mosolyogjon. . . A hold előbukkan a felhők mögül, tejfehér fátylát a vízpartra teriti. Ezüstös esőt hint a hidra, sugara bekukkant a hid alá is, hova éppen most érkezik három uj jövevény. Együtt jöttek, nyüván együvé tartoznak. S ez a valóság, mert az első, mezítelen lábával holmi kutyamaradékba taposván, édes anyanyelvűnkön akkorát káromkodik, hogy a szanaszét alvók felnyögnek álmukban. A másik kettő csittitani próbálja, ám a kísérlet balul végződik, miután a harmadik csöves hasonló “baleset” áldozata lett. Rájuk szólók, amint illik: — Fogják be a szájukat. Mégis csak disznóság, hogy aludni sem hagyják az embert! Közelebb jönnek, meglepetten bámulnak rám . . . — Nini, még egy magyar,—szólal meg az első “taposó” s az ámulattól elfelejti megtisztítani “sérült” lábszárát. — Az ám s újságpapírja van — igy a második. — Szolgálati ára, dr. Rezeda — j hajol meg a harmadik, a legki- j sebb, — dr. Rezeda, tartósan sza- ! badságolt segédhivatali igazgató... j Kezem nyújtom: — Winkler vagyok . . . — A mosodás? — kérdik egyszerre hárman is. — Nem, a csöves . . . Ez megnyugtatja őket. Mert a megértés és kölcsönös szolidaritás alapja a közös osztályhelyzet. Jelen esetben a közös nyomorúság— szemükben a csöves Winkler baráti garancia,—ellentétben a mosodás Winklerrel, aki jobb társadalmi helyzete folytán, minimálisan “osztályellenség” a számukra. Zsebemből újabb újságpapírt auzok elő s feléjük nyújtom: — Parancsoljanak az urak, ha megengedik . . . — Oh, kérem, örömmel,—nyúl írté Rezeda doktor és nyomban sárom fekhelyet készít mellettem. Dtána ismét meghajol, — csak sejéd'hivatali igazgatók tudnak .lyen mélyet hajolni, — s az ilem szabálya szerint bemutatja tét barátját: — Kerekes, volt tüzoltótiszt, ez pedig a Habács ur Kisestről . . . riszteletreméltó úriemberek . . • Általános helyezkedés. F.ezeda ur mellém fekszik s pedáns ember lévén leveti a cipőjét, — talpa egyiknek sincs, ám mindez nem zavarja őt, fő az illem s a jóneveltség. A cipőt a feje mellé teszi, utána lehúzza a nadrágját is, I gondosan összehajtja s a kőre teriti. Nadrág . . . Relative nadrág, legalábbis az volt, amikor Rezeda dr. disszidált. Ám miután az négy évvel ezelőtt történt, — s azóta sokminden történt, — a doktor ur nadrágját szószerinti értelemben kikezdte az idő vasfoga, olyannyira,' hogy több a lyuk rajta, mint a nadrág. Kerekes ur, a ceglédi tüzek egy(Befejezés jövő számunkban) 48 ORAN BELÜL kiutaljuk rendelését VÁMMENTESEN A MAGYAR KORMÁNY engedélyével MAGYARORSZÁGBAN budapesti raktárunkból KÁVÉ,TEA, KAKAÓ NYLONHARISNYA és * ÖSSZES EGYÉB VÁMMENTES MAGYARORSZÁGI SZERETETADOMÁNY nálunk megrendelhető Arieavzékkel készseaoel sxolaálunk GLÓBUS TRADING CORP.* 61 BROADWAY, NEW YORK 6 Tel. BOwling Green 9-4164 kor rettenhetetlen spriccelője, — már kevésbé pedáns. Ő, Rezeda doktorra] ellentétben, az alváshoz nem levetkőzik, hanem felöltözik. Ez alatt az értendő, hogy a nadrágjától megszabadítja altestét, majd e ruhadarabot a fejére huzza. így védekezik a szúnyogok ellen. A kabátját viszont nem húzhatja az üllepére, azon egyszerű oknál fogva, hogy nincs kabátja. Hat hete még volt, de aztán eladta egy jámbor arabnak, ki cserében két font kenyeret s három liter vörösbort fizetett. Ilyenformán tehát elitta a kabátját, — ami nyáron nem veszélyes s Kerekes ur ráadásul nem sajnálja. Mint mondja: “nincs rá gondja többé” . . . Habács ur Kispestről gyalog tette meg az utat a párisi Szajna,partig. Ezalatt sokminden elkopott rajta. Ruha, modor és jólneveltség. Egy valamije viszont* kifejlődött: a szakálla. Állát huszcentis fekete szőrzet fedi, mely | olyan külsőt kölcsönöz neki, mint a prófétáké. Hogy Kispesten próféta volt-e, nem tudom, ám hogy Párisban nem vált prófétává, azt Rezeda úrtól tudom. Habács ur ugyanis többizben prófétai jövendölésbe kezdett s ezeknek rendszerint az ellenkezője vált valóra. Egyszer megjövendölte, hogy egy héten belül kemény pénz üti a markukat. Eredmény: majdnem éhenhaltak a hét folyamán s a > haláltól csak úgy menekültek meg, hogy Kerekes tüzoltótiszt italra váltotta emlékezetes zakóját. Máskor olyan látomása támadt, hogy hamarosan szanatóriumba viszik mindhármukat, hol tejben-vajban fürödnek. Eredmény: a rendőrség hat hétre lecsukta őket csavargásért, — sem a cella, sem az elelátás nem volt “szanatóriumi.” Egy alkalommal gépkocsit jövendölt — s való igaz, Habács ur nyakát majdnem elmetszette egy autó. A különbség csupán annyi volt, hogy a volán mellett egyikük sem ült, hanem egy jólfésült úriember, ki mindmáig adós a kártérítéssel. Ez a csövesek szerencséje . ■■ . Rezeda doktor ásit, nyilván késő van már vagy pedig rmja magát. Hogy kissé felrázzam, megkérdezem: mint lett csövessé? Udvariasan megköszörüli a torkát, utána susogva beszélni kezd: — Tulajdonképpen ott kell kezdenem, hogy én a nők áldozata vagyok. Mindig is az voltam. Az egyik iktatónőnk miatt szabadságoltak annakidején tartósan, mert rosszullátó ember lévén, az aktacsomók helyett többizben annak kemény combját markoltam meg. Sajnos, a főnök jobban látott, mint én, azt is meglátta, amit nem kellett volna . . . Utána kérem a feleségem áldozataként disszidáltam, aki a botrány miatt kiadta az utamat s nem engedett be többé a lakásba. Hát kérem igy jár az ember, ha az asszony házára nősül. Mit tehettem mást, nem volt maradásom, gondoltam, majd külföldön jobban megy. Feketén kijöttem, volt egy kis pénzem, ám a Montmartre-on egy vöröshaju spanyol lány rámkacsintott s — a többit talán elképzeli. A pénzem elment, azzal együtt elment a lány is. Azt mondta, akkor jöjjek, ha nem leszek sóher... Nekem pedig azóta sem volt szerencsém, kerestem ugyán munkát, de tetszik tudni, segédhivatali igazgatót sehol sem keresnek. Így aztán belenyugodtam, hogy nem keresek — se pénzt, se munkát, — találtam viszont két barátot, kikkel együtt éljük szerény, de nem boldogtalan életünket . . . Kis szünet. Rezeda doktor apró, illedelmeset sóhajt, utána a Montmartre felé néz, hol eltűnt a vörös lány az életéből s eltűnt a pénze is. Sajnálja? Minden bi-September 1, 195V------ ------ ^ zonnyal. Mert szürke életében az volt a “Nagy Kaland,” mely elillant, mint ahogyan illan vénülő életének tűnő napja is . . , Kerekes ur, egykori főcsővezető, már prózaibb sorsat járt meg. Politikai okokból menekült, — mint meséli kérdésemre,—utána Ausztriában, Németországban, majd Franciaországban dolgozott. Egy szép nap aztán mély undor fogta el; élet- és társadalomundor, miértis kijelentette: uj földrészre vándorol. Ausztráliába és Kanadába jelentkezett. Megidézték, orvos elé citálták, aki megállapította: Kereeks urnák alighanem hiányzik egy kereke, “kivándorlásra nem ajánlatos.” Ez a “nem ajánlatos” mélyen elkeserítette Kerekes urat, ivásnak adta magát s addig ivott, mig volt mit innia. Amikor már nem volt, — elinnia sem volt mit. így aztán — párisi szokás szerint, — hotelszobáját felmondta s uj címeként a “Pont Neuf balra a 6-ik terméskőkockát” jelölte meg. , . , Habács ur, a kispesti “távgyalogló,” prófétai küldetést érezvén, jött a Fény Városába, Azért jött, hogy bünbánatot hirdessen s általános “mea culpát” prédikáljon. El is kezdte, — tiszteletreméltó szakállát megbámulta a nép, — tovább azonban nem jutott, mert az embereknek egyéb gondjuk is volt, mint a mea culpa. Annyit azonban megtettek, hogy Habács ur ócska kalapjába belehajitottak néhány fémgarast, ilymódon remélve megváltani a bünbánatot. Mindez rendben ment pár hónapig, akkor azonban Habács ur arra döbbent, hogy a prófétai szent tűz szunnyad a szivében és azt táplálandó mind több és több tüzes italra van szüksége . . . Még két hónapig húzta így, akor aztán a tüze végkép kialudt, — lehet, hogy a sok folyadék oltotta el,— bünbánat hirdetését pedig kézlegyintéssel intézték el az emberek, mondván: — Hagyjuk ezt a részeges bolondot, hisz’ úgyis elissza a menybéli belépődíjat ... , S attól kezdve magára hagyták. így aztán, a kispesti Habács ur számára sem maradt más választás, mint a Szajna-parti éjjeli menedékhely ... , Amikor idáig jutunk a beszélgetésben, a keleti horizonton vékony világos esik jelenik meg. Szürkül, hogy nemsokára hajnalodjék. Barátaim elaludtak, Rezeda ur jóizüen szunnyad, álmában olykor illedelmesen felhorkan. Kerekes ur,—ki kevésbé jólnevelt, —tátot szájjal horkol és csak olyankor nyög fel, ha szúnyog repül a szájába. Végül Habács ur is álomba szenderül, afféle zajt csapván, mint a csöcsét-nyitott, szeleié futball labda. Hol szív, hol meg nagyot fújtat . . . Ismét szív, újra fújtat . . . Csendben felállók, újságpapírom a három alvó “csövesre” terítem. Higyjék álmukban, hogy paplannal takaróznak. S anélkül, hogy bármiféle erkölcsi megállapít ást tennék, — elhagyom őket . . . Mert nem sajnálatra méltók, — hisz pillanatnyilag mind megelégedett, — nem is züllöttek, mert azon már túl vannak, csupán szolidan élő, szürke emberek, — amint azt Rezeda doktor ur megfogalmazta. Távoztomban még annyit látok, hogy a doktor ur két szörnyűséges cipője vüágitani kezd, mint valami Aladin-lámpás. Közelebbről szemlélve: egy egérfamiliát fedezek fel, mely békés szállást lelt a mérföldjáró bocskorban. Szemük világit, mint a szentjánosbogár. Elhessegessem őket? Nem teszem ... > Rezeda doktor ur nyilván megharagudna érte ...
