Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2016-08-01 / 9. szám
CÍM LAPSZTORI 25 alatt töltött idő után júniusban, többnyire alkonyaikor, a nappali ragadozókat kijátszva, a kabócalárva felkapaszkodik egy fa törzsére vagy cserjére, és megszabadul régi köntösétől. Megújulva néhány hétig a következő generáció alapjainak lerakásán fáradozik. Az óriás-énekeskabóca hazánkban inkább a meleg és száraz területeken fordul elő, de találkoztak már vele az Északi-középhegységben is. A Mecsekben, a Geresdi- és a Szekszárdi-dombságon nyár közepén gyakran hallani őket, s láthatjuk levedlett köntösüket. A déli forróságban a fák tetején, kizárólag a hímek hallatják jellegzetes ciripelő hangjukat, melyet potrohúk alján elhelyezkedő kitinlemezek rezegtetésével képeznek, így csalogatva magukhoz leendő párjukat. A világon közel 40 000 kabócafaj ismert, ebből mintegy 800 faj él nálunk. A Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményében 300 000 egyed található a néhány milliméterestől a világ legnagyobbjáig, mely közel 15 cm. A kutatók nemcsak e gyűjtemény szakértő kezelői, de a faj életének folyamatos kutatói is. Hab a tortán, hogy a rovar fotózásán túl egy híres régészeti leletig is eljuthattam. A véletlennek köszönhető, hogy rátaláltam egy igen szoros helyi kapcsolatra. 1820-ban találták Györkönyben azt a cikáda formájú leletet, mely a Magyar Nemzeti Múzeum egyik féltett kincse 1836 óta. A Távol-Keleten már az ókorban is nagy kultusza volt ennek a rovarnak, hasonlóképpen az egyiptomi skarabeuszimádathoz, kultikus jelentőséggel bírt. Katonai rangjelzésként is használták. A népvándorlás idején a hunok által jutott el a Kárpát-medencébe és Európa számos területére, főrangú nők és leánygyermekeik ruhadíszként viselték, de hun kori lószerszámok díszítőjeként is ismert.
