Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2018-02-01 / 2. szám

ÉRTÉKŐRZÉS ■> m Örökség vagy energia? Hárfás Zsolt | Fotó: internet 2018 a kulturális örökség európai éve, így döntött az Európai Unió a közös történelmi tudat és iden­titás megőrzése és megerősítése érdekében. A kulturális örökség­védelem elsőrendű célja a törté­nelem folyamán felhalmozott ér­tékek megőrzése és megmentése egy adott országban, hiszen az örökségünk hatással van a jele­nünkre és a jövőnkre is. Német­ország ezt valamiért másképpen gondolja. A hazai atomellenes szervezetek to­vábbra is a németországi megúju­­lós fejlesztéseket dicsőítik, de arról soha nem beszélnek, hogy ennek és az atomerőművek bezárásának mi­lyen súlyos következményei vannak. Egyszerűen fogalmazva: a német energiaforradalom mára megbu­kott, településeket, sőt templomo­kat is rombolnak a német atomerő­művek bezárásáról és a megújuló energiaforrások erőltetett támo­gatásáról szóló elhamarkodott po­litikai döntés közvetett következ­ményeként. Január elején pár nap alatt simán eldózerolták Immerath település St. Lambertus neoromán templomát, mert egyszerűen útjá­ban volt a terjeszkedő külszíni fej­tésnek! Mindez azért történhetett meg, mert az atomerőművek be­zárása és a megújulok erőltetett tá­mogatása miatt a német rendszer nem képes működni a folyamatos termelésre képes szénerőművek nélkül!

Next

/
Oldalképek
Tartalom