Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2016-03-01 / 3. szám

16 ifiyrh paksi atomerőmű 2016. március Klímaszkepticizmus A tömegkommunikációs eszközök tavaly év végén naponta tudósítottak a párizsi klímacsúcsról, mint az emberiség jövőjét alapjaiban meghatározó esemény­ről. Az Atomerőmű újságban is tudósítottunk az új globális megállapodásról, amely arra hivatott, hogy a Földön megfigyelt éghajlatváltozást - amelyet sokan emberi eredetűnek tartanak, - megállítsa. A „fősod­­ratú” és „mértékadó” tudományos műhelyek szerint a felmelegedést az ipari forradalom óta folyamatosan nö­vekvő ütemű fosszilis üzemanyag-égetés okozza, mely­nek következtében üvegházgázok - főként szén-dioxid - kerülnek nagy mennyiségben a légkörbe. Ezzel szemben azonban létezik egy alternatív áram­lat, amely tagadja a jelenlegi klímaváltozás emberi ere­detét. Szerintük a légkör egy rendkívül bonyolult, sok szabadságfokú rendszer, túl bonyolult ahhoz, hogy a szén-dioxid koncentrációjának változása drasztiku­san befolyásolhatná. Ügy gondolják, hogy az emisz­­szió csökkentése érdekében hozott intézkedések (a megújulok mértéktelen állami dotációja) hatástalanok az éghajlatra, ráadásul együtt járnak a természeti erő­források pazarlásával, és a környezet szennyezésével, a „klímabiznisz” pedig egyes köröknek óriási hasznot hoz. A klímaszkeptikusok ellenvéleménye a következő pontokban foglalható össze: • Földünk klímája természetes módon folyamatosan változik, a jelenlegi melegedés nem rendkívüli je­lenség. • A vizsgálatok azt mutatják, hogy a felmelegedést előbb-utóbb lehűlés követi, majd ismét felmelege­dés, a változások nem jártak katasztrofális követ­kezményekkel a Föld élővilágára nézve. • Az emberi eredetű szén-dioxid- és metánkibocsá­táshoz képest a természetes folyamatok (vulkánki­törések, örök fagyzónák olvadása) sokkal nagyobb kibocsátást eredményeznek. • A Föld szén-dioxid-készletei nem az atmoszférá­ban, hanem mészkő formájában lekötve és az óceá­nok vizében elnyelve találhatók. • A klímavizsgálatok nem veszik kellően figyelembe a Földön szabad formában található víz szerepét a klíma alakításában. A vízgőz energiát szállít a fel­ső légrétegekbe, a felhők pedig visszaverik mind a Föld felszínéről, mind az űrből érkező sugárzást. • A Mars bolygót 30-szor vastagabb C02-réteg ve­szi körül, mint a Földet, az üvegházhatás mértéke azonban egy nagyságrenddel kisebb. • A Napból a Földre érkező sugárzó energia egyértel­műen meghatározza a földi klímát. A Föld globális klímáját nem az üvegházhatás, hanem a naptevé­kenység mértéke és a Földnek a Nap körüli kerin­gése határozza meg. Forrás: http://fizikaiszemle.hu/archivum/fszl30708/valas I30708.html http://klimaszkeptikusok.hu/wp-content/uploads/ 2015/11/Enpol-klimaprospektus.pdf Héjjas István: Klímaváltozás és szén-dioxid, Magyar Energetika, 2015. november, 36-41. Szerbin Pável Hannoveri Ipari Vásár Ez a tematikusán rendezett nemzetközi kiállítás és vásár áp­rilis 25-29. között Hannoverben az ipari automatizálás, a robotika, a folyamatirányítás, a technológiakutatás, az ipari beszállítói tevékenység és elsősorban az energetika legújabb trendjeit készül bemutatni. 70 országból mintegy 5000 kiál­lító érkezik majd, és várhatóan több mint 200 000 látogató. A vásár partnerországa és díszvendége idén az Amerikai Egyesült Államok lesz. Nemcsak technológiáikat, termé­keiket mutatják majd be minden területen, de az üzlet re­ményében számos delegáció is felkeresi a kiállítást. A nulladik nap esti fogadásán ünnepélyes keretek között Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kan­cellár nyitja meg a kiállítást. Az ünnepélyes pillanatok begyűrűznek a standok közé is, mert számtalan témában tartanak díjkiosztókat a kivá­lóságok számára, valószínűleg majd a megfelelő fórumok zárásaként. A fórumokon, konferenciákon szó lesz a 4. ipari forrada­lomról, a gyártmánytervezésről, a gyártmánytulajdonságo­kat kedvezően befolyásoló adalékanyagokról, megelőző karbantartásról, okosgépekről, gép-gép kapcsolatról, okos­hálózatokról, jobb hatásfokú energiatermelésről (tüzelő­anyag-cellák), energiatárolásról és számos egyéb hasznos dologról. A 11-es pavilon oldalszárnyában berendezett kiállítás­rész, a Tech to You hivatott arra, hogy a német fiatalokat műszaki pályára csábítsa az alkotás öröme révén. Sikerpéldákon keresztül mutatják be kétnapos konferen­cia keretében, hogy a nőknek is van - nem is akármilyen - helye, pozíciója az iparban. gyulai Fiataljaink Az atomerőmű fiatal kollégáit bemutató rovatunk következő szereplője Cseh Veronika, társaságunk Beszerzési Osztályának közbeszerzési szakértője Veronika Dunaújvárosban született, gyermekkorát helyi család sarjaként Pakson töltötte. Általános és középiskolai tanulmányait a Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban végezte. Ezt kö­vetően a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Karán szerzett alapdiplomát közgazdász szakon. A főiskola alatt az Erasmus-ösztöndíjprogram keretében lehe­tősége nyílt egy szemesztert Belgiumban eltölteni, ahol business management szakon folytatott ta­nulmányokat. Ezt követően a Budapesti Gazdasági Főiskolára nyert felvételt, ahol mester szakos köz­gazdászként végzett 2013-ban. 2011-ben sikerült el­helyezkednie Budapesten, a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.-nél, itt el­sősorban Európai Területi Együttműködési Progra­mokkal foglalkozott. Nemzeti kontrollerként az euró- j pai uniós projektek első szintű ellenőrzését végezte, később programkoordinátorként segítette a Central Europe és a Szlovénia-Magyarország Együttműkö­dési Programok keretében megvalósuló projektek magyarországi kedvezményezettjeit. Az itt végzett feladatok kapcsán lehetősége nyílt közbeszerzési el­járásokkal foglalkozni, ennek nyomán a közbeszerzé­si referens felsőfokú szakképesítést is megszerezte. Veronika 2014 nyarán adta be jelentkezését a Paksi Atomerőmű közbeszerzési szakértő munka­körére kiírt pályázatára, melyen őt választották ki. 2014. szeptember 8-a óta a Beszerzési Osztály Ki­emelt Beszerzési Csoportjának tagja. Munkája során elsősorban a közbeszerzési eljárások előkészítésével, lefolytatásával, valamint a szerződések megkötésé­vel kapcsolatos feladatokat látja el. Munkahelyén a kezdetektől fogva kiváló a légkör, a kollégák az első perctől kezdve segítették beilleszkedését, a munka­társakkal való együttműködést szintén probléma­­mentesnek érzi. Veronika Szekszárdon lakik férjével, aki növényor­vosként, növényvédelmi szakmérnökként dolgozik egy mezőgazdasági szövetkezetnél. Szabadidejüket szívesen töltik a szabadban, nyaranta sokat kerék­pároznak, illetve szeretnek utazni külföldön és bel­földön egyaránt. Amennyiben ideje engedi, szívesen olvas, férjével tánciskolába járnak, a téli időszakban pedig közös hobbijuk a puzzle, mely időről időre nagy kihívás elé állítja őket. Krausz Attila

Next

/
Oldalképek
Tartalom