Az Ember, 1943 (18. évfolyam, 25. éves jubíleumi szám)
1943-07-04 / 25. éves jubileumi szám
July 4, 1943. Az Ember 19-ik oldal. nak, mechanlzált világunknak embermorzsoló egyre jobban kiszorul; publicisták nincsenek többé, csak vezércikkek vannak; az újság az óriási Anonimusz, akinek a leeresztett csuklyája mögött nem látni, csak sejteni az emberarcot. A Hang beszél; misztikus és emberfeletti valami, aminek a rezgését a lap munkatársai is elfogódottan és néha tehetetlen dühvei hallgatják. Ezen nem lehet vagy nagyon nehéz segíteni. Mit lehet mégis tenni? A mechanizmussal szembe kell állítani az életet, az anonimitással az egyéniséget, a gépezettel az embert. A nagy sajtó élje egyelőre tovább a maga életét, létének külön törvényei szerint; a területéről kiszorult egyéniség úgyszólván gyarmatot alapit más világtáj alatt. A nagy napilapok mellett megjelenik a hetilapok uj fajtája, amely nem fotográfiákat közöl már a hét eseményeiről, hanem a riporttól a vezércikkig mindent közöl, ami a nagy sajtóból kiszorul. Ha egyszerű riportról vagy egyszerű vezércikkről volna itt szó, akkor ennek a fejlődésnek semmi értelme nem lenne. De az ujfajtáju hetilap — .és lassúbb járású testvére: a revue — azt reprezentálja, amit a napilap nem reprezentálhat: egy egyéniséget. Tehát egyéni ízlést, egyéni indulatot és a mi a legfontosabb, egyéni-felelősségérzést. A napilap felelős szerkesztője úgyszólván semmiért sem felelős. Tudniillik: a felelőssége csak törvényes, de nem morális. A hetilap szerkesztője mindenért és mindenkép felelős, az olvasó úgyszólván minden sort személyesen kérhet és kér számon. A vaskartelltől természetesen tartozik függetlennek maradni, de józannak kell maradnia egy tömegmámorral szemben is. Minden sorért, amit leír, amelyet leírni elmulaszt, felelősséggel tartozik, és erkölcsi- létének halálos veszedelme, ha nem tud mindenről úgy számot adni, ahogyan az olvasó bizalma és szeretete elvárta. A hetilap olvasói: nem tömeg, hanem közönség. A hetilap szerkesztője nem adminisztrátor és nem üzletember, hanem agitátor, művész, politikus, apostol. A nagy sajtó fejlődése a sajtó vak kényuralmához vihetne, a hetilapok feladata, hogy általuk szelídüljön és szabályozódjék alkotmányossá ez az uralom. A mechanizálódás gyilkps korszakában a hetilap az egyéniség zászlaját emeli ismét magasra; az üzem helyébe az embert teszi; a gép helyébe a lelket. Egy uj hetilap az igazi, a belső, a szellemi szabadságnak egy szép szigete. ígéret és menedék. Utolsó hordozója annak a meleg szeretetnek, amellyel az emberiség egykor a szabad sajtót nézte. Biró Lajos. AZ OSZTRÁK közoktatásügyi miniszter rendeletet adott ki, amelyben megállapítja, hogy az iskolákban hamisan éneklik a Gotterhaltet. A minisztérium megállapította a néphimnusz helyes szövegét, utasítást ad a lélekzés helyes beosztására és a szöveg korrekt kiejtésére. Ausztria igazán boldog, elégedett, rendben levő ország lehet, ha más gondja nincs. KÁROLYI MIHÁLY BÉKEPROGRAMMJA A bolgár események és azok nyomában világszerte meginduló béketörekvések a magyar politikai élet homlokterébe állították Károlyi Mihály gróf tiszteletreméltó alakját. A történelmi eseményekkel szemben elfoglalt álláspontját Károlyi Mihály a következőkben fejtette ki “Az Ember” számára. • Mi most a teendő, véleménye szerint?—/ kérdeztük. — Eddigi információim szerint úgy látom. hogy a kormány nincs teljesen tudatában a pillanat komolyságának és sürgősségének. És különben is, ezek az emberek, akik még a legutóbbi napokig is, jóformán az utolsó percig az erőszaknak, a viadalnak, a fegyvereknek ujjongtak és idehaza is, belső kérdésekben is csak az erőszakot, a tiprást, a jogfosztást, a bebörtönzést és a cenzúrát ismerték politikai eszköznek, ezek nem alkalmasak arra, hogy most, amikor muszáj, más módszerekkel, a megegyezés és nagy gépezete. A lapból az önálló vélemény igazság keresésének módszerével vezessenek bennünket szerencsés kibontakozáshoz. —Még ha tudnák is — pedig egész egyéniségükből, múltjukból, de tudomásomra jutott terveikből is, bizonyos, hogy nem tudják — már maga az, hot(y ők az eddigi háborús politika csinálói, mcgneheziteiné a munkát, ami most az országra vár. Az országnak esetleg nagy árral kellene megfizetni már magában azl, hogy ezek az emberek képviselik mostan. Ennyit pedig, ugyebár, nem érnek meg. A legsürgősebb teendő tehát, azt hiszem, most az: összefogni mindazokat a köröket, táborokul, amelyek mindig a békét sürgették, az erőszakot ellenezték és — ami a béke kérdésével szervesen összefügg a mély, szociális demokrácia reformjáért küzdöttek. Tehát a függetlenségi pártot, a szociáldemokrata pártot és a radikális pártol. A cenzúra törölte Ezek a pártok képviselik végre is az ország akaratát, a hő békevágyai és a demokráciát. És tudjuk, hogy feladatunkban nem támaszkodhatunk a korhadt képviselőházra, vagy egyéb politikai szervekre, hanem célunk elérésében a közvélemény, az ország tömegeinek igen erős támogatására számítunk. Csak a nagy tömegek felvilágosítása után, azok támogatásával háríthatjuk el a válságnak az elmúló órákkal egyre növekedő komolyságát. És mi volna a lényege annak, amivel az uj emberek az országot vezetnék? Mi volna a programm ja ennek a nemzet-segitö akciónak? A dolgok gyökerére nézve kell gondolkozni és amit szükségesnek látunk, azt habozás nélkül végre kell hajtani. Nem lehet többé hátsó gondolatokkal politizálni; ez a világháború sokkal óriásibb valami, semhogy alkudozó szándékkal közeiébe lehetne férkőzni. Különben is meg vagyok győződve róla, hogy azért tart már ötödik éve, mert a felek alkura számító kínálatokkal akartak közeledni egymáshoz. Most pedig már nem évekről, de még hónapokról sem lehet szó többé; nyíltan és gyökeresen kell tehát beszélni. — A magyar népnek nincs mitől tartania. Egyes újságok és politikusok bűnös nyilatkozatai nem homályosithatják el azt, hogy a magyar nép soha nem akart sehol, semmit hódítani, nem akar és nem is fog akarni senkin erőszakosan uralkodni. Amit a magyar nép akar az az állandó béke, a demokrácia és a gazdascuji és politikai függetlensége. Szerencsétlen elhelyezkedése, más országokhoz való viszonya és politikusainak éretlensége és romlottságé olyan kívánságait a magyarság nem tudja elemi. A cenzúra törölte Magyarországnak nem kell komor daccal szembenézni a világgal; Magyarország részes akar lenni a kulturcmberiség Európájában, amely a sok vér és erőszak fölött az uj kort fogja fölépiteni. — Hol látja gróf ur, ennek az uj kultur- Európának reménységét ? — Az egpsz emberiségben e sok szenvedésen, csúfságon és erőszakon át egy uj gondolkozás vett erőt. Ha azt mondanám, hogy ez pacifizmus, úgy ezzel keveset jelentő nevet adnék ennek az érzésnek. Több ez annál a belátásnál, hogy a mostani háborút iHeg kell minden áron szüntetni és a jövő háborúkat lehetetlenné kell tenni, különben a világ elpusztul. Derengése ez annak a tudatnak, hogy minden erőszakot az emberek érintkezéséből, úgy politikait, mint gazdaságit, mint nemzetiségi erőszakot ki kell küszöbölni és lehetőség szerint a megértés és igazságosság alapjaira helyezni az életet. Ez utópiának látszik, holott nem lehet az. Mert hiszen a háborúk a múltban is egyszerű és szerves következményei voltak az erőszakra alapított társadalmaknak. A múlt háborúi kisebb terjedelműek voltak, mert a régebbi korok erőszaka kevésbbé nagyszabású és nemzetközien szervezett volt a mostaninál; a mostani világháború azért oly borzalmas, mert a mai világ gazdasági és politikai erőszaka imperializmusnak nevezett formidábilis formájának a következménye. Ha ezen az alapon maradunk, elpusztulunk; elpusztulni pedig nem akarunk; mindenkiben földereng tehát egy uj, igazságra és méltányosságra alapított társadalomnak és világnak a képe. Ez az uj emberiségnek a hite, úgyszólván vallása. Énnekem minden idegemet, minden gondolatomat ez foglalja el és egyetlen vágyam, hogy a magyarságot ennek az uj gondolat- és érzéskörnek a világába segítsem vezetni. Amely nem akar elkövetni, de nem is tűr erőszakot se népen, se országin, se társadalmi osztályon, se nemzetiségen, se magán, se máson. Ez az egyetlen ut, amely megakadályozhatja a jövőben, a mostaninál még borzalmasabb háborúkat, amelyek az emberiség és vele nemzetünk biztos pusztulását jelentenék. — A szocialisták ezt az igazságos és erőszak nélküli jövőt csak az osztályharc révén vélik elérhetni. Egyről azonban elfeledkeznek: a világháború sajátságos tanulságairól. A világháború alatt is folyt és érvényesült az osztályharc, az igaz. Ámde egyben mindent elmosó egyenlőség uralkodott minden osztály között és ebből csak elenyésző kivétel volt: a szenvedésben. Igen kis, árnyalatbeli különbség uralkodott, ha egyáltalán volt, az egyesek szenvedéseinek a foka között. Az emberek túlnyomó nagy többsége, akár burzsoá, akár munkás, egyformán kínlódik, szenved a lövészárokban és itthon, és ebből csak néhány szerencsés a kivétel. Az emberek a józan ész Ítéletére nem tudnak hallgatni. De engedelmeskednek a testükre mért korbácsütéseknek. Az általános, véres szenvedésből mégis csak tanultak annyit, hogy közös érdekük segíteni és ennek egyetlen módja, minden erőszak megszüntetése. Egy részletkérdésben ez a belátás és tanulság általános, európai és amerikai jelszóvá vált. A népek egymástól való érintkezésének kérdésében. Az, amerikai és angol polgárság és munkásság millióit csak úgy tudták mozgósítani kormányaik, hogy azt mondták nekik: a nemzetközi erőszak és jogtalanság ellen kell védekezni. Nem vitatkozom fölötte, ha azt mondják, hogy az angol és amerikai államférfiak ezzel megtévesztették polgáraikat és tulajdonképpen a maguk imperialista céljaira mozgósították a milliókat. Ez nem is fontos. Az amerikai és angol milliók, a legműveltebb nemzateknek egyéni véleményüket és szabadságukat mindig féltékenyen őrző milliói a nemzetközi erőszak, a militarizinus veszedelme ellen mentek háborúba. Ezek a milliók abban a hitben harcolnak, hogy egy keresztesháboruba vonultak, keresztesháboruba mindé» nemzetközi erőszak ellen. Ezeket a milliókat most már, a békekötésnél nem lehet túlságosan becsapni, ezeknek a lojalitására, becsületes hitére mindig lehet majd hivatkozni. És ha az a világ dereng majd. amelynek első mozdulása a népek és nemzetiségek egymás közt való érintkezésének rendezése lesz, akkor Magyarország kiifül helyezze magát a kulturális Európán, a müveit világon? Nem; A cenzúra törölte Különben nincs is választásunk. A ravaszság, a régi szabású diplomácia, az erőszak, a népek egymás, eszén és erején való tuljárásnak módszere csődöt mondott; más módokat kell próbálnunk . . .
