Az Élet, 1909 (4. évfolyam, 1-8. szám)
1909-03-24 / 3. szám
3. szám l\7. évfolyam. márczius hó 20. A2 ÉLET. Az alkohol ellenes szövetség hivatalos közlönye. — Megjelenik minden hó 20-án. — Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Előfizetési ár: Egész évre ............................. 4 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal: £)r. Szentkirályi Sándor Fél évre .. ., .................... 2 kor. Nagykároly, Szatmár vármegye. «=az alkoholellenes szövetség titkára. Hirdetéseket, valamint a lap előfizetési árát felveszi a kiadóhivatal. A mártír. Ha még nem ismernék önök Kurtics Istvánt, hát a legjobban teszik, ha továbbra is tartózkodnak tőle. Ennek az ismeretségnek nem jó vége szokott lenni. Kurtics Iván juhász volt a gróf sirókai pusztáján. Ez tudvalevőleg igen békés foglalkozás, a jámbor birkáktól elég béketürést tanulhat a gazdájuk. Csakhogy Kurtics Iván kezében még a rózsaág is furkósbottá változott, az ő szájában az imádság is káromkodás volt. Megyeszerte hires zsiványvolt, a kenyere javát az illavai fegyházban ette meg. A hol verekedés csak megesett, Kurtics Iván nagy mulasztásnak tartotta voina, hogy ott ne legyen és ha a harmadik határban megdézsmálták az aklot, a csendőrök tudták már, hogy rajta keressék a lopott jószágot. Magam csak egyszer láttam őt, gyermekkoromban, a nagyvásár tolongásában őgyelegve. Hát bizony, hitvány cserebere az élet! Lassan- lassan szatócsmódra csereberéli el az ember vágyait, ízlését, reményét, gondolatát, eszményét. A kemény debreczeni mézest a puha, czifra Kuglerek felejtetik el velünk, mint ahogy nincsenek meg már az apró egérfogak sem, amelyek úgy tudták azt valaha ropogtatni. A folyó homokos partja, a zenélő talián, a rejtelmes erdő, a tündérmese, a zajos nagyvásár . . . mindez elcserélődik, s ha az élet zsibvásárját járva egyik-másika kopottan elibénk kerül, megcsendül szivünkben egy ismerős hang: — Ez a miénk volt valaha! Ezt tőlünk sodorták el a viszontagságok. Íme Kurtics Ivánra ráemlékezve, egyszerre a maga tarkaságában bomlik ki bennem a nagyvásár képe. E napon sürgés-forgás, zagyva moraj váltotta fel a nagy utcza csöndjét. Az egyik oldalon szepesi csirkések, tiszamenli vargák, rakaszi gubások kinálgatták a portékájukat, mig velük szemben rekedthangu ifjú kiáltozta a panorámában látható csudadolgokat. A templom tövében énekes koldusok döngicséltek egy-huros szerszámukon a nótájukat, mig távolabbról az összehajtott szarvasmarhák panaszos bőgése hallatszott. Hanem mind e lármán túláradt a csapszékek zaja.. Zöld galyakkól hevenyészték össze ezeket a kocsmákat és hosszunyaku fiaskókban árulták ott a bort, pálinkát azoknak, akik eltikkadtak az adás-vevésben, vagy akik vidám áldomással akarták megülni szerencsés vásárjukat. Egy ilyen csapszékben láttam elsőizben Kurtics Ivánt. Az asztal mellett ült többi társaival. Zömök kis ember volt, kiálló pofacsontokkal, ferde, apró szemekkel, a hogy a tatárokat szokás festeni. Hosszú haja hájjal volt a fülére kenegetve. Az arczán és nyakán veres volt a bőr, mint a kordovány, apró ránczokkal sűrűn beredőzve. Kampós pásztorbotját a kezében tartotta, mig másik kezével az üveget szorongatta. A másik szögletben ült a földre kuporodva a felesége. Ez már a második. Az elsőt egyszer pálinkás állapotában nagyon végig találta verni és belehalt szegény. Három évig ült érte a fegyházban. Az asszony inezitiáb volt, de a vállán átvetve lógott az uj csizma, amit az ura magának vett a vásáron. A feje kendővel volt bekötve, de nehéz posztókalap volt fölötte. Azt is magának vette az ura és az asszony gondja, hogy vigyázzon rá. Az ölében a kétéves kis fia ült, aki egy mézes szivart szopogatott. Fásultan nézte az urát, aki éppen kurjongatva kezdett a nótázásba: Mikor iszom, van pajtásom, Mikor baj van, nincsen társam. Mikor a baj következik, Minden társam elbujdosik. El-elcsukló, vékony, sikongó hangon énekelt és a végén rácsapott botjával az asztalra. Ilyenkor szokott kezdődni a verekedés. A czimborák káromkodva ugráltak föl. Rájok ömlött az italuk. Az asszony félénken odasompolygott az urához: — Iván, gyere haza ! Elég volt már! Kurtics ferde szemeivel végignézte a szerencsétlent : — Czoki, asszony! Hallgass a neved. — Meglátod, megint megárt, ha többet iszol. Verekedés támad, akkor elvisznek a csendőrök. Magam
