Az Ember, 1941 (16. évfolyam, 41. szám)
1941-11-01 / 41. szám
NOVEMBER 1. 23 zi-ism, we should give thanks that we are no longer a part of that system of thought which prefers to hook up with t he crooked cross^ rather than await it in the manner fhe Greeks did. No, Hungary has yet to become de-Teutonized. It has forgotten her gullibility of twenty-seven years ago. We should all be glad that, having come herej we were able to discern the light by which the cobweby ideas have been brushed off and cast into the fire. Thousands of Hungarian soldiers are today making the supreme sacrifice just because a man named Hitler so juggled his cards that Hungary should take orders from him. When religious persecution continues across the seas, let us be thankful for the advantage of living here, in the truly garden spot of the world where we can worship as we see fit. Let us be proud to be citizens of a country that has been free from Dreyfus-cases, and where shoe makers’ apprentices do not sing such beautifully poetical refrains as: Hundred Jews in a row Going to somewhere below First goes Nathan With bundles well laden Hundred Jews in a row Going to somewhere below. Let us not sleep. Let us all work toward one aim: To keep this belowed country of ours free from all the blemishes that other countries have. Let us pray that our country may continue in the same upward path, toward the same spiritual, economical and social goal that she has so bravely and valiantly striven for these 160 years, and that we may lead the world and show the other countries how to live in contentment, achieving the things we most desire and the joy of life in abundance. MARIA DACOSTA. A boldog iák Irta: LENGYEL MENYHÉRT. Az élők között boldogak a fák Kik nem mozdulnak idők végeztéig Nem futnak társ, szórakozás után A földbe fúrva inas gyökerük Erősen állnak. Nincs senkire szükségük. Dús élelmüket szívják az östalajból Táplálják vele büszke törzsüket És ezer gyerek-leveliiket az ágon. Egész testüket kitárják a napnak, Estinek, szélnek, — legkisebb rügyükben Folyton zsibong az őszinte nagy élet. Nincs bennük kétség levelük lebulltán Tudják mit ember kételkedve sejt csak: Hogy van nj élet, van feltámadás. Minden tavasszal zöld friss leveleknek Nyüzsgő dús sarja örvendezi törzsét Gyümölcsét ha van hagyja nyugton beérni Legjobb nedveit benne ingyen örömmel adja. Mozog-él-susog-borzolja a szellő Talaj és környezet mocsarából felnő Sugaras égig. Áll erősen büszkén Unalom nélkül. Hátha még társak vannak körülötte Nagy boldog erdők szűzi erőben Susogva köszöntve szüntelen egymást Fürödve viharban, mint tóban a gyermek Bőséges eső áldott zuhanyára Éled a testük, kisütő napnál Törülköződnek. . . Ereikben a nedv Lassan kering, indulat mérge Nem bánija őket, — telük s más férgek Elmúlnak róluk, nem tudván zavarni Hatalmas éltük szép harmóniáját. Nincs ellenség, csak a természet szörnye Mindent pusztító rettenetes ember Kivel az ördög megverte a földet Ki öli egymást, szép büszke vadat Békés növényt felfal s hatalmas fáikat Baltával emészt. Ez a szörny termita Ki a szerves élet eleven bőségét Holttá merevíti... Papirt csinál a fából Melyet telenyom rémi világának Rongy híreivel s az élő szép törzset Bátorrá halottit ja, melyek közt ödöng S gyilkos tudatának kétségi marják. Az Ember L o n d o n i tevéi Irta: TÁBORI PÁL A szerkesztőség ablaka előtt, ahol ezt a cikket ironi, fúrógépek recsegnek, emelődaru nyikorog (“Demolocious”-nek keresztelte ei a londoni cockney néphumora) és munkások tömege dolgozik csákánnyal, ásóval, acetilén-vágóval. A pár hónap előtti utolsó náci légitámadás végső maradványait takarítják el; annak a szörnyű éjszakának emlékét, amikor Goring fiatal piromániákusai utoljára próbálták felégetni az angol birodalom szivét. A lapvállalat, amelynél dolgozom, már régen megszervezte saját tüzőrségét. A milliomos főnöktől kezdve a legutolsó kis kifutó j fiúig mindenki sorra kerül körülbelül hetenkint egyszer, amikor az egész éjszajkát az épületben kell tölte-; nie. Kényelmes ágyak, ráj dió, kártya, társasjátékok, I hideg-meleg zuhany gondoskodnak a • ‘firefighter”-1 lek testi jólétéről; kémiai j itüzoltó készülékek, jelzőkészülékek a veszély elhárításáról. Kíváncsiságból fel- J ütöttem a tüzőrség naplóját s megnéztem, mit jegyeztek fel azon az éjszakán, amikor az egész hoszszu uccában mindössze két ház maradt meg épen — a j miénk és a szomszédos nagy estilap épülete. A bejegyzés sziikszavu volt: “Teljesen körül vagyunk véve lángokkal. Don’t hold with it.” Vagyis, az utolsó mondatot szabadon lefordítva: “Nem szeretjük az ilyesmit.” Csak ennyi, egy szóval sem több, pedig tizennégy órán keresztül pokoli hőségben harcoltak a i lángokkal, a szállingózó, szikrázó pernyével, amig !megmentették a házat. Közijén tiz embert kiszabadítottak az égő romok alól. Egyiküket egy bomba légnyomása mint a pelyhet hajított át az ueea egyik oldaláról a másikra. És mi volt a reakció, a megjegyzés minderre? “Don’t hold with it.” Ez a négy szó jobban jelzi az angol lelkiséget, mint a cikkek százai, a könyvek tucatjai, amelyeket a “londoni csatáról” eddig írtak. Ez a csendes, szerény, csaknem szégyenkező hősiesség izzott minden londoniban, aki 194(1 augusztusától 1941 májusáig* végigélte a német légitámadások poklát. Ezt találtam a szegénynegyedben, j az East End-en, a nagy 1 apartment house-okban, a tánchelyeken és a hivatalokban egyformán. Több ?z, mint hősiesség. Mert a ‘londoni csata” közkatonái >okszor bevallották, hogy féltek, de legyőzték a gyávaságot. Ezért nem lehet ‘lhinni, hogy egy Hitler néni egykori mázolósegéd vaaha legyőzheti ezt a népet. £s ezért adok hálát Isteniek, hogy tanúja lehettem 'zeknek a történelmi hónainknak és az eljövendő történelmi időknek. London tudja, hogy az dmult pár hónap és az elkövetkezendő időszak csak rövid lélegzetvétel, kis halasztó. A londoniak tudják, hogy ha Hitler keletnek is rohant, előbb-utóbb vissza fog térni nyugatra. Sajtó, hivatalos nyilatkozat, rádió egyformán hangsúlyozza, hogy a nagyarányú légitámadások megújulása bármikor várható. Ezért egyesítették állami kézben az eddig helyi hatóság alatt álló tűzoltókat, ezért kell minden 18 és GO év közötti férfinek (és valószínűleg hamarosan a nőknek is) jelentkeznie tűzoltó szolgálatra; ezért töltik ki cementtel a leégett vagy szétrombolt házak alagsorát, hogy aztán valóságos tavakat bocsássanak beléjük; ezért boesájt a szegényebbsorsuak rendelkezésére a kormány a házban felszerelhető légvédetmi fedezékeket. London és Anglia várja a hun újabb rohamát. “Don’t hold with it”, —de azért a szivük mélyén tudják, hogy akármi jön, nem törheti meg akaratukat és erejüket. * * * Ma délután hosszan beszélgettem néhány kollégám társaságában egy Brendan Bracken nevű úrral, aki e pillanatban Őfelsége Információs Miniszterének tisztségét tölti he. Bracken fiatalember, 1901-ben született és Ausztráliában nevelkedett. Chamberlain hívei, az engesztelő politika hirdetői “ Vöröshaj u Bestiának” nevezték, mert Chuchill oldalán lelkesen és ragyogó dialektikával harcolt a rövidlátó müncheni korszak vezetői ellen. Három többé-kevésbbé sikertelen tájékoztató miniszter után Churchill őt állította erre a nehéz posztra, miután évekig magántitkáía volt és Bracken, aki a hires “Economist” főszerkesztője és egy patinás angol kiadócég igazgatója volt, hetek alatt megmutatta, hogy más fából van faragva, mint elődei. Amit eddig egyetlen információs miniszter sem tett meg, időnkint magához kéreti a külföldi sajtó tudósitőit, felel kérdéseikre, önként is ad felvilágosítást a fontos problémákról, készséggel bevallja, ha minisztériuma tévedést vagy hibát követett el. Ezen a délután, a londoni egyetem egykori éj)iilétének márványpadlós termében, cigaretta és whisky mellett, olyan dolgokat mondott, amelyek Anglia minden barátjának csak örömet és reményt adhatnak. Hitler veszteségei Oroszországban kezdte - megközelítik a kétmilliót. A téli háború elkerülhetetlen. S amikor a tél eljött, a nácik rá fognak jönni, hogy az i d ő j á r á s nem egyetlen ellenségük. Mi Angliában a lehető legnagyobb segítséget nyújtjuk Oroszországnak. Nagyon meglelnie, ha a már küldött R.A.F. személyzeten kívül nem küldenénk rövidesen újabb pilótákat Oroszországnak; a hadianyag és nyersanyag pedig máris árad a Szovjet Unióba. Munkásainkat megkértük, hogy olyan erőfeszítéseket tegyenek, mini Dunkirk után, amikor hetek alatt csodákat müveitek akkor Angliáért, most orosz szövetségesünkért. Tudjuk, hogy ez a kérés nem lesz hiábavaló. Churchill egyszer ezt mondta nekem: az angol hadianyag gyártásnak minden háborúban egyforma a fejlődése. Az első évben megépítjük a gyárakat, elkészítjük a szerszámokat és gépeket. A másodikban elérjük a békebeli termelés báromszoro| sát. A harmadikban jelentékenyen növeljük ezt a mennyiséget. A negyedik j évben már túlsókat produ- i kálunk • ■. Hát ezt akarjuk most is elérni, a harmadik év elején. Hogy olyan fölösleg legyen, amiből Orosz- Országnak is jut, de ugyanakkor a brit birodalom egyre növekvő hadseregeinek teljes szükségletét is fedezi. Amerikáról kérdezem és az amerikai termelés bizonyos kritikáiról, amelyek az angol sajtóban megjelentek. — Van aki azt mondja,— felelte a miniszter — hogy Amerika még mindig túlságosan sok jégszekrényt és ; autót gyárt. Lehet. De anynyi kétségtelen, hogy Amerika és Anglia jelenlegi hadianyag termelése már elj érte Németországét. Hitler hét éve készül erre a hábok V C
