Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2018-01-01 / 1. szám

OSZTÁLYTABLÓ 47 Szánóczkiné Bújna Éva HR-kontroller Egy Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei kis falucskában, Csokva­­ományban nőtt fel, mai napig sok szép emlék fűzi ehhez a helyhez. Ózdon, a József Attila Gimná­ziumban érettségizett. Egyetem­re Gödöllőre járt, a diplomáját a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán, gazdasági agrármérnök szakon, pénzügy-számvitel szakirányon szerezte, ahol emellett a mérnök­tanárképzésen is részt vett. Az egyetem elvégzése után a fér­je munkája miatt költöztek Paksra. Pályakezdőként az ATOMIX Kft. volt az első munkahelye, így került 2003 júliusában az atomerőműbe, a Humángazdálkodást Támoga­tó csoportba. Az akkori közvetlen munkatársai nagyon segítőkészek és befogadóak voltak, sokat tanult tőlük. Majd 2005 novemberében vették fel a Paksi Atomerőmű Zrt. állományába, és azóta is HR-kont­rollerként dolgozik a csoportban, bár már új kollégák között. A csoportban baráti légkörben, együttműködő kolléganők köré­ben végzi a sokrétű és igen szer­teágazó munkáját. Feladatai közé tartozik a Humánigazgatóság költségeinek tervezése, terv-tény költségek összehasonlítása, vizs­gálata, elemzése. Részt vesz a humánfeladatokkal kapcsolatos funkcionális tervezési feladatok­ban. Feladata még a munkavállalói állományi jellemzők vizsgálata, lét­számmal, munkaidőadatokkal, bér és egyéb személyi jellegű ráfordí­tásokkal kapcsolatos adatszolgál­tatások, statisztikák készítése. Szakmai ismeretei bővítése cél­jából jelenleg a Pécsi Tudomány­­egyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesz­tési Karára, emberierőforrás-ta­­nácsadó mesterképzésre jár, ahol jövő júniusban fog államvizsgázni és egy újabb diplomát szerezni. Ezenkívül a jövőben tervezi még az angol nyelvtudása fejlesztését. Férje a Konkoly és Kis Mérnöki Iro­da Kft. paksi telephelyén dolgo­zik mint villamosmérnök tervező. Lányuk, Dóra 11 éves, ő Pakson, a II. Rákóczi Ferenc Általános Isko­lában 5. osztályba jár, emellett a Destiny's Dancers Táncegyesület csapatában táncol, ha teheti, min­den fellépésére elkíséri. Nagyon szereti a zenét, iskolásko­rában 10 évig tanult hegedülni, bár ma már csak ritkán, a lánya kedvé­ért játszik, vagy inkább csak hall­gatja. Ha ideje engedi, szívesen jár pilates tornára. Szabadideje nagy részét a családjával tölti, szeretnek együtt kirándulni, biciklizni, utazni, felfedezni Magyarország gyönyö­rű tájait, valamint gyakran meglá­togatják a távolban élő családtag­jaikat is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom