Atomerőmű, 2015 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2015-11-01 / 11. szám

2015. november mym paksi atomerőmű 23 Munkatársaink szabadidőben Stadler Csaba vitorlázás Előzmények 1. - július első hete vitor­lástábor Dombori, amely már évek óta fix program gyerekeinknél, és amit minden évben Csaba szervez. Előzmények 2. - július utolsó hete Ba­­latonfüred. Családi vitorlázásunk egy időbe esett a kalóz országos bajnok­sággal, így követhettük a paksi csapat küzdelmeit az elemekkel - ekkora vi­hart még nem láttam a Balatonon, mint idén. Itt is összefutottunk Csabával, aki a vegyespáros futamra ugrott le egy napra. Az előzőekből is látszik, a nyár Csa­­báéknál a vitorlázás körül forog. Rá­kerestem az interneten, 156 találatot kaptam a versenyeredményeiről - 15. az országos ranglistán.- Milyen versenyeken indultál az idei szezonban?- Alapvetően finn dingi hajóosztály­ban vitorlázom, és néha kalózban is in­dulok, főleg a fiammal, de a Kékszalag sem maradhat el. Visszatérve a finn dingire, idén 14 hazai versenyen indul­tam, és a masters világbajnokságon Gö­rögországban. Itthon a nagyobb tava­kon szervezik a versenyeket: Balatonon, Orfűn, a Velencei- és a Fertő-tavon.- Hogyan kezdődött? Mikor ismer­kedtél meg a vitorlázással?- Tősgyökeres paksi vagyok, a Dunán nőttem fel. Nagyszüleim háza a Prelátus alatt van, a nyarakat a Dunán töltöttem. Az erőműben Boromisza Tamás lett a kollégám, és nála „muszáj” volt a kollé­gáknak megismerkedni a szenvedélyé­vel. Sikerült elültetnie bennem a magot, 1993-ban le is vizsgáztam. Szerencsém volt, 1995-ben bekerültem egy nagyon jó csapatba a Liberté nevű klasszikus liberó­ra, amivel végigversenyeztem 4 szezont, megnyertük abszolútban a Kékszalagot, a Fehérszalagot és a bajnokságot is úgy, hogy még nem nagyon tudtam vitorlázni. A Liberté kifejezetten versenyhajó, a 12 fős csapatból 11-en trapézolással egyen­súlyozzák ki a hajót, mert nincsen tőke­súlya.- A vitorlázást nagyhajóval kezdted, viszont most sokkal kisebb hajókban ver­­senyzel.- Igen, fordítva jártam be az utat, mint azok a gyerekek, akik most kezdik a vitorlázást. Ők jó esetben egyszemélyes optimistben indulnak, majd átülhetnek a kétszemélyes kalózba, vagy kipróbálják a lasert, aztán később nagyhajóban is ver­senyezhetnek. Én nagyhajóval kezdtem, de igazi kihívásnak éreztem a kishajós vitorlázást. A finn dingi rendkívül érzé­keny, jól kezelhető kishajó, és nem tudom senkire rákenni, hogy hibázott. Tulajdon­képpen a mérete miatt inkább a szörfhöz hasonlítható.- Mekkora megterhelést jelent egy verseny?- Reggel kilenc óra körül kimegyünk a vízre. Viszek magammal egy üveg italt - speciális vitaminos, izotóniás keve­rék (saját kutyulmányom) -, beteszek a zsebembe két müzliszeletet, és délután négyig-ötig kint vagyunk a vízen. Ezt csak úgy lehet végigcsinálni, ha az em­ber mentálisan és fizikálisán is felkészül. Ezért fontos, hogy rendszeres futással le­gyen megfelelő erőnlétem.- Hol szeretsz vitorlázni?- A tavaink sokkal nagyobb kihívást jelentenek, mint a tengeren vitorlázni. Ott állandó szél mellett lehet hajózni, itt­hon a kis tavakon, viszont pillanatokon belül változhat az időjárás, sokkal szeszé­lyesebb. Az alacsonyabb vízszint is jelent­het problémát, a tengeren az árboc soha­sem „bökhet le” a fenékre boruláskor, de a kis tavakon ez könnyen előfordulhat.- Kinek ajánlod a vitorlázást, akár fel­nőttként, családdal elkezdeni?- Mindenkinek. Alapvető, hogy sze­resse kint a jó levegőn eltölteni az idejét, valamint biztos úszástudással rendelkez­zen, és ne legyen fázós. A vitorlázást bárki meg tudja tanulni, különösebb képesség nem szükséges hozzá, a vízen töltött órák száma a legfontosabb. Névjegy: Név: Stadler Csaba Hobbi: vitorlázás Sport: vitorlázás, foci az ASE öregfiúk­­csapatában, kocogás az Ürge-mezőn Munka: rendszerfelelős a Digitális Rendszerek Osztályon Végzettségek: számítógéprendszer műszaki karbantartó, Testnevelési Főiskola vitorlássportedző, minden létező vitorlásvizsga Családi állapota: felesége Stadler Krisztina múzeumpedagógus, gyer­mekeik: Csaba (14) és Áron (9) Példaképek: a szülei, vitorlázásban pedig Mayer Tivadar és Sipos Péter- Miért vállalod minden évben a vitor­lástábort?- Amit kiveszek, azt vissza is szeretem adni. Rengeteg élményt kaptam a vitorlá­zástól, és szeretném ezt továbbadni má­soknak is. Nincs annál nagyobb élmény, amikor egy kisgyerek először beül a ha­jóba, és belekap a vitorlájába a szél. Imá­dom nézni az arcukat ilyenkor, és figyelni a reakciójukat, ahogy élvezik, hogy egy­­maguk vezetik a hajót.- Mi volt az eddigi legnagyobb élmé­nyed a vitorlázás kapcsán?- Amikor La Rochelle-ben volt két éve a világbajnokság. A francia partok men­tén az Atlanti-óceánon volt a verseny. Ek­kora vizet és hullámokat még nem láttam, és egy 4,5 méteres hajóból érdekes volt, hogy a víz másik oldalán Kanada partjai vannak. Szeretek messze nézni. Susán Janka Horváth Zsolt (1968-2015) 2015. szeptember 26-án, 48 éves korában elhunyt Horváth Zsolt, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. munkavállalója. 1968. május 19-én született Veszp­rémben. 1985. augusztus 6-án vették fel a Paksi Atomerőmű Vállalathoz. Haláláig a Karbantartási Főosztály Armatúra és Csővezeték Karbantartó Osztályán dolgozott vezető szerelő munkakörben. Temetése 2015. október 3-án, Pakson, az evangélikus temetőben volt, ahol családja, barátok, ismerősök, volt munkatársak vettek tőle végső búcsút. Rajna Ferenc (1944-2015) 2015. szeptember 27-én, életének 72 évében elhunyt Rajna Ferenc, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. nyugdíjasa. 1944. július 24-én született Zentán. 1981. szeptember 24-én vették fel a Paksi Atomerőmű Vállalathoz. 2004. január 1-jén történő öregségi nyugdíjazásáig az Üzemviteli Főosztály Villa­mos Üzemviteli Osztályán művezető munkakörben dolgozott. Temetése 2015. október 12-én, Pakson, a Fehérvári úti temetőben volt, ahol családja, barátok, ismerősök, volt munkatársak kísérték végső útjára. Adorján Ferenc (1940-2015) 2015. október 3-án, 75 éves korában elhunyt Adorján Ferenc, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. nyugdíjasa. 1940. december 27-én született Pakson. 1979. április 21-én vették fel a Paksi Atomerőmű Vállalathoz. 1993. december 31- én történő nyugdíjazásáig a Gépész Karbantartási Főmérnökség Építészeti Osztályán festő-mázoló csoportvezető munkakörben dolgozott. Temetése 2015. október 9-én, Pakson, a Fehérvári úti temetőben volt, ahol családja, barátok, ismerő­sök, volt munkatársak vettek tőle végső búcsút. Szili Béla János (1948-2015) 2015. október 8-án, életének 66 évében elhunyt Szili Béla János, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. nyugdíjasa. 1948. november 6-án született Pestszen­­terzsébeten. 1979. július 2-án vették fel a Paksi Atomerőmű Vállalathoz. 2006. december 30-án történő nyugdíjazásáig a Biztonsági Igazgatóság Sugárvédelmi Osztályán üzemeltetésvezetőként dolgozott. Temetése 2015. október 16-án, Pakson, a Fehérvári úti temetőben volt, ahol családja, barátok, ismerősök, volt munkatársak kísérték végső útjára. Dömötör Sándor (1928-2015) 2015. október 7-én, 87 éves korában elhunyt Dömötör Sándor, az MVM Pak­si Atomerőmű Zrt. nyugdíjasa. 1928. május 31-én született Csepelen. 1978. január 19-én vették fel a Paksi Atomerőmű Vállalathoz. 1988. június 1-jén történő nyugdíjazásáig felügyelő elektrikus munkakörben dolgozott. Temetése 2015. október 17-én, a dunaszentgyörgyi temetőben volt, ahol családja, barátok, ismerősök, volt munkatársak kísérték végső útjára. Az atomerőmű dolgozói megőrzik elhunyt munkatársaik emlékét. Kissné Farsang Erika

Next

/
Oldalképek
Tartalom