Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2017-10-01 / 10. szám

50

RÉGI MOTOROSOK

„Pont rád vártunk"

Rovatunkban az atomerőmű kezdeti időszakától fogva itt dolgozó munkatársainkat mutatjuk be, olyan momentumokat elevenítve fel és téve közkinccsé a segítségükkel az erőmű hőskoráról, amelyek már csak az ő emlékezetükben élnek. A régi csikócsapatot felváltotta egy fiatal és lelkes csapat - már alig néhányan vannak a régi motorosokból. Fogas Antal, Tóni elmeséli, hogy hogyan jutott el 34 év alatt az erőmű parkolójától a Beszerzési Osztályig.

Orbán Ottilia | Fotó: Bodajki Ákos

— Hogyan kezdődtek az erőműves éveid, mi az, amire szívesen visszaemlékszel abból az időszakból?- Kalocsán, a Szent István Gimnáziumban érettségiztem 1978- ban, majd Székesfehérváron az elektronikai műszerész szakmát elvégezve - a gyakorlatom helyén - a Videotonban álltam először munkába 1980-ban. Ez akkoriban egy jó szakmának számított. Ennek köszönhetően hazakerültem Kalocsára, ahol tulajdonképpen az addigi gyermek- és ifjúkoromat töltöttem. 1981 közepén a honvédségnél indult egy számviteli részleg. Egy igen kezdetleges számítógéppel dolgoztunk, volt vagy 40 MB-os a „winchesteré" - egy hatalmas kétajtós szekrény - nyolc ipari méretű írásvédő kapcsolóval ellátva, és persze még konzol írógépen adtuk ki a parancsokat, így akkoriban még papíron voltak a naplók. Innen küldtek el egy 3 hónapos bentlakásos informatikai képzésre, ami nagyon érdekes volt. Akkoriban (1981) igazából minden tiltó listás volt, nem voltak a mai értelemben vett informatikai dolgok itthon. Nagyon tetszett a feladat, már az újszerűsége miatt is. Általában a többieknek kétszer annyi idő kellett az adott feladat

elvégzéséhez, ebből rájöttem, hogy ez nekem megy, és a siker elég jó motiváció tud lenni az ember számára. Másfél évig dolgoztam a honvédségnél. Aztán átkerültem a műanyag-feldolgozóhoz, ahol ASCONA könyvelőgépeket tartottam karban, közben megtanultam számlázni, és készárut könyvelni is. Akkoriban történt, hogy autóval áthoztunk egy kalocsai hegesztő haverunkat az erőműhöz, aki éppen leszámolni jött. Már két órája vártunk rá itt a parkolóban, és nagyon untam már magam. Szóltam a másik srácnak, aki velünk volt, hogy bemegyek, és körülnézek. Azt sem tudtam, hogy mi az az atomerőmű, de úgy voltam vele, hogy nem számít, fő az új kihívás. Akkor még az F2-es porta sem létezett, nemhogy betonos parkoló. Gondoltam, bemegyek ide, hátha pont engem várnak. Mindez februárban volt. Molnár Sanyival találkoztam, aki örömmel fogadott, és azt mondta: „pont rád vártunk".

1983. szeptember 21-én már itt is kezdtem dolgozni. A blokki számítógépesekhez kerültem a SZM- 2-es - szovjet folyamat-ellenőrző - számítógépekhez operátorként, és nagyon tetszett a munka, amit csináltunk. Számomra egy csoda

volt az egész itteni technológia, mert még életemben nem láttam ilyen bonyolult komplexumot. A város - Paks - meg egy olvasztótégely, a sok helyről idekerült, sokféle embernek.

Amikor elkezdtem itt dolgozni, akkor még a - jégpálya mögötti - barakkokban volt a munkásszállásunk, amely szobákon osztoztunk négy kollégával, és ennél sokkal több poloskával, na meg „paksi katicával». Persze itt csak akkor tartózkodtunk, ha muszáj volt, na meg ha nem voltunk műszakban, ami az első évben nem volt túl gyakori.

Egy idő után továbbléptem a blokki folyamat-ellenőrző számítógépesektől. Megjártam az erőműben az üzemvitel más területeit is, az akkori folyamatirányítást, valamint a rezgésdiagnosztikai labort. A pályafutásom az irányítástechnikai előkészítsen folytatódott, ahol akkor kezdték fejleszteni az informatikai részt, programokat kellett írni. Miután új területről érkezett kihívás, átnyergeltem oda. Nyolc évet dolgoztam a műszaki fejlesztés informatikus csoportjában Cserháti András vezetése alatt; nagyon szerettem ezt a kis csapatot. Igazi innovatív társaság volt. Itteni regnálásom alatt elvégeztem egy 3 éves számítógépprogramozó tanfolyamot, ami újszerű ismeretekkel látott el, sok mindent tudtam belőle itt hasznosítani.

Közben másfél évig otthon voltam, mivel megműtötték a lábaimat, majd megnősültem. Munka mellett a családi ház építése, majd jöttek a gyerekek 14 hónap eltéréssel. Szóval otthon is volt részem kihívásban.

Amikor elindult az ASE sportélete, Laurinyecz Pali hívott, hogy len-