Az Ember, 1943 (18. évfolyam, 25. éves jubíleumi szám)

1943-07-04 / 25. éves jubileumi szám

20-ik oldal. July 4, 1943. — Megengedi, hogy visszatérjek arra, amit az imént mondott mindjén erőszak, a társa­dalmi és gazdasági erőszaknak is kiküszöbö­léséről, gondolt-e arra, hogy er csak a ki­zsákmányolás minden formájának megszün­tetésével lehetséges, tehát a"'~mai szociális rend megváltoztatásával? — Sokat gondolkoztam ezen. is, én telje­sen tisztában vagyok vele, hogy ezután a világháború után nem maradhat semmi a régiben, nem folytathatjuk ott, ahol elhagy­tuk és hogy ez a fejlődés gyorsan fog halad­ni a maga utján. Teljesen világosan látom, hogy a vagyonos osztálynak — köztük ma­gamnak — akár tetszik, akár nem, nagy ál­dozatokat kell hozni . . . Sokan .úgy nézik az én demokratikus politikámat, mint egy szeszélyt, vagy mintha hirtelen a szentlélek szállt volna meg engem. Pedig, amióta gon­dolkozni tudok, mindig erősen élt bennem az igazság követelésének érzése és mindig igazságtalanságnak tartottam például, hogy ne a többség határozzon a maga sorsáról. Ezzel az érzéssel azonban nem találtam meg rögtön a helyes utat, hogy ezt csak az általá­nos nagy politikában lehet érvényesíteni. Sokat gondolkoztam, tanultam és meggyő­ződéseim az eseményekei együtt fejlődtek. Most a háborúban beláttam, hogy a nagy véres és fájdalmas erőszakon, a többi közt a gazdasági erőszak, a gazdasági igazságta­lanság megszüntetésével is kell segíteni. Nyu­godtan minden áldozatra készen számoltam le ezzel és az a véleményem, hogy akit nem kárpótol az áldozataiért egy jobb, valamivel boldogabb, a háború kinjaitól mentes em­­heriséíjnek a tudata, az megérdemli, hogy elvegyék tőle, amit jószántából nem adott. DALIÁS IDŐK Ki élt meg álmában is szebb időket? Clemenceau. DALIÁS IDŐKET élünk. Clemenceau és elv­barátai azt hiszik, hogy az ember álmában sem élhet szebb időket. Az életünk csupa szép­ség, derű, napsugár, boldogság és a hálátlan emoeriség még sem méltányolja, hogy milyen gyönyörökhöz juttatták sorsának intézői. Ezt a rovatot arra szánjuk, hogy a hét legszebb, iegragyogóbb eseményeit összefoglaljuk benne. Emléket akarunk állitani a mostani daliás időknek. * * ANGOL ÉS NÉMET TŐKÉSEK — jelenti a Socialiste Belgique — Amsterdamban és Sche­­weningenben arról tanácskoznak, hogy lehet­ne a bolseviki Oroszországgal szemben meg­védeni a tőkések érdekeit. A pénz szolidari­tása tehát megmaradt. A pénzről tudnak ta­nácskozni angolok és németek. A szegény emberek életéről nem. * BULGÁRIA elhatározása kapcsán megírták a lapok, hogy miért szenvedett vereséget a bolgár hadsereg. Megírták, hogy a katonák hét éve harcolnak, lerongyolódtak. Nem volt ruhájuk, cipőjük, felszerelésük. A rossz ter­més miatt le kellett szállítani a fejadagokat. Otthon is nagyon nyomott volt a nép hangu­lata hasonló okok miatt. Nem bírták tovább elviselni a daliás időket. ' A FŰZFÁKAT is rekvirálták Németország­ban és maximális árakat szabtak meg fűzfa­vesszőre, füzfaháncsra. A készleteket lefoglal­ják, felajánlják és azután majd el lehet készí­teni azt a sípot, amivel a mai nagy idők di­cséretét lehet zengeni. A költők már rég tű­nődnek azon, hogy a fűz miért olyan szomorú. Most már tudjuk. Előre tudták, hogy őket is rekvirálják. * ■ ÖTVEN KORONÁRA ítéltek egy vasutast, mert azt irta, hogy a tisztviselők nem tudnak megélni a fizetésükből. Szterényi nem tűri, hogy a vasutasok panaszkodjanak. Az ítélet valóban salamoni. Az elitéit tisztviselő fizeté­séből levonnak ötven koronát és ötven koro­nával kisebb fizetésből is meg lehet élni. Ezek Az Ember után minden vasutas, tisztviselő fizetéséből le kell vonni ötven koronát. A tisztviselő-kérdés ezzel meg lesz oldva. * INGEKET tettek ki egy körúti bolt kiraka­tába és egészen kis darab papirosokon fel­tüntették az áraikat is. Különböző minőségű ingeket lehet látni. Van olyan. — ez a leg­rosszabb minőségű, — amit 160 koronáért vesztegetnek. A valamivel jobb fajtájúért 280 koronát kérnek. A tűrhető minőségű ing ára 360 korona. Aki tisztességes munkából él, mit vesz az a testére? LEVÉL Kedves Göndör, örömmel hallom, hogy lapot alapit. Budapesten kétféle főszerkesztő van, az egyik köztiszteletnek örvend, a Lipót­városban, a Belvárosban, a Terézvárosban, sőt a Ferencvárosban is áhítattal ejtik ki a nevét, azt mondják rá, hogy lucidus elme, a stilusa édes, a mosolya cukros, általában komoly embernek tartják, akiből még kor­mánypárti képviselő lehet és városi bizott­sági tag és háztulajdonos, egész bizonyosan. A másik fajta főszerkesztőre a Terézváros­ban azt mondják, der ist ein schuft, a Li­pótvárosban ki sem ejtik a nevét, pláne nők előtt nem, a legjobb esetben csak ennyit mondanak róla: a mások becsületéből él. A panamisták egymást közt kiköpnek, ha szó­­bakerül ez a másfajta főszerkesztő. A kép­viselők nem ismerik, de utálják, a Város­házán nem ismerik, de mégjobban utálják, a bankónál nem ismerik, de ott aztán a leg­jobban utálják. Hát válasszon, kedves Göndör! Engedje meg azt remélnem, hogy7 ön gazember ma­rad. Lázár Miklós. HOGY FOGNAK NÉGY OROSZLÁNT? No most szedd ráncba komolyan a homlo­kodat és találd ki kérlek, hogy fognak négy oroszlánt! Találós kérdés. Te már hallottad, kedves olvasó? Én még bizony sohase hallot­tam és nagyon megakadva nézek vissza an­nak a kedves fehérruháju kisasszonynak a szemébe, ki a társaságba evvel a kérdéssel tisztelte meg félmüveit fejemet. Most egy pár perce ilyen falusias modorban szórakozunk. A lányok előszedték a találós kérdéseket, mondjam meg, hogy fognak négy oroszlánt. Tyühaj! hogy fognak négy oroszlánt? Fel­kapom a nézésemet az égre, mint szokás, mi­kor az ember eszmél, emlékezni akar hirtelen, vagy valamire rá akar jönni, amiről soha sej­telme se volt. Hogy fognak négy oroszlánt? — Igen, hogy fognak négy oroszlánt! Nem( még nem hallottam. Vagy tán mégis hallottam gyerekkoromban s az élet hosszú nyomása, meg a háború fekete gondolkozása után nincs meg már a fejemben ez se, mint ahogy elvesztettem sok mezei kis virágnak, meg sok-sok elemista társamnak a nevét? Négy oroszlánt. Négyet. A fehérruháju kis­asszonynak a két kék szeme vidámulva s erő­sen néz, aval a fölénnyel, amit a tudás ad az embernek. Hogyne, ő tudja, hogy hogyan fog­nak négy oroszlánt s én meg nem tudom. Gondolkozzak! A kegyetlenül váró kisasszony­nak ez a kék szeme . . . milyen kék is ez a két egyforma kék szem? Istenem . . . igen, igen, valaha valahol, tán még otthon egy dunyhának a cihája ilyen kék színű kis por­cellán gombokkal volt végiggombolva. Orosz­lánt. Négy oroszlánt hogy fognak, összehúzom a szemem, elpillantok oldalt, lenézek, vissza­nézek a kisasszonynak a szeme közé. Várjon, várjon! Úgy néz ő, oly tiszta kíváncsisággal néz a szemembe, oly feszülten, mintha az ő hajas fejében egyéb fogalom, egyéb kérdeznl­­való nem is volna. Oh, ezeknek a kék szemek­nek a háta mögött milyen kérdezések vannak előre, a világba. Mikor fogok férjhez menni? Hogy megyek én férjhez? Fogynak és fogynak a fiatalemberek. Meddig lesz még háború? 3 minek élünk? Mennyi ifjú leány rózsás szájáról hallottam életemben ilyeneket: mondja hát, miért szü­lettünk? Tényleg, mi célja is van az életnek? Legjobb volna meghalni, higyje meg. Az ilyen meglepő fekete szin szavak rátették fájdal­mukat a szivemre. Jó nehéz lesz, mire majd lefekhetem vele a zöld füvek alá. Négy orosz­lánt, négy oroszlánt, négy, négy. Miért négyet? Persze van valami trükkje a kérdésnek. Af­rikát kezdem figyelni. Jó nagy sárga orosz­lánok tekeregnek a napon. Kik akarják őket megfogni? Kinek var olyan kurázsija, hogy most odamenjen az oroszlánokat összefogdos­­ni? Én nem tudnék egyet se megfogni. Elej­teni, robbanó golyós angol vadászpuskával... azt igen, talán, de nem, ahhoz sincs se sport­szivem, sem ambícióm, semmi, de semmi haj­lamom a világon. Nem óhajtok egy embert se megölni, még akkor se, ha az az ember orosz­lán. Szegény ártatlan oroszlánok, csak éljenek és bőgjenek. Jaj, hisz csak meg kell fogni őket, arról van szó. Megfogni, eladni az állat­seregletnek, szép pénzt lehet értük kapni. Akik négy oroszlánt fognak és Hagenbecknek a nagynémet menazsériába odaadják, azok aztán sikerült fickók. Nem valami finom em­berek, de pompás fickók igazán! Büszkék le­hetnek magukra Hogy is fogják az oroszlá­nokat? Négyet! Lopóznak, lassokkal, verme­ket ásnak . . .négy oroszlánt kell fogni. Egész stupid vagyok, amint bele próbálok ebbe a feladatba mélyedni. Nem tudom. — Hát igazán nem tudja, hogy fognak négy oroszlánt? — Igazán nem tudom. Most rögtön kacagás lesz; a kisasszony győ­zelmesen megmondja: — Úgy, hogy ötöt fognak és egyet eleresz­tenek. Szép Ernő. RAKOVSZKY ISTVÁN A ZSÁKMÁNYBIZTOS A magyar politika mocsaras légkörében meg­rozsdásodik az acél is. Rakovszky István a kemény, acélos legények közé tartozott. Fé­lelmes parlamenti verekedő volt, politikai pu­­rifikátor, a bankvezér képviselők, összeférhe­tetlenségek kíméletlen üldözője. A minden­kori kormányok reszkettek éles, temperamen­tumos támadásaitól és bár az aggressziv kle­­rikalizmus egyik reprezentatív embere volt, a demokratikus közvélemény is bizonyos tisz­telettel nézte bátor hadakozását a közéleti tisztességért. A háború alatt azzal tette magát rokonszenvessé, hogy elsőnek szállt síkra a hősök választójogáért, férfiasán verekedett azért, hogy a katonák, Károly-keresztesek választójogot kapjanak. És amikor a demokrácia döntő csatáját vív­ta a választójogért, amikor a korrupció elérte azt a csimborasszói magaslatot, hogy Polónyi Géza a Közmunka Tanács elnöke lett, akkor a sneidig, temperamentumos Rakovszky Ist­ván nem volt sehol. Eltűnt és elnémult. Rakovszky István zsákmánybiztos lett! A karfreiti offenziva után rengeteg zsákmány jutott a magyar, osztrák és német csapatok kezére. Nagyon alapos volt az aggodalom, hogy Magyarország a zsákmány felosztásánál rosz­­szul jár és amikor már bebizonyosodott az aggodalom alapossága, a magyar kormány ki­nevezte Rakovszky Istvánt kormánybiztosnak azzal a megbízással, hogy a zsákmány felosz­tásánál vigyázzon a magyar érdekekre. Arról most nem is beszélünk, hogy a zsákmány fel­osztásánál milyen csúfosan jártunk. Az sem fontos, hogy a kormánybiztosnak külön autó jár. Az sem lényeges, hogy a kormánybiztos nem is igen sietett a Tagliamento mellé, hogy a zsákmány felosztására ügyeljen. Ellenben fontos és lényeges az, hogy a kormánybiztos­nak meglehetős magas évi tiszteletdij jár. Politikai körökben úgy tudják, hogy hatvan­ezer korona évi fizetés jár a zsákmánybiztos­nak. Lényeges körülmény az is, hogy már hó­napok óta nincs zsákmány, amit fel kellene osztani. A piavei offenziva után nem volt zsákmány, aminek a felosztásánál kormány­­biztos kellett volna. De azért kormánybiztos van és Rakovszky élvezi a tiszteletdijat. És

Next

/
Oldalképek
Tartalom