Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2017-12-01 / 12. szám
TUDATOS BIZALOM 5 K. A.: - Minden dolog, ami történik, ami a magyar atomenergetikával kapcsolatban elhangzik, az egész atomipart érinti. A Paks II. Zrt.-vel egymás mellett létezünk, egymás mellett élünk, ez erősíti az egymásra utaltságot, mondhatnám azt, hogy együtt sírunk, együtt nevetünk. Ha a Paks II.-t támadják, akkor az a Paksi Atomerőmű megítélésére is hatással van. Látszik ugyanakkor az is, hogy Paks II. támogatása, társadalmi elfogadása nagyon függ attól, hogy a Paksi Atomerőmű mit és hogyan tesz, és erről hogyan tudósít.- Együttműködik Paks I. és Paks II. kommunikációja? Ha igen, miben? M. /.: - A két társaság kommunikációs igazgatója hosszú ideje rendszeresen tájékoztatja egymást, az utóbbi időszakban pedig kéthetente személyesen is egyeztetünk a kommunikációs feladatokat illetően. Jó példa a közös munkára a Paks II.-sarok a Paksi Atomerőmű látogatóközpontjában, ami 2016 ősze óta érhető el. Itt társaságunk kiadványai is megtalálhatók hasonlóképpen, ahogy az atomerőmű prospektusai is elérhetők a Paks II. tájékoztatókamionján, ahol emellett az interaktív táblákon külön fejezet foglalkozik a négy üzemelő blokkal. Beszédes adat, hogy 2009 óta több mint 280 ezer látogató tekintette meg mozgó kiállításunkat, ez több mint Tolna megye teljes lakossága. A jövőt illetően nagy közös elképzelés egy új látogatóközpont megépítése, amelyről együtt gondolkodunk, és reményeink szerint a megvalósítás is közös lesz. K. A.:-Azon kell dolgoznunk, hogy amit kommunikálunk, az minél inkább összhangba kerüljön. Az utóbbi időben több olyan kívülről érkező dolog volt, ami éket próbált verni a két atomerőmű közé: például voltak olyan érvek, hogy a Paksi Atomerőmű további üzemidő-hosszabbításával, működésével fölöslegessé teszi a Paks II.-t, ráérünk akkor beszélni új blokkokról, ha a régiek nem üzemelnek - de ha valaki valóban beleássa magát az energetikai tendenciákba, az azonnal látja, hogy ez képtelenség, szükség van és lesz a kettőre párhuzamosan. Ezeket a tényeket egymást erősítve kell elmondanunk.- Mennyire válik, válhat el a két vállalat a külvilág szemében? Hogyan érzékelik ezt kívülről szerinted? M. /.: - Bár a társaság 2014 óta nem az MVM Csoport tagja, máig tapasztaljuk néha médiatartalmakban vagy személyes találkozások során, hogy a két céget egynek gondolják. Tény, hogy két külön minisztérium alatt működő cégről van szó, a cél azonban közös: mindkét társaság számára alapvető fontosságú, hogy a jelenlegi blokkok továbbra is biztonságosan, klímabarát módon, olcsón állítsanak elő villamos energiát, ugyanakkor közös cél az is, hogy a két új blokk határidőre, a hazai és nemzetközi nukleáris biztonsági szabályok maximális betartása mellett elkészüljön, ezzel garantálva a nukleáris kapacitás arányának hosszú távú megtartását. Mindkét cég vallja, hogy az ország stabil, biztonságos villamosenergia-ellátása elképzelhetetlen az atomenergia hosszú távú alkalmazása nélkül. K. A.: - Az ügyünk egy, az, hogy egyébként két cég vagyunk, az a munka szempontjából, az itt dolgozók számára érdekes. Célunk, hogy mindig együttműködjünk a törvények által meghatározott kereteken belül, és keressük azokat a törvényi lehetőségeket, amelyek az együttműködés formáit bővítik.