Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-01-01 / 1. szám
46 OSZTÁLYTABLÓ Humángazdálkodást Támogató Csoport Orbán Ottilia | Fotó: Bodajki Ákos Miskolcon nőtt fel, ott is érettségizett. A tanulás mindig is fontos volt számára, ugyanígy a tudás is, amelyre szerinte az embernek élete végéig szüksége van. Először tanítói, majd pénzügy szakos közgazdász végzettséget szerzett, jelenleg pedig emberierőforrástanácsadó képzésen vesz részt. Sok érdekes és korszerű módszert, technikát ismert meg tanulmányai során. Átfogó és speciális összefüggéseket, amelyek birtokában még szélesebb körű ismereteket sajátított el. Úgy gondolta, hogy szakmai tudását itt, az atomerőműnél szeretné kamatoztatni. 1998-tól él Pakson és 2002-ben kezdett el dolgozni az Általános Oktatási Osztályon oktatásszervezőként, atomixes állományban. Felnőttképzés, tanulmányi ügyek és a vizsgáztatás szervezése is a munkájához tartozott. Később, 2008-ban vették fel a Paksi Atomerőműhöz. A Humánigazgatóság Humángazdálkodást Támogató csoportjához került, ahol HR-kontrollerként, majd 2014-től kisebb megszakítással csoportvezetőként dolgozik, irányítja a csoport munkáját. Csoportjukhoz tartozik az emberi erőforrás-gazdálkodással és -fejlesztéssel kapcsolatos adatok tervezése, elemzése, értékelése. 2016-2017 között tagja volt az MVM V2020 karrierprogramjának. A program kiváló lehetőséget adott arra, hogy még több tudás-Juhász Nóra Edit csoportvezető anyaggal gazdagodjon és továbbfejlessze vezetői képességeit, készségeit. Mindezt persze a családja támogató segítségével. Úgy gondolja, hogy a teljesítmény, a pénzkeresés, a karrier és az önmegvalósítás mellett fontos szerepet kell kapjon a család is. Nóra férje a Tájékoztató és Látogatóközpont csoportvezetője. Három gyermekük van, a lányuk húszéves, és a BME nemzetközi gazdálkodás szakának másodéves hallgatója. Kisfiáik ikrek, hétévesek, most kezdték az általános iskolát és a kosárlabdát. Hobbija a gasztronómia, az olvasás és a népzene. Szabadidejét a családdal szereti eltölteni, főleg a Balaton-felvidéken, de a Tapolcaimedence is nagy kedvencük.