Atomerőmű, 2015 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2015-12-01 / 12. szám
16 2015. december „ „ rnym paksi atomerőmű Sikeres évet zártunk a villamosenergia-iparági sporttalálkozókon Az immáron több mint 6 évtizedes múltra visszatekintő sporttalálkozók népszerűsége az iparágban tevékenykedő társaságok sportszerető munkavállalói, nyugdíjasai és hozzátartozóik körében töretlen. A Paksi Atomerőmű kollektívái a versenyeken elért kiváló eredmények mellett a találkozók rendezésében is az élen jártak. A februártól októberig tartó időszakban 13 sportágban megrendezett versenyeken aktív és nyugdíjas kollégák és hozzátartozóik mérettetik meg magukat a legfényesebb érem megszerzésének reményében. Az eredmények mellett kiemelten fontosak az elmúlt évtizedek során a résztvevők között kialakult emberi kapcsolatok, amelyek ápolása e találkozók elsődleges célja. Társaságunk versenyzői a Villamosenergia-ipar a Sportért Alapítvány koordinálásában szervezett, többnyire 2-3 napos találkozókon a sokéves hagyománynak megfelelően sikert sikerre halmoztak. Az eredmények közül kiemelhető sárkányhajó- és labdarúgócsapataink sikere, előbbi a találkozó valamennyi versenyszámában az első helyen végzett, míg az utóbbi a 2014. évi csorbát - amikor is nem sikerült a döntőbe jutni - javítva idén ismét győzelmet ünnepelhetett. Horgászatban, asztaliteniszben, kajak-kenuban, vitorlázásban és sakkban a korábbi évek sikereit folytatva számtalan első helyet ünnepelhettünk, de természetesen nem mehetünk el a futó-, a teke-, a sí-, a fallabda- vagy a természetbarát-találkozókon elért kiváló eredmények, helyezések mellett sem. A találkozókon történő részvételt társaságunk Kulturális és Sportbizottsága a Kollektív Szerződésben e célra nevesített kulturális és sportcélú ráfordítások keretösszegéből - lehetőségeihez mérten - 2015-ben is támogatta. A Paksi Atomerőmű az Atomerőmű Sportegyesülettel karöltve évek óta élen jár a villamosenergia-iparági sporttalálkozók szervezésében is. 2015-ben az asztalitenisz-, a horgász-, a vitorlástalálkozók, illetve a labdarúgó-selejtező lebonyolítását vállalták magukra önkéntes alapon a lelkes sporttársak. Paks népszerű a résztvevők körében, ezt a magas részvételi számok is bizonyították. Valamennyi találkozó esetén magas színvonalú szervezés, jó körülmények és remek kiegészítő programok biztosították a felhőtlen időtöltést, a sikeres rendezést a résztvevők által kitöltött elégedettségi kérdőívek eredményei is igazolták. A versenyidőszak lezárását követően társaságunk év végi ünnepi vacsorán látta vendégül a szép sikereket elért versenyzőket, valamint a találkozók szervezésében segítséget nyújtó sportszeretőket 2015. december 3-án. Az Erzsébet Nagy Szálloda báltermében Bognár Péter humán igazgató foglalta össze az idei év történéseit, majd a cégz> A Paksi Atomerőmű csapata és az általuk nyert kupák a XXVI. Villamosenergia-ipari Asztalitenisz-találkozón júniusban vezetés nevében megköszönte a jelenlévőknek a Paksi Atomerőmű jó hírének öregbítéséért tett erőfeszítéseiket. Az est során lehetőség nyílt a vendégek számára a közös élmények felelevenítésére és tapasztalataik megosztására. Krausz Attila Ötpróbás győztes tért vissza az erőműbe Két évvel ezelőtt az Atomerőmű újság januári száma írt egy fiatal, hetedik osztályos fiúról, aki még az előző év decemberében nyerte meg az atomerőmű honlapjának népszerű játékát, a Nukleáris Ötpróbát. Mészáros Bence akkor a kora miatt nem léphetett be üzemi területre, most visszajött, hiszen szerette volna látni, hogyan is működik az ország egyetlen atomerőműve.- Informatikaórán ismerkedtem meg az ötpróba játékkal, és otthon, önszorgalomból folytattam - eleveníti fel Bence a két évvel ezelőtti eseményeket. Az akkori jutalomkiránduláson megbeszélte a látogatást szervező és őket kísérő Varga Józseffel, hogy ha betöltötte a 16. évét, jelentkezik, és újra eljön. A mostani látogatásra is egy kisebb csoporttal érkezett, ezúttal édesapja, a kémiatanárnő és két osztálytársa kísérte el. A látogatóközpontban egy ismerős fogadta, hiszen a kísérést Varga József vállalta. A 4. blokki látogatófolyosó és turbinacsarnok után az Atomenergetikai Múzeum és a látogatóközpont megtekintése következett. - Érdemes volt várni, hogy újra eljöhessek, nagyon tetszett - foglalta össze Bence. S hogy mi történt vele a két év alatt? Gimnáziumba jár, nyelvi előkészítőn kezdte, most első évfolyamos. Az informatika megmaradt szenvedélynek, amihez újabban a hangtechnika társult. Olyannyira, hogy Bence elárulta: iskolai és egyéb, kisebb rendezvényeken, sőt esküvőkön is gyakran besegít, biztosítja a hangtechnikát. Amikor a terveiről kérdeztem, csak annyit mond: nem tervez hosszan előre, ahogy az élet hozza, azt viszont, hogy egyszer visszatér az atomerőműbe, hogy itt dolgozzon, egyáltalán nem zárja ki. Szabó Zoltán Ferencz József rádióamatőr diplomája Ferencz József az atomerőmű területén, az MVMI Zrt.-nél, az Üzemeltetési Igazgatóság Infrastruktúra Üzemeltetési Osztályon rendszeroperátorként dolgozik. Szabadidejében rádióamatőr, és egy különleges DXCC-diploma tulajdonosa. - Mi a DXCC-diploma? - A diplomát az ARRL (American Radio Relay League), az Amerikai Rádióamatőr Szövetség adja ki azoknak a rádióamatőr-állomásoknak, akik a beérkezett QSL- (igazolás vagy nyugta, ami lehet papíralapú és elektronikus) lapokkal bizonyítani tudják, hogy 100 vagy annál több országgal (pontosabban hívójelkörzettel) létesítettek kétirányú rádiókapcsolatot. A QSL-lapok ellenőrzéséért, hitelesítéséért és a diplomafokozatok kiadásáért díjat kell fizetni. A hívójelkörzetek (entity) fogalmát úgy határozták meg, hogy az elért hívójelkörzetek száma jól tükrözze a DX-kedvelő (DX = nagy távolságú rádiókapcsolat, 2000 km-en túli) rádióamatőr teljesítményét. A hívójelkörzeteket egyrészt politikai kritériumok alapján határozták meg (pl. önálló hívójelkörzet az ENSZ minden tagállama, és minden terület, amelynek az ITU (International Telecommunication Union) önálló hívójelprefixet jelöl ki), másrészt földrajzi szempontok szerint (pl. külön hívójelkörzet ugyanahhoz az államhoz tartozó, de annak többi területétől a szárazföldön legalább 100 km távolságra lévő terület, vagy a tengeren az anyaországtól legalább 350 km távolságban lévő sziget). Vannak speciális esetek is, pl. külön hívójelkörzetet képeznek az ITU genfi székhelyén működő, 4U1ITU hívójelű rádióállomás, az ENSZ rádióállomásai, vagy pl. demilitarizált, semleges vagy ütközőövezetekben működő rádióállomások. A társadalmi, politikai, földrajzi helyzetek változása miatt a lista „mozgásban” van, ezért az állapotoknak megfelelően mindig van egy „élő” aktuális és egy törölt, már nem érvényes része is. A diplomát több különböző fokozatban is kiadják, és külön „5BDXCC” diplomát kaphat az az állomás, amely mind az 5 hagyományos hullámsávon (10, 15, 20, 40, 80 m) igazolni tudja 100 vagy annál több hívójelkörzettel az összeköttetést. Jelenleg 340 „élő” DXCC-körzet van. Azok a rádióamatőrök, akik elérik az összes, 340 élő DXCC-körzettel igazolt összeköttetést, kimagasló eredményük elismeréseként kérvényezhetik a „Top of The Honor Roll” fokozatot. Mindhárom fokozathoz külön plakett igényelhető, ami igazi trófeaként jelképezi a több évtizedes munka eredményének sikerét.- Hány éve vagy rádióamatőr?- 1983 óta van adóengedélyem, az 1984-85-ös években kezdtem a DXCC-vel céltudatosan foglalkozni. A kezdő rádióamatőröknek is javasolni szoktam, ha valaki komolyan rádiózik, már rögtön az elején kezdje el az összeköttetéseket nyilvántartani, listába szedni az elért országokat, rendszerezni a QSL-lapokat. 2004-ben sikerült teljesítenem az ötsávos 5BDXCC feltételeit - ez azt jelenti, hogy az öt különböző rádióamatőr-alapsávon 3,5; 7; 14; 21 és 28 MHz-en, sávonként 100 különböző országgal történt összeköttetést kell igazolni. Ez szintén egy nagyon rangos diploma, de még nem azt jelenti, hogy a DXCC-listáról az összes országot elérte valaki. Wollner Pál