Az Ember, 1927 (2. évfolyam, 12. szám)
1927-03-21 / 12. szám
2 AZ EMBER 1927, Március 21. pénzátutalása sokkal nagyobb mérvű volt, mint a béke éveiben. Ez természetes is, hiszen a háború alatt az amerikai munkás nagyon jól keresett. De ha csak a békebeli pénzátutalási forgalmat tekintjük irányadónak, akkor is körülbelül százötven millió dollárt tesz ki, hozzávetőleges számítás szerint, amit a bankok az amerikai magyarságtól 1914- től 1917 áprilisig átutalás végett átvettek, de csak a háború után utaltak át és fizettek ki olyan koronákban, amely már alig ért valamit. Egészen bizonyos, hogy ezek a pénzintézetek ily módon a befizetett összegek kamatjából kifizették az egész tőkét és ily módon azt lehet mondani, hogy majdnem megkeresték azt az egész összeget, amit amerikai magyarok otthoni hozzátartozóiknak küldöttek. Hogy ez a manipuláció zavartalanul folyhatott, annak oka az, hogy a háborúban normális postaközlekedés és levélváltás Amerika és Magyarország között nem volt és igy sejtelmük sem lehetett az amerikai pénzfeladóknak arról, hogy a feladott pénz nem jutott el a címzetthez, hanem itt hevert az amerikai bankokban, amelyek azonban nem tartották kötelességüknek a feladót értesíteni és a pénzt visszafizetni. A háborút követő forradalmak és ellenforrradalmak után 1919 vége felé és 1920 elején, amikor a rendes levélváltás ideje megindult Amerika és Magyarország között, az amerikai magyarság érthető felháborodással vette tudomásul, hogy az ő 1914, 1915, 1916 és 1917-ben föladott pénzét csak 1919-ben és 1920- ban fizették ki, csaknem teljesen értéktelen koronákban. És ekkor a megkárositott magyarság ezrei fordultak panaszaikkal Amerikában és Magyarországon a magyar kormányhoz, kérve segítséget és erkölcsi támogatást a bankárokkal szemben. A Budapesten megjelenő “Magyarság” cimü napilap múlt év december 15-iki száma hosszabb cikket ir ez ügyben és a többek között azt állítja, hogy egyedül Kiss Emil new yorki bankár ellen több, mint háromezer amerikai magyar tett feljelentést a magyar belügyminisztériumban. Mások viszont az amerikai magyar követséghez fordultak orvoslásért, amely .azonban épp olyan süket maradt a panaszok ezreivel szemben, mint a belügyminisztérium. Pedig az amerikai magyar követségnek kötelessége lett volna, hogy ezt, az amerikai magyarság anyagi érdekeit oly igen közelről érintő ügyet sommásan intézzék el és a követségnek lett volna a dolga, hogy megfelelő és feltétlenül megbízható amerikai ügyvédek kezébe tegyék le a megkárositott magyarok érdekeinek képviseletét. Az egyes bankok bűnössége ugyanis olyan kézzel fogható, hogy ha a megkárosított» magyarok megfelelő ügyvédi képviselet utján az amerikai bírósághoz fordulnának tömegesen, joggal remélhető, hogy a pártatlan, igazságos és a bankároktól teljesen független amerikai bíróság megítélné dollárértékben azokat az összegeket, a melyeket a magyarok a háború éveiben fizettek be és amelyek voltaképpen a bankárok pénzesszákjaiban ragadtak. Mert az igazán nem lehet kétséges, hogy ha a bank átutalásra vette föl és hozzá még felelősségre ezeket a pénzeket, igy, ha jóhiszemű volt, akkor meg kellett kísérelnie az átutalást és ha az nem sikerült, kötelessége volt a feladót azonnal értesíteni és a pénzt neki eredeti értékben visszaadni. Mivel tudják menteni s magyarázni az egyes bankok, hogy ezeket a pénzeket sok esetben évekig maguknál tartották anélkül, hogy a tulajdonost, illetve a feladót erről értesítették volna ? De világosan megállapítható egyes bankok visszaélése a New York állam bankjait ellenőrző hivatalban is. Informátorunk szerint például a Kiss Emil-féle privát banknak 1914 év végéig — a bankot ellenőrző hivatal szerint — soha sincs tiz-tizenöt ezer dollárnál nagyobb összeg a kimutatásában. Ez teljesen érthető, mert a békeidőben Kiss Emil bankja a ma beérkezett pénzeket másnap már átutalta. Annál érdekesebb tehát, hogy ez a béke években tiz-tizenöt ezer dollárt jelző kimutatás 1917-ben már közeljárt az egy millió dollárhoz. Ami nyilvánvalóan az átutalásokra föladott összegek torlódásából emelkedett ilyen horribilis összeggé. Ily módon lettek milliomos bankárokká azok az apró kis bankház-tulajdonosok, akik békeidőben a néhány ezer dollár biztosítékot is alig tudták letenni. Az amerikai magyarság nagy tömegei az évek során már beletörődtek abba, hogy soha sem látják viszont ezeket az átutalásra befizetett és ily módon elértéktelenedett pénzeket. Tekintettel azonban arra, hogy hir szerint az amerikai bíróság éppúgy a koronabetétekre, mint az átutalásra befizetett összegekre nézve olyan Ítéletet hozott, a mely szerint dollárértékben tartoznak a bankok a betevők és föladók pénzeit visszatéríteni, tudnia kell Amerika érzékenyen megkárositott magyarságának, hogy van mód tehát ahhoz, hogy a pénzüket visszaszerezzék. Ha az amerikai magyar követség ebben a kérdésben inkább a bankárok érdekeit képviseli, mint a megkárositott magyar tömegekét, akkor szervezni kell egy más fórumot, amely megbízható ügyvédek kezébe teszi le ezeket az ügyeket, hogy ha békés utón nem, akkor pör utján jussanak hozzá az érdekeltek az ő pénzükhöz. Hogy ez mennyire nem reménytelen, az nemcsak a már kedvező ítéletekből derül ki, hanem abból a tényből is, hogy értesülésünk szerint — néhány pénzintézet több érdekelt féllel, akik nem tágítottak, ma is folytat tárgyalásokat és a fenyegető pör helyett számos esetben hajlandóknak mutatkoztak bizonyos bankok a befizetett összegek visszatérítésére. Mi ezt az ügyet állandóan napirenden fogjuk tartani és informálni fogjuk a publikumot a jogorvoslat módjairól és arról, hogyan, mi módon juthatnak hozzá az érdekeltek az őket joggal megillető pénzekhez. Távol áll tőlünk bárminemű animozitás a magyar bankárok ellen, mi egyszerűen csak a magyar tömegek mellett és az igazság mellett törünk lándzsát, tekintet nélkül mindenre és mindenkire, ami és aki az igazság érvényesülésének útjában áll. MIT IR A “MAGYARSÁG?” Éppen, amikor befejeztük ezeket a sorainkat, jutott el hozzánk a Budapesten megjelenő “Magyarság” cimü lap február 23-iki száma, amely ezúttal már érdemlegesen foglalkozik ezzel a nagyfontosságu kérdéssel. A “Magyarság” első oldalán feltűnő betűkkel szedett elmek alatt ismerteti az ügyet, new yorki tudósítójának, Páy Zoltánnak tollából. A feltűnő közlemény cime: “Az amerikai bankoknak teljes dollár értékben kell visszafizetniük a háború alatt átutaltatott korona küldeményeket. A new yorki felsőbiróság teljes dollárosszeg megfizetésére kötelezett egy amerikai bankot.” Fáy Zoltán tudósításának lényege nagyban megegyezik a mi föntebbi közleményünkkel és abban csak a következő uj passzus foglaltatik: “A Transatlantic Trust Company a Magy. Kir. Postatakarékpénztár volt amerikai képviselete a bíróság előtt beigazolta, hogy 1917- ig lehetett módot találni a pénz Magyarországra való átutalására. Az amerikai biróság azt kérdezte a bankoktól, hogy ha megkísérelték átküldeni a pénzt Európába s az nem sikerült, akkor miért nem értesítették erről a feladót? Miért tartotta vissza az alperes bank évekig a pénzt és miért hagyta a feladót abban a téves tudatban, hogy a pénzt a címzett már át is vette. A postatakarékpénztár amerikai képviselete a neki átadott pénzeket át is utalta. Amit tehát a Transatlantic Trust Company megtudott tenni, azt megtehette volna minden bank, ha akarta volna.” A “Magyarság” cikkének további során kötelességének teljesítésére szólítja föl a magyar kormányt és azt állítja, hogy megfelelő eljárással, jelentkezésre kell fölszólítani és jogos követelésükhöz kell és lehet juttatni az amerikai magyarokat. Nekünk is ez a véleményünk. Minden barátunk legalább egy uj előfizetőt szerezzen Az Ember számára!
