Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2016-08-01 / 9. szám
26 ÉLETÚJÍTÓK Szécsényi Csilla, Susán Janka | Fotók: Szécsényi Csilla „Ha akkor a házat a család eladta volna, akkor most nem lenne..." Állomások az ember életében: születés, gyermekkor, tanulmányok, családalapítás, aktív és nyugdíjaskor, elmúlás. Ezek közül, amely a legtöbb emléket, nyomot hagyja maga után, az a gyermekkor. Kitörölhetetlen, mindent megalapozó, minden korlátunknak és képességünknek a nyitja. Az erőmű építéséhez Paksra települők között sokunk gyermekkorát változtatta meg az új lakhely, a felnőttként ideköltözők nosztalgiával gondolnak a messzebbre került gyermekkor helyszíneire. A kötődés mindig megmarad, és sokféle lehet. Nézzünk egy szép példát arra, hogyan lehet a gyermekkori emlékeinket, értékeinket átörökíteni. Szécsényi Csillával beszélgettem, akit gyökerei Ártándhoz kötnek. Beszélgetésünkkor Csilla elővett egy fényképalbumot, amit elkezdtünk lapozgatni, nézegettük a képeket, miközben ő kommentárt fűzött hozzájuk. „Tudod, én azt hiszem, nem kell mindennek elpusztulnia, ami nem modern, nem kifizetődő anyagilag, nem praktikus vagy nem »valami«, amire az emberek általában azt mondják: »Én a pénzemért azért szeretnék kapni valamit«. Ellenkezőleg: feladatunk, hogy továbbvigyük az örökséget, amit őseink ránk hagytak, akkor is, ha az anyagi vagy szabadidőbeli »áldozatokkal« jár, és akkor is, ha reménytelen vállalkozásnak tűnik felújítani egy 105 éves vályogházat 280 km-es távolágból, majd pedig fenntartani évtizedeken keresztül. Itt Pakson sokan jó anyagi körülmények között élünk, így az a legkevesebb, hogy ahonnan egykor sokat kaptunk a szó nemes értelmében, oda megpróbáljunk valamit vagy akár sokat vissza is adni. Ha akkor, 2003-ban a család eladta volna a nagyszüleim pusztulófélben lévő százéves házát, akkor most... nem lenne!" Félig viccesen, félig komolyan hozzátette még: „...semmi bajunk". „...semmi bajunk"