Atomerőmű, 2012 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2012-03-01 / 3. szám

2012. március 15 mym paksi atomerőmű Szakmák az atomerőműben Sorozatunkban ezúttal a karbantartási főosztály villamos karbantartó osztá­lyának villamos készülék karbantartó üzemébe látogatunk, ahol Kiss József karbantartási műszaki ellenőrrel be-Kiss József a szekszárdi 505. sz. Ipari és Szakmunkás­­képző Iskolá­ban szerzett | villanyszerelő § képesítést. Ta­­“ nulmányait kö- 2 vetően a Vertesz Elektronika Kft.-nél, az erőmű területén kezdett dolgozni, később karbantartó vil­lanyszerelőként a Vegyépszerhez került. 1989-től a J és Társai Villamosipari Kft.-nél az erőmű területén található érintés-, tűz-, valamint villámvédelmi hiányosságok fel­számolása volt a feladata, ami a későbbiek­ben nagyon jó hely- és berendezés isme­retet biztosított számára. 1999-ben került az erőmű installációs szerviz osztályára, mint az Atomix munkavállalója. 2002 óta PA Zrt. dolgozója. Munka mellett is folya­matosan képezte magát, leérettségizett, ezt követően erősáramú berendezés technikus képesítést, majd műszaki ellenőri végzett­séget szerzett. Fontosnak tartja, hogy az erőmű ösztönzi, támogatja a munkaválla­lókat a megfelelő képzettség megszerzé­sében. Az installációs szakterületen József és munkatársa, Angyal János látják el az erőmű területén található, világítási és ins­tallációs hálózat karbantartásának koordi­nálását, műszaki ellenőrzését, valamint ők végzik a külsős cégek által elvégzett mun­kák teljesítésigazolását. Hozzájuk tartozik többek közt az erőmű négy blokkjának, úthálózatának, tereinek és kerítéseinek világítása is, továbbá az atomerőmű tulaj­donában lévő építmények és berendezé­sek időszakos érintésvédelmi, tűzvédelmi, villámvédelmi felülvizsgálata, kéziszerszá­mok évenkénti szerelői ellenőrzése. Fő fel­adatuk az üzemvitellel, a berendezés mér­nökkel, és a kivitelezőkkel való folyamatos kapcsolattartás a hibák lehető leggyorsabb feltárása, kijavítása érdekében. Egy álta­luk koordinált tíz-tizenkét fős csapat havi rendszerességgel végigjárja a megadott szerviz utakat, ellenőrzi a világítótesteket, dokumentálva az észlelt hibákat, illetve a karbantartás során felhasznált anya­gokat. József hozzátette, a hibaelhárítási feladatok velejárója, hogy igazából akkor dolgoznak jól, ha észre sem veszik, hogy léteznek. A végrehajtói szerepkörből fa­kadóan, gyakorlati tapasztalatokkal segíti a villamos műszaki osztály berendezés­mérnökeit, akikkel az izzókiváltás prob­lémájának megoldásán dolgoznak. Fontos volna a tipizálás, gyakran előfordul, hogy egy adott lámpa a specifikációjában meg­adott értékeknek a valóságban csak a töre­dékét tudja produkálni. Például egy 10000 üzemórás kompakt fénycső élettartama az erőműben a speciális körülmények miatt általában csak 3000 óra, de lehetséges, hogy már egy hónap alatt tönkremegy. Jó­zsef elmondta, az állagmegóvási munkák­nál arra törekednek, hogy a régi izzószálas égőket, illetve a kompakt fénycsöveket energiatakarékos, elektronikus előtéttel rendelkező, 36W-os fénycsőarmatúrákkal váltsák ki, mert ezeknek lényegesen jobb a fényeloszlásuk, és megbízhatóan teljesítik 10000 órás üzemidejüket. Az idén való­színűleg a primerköri helységek kerülnek sorra, a folyosókon már elvégezték a fény­csöves korszerűsítést. A világítástechnikai szakterület legnagyobb feladata az elmúlt időszakban a reaktorcsarnoki világítás re­konstrukciója volt. A József által koordi­nált felújítás során a régi világítótesteket modern, a kor követelményeinek megfe­lelő, törhetetlen plexi burával rendelkező fémhalogén lámpatestre cserélték. Szabadidejében József szeret internetes közösségi oldalakat böngészni, valamint videó megosztó portálokon zenét hallgat­ni. Elmondta, nagy örömet jelent számá­ra egy-két régi klasszikus megtalálása. A horgászat, azon belül a klasszikus úszós keszegezés is kedvenc szórakozásai közé tartozik, de a családi házhoz tartozó kert­ben való tevékenységek is kellemes időtöl­tést nyújtanak számára. József hozzátette, ez azzal az előnnyel is jár, hogy szinte min­den zöldséget-gyümölcsöt ő maga meg tud termelni. Kárpáti Viktor Id. Varga István 27 éve a paksi atomerőmű dolgozója, jelenleg a 2. blokkon reaktor­operátor. Fia, ifj. Varga István betanuló gépész­ként tölti munkaidejét. Id. Varga István 1976-ban, a szekszárdi Csapó Dániel Középiskolában érettségi­zett. A katonai szolgálatot követően 1978-tól a duna­­szentgyörgyi termelőszö­vetkezetben dolgozott. Az erőművel 1979-ben került kapcsolatba, amikor az Országos Meteoro­lógiai Szolgálat paksi kirendeltségénél állt munkába. Fő feladata az erőmű építésén dolgozó daruk kezelőivel való kapcsolat­­tartás volt. Viharos időjárás esetén riaszta­niuk kellett a daruügyeletet, hogy erősebb széllökések ellen időben rögzíteni tudják a darukat. Volt osztálytársai közül ekkor már többen a PAV-nál dolgoztak. A velük folyta­tott beszélgetések győzték meg arról, hogy az atomerőmű remek munkalehetőséget, hosszú távú megélhetést biztosíthat az ő számára is. 1985-ben már atomerőművi gépészként vett részt a 3. blokk meleg­járatásán. 1987-ben a 2. blokkra került, primerköri főgépész lett, 1994-től pedig reaktoroperátorként dolgozik. Elmondása szerint sok szép élmény köti az erőműhöz. Idekerülése idején az első két blokk már üzemelt, egymást érték a tanfolyamok, rengeteg fiatal igyekezett elhelyezkedni a cégnél. Kiemelte, az erőmű jó lehetőséget ad az előmenetelre, az évek során náluk is több olyan kolléga töltötte betanulási ide­jét, aki később vezető szerephez jutott a társaságnál.„Munkatársaimmal jó kollegá­­ris viszonyt ápolunk, de ez szinte kötelező is, mert a munka során egymásra vagyunk utalva." - tette hozzá. István 27 éve dolgo­zik három műszakban az atomerőműben, munkája elismeréseként 2006-ban Céggyűrű kitüntetésben részesült. Családjával Ten­­gelicen él, felesége peda­gógus, fia jelenleg az erő­műben gépésznek tanul. Ifi. Varga István, 2008- ban a Kodolányi János Főiskola szekszárdi kihe­lyezett tagozatán szerzett számítástechnikai programozó technikus képesítést, ezt követően elvégzett egy CNC gépkezelő tanfolyamot. Elmondása szerint mindig érdekelte az atomerőmű működé­se, emellett a versenyképes bérezés miatt is vonzó volt számára, mint munkahely. Az erőműben 2010-ben dolgozott először, a J és Társai Kft.-nél üzemlakatos lett a primer­­körben. Édesapja kollégáit már ismerte, ezért nem volt teljesen idegen számára a légkör. 2011-től az Atomix Kft. állományá­ban betanuló gépész lett. A képzések so­rán az érdeklődési köréhez a reaktorfizikai ismeretek álltak a legközelebb. Szabadide­jében kedvenc elfoglaltsága a horgászat, édesapjával közösen hódolnak ennek a szenvedélynek. A tengelici horgászegyesü­letnek és az atomerőmű horgászegyesüle­tének is tagjai. Hobbiként id. Varga István saját gépein szeret asztalos munkákkal foglalatoskodni, de kikapcsolódásként rendszeresen jár a Tengelic közvetlen kö­zelében lévő szállodába szaunázni is. 400 tőke szőlője pedig egész évben folyamatos elfoglaltságot ad a teljes családnak. Kárpáti Viktor Bemutatjuk Cseh Já­nost, aki az Atomerő­mű Tűzoltóság január 20-i állománygyűlésén vehette át az Atom­erőmű tűzoltóság em­lékérmet, amelyet a kollégák egymás közti szavazatai alapján ado­mányoztak neki. Munkatársainak elismeré­sét nyugodt, csendes jellemével és nagyfokú megbízhatóságával érdemelte ki, olyan kol­légaként, akire lehet számítani munkában és magánéletben egyaránt, valamint évek óta csapattag a sport- és szakmai tűzoltó­versenyeken.- Munkatársaid szavazatai alapján ítél­ték neked ezt az érmet. Hogyan jellemeznéd munkatársi kapcsolataidat?- Munkatársaimmal a kapcsolatom ki­mondottan jó, sokukkal baráti viszonyban vagyok. A magánéletben is rendszeresen összejárunk, szükség esetén segítünk egy­másnak. A napi szolgálatokon belül is reme­kül kiegészítjük egymást és segítjük a másik fejlődését a szakmai tudás területén.- Milyen munkakört töltesz be jelenleg?- Beosztott tűzoltóként kezdtem, jelen­leg gépkocsivezető, „Simon kezelő" (emelő­­kosaras) és híradós beosztásom van, valamint műszaki téren szerzett tapasztalataim révén műszaki helyettesítő feladatokat is ellátok. Ezeken kívül a tűzoltóversenyeken csapat­tagként szereplek a sport és szakmai meg­mérettetéseken.- Hogyan kezdődött a pályafutásod a létesítményi tűzoltóságnál?- 2006. év elején felvételiztem a tűzoltó­ságra, és 2006 augusztusában kezdtem el az alapfokú iskolát Budapesten, ahol az elméleti oktatás mellett rengetek tapasztalatot és sok barátot szereztem a vonulások során. Az is­kolát elvégezve elkezdődött a kiképzésem az erőműben (helyismeret, felszerelések és esz­közök használata, szivattyú és kisgépkezelés stb.), majd számos tanfolyam következett, mint például: atomerőműves ismeretek, nuk­leáris technológia, nehézgépkezelői tanfo­lyam, középfokú EÜ elsősegélynyújtás, alpin technika, liftből mentés, E kategóriás jogosít­vány, lakott területi veszélyes fák eltávolítása, emelőkosaras gépjármű használata és hír­adós ismeretek. Viszont ezeket a szakképesí­téseket nem elég megtanulni, hanem szinten is kell tartani az éves ismétlő képzéseken való részvétellel. A betanulás időszakát megkönnyítette, hogy a tapasztaltabb munkatársaim rengete­get segítettek. Most az akkor megszerzett tu­dást kell bővíteni (új technika) és továbbadni az újonnan érkezőknek.- Milyen kihívást és célkitűzést tartogat számodra ez a munka?- Ez egy olyan munka, ami megköveteli a folyamatos tanulást és fejlődést, naprakész­nek kell lenni a tűzoltó technikai, gyakorlati és az elméleti tudásnak. A káresetek nagy része nehéz fizikai igénybevétel egy tűzoltó számára, ezért a rendszeres fizikai felméré­sek miatt a folyamatos edzés és az erőnlét szinten tartása szükséges. A célom tehát az, hogy az elvárásoknak mindig megfeleljek, a hiányosságaimat pótoljam és a tudásomat gyarapítsam.- Mit lehet megtudni hobbidról, csalá­dodról?- Édesapám vállalkozó, édesanyám bol­ti eladó. Van egy öcsém, aki jelenleg autó­szerelő szakmát tanul. Unokatestvéremmel közösen autószerelő műhelyünk van, így sza­badidőm nagy részét a munka tölti ki, tehát a munkám a hobbim is. Laszlóczki Ivetta Cseh János az Atomerőmű Tűzoltóság kitüntetettje Generációk az üzemvitelen

Next

/
Oldalképek
Tartalom