Az Élet, 1907 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1907-12-20 / 12. szám
/ 4 A Z É L E T egy nehány‘életrajzi részlet, melyet alább bemutatunk egy olyan alkoholistáról, ki életében soha részeg nem volt és kit az alkohol a szó legszorosabb értelmébe véve úgy testileg, mint lelkileg utálatos rommá tett. Ez a szerencsétlen a már elhalt Wilde Oszkár, — a neve világhírű és angol iróvolt — kinek színmüveit nálunk sürjen adják elő ügy a kőszinházakban, mint vidéken a kaszinó termekben. Erről a zseniális Íróról az angol könyvpiaczon egy könyv jelent meg — adjuk abból a következő részleteket: Wilde, teljes nevén Fingal O’Flaherty Wilde Oszkár Dublinban, 1854. október 16-án született. Tehát mintegy két évvel volt idősebb, mint eddig hitték. Ez az időbeli különbség Wilde téves adataira vezethető vissza, rhert ezzel a két évvel fiatalítani akarta magát. Atyja, aki hineves sebész volt, „korlátlan szenvedélyű“ embernek festik, anyját pedig — Jeane Francesca Elgee költőnőt — betegesen érzékeny, túlmüvelt asszonynak, akinek az volt minden vágya, hogy egy kisleánya szülessék. Szinte kétségbeesett, mikor fiúgyermeke született. A kis Oszkárt éveken át kisleánynak szólította és úgy is bánt vele. Családi életükben bolond egy világ volt. Anyjának szalonja hemzsegett a jókedvű bohémektől, atyja szobája pedig valóságos ivótanya volt és a gyermek együtt dorbézolt a vendégekkel. íme: az „alkohol démona“ következményeivel. Társalgásuk sem ismerte az illem korlátáit. Oszkárt, amikor már iskolába járt, csípős megjegyzései miatt senki sem szerette. Egyik tanulótársának, aki egy hires zongoraművész fia volt, ezt mondta: „Na, örülök, hogy ezt az előkelő származást túlélte“. Wilde a „De profundis“-ban az egyetemre való belépését élete fordulópontjának mondja. Rossz társaságba keveredett, kitörtek belőle a szüleitől öröklött exczentrikus hajlamok, amik azután egész életére rányomták bélyegüket. Beállott lelkében az őszinteség hiánya. Maga is bevallja, hogy mit sem ért a zenéhez, mégis zenekritikákat irt. Adta a nagy esztétikust, mig maga is sokszor vétett az esztétika szabályai ellen. Ruháját is bizonyára esztétikusnak találta : bársonykabátban, térdnadrágban járt, puha inget hordott lehajtós gallérral és kezében mindig vagy liliom vagy napraforgó volt. Sherard szerint Wilde azt mondotta volna : — Ezzel a feltűnő ruhával nevet akarok szerezni, hogy költeményeimnek kiadót találjak. Egész London kinevette, a gyerekek az utczán körülugrándozták, de Wilde azért elérte, amit akart. Bogue Dávid, egy nagy kiadó világgá bocsátotta költeményeit. Négy hét alatt négy kiadást ért a kötet, bár a kritika hidegen fogadta. Egy kritikus megjegyezte: — A kötetből nem hiányzik az okosság, de utánzás, becstelenség és rossz ízlés sugárzik ki belőle. Punch dr. azt Írja róla, hogy Wilde müve nem eredeti, a „plágiumok könyvének“ lehetne elnevezni. Wilde Oxfordból John Pentländ Mahaffyval Görögországba ment, ahol mohón szívta magába a hellenizmust. Útközben Ravennát is érintette. Itt irta „Ravenna“ czimü hires költeményét, amelylyel megnyerte a Rew- digaté-dijat. Első költeményeit szinte falták^Amerikában. Meg is hívták, hogy az újvilágban művészeti előadásokat tartson. Keresztül bolyongta égész Észak-Ameri- kát, előadattá itt „Vera“ czimü nihilista drámáját is, a mely azonben megbukott. Mikor a „kozákok“ kártyán elszedték minden megtakarított pénzét, visszatért Európába Amerikából Párizsba ment. Itt azonban azt vette észre, hogy az irányadó franczia irodalmi körök nerh élnek már olyan bohém életet. Murger hősei letűntek, de azt hitte, hogy ő benne ismét föléled ez a genre. Nero szobra előtt, a Louvre-ban megfogadta, hogy hosszú haját levágatja és Nerofrizurát hord. Mindenben Balzacot utánozta. Ehhez hasonlóan, hosszú fehér kabátban járt, feltűnő ékszereket hordott, úgy hogy egész Páris félbolondnak tartotta. Mindamellett jelentős emberekkel érintkezett. Edmond Goncourt, Victor Hugo, Paul Bourget, Sarah Bernhard stb. társaságában forgott Közben a gyönyörű költemények egész sorozatát Írja, köztük a „Sphinx“-et. Ám a pénzzel sehogy se tudott bánni. Kis birtokát, Red Izland-et el kellett adnia. Költséges életmódja rengeteg pénzt emésztett föl. Úszott az adósságban. Előadó körútja Angliában nem sok pénzt, de még kevesebb becsületet hozott neki. Újra találkozott ifjúkori ideáljával, Constance Llöyd-dal, aki csodálta és szerette ő-t. Megkérte kezét és 1888. május 29-én nőül is vette. A toiletteket, amelyekben az esküvőre mentek, ő maga állapította meg. A menyasszony sárga ruhát öltött, a nyoszolyólányok haragos pirosba és világos sárgába öltöztek. A „mézes heteket“ Párisba töltötte. De nagyon rosszul ment a dolga. A „World“-nak és a „Pali Mall- Gazeite“-nek névtelen czikkeket írogatott. Wilde nem sok pénzt adhatott nejénekj aki bizony gyakran vette igénybe a szomszédasszonyok szívességét. Hogy szorult helyzetéből megszabaduljon, Wilde újságíró lett. A Sudgate-Hill, Cassel és társa kiadóczég által alapított „The Womans World“-nak a főszerkesztője lett. Két esztendeig töltötte be ezt az állást. Ez az időszak azért érdekes, mert innen származik Wildenak az újságírók iránt érzett keserű gyűlölete, holott magát az újságírást mindig nagyrabecsülte. Alkalma nyílt tehát a költőnek, hogy nagy házat vezessen. Wilde pompás csevegő volt, paradoxonaiért és csillogó szellemi szikráiért a párisi szalonok különlegessége volt. — Geniemet csak az életben érvényesítettem, könyveimben csak a tehetségem nyilvánult meg, — mondotta magáról. „Dorian Gray arczképe“ czimü regényét Wilde a „Lippincott Monthly Magazine“ czimü angol folyóirat megrendelésére irta. Ebből a regényéből később Wilde ellen tőkét kovácsoltak. Sherard ezt írja róla: „Gyári
