Atomerőmű, 2013 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2013-07-01 / 7. szám

2013. július <#> „ „ ■ mym paksi atomerőmű 19 HÍREK a nemzetközi atomenergia világából JA/F Hírek Japánból A japán miniszterelnök a V-4 vezetőivel tárgyalt Shitizo Abe a Visegrádi Négyek vezetőivel találkozott Lengyel­­országban, június 16-án Hivatalos lengyelországi útján a japán vezető részt vett a lengyel, a cseh, a szlovák és a magyar vezetők tanácsko­zásán. Ezt követően az öt ország közös közleményt adott ki az együttműködés megerősítéséről. Az energetika területét tekintve - figyelembe véve a 2011 márciusi katasztrófa kö­rülményeit és Japán abbani felelősségét - kiálltak a nukleáris biztonság világméretű fokozása mellett. A felek egyetértettek a V-4 államok és Japán közötti együttműködés támogatásá­ban. Az energetika területén a Visegrádi Négyek továbbra is érdeklődést mutatnak Japán magas szintű technológiai ké­pességei iránt, illetve kifejezték szándékukat a kölcsönös elő­nyökkel járó együttműködés elmélyítésében. Forrás: Japan Atomic Industrial Forum, 2013. június Varga József NEI SmartBrief Fontos gépészeti elem került a helyére az épülő Vogtle-3 blokkon A konténment 900 tonnás alsó részét sikerült végleges helyére emelni június elején Az alkatrész 58 darab acéllemezből áll, Japánban hajózták be, majd több hónapos tengeri út után érke­zett meg a Burke megyében lévő telephelyre. A szerke­zeti elemnek az ún. bölcsőbe történő elhelyezése volt a beruházás eddigi legnagyobb emelési kihívása - nyi­latkozta a Georgia Powers Co. képviselője. Az elem ma­gassága 11,5 méter, átmérője 39 méter. Az összeállítási munkákat a Chicago Bridge & Iron végezte el az árboc­daruval való beemelés előtt. Áprilisban már a helyére emelték a 460 tonnás bölcsőt, ez biztosította a mostani munkák előtt a zöld utat. Az épülő blokk évtizedek óta az első beruházás az Egyesült Államokban, jelenleg mintegy 2500 mun­kás dolgozik a helyszínen. Testvérblokkjával (Vogtle-4) együtt mintegy 14,7 milliárd dolláros költséggel szá­molnak jelenleg a beruházók, ez egy kissé magasabb a tavalyi 14 milliárdos becslésnél. Mindkét blokk nyo­mottvizes egység, API 000 típusúak. Forrás: NEI SmartBrief, 2013. június Varga József Lézeres technológia world nuclear news aZ Urándúsításban Sikeres volt a teszt hurok próbaüzeme A GE-Hitachi Global Laser Enrichment (GLE) nevű cé­génél sikeresen befejeződött az új technológia első fá­zisa. Ennek elsődleges célja az volt, hogy demonstrál­ják az ún. Silex technológia (izotópok szétválogatása lézeres gerjesztéssel) működőképességét. A GLE és az ausztrál Silex Systems 2006-ban kötött megállapodást az eljárás kifejlesztésére és kereskedelmi alkalmazásá­ra. A kísérleti berendezést most továbbfejlesztik, al­kalmassá teszik a második fázis végrehajtására. Ennek célja a teljes gazdasági és műszaki validáció megszer­zése, ami a gyártási és az üzemeltetési támogatáshoz, majd egy kereskedelmi célú berendezés legyártásá­hoz szükséges. Az ausztrál cég eddig 15 millió dollárt kapott a GLE-től. A további vizsgálatok és átalakítások 20 mil­liót igényelnek majd. Ebben benne van a feladatok olyan szintű megoldása, amik után elnyerhetik az amerikai nukleáris hatóság üzemeltetési engedélyét. Forrás: World Nuclear News, 2013. június Varga József INTERNATIONAL • Elkészült az üzemanyag mozgatását biztosító torony Helyére került a Fukushima-Daiichi 4. blokkja fölé tervezett acélkeret Kevesebb mint négy hónap alatt sikerült megépíteni azt a dobozos kialakítású acélszerkezetet, amely az üzemanyag eltávolítási munkálatait hivatott zavar­talanná tenni. A TEPCO másik híre szerint sikerült megerősíteni a 3. blokk sérült pihentető medencéjének szerkezetét, illetve bejelentették az 1. blokk le­fedésének elbontására irányuló munkák megkezdését is. A 4. blokki torony 87 fő tartó gerendából, 38 oszlopból és 46 vízszintes gerendából áll. Erre kerül majd az a híddaru, amivel kiemelik az üzemanyag-kazettákat - ennek felsze­relése még júniusban megkezdődik. A felső felület egy részét már befedték, ez takarja a medence fölé benyúló konzolos részt. Közben a 3. blokkon folytatták azt a munkát, ami a pihentető medence be­­takarására irányult. Erre azért van szükség, hogy elkerüljék a törmelék behul­­lását, amit a felsőbb szinteken történő takarítás okoz. Az 1. blokkon pontosan ellentétes munkálatokat tervez a TEPCO. El kívánják távolítani az épület borí­­tóelemeit, hogy hozzáférjenek a kiégett üzemanyaghoz. Ezeket 2011-ben tele­pítették oda, de most már gátolják a hozzáférést a medencéhez és a szint többi részén heverő, eltávolítandó törmelékhez. Az elbontás és takarítás után átra­kógépet telepítenek a medencéhez, majd módosítják és visszaépítik az épület takaróelemeit. Erre négy évet szánnak a szakemberek. Ezután eltávolítják az üzemanyagot és annak törmelékét, azokat biztonságos konténerekbe helyezik. Az 1. blokkon a radioaktív kibocsátások századrészükre csökkentek a ta­­karási munkák megkezdésének időpontjához viszonyítva, ez a reaktor folya­matos hűtésének és az elsődleges konténmentben kialakított gázellenőrzési rendszernek köszönhető. A becslések szerint a takarás eltávolítása jelentékte­len hatással lesz a telephelyi sugárzási korlátokra. Csökkenteni fogják a búvó­­nyílások, átjárók indokolatlan nyitását is, továbbá olyan reagenst permeteznek az épületre, ami összefogja a szétszóródásra hajlamos, porszerű anyagokat. Ta­lán 2013 őszén leállíthatják a reaktorépület szellőztető- és szűrőrendszerét, és áttelepíthetik azokat egy másik blokkra. A burkolat szétbontása 2013 végén, vagy a következő év elején kezdődhet meg. Forrás: NEI Magazine, 2013. június Varga József ROSATOM NEWSLETTER Többcélú jégtörő épül új generációs reaktorral Manapság Oroszország az egyetlen, atom­­flottával és a szükséges technológiával ren­delkező ország Az új hajók építése iránt mutatkozó kereslet egyre növekszik, mivel hatalmas szénhidrogén-lelőhelyet fedeztek fel az Északi-sark sekély talpazatán - ennek ki­használása máris a tervek között szerepel. A gazdagnak ígérkező lelőhely azonban jég alatt van, de kereskedelmileg még így is számba veendő. A hajók stratégiai feladata a lakott települések fenntartása, a bányászati vállalkozások, a kikötők és repülőterek ellátása. Szerepet kaphatnak a Szibériában vagy a Távol-Keleten lévő katonai bázisok kiszolgálásában is. A fen­ti sokrétű feladatokat csak egy univerzális jégtörő tudja ellátni, amit új koncepciójú reaktorral szerelnek fel. A hajótestet az OBKM Afrikantov cég tervezte, amely cég a Rosatom gépipari divíziójához tartozó Atomenergomash (AEM) leányvállalata. A programban nemcsak tervezőként, ha­nem beszállítóként is jelen lesz a cég. A reaktorra és kapcsolt berendezéseire kiírt tendert egy másik AEM-érdekeltségű cég, a ZiO-Podolsk gépgyártó vállalat nyerte. A szerződés elnyeréséért komoly harc folyt, és cégünk nemcsak versenyképes árat ajánlott, de gazdag és sok évtizedes tapasztatával azt is bizonyította, hogy ké­pes atomerőművi berendezések szállítás­ra - nyilatkozta Igor Kotov, a ZiO-Podolsk vezérigazgatója. A jégtörőn elhelyezendő két reaktor (RITM-200 a típusjelük) telje­sítménye és tervezett üzemideje is eltér a korábbi típusokétól. A hőteljesítmény 175 MW, az üzemidő 40 év lesz - mindkettő meghaladja a jellemző korábbi értékeket. A két reaktor ki tudná elégíteni egy 300 ezres lakosságú város világítási és fűtési igényeit is - tette hozzá az igazgató. A másik előny az újszerű biztonság. A reaktorok önálló, acélból és betonból álló konténmentben helyezkednek el, a rendszer mégis kétszer könnyebb a ko­rábbi berendezéseknél. A két gőzfejlesz­tő a reaktor-berendezéssel együtt a zárt rendszerben van. A kompakt kialakítás más alkalmazási lehetőséget is előre ve­tít, például nagy uszály-rendszerek is meghajthatok ilyen módon. Az integrált technológia jelentősen növeli a biztonsá­got, a hatékonyságot és csökkenti a költ­ségeket - jellemezte a rendszert Dmitrij Zverev, az OBKM igazgatója. A reaktorok és rendszereik tervezett költsége 1,3 mil­liárd rubel, a szállítás várhatóan 2016-ban megtörténik. Szót érdemel még néhány további, különleges megoldás. Olyan ventiláto­rokat építenek be, amelyek bírják a hajó oldaldőlését, a hullámverést és a bukdá­csolást is. A hajó mozoghat a nyílt óceá­non és a szibériai folyótorkolatokban is. Ha feltöltik a víztartályokat, akkor a test két méterrel lesüllyed, és mint nehéz jég­törő dolgozik a hajó. Elérve a folyókat, a ballasztvizet kidobják, és a vékonyabb folyóvízi jég törésére áll át a személyzet és a jégtörő. Forrás: Rosatom Newsletter, 2013. május Varga József Kishírek a nagyvilágból PANDORA ÍGÉRETE, KÖRNYEZETVÉDŐK MEGTÉRÉSE A 2013-as Sundance filmfesztiválon bemutat­kozó alkotások egyike a „Pandoras Promise” (Pandora ígérete) címet viselte. A rendező az a Robert Stone, akit korábban Oscar-díjra is jelöltek, a téma pedig nem mindennapi: olyan környezetvédőket mutat be, akik koráb­ban erőteljesen ellenezték az atomenergetikát (adott esetben egész karrierjük alatt), aztán mégis átálltak az atompárti oldalra. Az egyéb­ként atompárti CASEnergy koalíció társelnö­ke, Christine Todd Whitman ex-kormányzó szintén látta a filmet. Szerinte a nézők meg­értik majd, hogy nem „vagy-vagy” döntést kell meghozni a nukleáris-, szél-, illetve napener­gia között. Több szél- és napenergia felhaszná­lása mellett szükségünk lesz alaperőművekre is, és itt jön be a képbe a nukleáris ipar, mond­ta az ex-kormányzó. Ahogy pedig a magát környezetvédőnek aposztrofáló rendező fogal­mazott a klímaváltozás problematikája kap­csán: „A nukleáris energia felhasználásának gyors növelése a legjobb esélyünk arra, hogy megelőzzünk egy környezeti katasztrófát.” A film hivatalos előzetese a http://pandoraspro­­mise.com/ címen érhető el. (Forrás: CASEnergy) A NASA DÓZISKORLÁTAI Nem titkosak a NASA űrhajósok dóziskorlátai: mivel a hivatal elfogadhatónak találja a fatális rákos megbetegedések kialakulási kockázatá­nak legfeljebb 3%-os növekedését, ezért ebből visszafejtve a (főként) kozmikus sugárzásból eredő megengedett legnagyobb kumulatív dó­zis körülbelül 800-1200 mSv-es értéket jelent az űrhajósok teljes karrierjét tekintve. A Cu­riosity marsjáró napi szinten 1,8 mSv dózist kapott, ami azt jelenti, hogy egy Mars-utazás résztvevőinek kb. 660 mSv-tel kéne számol­niuk. Ez nem túl praktikus, ezért gyorsabb rakétákkal kéne odajutni a jelenlegieknél - az Atomerőmű újság követi majd a fejleményeket. (Forrás: World Nuclear News) FRANCIA TÖBBSÉG AZ ATOM MELLETT Franciaországban a többség támogatja az atomenergetikát, még ha nem is abszolút többségről van szó - derül ki egy friss Diman­­che Ouest France/Ifop felmérésből. Konkrétan 36% támogatja a nukleáris energetikát, 14% ellenzi, 34% „hezitál”, 16%-nak pedig nincs határozott véleménye a kérdésben. Fukushima óta egyébként először nagyobb most a támo­gatók aránya, mint a habozóké. (Forrás: World Nuclear News) SÓLYOMFIÓKÁK A BRADWELL ERŐMŰNÉL Sólyomfiókák keltek ki a már nem üzemelő Bradwell atomerőmű egyik reaktorcsarno­kának tetején. Bár a 2002-ben leállított, két 125 MWe teljesítményű, gázhűtéses blokkot használó angliai erőmű leszerelését már meg­kezdték, most úgy igazították a munkálatokat, nehogy bajuk essen a szárnyas vendégeknek: a madárhelyzet alatt a másik reaktort veszik ke­zelésbe az illetékesek. (Forrás: World Nuclear News) Simon Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom