Az Ember, 1943 (18. évfolyam, 25. éves jubíleumi szám)
1943-07-04 / 25. éves jubileumi szám
July 4, 1943. Az Ember 51-ik oldal. BUJDOSÓ LEVÉL A HUDSON PARTJÁRÓL. New York, 1943 Julius hó. Édes Néném! Még amerikai mértékkel mérve is, ha ugyvesszük, tsinos kis portio indolenciát tészen ki, akit néném ellenem fölpanaszolhat. Mintha egyáltalán megszűntünk volna létezni, mi ketten, annyira nem törődünk egymással. Vájjon szép-e ez néném? Hat holnapja is elmúlt vala, hogy nem irtam kédnek és még több üde je, hogy kédtől egyetlen hirt vettem volna. Hát járja-é ez, sweetheart? Amikor utoljára pennát ragadtam, hogy kédnek írjak, fene nagy hidegek voltak, hogy szinte az téntám is befagyott. Mostand meg úgy bévagyon fütvel, majd hogy elolvadok és csak úgy gőzölgők, miként egy kis Liberty hajó. Bizom jobb volna írás helyett ennek a hirös Hudson folyónak partjáról lassan megindulni, lehántani magunkról ümögöt és egyéb fehérneműt és az hives habokban egy kicsinyt enyhet keresni. Amondó vagyok, sok lehűlést nem adna az feredő sem, pláne ha elnézem azt a sok gyönyörű sellöt és gömbölyű nimphát, akik a vízben vidáman kacarászva lubickolnak. Meg se tudnám mondani kédnek közülük ki a katona (ügyé kéd is hallotta már, hogy erre mifelénk a nőket is besorozzák katonának?) és ki nem. Az istenke egyformán haj be szép tauglichokká formázta valamennyijüket. Nagy kár néném, hogy nem vagy helyben te is. Kédből úgy becsülöm ezredes vált volna, vagy legalább is őrmester, melde gehorsammst. És még jelentem alásan, hogy heában már minden mesterkedés úgy a civil állománybeli szép-nem, valamint még a legkisebb sarzsi is az egész tisztelt hölgyi ármádiában nem igen ügyekszik észrevenni a kéd kopott szQlgáját. Egyszerű matematikával megadható ennek a magyarázatja is. Hát halld néném: “Az Ember” cimü lap, akinek bölcsője körül magam is ott settenkedtem vala, juszt ma tölti be születésének 25-ik esztendejét. Ritka kedves örömünnep ez nekünk, mert hogy Az Ember lapjain öltem édes nénémet tömérdek sok bánatos episztoláimmal az keserű bujdosásban. Itt suhaj tottam országról-országra való szüntelen nagy futások közepette az elhagyott hazám és nénékám finom töltött káposztája után. Már most vegyük aztat, hogy amikor Az Ember anno huszonöt esztendővel ezelőtt Pest-Budában, annak is Rökk Szilárd nevű uccájában először megpéllantotta a nap fényességit és éles hangú rikkancsok “Az Ember! Az Ember!” csatakiáltással beszáguldozták a székesfővárost, én, ha keveset vallók: jó huszonöt esztendővel már előnyben voltam. (Mire volt jó részemről ez a nagy sietség? Kérdem tőled.) Most adjuk össze, ott huszonöt év Az Ember szül. előtt plusz itt huszonöt év Az Ember szül. után, kereken kigyün ötven esztendő. Sőt nem kereken, annál Is több. Tehát némiképpen megérthető és indokolt, hogy például olyan jó parti, mint teszem föl özvegy Fordné nem siet keresni komoly szándékkal a velem való Ismeretséget. Aki fiatalja pedig szerelmes, az mind Chaplin urba habarodik belé, akivel konkurálni közönséges halandónak vajmi nagy merészség volna. Tsak a bajusz terén bátorkodott véle versenyezni egyszer egy bizonyos Hitler Adolf, szemtelenül majmolt chaplinl bajusszal, de valódi tigrisi vérszomjjal tűnvén fel a világ' színpadján. Hagyjuk tsak, őkelme rá fog fizetni erre a bizniszre és meglátod, hamarosan nagyon rossz vége lészen néki, hogy a patkányok rágják ki a szemét.! Mr. Chaplinnek viszont ne felejtsünk el gratulálni, hogy negyedszer is oltár elé járul, ezúttal egy 18 esztendős kisasszonykával a karján, holott nem tagadható, hogy Charlei is betöltötte már volt a huszonötöt, ami- j kor 18-ban az öreg Hirsch' az első Az Ember zsenge hasábjait oldalakba tördelte, ott a Rökk Szilárdban. Nó de néném ne mutas-j suk, mintha irigyek volnánk, s ne zavarjuk ennek a sokat házasodó nagy filmművész és ifjú hitvesének mézesheteit. Én türelemmel megvárom amig a mennyasszonyokat is résenelik. Ami azonban még a jövő zenéje, addig is szálljunk vissza a múltba, miként ezt az ilyen jubileumi alkalmakkor tenni szokás. Tehát, ahogy már emlitém, jelen voltam Az Ember teremtésénél. Nagyságos Ady Endre volt a szellemi keresztapja e lapocskának és szülője, a fiatal heves Göndör Ferenc aj, be tüzesen és szenvedéllyel rázta döngette a rácsot, amely mögött a szegény háborúba vitt vérző magyar nemzet jogtalan és kenyértelen raboskodott. Már a szörnyű bellum contra omnes negyedik esztendejét irtuk és az üdő megért a forradalomra. Az Ember egyik szállástsinálója volt a békét hozó és az magyar népet felszabadító októberi revoluciónak, vakmerőén merész hangú sajtóorgánum, aki tele tüdővel élesztgette a forradalmi hamu alatt pislákoló parazsát. Az első írásom Az Ember negyedik számában jelent volt meg. Ez a cikk aztán, hogy igen hogy nem, érdekes történelmi szerepre tett szert. A királyi főügyész ur cnagyságának ugyanis nem tetszett ez a kis irás, sőt nagy haragra gerjedt fölötte, aminek következtében elkobozta Az Embert és megSincs mód tehát, hogy meghallják szavain?” ' Majd igy tör ki: ‘És élnem is kell. Mibül ' élek? Vagy megtagadjam elvemet. Azt a szentséges elvet? Odaszegödjem a gazokhoz?, Az emberiség ámitóihoz? Sem, istenemre, nem! Inkább szeméten éhen vesszek el, ^ Inkább úgy végzem 1 életemet Amint elkezdtem azt, Lopok, szolgálok, koldulok» Mint egy betűt írjak, mi nem Lelkem forrásából fakadt. Mint gondolatim legkisebbikére i Hamis pecsétet üssek.r’ 1 Anélkül, hogy belemennénk a részletekbe, úgy hiszem, hogy Petőfi itt azt Is mondja, hogy mégsem muszáj Hajnal Jenőnek kalapot emelni Aczél ur előtt. Sőt nyugodtan arány és parány ide vagy oda bátran fejemen hagyhatom a kalapomat, épp úgy, mint a zsidótemplomban. Kalapot emelni Aczél Benő előtt, félő, hogy az ügyészség megint eljárást indítana — ezúttal joggal — ellenem “bűntett földicsérése” miatt. Inkább lemondok, hogy többé szóban álljak dr. Karosszék Benő mesterrel . . . Azonközben néném a nagy háború is folyik tovább. Mindennap szép kiadós bombaeső Hitlerájra, a Ruhr volt — nincs. Afrikát bévettük, a muszkák öröm nézni, ahogy dolgoznak. Hitler ur az utolsó szőnyegeket majszolja, mit sem törődve, hogy a szőnyegek ilyenkor erősen naftalinozva vágynak, és megfekszik vegetárius gyomrát. Az itálián szigetek sorra megadják magukat és már alig várom, hogy Ada Kale, Csepel és Margitsziget is kövessék Lampadusa példáját. Egyes tudósok áztat javasolják, hogy a Vezuvot és az Etnát bombákkal birizgálják fel, hogy láváikkal okádják le Benitót. Én azt tartom, hogy egy olyan öreg tűzhányónak, mint a Vezuvnak önmagától is lehetne már ehhez való esze. Kéd tudja-é a jelszót : unconditional surrender! Én részemről már most feltétel nélkül surrendálom magamat kédnek és maradtam a legforróbb üdvözlettel a mielőbbi invázióig a kéd alázatos szolgája indította a bűnvádi eljárást] a szerkesztő ellen. Jaj én! szerencsétlen fejem, mit és miről írtam, hogy az ügyész ur, egyben cenzor, mint a héjjá lecsapott az újságra? Egy diákféle ifjú, névszerint Lékai János, fogta a pisztolyát és Tisza István geróf excellenciájára sütötte. A grófnak ekkor nem történt semmi de semmi baja, ellenben a kis Lékait a kis játékpisztollyal lefogták a rend markos őrei. Én megirám az | históriát hűen, ahogy volt j és egyéni véleményként szerényen csak úgy hozzáfűztem a végére, hogy kár az! ilyei fiatal legénykének merényletet elkövetni, aki célozni sem tud. Ebből az egy mondatból a főügyész ur azt olvasta ki, hogy én bűntettet dicsértem fel és elkobozta Az Ember-t és a pisztolyt. Én még ma is azt állítom, hogy bizony nem dicsértem semmiféle bűntettet, ellenkezőleg megrovásban részesítettem a szeles ifjút, hogy célozni sem tud és mégis a geszti grófra lő. Hol van itt a dicséret, szabad érdekldőnöm? “Le a cenzúrával! Éljen a sajtószabadság!” - kiáltották a parlament baloldali újságíró karzatán, amikor Fényes László interpelláció alakjában szóvá tette az ügyszség kissé gyöngédtelen eljárását. Valóságos forradalom viharzott az országgyűlés ujságirói karzatán és azonnyomban spontán elhatároztatott, hogy a magyar sajtó lerázza magáról az előzetes cenzúra béklyóit és többé nem mutatja be a lappéldányokat az ügyésznek. Ilyen szép március idusát rögtönöztünk mi 1918. év októberében az első elkobzott Ember cikkemből folyóiag.. Ugyám néném, kikiáltottuk a sajtószabadságot! Váry főügyész urnák és a többi éjjeli ügyész uraknak iljeten megmaradt az összes piros ceruzájuk és néhány nap múlva megjött maga a rebellió is személlesen. "Fölszállott a páva a vármegye házra! Sok szegénylegénynek szabadulására!” Vivát Károlyi Mihály! Talán kiváncsi vagy arra is, hogy lett a bűnvádi eljárással? Levegő. 1918 nov. 25- iki kelettel Margalits . Ede í sk. vizsgálóbíró értesítést küldött, amely szerint a budapesti büntető törvényszék a Magyar Népköztársaság nevében megszüntette a bün! tett feldicsérése miatt Göndör Ferenc ellen megindított bűnvádi eljárást. Indokolás: az ügyészség elejtette a vádat. Kéd édes néném azonban el ne ejtsen engem. Nagy bajok származhatnak abból, ha valakit kicsi korában a dadája a fejére ejtett. Egy ilyen ismerősöm kivetődött Amerikába és itt most mint plemplem és elvetélt apostol jár körül és beszámithatatlanságára támaszkodva, egyik aljasságot és őrültséget követi el a másik után. Jó magam fáradságot nem kiméivé egy heréig kis röpirattal próbáltam HAJNAL JENŐ. PÁRTOLJA “AZ EMBER” HIRDETŐIT! ezt a’ jeles firmát megfékezni, Kazinczy Ferenc epigrammái moráljához igazítván magam, amint írva vagyon: “Bántani mást vadság . . ” —s más lélektelen iró? Azt hozzád s hozzám nem köti semmi kötél. Csípd, döfd rúgd valahol kapod a gaz latrot, az Hlyet Ütni, csigázni s agyon verni (nevetve) szabad. Ezzel a felhatalmazással tehát úgyszólván Kazinczy ur írásbeli utasítására igyekeztem a gaz latrot (nevetve) agyon verni, de hasztalan. Még a kádi elé sem citáltatott Volhyniának, ez az első világháborúból való köpenicki hőse. Sőt, mintha mi sem történt volna, továbbra is brekeg a lében,! amely ahogy Dante helyesen fejezte ki magát “árnyék-) székből szokott lecsúszni.” De hát mit izgat ez engem? Brekegjen! Aki tercel neki, egy bizonyos Aczél Benő nevű egykori barátom, őt Is ezennel a veszteségi listára veszem. “Egy goromba tábornokhoz” cimü Petőfi vers! első strófáját szegezé mellemnek, az nem épen kimon- I dottan Petőfi jegyében mű- ! j ködő uraságok eme szegényszájú cselédje. Aszondja, hogy az én rám vonatkozik: | “Tábornok ur én nem tartom magam Nagy embernek, de akkorácska csak Vagyok, hogy oly parányok, aminő ön Levett kalappal szóljanak velem . . .” Notabene jegyzi meg Aczél ur, ő ugyan nem Petőfi és én sem vagyok tábornok, de i az arány körülbelül ugyan- 1 az. Való igaz és higyjük el, hogy Aczél Benő nem azonos | Petőfivel és hogy én nem vagyok tábornok. (Bár belőlem még lehet tábornok, Aczélból azonban Petőfi so| ha.) Jó, ne vitázzunk, tehát legyek parány vagy arány, j ahogy parancsolni méltóztatik: ezentúl tsak teljes tábornoki díszben és tsak levett kalappal fogok szóban [ állni Benő szerkesztő úrral, aki, ha már Petőfit hozza ellenem, engedje meg, hogy mint régi kártyás bemondjam, hogy az én kezemben levő Petőfi-idézet magasabb, egy jó kvint és akkurátusabban adja a helyzet signaturáját, mint az ő kissé ön telt szavalatja. Ne legyünk restek fellapozni “Az apostol” cimü költeményt és olvassuk el azt a részletet, ahol arról van szó, hogy az apostol beállít a szerkesztőhöz kéziratával és a szerkesztő ezzel utasítja el az ifjút: “Ne gabonát, de maszlagot Termesszen, mely kábít, bolondit: Ezt mindenestül Kitálalhatja ön Sőt érte még meg is díjazzák." Az iró lesújtva távozik és eltépi kéziratát: “Irtáztató! kiálta föl. üdvözli a 25 éves AZ EMBER-t ZÁMBORY SÁNDOR Perth Amboy, 1943 junius T
