Az Ember, 1943 (18. évfolyam, 25. éves jubíleumi szám)

1943-07-04 / 25. éves jubileumi szám

52-ik oldal, July 4, 1943. ÉN IS JELENTKEZEM... Irta: ÁBRAHÁM PÁL Én is szeretnék, — mint sokan, sokan, — jelentkez­ni, mint egy barát, egy testvér, Téged — drága Fe­rikém — üdvözölni! Megemlékezni a jubileu­modról, a lapodról, a barát­ról és a Veled kapcsolatos sok-sok mindenről: a cso­dálatos küzdőképességedről, a soha el nem hagyó aka-} raterődről, baráti jóságod­ról és minden nagyszerű tulajdonságodtól eltekint­ve: személyedről: Rólad! Nehéz szavakat találni és sorokat “komponálni” mos­tan, amikor Téged — mint “Az Ember” megalapítóját, mint huszonöt éve egy lap tulajdonosát, főszerkesztőt, üdvözölni, ünnepelni aka­runk. Hiszen annyian, sokan ír­nak, — nagyok és még na­gyobbak, — Téged ünneplő meleg sorokat, sokan Írnak kedves és elismerő monda­tokat, úgy hogy én, — a ze­neszerző — bizony csak szerényen és soha el nem múló baráti szeretettel akarlak köszönteni. Iste­nem, csak úgy megragadom az alkalmat és átölellek né­hány szóval. Ha én le tudnám kottáz­­ni a különbséget aközött, ahogy komponálni és Írni tudok, Beethoven lennék. Ferikém, ide figyelj! Emlékszel, 1918-ban az “Otthon Kör”-ben, úgy tu­dom, Kónyái Elemér bará­tunk mutatott be neked en­gem. Ő vitt először fel az “Otthon”-ba! 25 éve ennek. Azóta ismerlek. Egy asztal­hál ültél, Vértes Marcell barátunk rajzolt éppen Té­ged. Egy kis karrikaturát csinált Rólad, azt hiszem valamelyik színházi lap ré­szére ! Megkértem Marcit, —■ mert gyűjtöttem a karika­túrákat — hogy “használat” után, (már úgy értem, “lap­használat” után) adja ne­kem a rajzot. Marci meg­ígérte, de persze hamar el­felejtette és én nem kap­tam meg. Aztán későbben Bécsben találkoztam Vértessel, kér­tem újra, de megint kifogá­sokat dadogott. Persze, fo­galma se volt már, hogy hol lehet, hogy hol van a rajz. Későbben úgy heccből, Pá­­risban kértem újra Marcit, aztán Londonban, mikor ta­lálkoztunk, már ő mondta, hogy “nem találom, Pali­kám a rajzot.” Aztán Ha­vaimban és mindenhol, ahol találkoztunk, az első szava az volt: “Nincs rajz. Pali!” Itt, New Yorkban, már azt m adta, hogy remény-ABRAHAM PÁL, télén! Egyszer csak, őrült csodálkozásomra, azt mond­ta Vértes, hogy lehet, hogy a rajzaim között megtalá­lom. Megörültem és azt gondoltam, hogy milyen kedves lesz ezt a karrika­turát megkapni és Neked, Ferikém, átadni. Nap-nap után telefonál­tam Vértesnek, mig végre a telefonba ordítva azt mond­ta, meg van. “Nem fogsz többet üldözni ezzel a do­loggal. 1000 rajz közül ki­kerestem és hál’ Isten, meg­találtam.” Átadta! VÉRTES MARCELL RAJZA 25 év előtti Vértes-rajz, a 25 év előtti Göndör Fe­riről. Ezennel mellékelem, Ferikém. Talán semmiség az egész, talán csak egy kedves em­lék ! Megismerkedésünk em­léke. Fogadd szeretettel, fogadd azzal a meghatott barátság­gal és tisztelettel, amelyet Te nemcsak tőlem, hanem mindenkitől megérdemelsz! 25 év előtt ismertelek meg és ma itt, New York­ban, a legborzalmasabb vi­lágégés közepette ünnepe­lem én is a Te 25 éves ju­bileumodat és egyúttal, szerényen, a mi 25 éves is­meretségünket és örökké tartó barátságunkat. Isten áldjon meg, Feri­kém. Kedves Barátom, 25 éves lett “Az Ember”. Ilyenkor látom csak, hogy mennyire megöregedtem (ezt a megjegyzésemet nem fogod komolyan venni sem Magadra, sem magamra vo­natkozóan). Mennyi emlék, érdekes gondolat lesz ele­ven bennem, amikor leülök megírni Neked pár rövid szóval az én negyedévszá­zados üdvözletemet. Üdvöz­lő soraimat azzal kezdem és azzal is fogom bezárni, hogy nagyon szeretem “Az Ember”-t. Nagyon sokszor letten értem magam azon, hogy kritikátlanul szere­tem “Az Ember”-t, minden erényével és hibájával, mint ahgy az ember szeret egy közelállót, aki szivéhez nőtt. Milyen világosan emlék­szem az én hetedik gimná­ziumi évemre, amikor Az Ember először megjelent a budapesti aszfalton. Én már akkor is, éretlen gyerekfej­jel, azok közé tartoztam, akik végkép elhatározták, hogy elmennek Magyai’or­­szágról és máshol fognak szerencsét próbálni s egy életet és pályát felépiteni. Sakkal későbben értettem csak meg, hogy mi volt az a mélyen gyökeredző oppo­­zició és ellenszenv, ami az akkor ott uralkodó életfel­fogás, rendszer, stilus ellen megnyilatkozott bennem. Milyen nehéz volt az akko­ri sajtóban ennek az ellen­szenvnek komoly, meg nem alkuvó visszhangját megta­lálni. Akkor szerettem meg Az Embert, amikor ebben a fiatal, kihívó, éleshangu lapban az első kifejezését megtaláltam ennek az op- Ipoziciónak. Volt egy pár hónap akkor, közvetlen az összeomlás után, amikor úgy látszott, mintha hajnal­hasadás jelentkezne a ma­gyar horizonton. Rövid pár hónapig azt lehetett hinni, hogy abban az országban az igazi szellemi értékek, a talentumok a világ veze­tésében és kormányzásában szóhoz fognak jutni. “Az Ember” ezért harcolt és amikor elérte ezt a célt, egy rövid ideig elejthette az oppozieióból az első “o” betűt és úgy érezhette ma­gát, mint egy felelős fak­tor, egy sajtó hang, amely a kormánynak a világnéze­tét reprezentálhatta. Még emlékszem arra, hogy 1919 március 21-ike után Az Ember elhalkult és elné­mult. A szabadságnak ez az elnémitása éppen úgy nem kellett neki, mint ahogy végleg el kellett hagynia .az országot egy pár hónappal később, ami­kor az első originális kia­dása a Hitler-pokolnak rá­világ eljön és ha ez az idő valóban eljött, akkor öröm­mel fogsz visszatekinteni erre az elmúlt negyedévszá­zadra és érezni fogod, mennyire érdemes volt a harc. Nagyon fogok örülni, hogyha ebben az uj perió­dusban tovább olvashatom és szerethetem Az Embert. Igaz, meleg barátsággal üdvözöllek és ölellek .. GEORGE SEBASTIAN. AMERICAN JEWISH CYCLOPEDIA Edited by DR. SÁNDOR KAUFMANN Published by COSMOPOLITAN PRESS $10.— E a kötet sűrített átte­kintést és fontos informá­ciókat ad a zsidókról—tör­ténetükről, — létükről — eredményeikről — és az em­beri fejlődés érdekében tett teljesitmenyeikről. Gyakor­lati útmutató a nevelők, ta­nítók és mások számára: hogyan kell értelmezni val­lásukat, fajukat és miként kell mindezt és intézményei­ket harmonikus egységbe hozni, anélkül, hogy erősza­kot tennénk más kulturális áramlatokon, amelyek az emberés együttélés szinterét alkotják. Ez a könyv bizo­nyítéka a zsidók KULTUR­­NÉP voltának és annak, hogy mit jelent a zsidó nép mint ilyen a világ számára, nemcsak mint ősrégi emberi tényező, hanem mint a mai idők élő hajtóereje, amely kibírja az összehasonlítást mindazokkal a más teljesít­ményekkel, amelyek a civi­lizáció érdekében az utolsó évszázadokban történtek. Szerezzen előfizetőket Az Embernek HARCOS KÖSZÖNTI Az Ember-t SILBERMAN ÁBRIS szabadult Európára. Keve­sen tudták akkor, hogy en­nek a bestialitásnak, reak­ciónak az emberi szellem és méltóság fizikai és lelki megalázásának és meggya­­lázásának milyen veszélyes és katasztrofális fejlemé­nyei lesznek. “Az Ember” tudta már akkor és én Né­metországból Bécsen át­utazva, olvastam Az Em­bert és mindig jobban sze­rettem mindazokért a tu­lajdonságaiért, amelyek tel­jesen hiányoztak minden más magyar sajtó-megnyi­latkozásban: hátgerinc, konzekvencia, meg nem al­­kuvás, intranzigens megőr­zése egy álláspontnak. Aztán jöttek évek, ami­kor Az Embert hosszú ván­dorlásaim közben elvesz­tettem szem elől és még emlékszem, amikor újra vi­szontláttam Moszkvában az 19,‘50-ast követő években, a Szovjet Uniónak erős dy­­namikus fellendülő perió­dusában. Akkor néha nem jól esett nekem Az Ember oppoziciója az oroszok el­len, jóllehet belülről, mint meggyőzödéses és elpusztít­hatatlan liberális, tudtam, hogy egész kardinális pon­tokban Az Embernek van igaza. Viszont a későbbi években Az Ember korri­gált egyet-mást azokon a Szovjet Unió és főlegabol­­sevizmus ellen irányuló kri­tikai állásponton, amelyet akkor máskép láttunk. És mióta itt vagyok, azóta az amerikai életnek egy rend­kívül értékes kelléke lett ez a kisméretű újság, amely mindég magával hozza azt az elementáris dinamiz­must, a temperamentumok­nak azokat az egész spon­tán megnyilatkozásait min­denkor a haladás érdeké­ben, mindég az igazság mellett harcolva, mindég egy jobb, tisztább jövő szolgálatában. Szerénytelenség tőlem, hogy ilyen sok helyet ve­szek igénybe (nem csodál­koznék, ha a felét kihúz­nád) de 25 év nagy idő, különösen ha világtörténel­met irtunk és éltünk át együtt. Befejezésül egyet: “Az Ember” következő 50 évére azt kívánom Neked és az újságnak, hogy ;az Az Em­ber, ha a világ kiverekedte azt, amiért ez az újság har­colt, elejthesse ismét az op­­pozició szóból az első “o” betűt és kerüljön *ez az új­ság egy pozícióba, lehessen egtyr felelős orgánuma egy olyan világnak, ahol az em­beri kvalitások minden kor­látozás nélkül, az egymást való respektálás bázisán nyiltan szabadon érvénye­­sülheesenek. Ebben hiszek és ebben bízom, hogy ez a GEORGE SEBASTIAN ÍRJA:

Next

/
Oldalképek
Tartalom