Az Élet, 1909 (4. évfolyam, 1-8. szám)
1909-05-20 / 5. szám
AZ ÉLET büntetést hűségesen kifizeti a községe elöljáróságánál. A másik tekintélyesebb rész az a kikötött pénzbüntetést felére, harmadára lekunyorálja. De mindanyi újból aláír nyilatkozatot. Az elbukottat a másik, ki erősebb energiájú, csúfolja gyengesége miatt. Emez viszont veri a mellét és fogadkozik igy meg amúgy fogja ő megmutatni, hogy ezentúl legény lesz a gáton, az újabban kikötött idő alatt még látni sem akarja az italt, nem hogy azt élvezze stb. Amely községben ez a felkérésünk visszhangra talál, a bizottság megalakul, kérjük arról a szövetségünk titkárát és lapunk szerkesztőjét Dr. Szentkirályi Sándort Nagykárolyba (Szatmármegye) értesíteni, ő készséggel fog a további teendőkről és útbaigazításokról gondoskodni. Alkohol a kozmetikában. Az alkoholfogyasztás következményei közziil talán legkisebb jelentőségű, de mindenesetre legkellemetlenebb az, hogy a szesz mértéktelen élvezete gyakran tartós nyomot liágy az arcon, különösen pedig az arcbőr (orr) színe szenved az alkohol révén leghamarabb elváltozást. Mindenesetre el kell ösrnernünk, hogy a legtöbb alkoholistának vörös az orra. Az orr vörössége nem hirtelen, hanem fokonként jelentkezik, eleinte csak az orr hegyén látható apró pettyekből áll, majd egymásba vezető kis erek tiine- deznek elő, melyek mindjobban és szemmel láthatóbban telnek meg vérrel, a vér odaözönlése folytán az orr térfogata nagyobbodik, a bőr megfeszül. Ennek pedig legelső következménye, hogy a faggyumirigy-csa- tornák kapui tágulnak, a faggyuváladék sűrűbben jelentkezik és igy az orr állandóan zsíros tapiutatunak látszik. Mint a fenti rövid leírási) I látszik, az ilyen vö- rüs orr egyáltalában nem tartozik az emberi lét legnagyobb örömei közzé, bár azt hiszem, hogy a szenvedélyes ivó már nem igen törődik valami sokat a kozmetikával és bőrének ápolásával. Mint érdekességet említjük fel, hogy az orr vörösségének fokából (már ahol iszákosság ennek okozója) azt is meg lehet állapítani, hogy az orr gazdája milyen szeszes italokat részesít előnyben. így a pálinka legkedveltebb tulajdonsága, hogy csak az orr hegyét teszi izzóvá, még pedig a legváltozatosabb színárnyalatokban, a mulatságos kárminvöröstől a mélabus ultra- violettig. A bor, különösen a vörösbor mértéktelen fogyasztása nemcsak az orrot, de a határos arc- és homlokrészeket is vörössé teszi, még pedig az esetben egyenletes pir futja be ezeket a bőrfelületeket. Legkevésbbé vörös a sörtől szégyenkező orr, csakhogy ennek mega 5 nagysága annyira feltűnő, hogy minden tagadás ellenére is elárulja gazdája szenvedélyét. A pálinka. A városi, de különösen a budapesti ember csak azt látja, hogy a pálinkás putikokban elzüllött, részeges tót napszámosok dühöngnek és azt gondolja, hogy ezekért nem kár. Csak aki a falut, az igazi népet ismeri az tudja, hogy mi a pálinka. S az tudja, hogy ha az állam és a társadalom össze nem fog a pálinka ellen, hát akkor még hamarább elpusztulunk. Nemrégiben olyan vidékre mentem vadászni, ahol már tiz éve nem voltam. Egy ilyen tiz év múltán való találkozás valóságos tanulmány. Tiz év alatt lehullott a vakolat a templom tornyáról, ellenben a falu kocsin árosa uj házat építtetett. A tiz évvel ezelőtti hajtógyerekek már mind kiszolgálták a katonasort. Sorba kérdezgetjük: él-e még a Pista, aki baltával ütötte le az őzet? Hát hol van a Jancsi, aki „hurkolta“ a nyulakat? Hát a Herteg él-e még, aki megette a rókahust? Na meg a szép Erzsók, aki az ebédet hozta utánunk az erdőbe, kihez ment férjhez ? És amint felelnek a kérdésekre, kialakul a mozaik-feleletekből egy szomorú kulturkép a pusztuló faluról, a pusztuló magyar népről. A Pista kivándorolt Amerikába, a Jancsi bent ül Vácon, a Herteg belepusztult a pálinkába, az Erzsók a Dunába ugrott a feletti bujába, hogy az ura a keresményét folyton a kocsmába elfecsérii. Keressük a régi fuvarosunkat, Máriás Miklóst, akinek olyan csikói voltak, hogy galoppban hajtott fel a Nászai tetejére. Nem találjuk. Egy nógrádi tót hajtja lovainkat. Kérdezősködünk tóle a Máriás után. — Hja, a Máriás; annak már nincsen írva; annak már nincsen földje. Még háza sincs. A Máriás megitta a pálinkát, a pálinka megette a Máriást . . . Ez pedig nem nagyítás vagy tóditás. Ez hites gyorsírói visszaadása minden szónak egy községből, És száz meg száz ilyen k jz léget pusztít igy el a pálinka. Zola csak egy regényt irt az emberirtó pálinkáról, a LtAssomoir-t, a magyar Zola — ha ilyen volna — egy könyvtárt írhatna össze. Nem tudom, hogy a pálinka hibás-e, vagy a magyar ember, de azt tapasztaltam, hogy a pálinka különösen a magyar embert pusztítja. Például a németen a legkevesebbet tud fogni a pálinka, mert a német parasztoknak furcsa, de azért nagyon jó szokásuk van. A tolnamegyei Szabaron például svábok laknak. Vasárnap elmennek a férfiak a kocsma elé, de egyetlen egy ember be nem teszi a lábát a kocsmába. Azt becstelenségnek tartanák. A kocsmáros kihoz minden vendégnek egy széket a kocsma elé az útra, aztán minden vendégnek egy pohár sört nyom a markába. An-
