Atomerőmű, 2012 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2012-03-01 / 3. szám
fotó: Wollner Pál 2012. március 7 <Q> mym paksi atomerőmű Térségi kitekintő Kultúrházak éjjel-nappal i Moziplakát-kiállitással, filmbemutatóval, a Sosem Ugyanaz Comedy Klub estjével és könnyűzenei koncertekkel kezdődött február 17-én pénteken a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat a Csengey Dénes Kulturális Központban. A sorban az intézmény szakmai igazgatója, Hefner Erika - mint a paksi mozi alapítója - által megnyitott moziplakát-kiállítás volt az első. A Panoráma kiállí* tóba látogatók nem csak a mozi hőskorában kalandozhattak, lehetőségük volt arra is, hogy bepillantsanak a filmforgatás kulisszatitkaiba. Ebben az a Kultúrházak éjjel-nappal keretében megnyílt fotókiállítás volt segítségükre, amelyen Kövi Gergő és Babai István legújabb két filmjének születéséről láthattak úgynevezett werkfotókat az érdeklődők. Természetesen magukat a filmeket is bemutatták. A „Konstans” címűt, amely 2010-ben készült, már több mint ötvenezren látták az interneten, az index.hu filmmegosztó oldalán. Az „Állomás” most debütált, de hasonló sorsra szánják, mint elődjét: az index, hu-n a közönség elé tárják, s különféle filmszemlékre nevezik. A két szerző a filmekben közreműködő Tóth Andrással és Hatvani Szabolccsal az oldalán, elárulta, már megszületett a következő kisfilm koncepciója, sőt az előkészületeket is megkezdték. A mozi után humor, aztán megint film került terítékre a Csengey Dénes Kulturális Központ pénteki palettáján. A Sosem Ugyanaz Comedy Klub eddigi legjobb jeleneteiből válogatott, majd egy Woody Allen-filmet vetítettek a színházteremben. Mindeközben már egy tolnai együttes, a Másképp hangolt a ház előterében. Pilisi István és Pilisi Szabolcs bő egy órányi zenei csemegét szolgáltattak, ahogy a nevük is jelzi, a megszokottól eltérően, kicsit másképp. Néhány sláger erejéig trióvá bővült a duó: egy paksi énekes, Lőrincz Tibor társult a zenekarhoz. Az akusztikus formáció bemutatkozása után Pilisi Szabolcs immár egy funkys-bluesos zenét játszó zenekar, a Dirr-Durr élén nyűgözte le közönségét. Ha csak rövid időre is, de ebben az együttesben is feltűnt egy paksi zenész Weisz Gábor személyében. A rendezvényen másnap Németkér mutatkozott be hagyományaival, táncaival, helyi alkotókkal és előadókkal. A hagyományteremtő szándékkal életre hívott Szomszédoló programsorozat első vendégeként szerepelt a település. Mint később kiderült, Németkér a saját, humoros elemekkel tűzdelt, dicsérő éneke mellett sok másra is méltán lehet büszke. Ahogy Horváthné Gál Erika polgármester elmondta, a falu apraja-nagyja azonnal mozdult a hívó szóra. Be is töltötték a művelődési ház minden zegét-zugát, hol táncosok ropták, hol kézművesek serénykedtek. Németkér amatőr alkotói elhozták Paksra portékáikat, némelyikük - például Ambach Erika keramikus - azt is vállalta, hogy néhány fortélyra megtanítja az érdeklődőket. A táncosok mellett a nézők maguk is táncra perdülhettek. A legnagyobb tolongás azonban a büfé előtt volt, mivel ott sereglettek össze a németkéri asszonyok, hogy megmutassák, hogyan nyújtják a rétest. A rétesnyújtó villám-tanfolyam eredményét, a temérdek, finomnál finomabb rétest persze nem vitték haza, azt mind a vendégek ehették meg. Zárásként a Németkéri Német Nemzetiségi Tánccsoport jóvoltából sváb táncházba invitálták az érdeklődőket. A kultúra területén dolgozók szakmai műhelye, a Paksi Kistérségi Közkincs Kerékasztal egyik találkozóján vetődött fel annak a rendezvénysorozatnak az ötlete, amelyet a paksi Csengey Dénes Kulturális Központ karolt fel és indított útjára - tájékoztatott Bodó Katalin kulturális és múzeumi referens. Wollner Pál Tolna megye legjobb sportolói Korifarsang a paksi jégpály Február 11-én, szombaton délután korifarsangra várták az érdeklődőket a paksi jégpályára. A belépés és a korcsolyakölcsönzés díjtalan volt ezen a délutánon. A jelmez- és ügyességi versenyre nevezőket farsangi fánkkal, forró teával és forralt borral vendégelték meg a rendezők. A jelmezverseny mellett volt arcfestés, ügyességi játékok és a támogatóknak köszönhetően sok-sok ajándék: a legötletesebb jelmezeket és az ügyességi versenyek legjobbjait díjazták. A rendezvény fő támogatója a paksi atomerőmű volt. Wollner Pál Atomi 00, Kaposvár Na, vajon mikorra halasztják ebben az egész Európára kiterjedő cudar hóviharban a meghirdetett futóversenyt? - néztem rá a honlapjukra előző este. A 2. Kaposvár Dombjai Farsangi Félmaraton február 5-én a meghirdetett időpontban rajtolt. Hótaposós túlélőversenynek titulálták többen - de hát nem ismerik a futókat, akikben buzog az adrenalin. Több mint ötszáz indulóval számoltak, sokan előneveztek, de hát volt akit az időjárás riasztott el, volt akit a hófúvás akasztott meg. Végül is 182 egyéni induló és 25 három fős váltó rajtolt el vasárnap pontban 11 órakor a Kossuth térről. Bár sokan kaposváriak voltak az indulók között, de eljöttek Győrből, Szombathelyről, Debrecenből, Békéscsabáról, Orosházáról és Jászberényből. A Szerbiából érkezett szabadkai futócsapat révén nemzetközivé vált a viadal. A Városgondnokság a verseny előtt újra végigjárta az útvonalat egy hókotróval - mégse kelljen a futócipőt hótaposóra cserélni. A stilizált hópihe formájú pálya több pontján frissítő állomásokat állítottak fel a szponzorok jóvoltából, ahol szőlőcukor, víz és banán várta a futókat. A célba érkezés után még várt egy„sprint"a futókra, az uszodába kellett eljutniuk, ahol kilazíthatták elgémberedett tagjaikat a forró zuhany alatt. Az Atomi 00 versenysorozat március 24-én Baján a Kikelet Félmaratonnal, majd július 28-án Nagyatádon a hagyományos EXtremeMan-nel - itt a befejező számnak, a maratoni futásnak a kétharmadát, vagyis 27 km-t veszik alapul -, végül pedig szeptember 15-én Pakson a háromnegyed marATOM-mal zárul. Az se keseregjen, aki elmulasztotta az első versenyt, mert bárhol bekapcsolódhat, és ha az összes helyszínen teljesítette a távot, akár jövőre, Dorottya napra neki is összejöhet már az Atom 100. Paksról négyen vettek részt: Túri Tamásné 2., Németh Andrea 4., Túri Márton 31. és Dr. Kiss Péter 44. lett ebben a népes mezőnyben. Gratulálunk! Részletes eredmények, beszámolók az interneten elérhetők. gyulai A Tolna Megyei Önkormányzat és a Tolna Megyei Sportszövetségek Szövetsége 2012. február 16-án, a felújított Vármegyeházán rendezte meg a Tolna Megye Legjobb Sportolója 2011 díjátadó rendezvényét. Az ünnepségen 26 sportág 50 sportolója és 39 edzője részesült elismerésben, kimagasló 2011. évi sporteredményeiért. Az esemény díszvendége Bánki Erik, az Országgyűlés Hivatala Sport- és Turizmusbizottságának elnöke volt. A rendezvényt jelenlétével megtisztelte továbbá dr. Puskás Imre, a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke és Tóth Ferenc, a Tolna Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja is. Városunk szempontjából azért érdemel kiemelt figyelmet a díjátadó, mert a díjazottak között - mondhatnánk: hagyományosan - ezúttal is több paksi versenyző illetve edző szerepel. Az értékelés a következő két fő kategória keretében történt: Tolna megye világversenyeken I-VI. helyezést elért sportolói; Tolna megye sportágankénti legjobbjai. A világversenyeken elért eredményeik alapján a következő paksi sportolókat értékelték: Bor Barna (cselgáncsozó, Atomerőmű Sportegyesület); edzője: Hangyási László; eredményei: EB 2. hely, VB 2. hely, Grand Prix 3. és 5. hely, Világkupa 1. és 5. hely, Grand Slam 3. és 5. hely. (Kapcsolódó hír, hogy a Judoinfo.hu olvasói is Bor Barnát választották 2011 legjobb judósának az év végi szavazáson.) Kiszli Vanda (kajakozó, Atomerőmű Sportegyesület); edzője: Meczker András; eredményei: EB 2x1. hely és 4. hely, VB 1. és 2. hely. Fenyvesi Réka (kajakozó, Atomerőmű Sportegyesület); edzője: Meczker András; eredménye: EB 1. hely. Boros Gergely (kajakozó, Atomerőmű Sportegyesület); edzője: Sári Nándor, eredményei: EB 4. hely, VB 7. hely. A sportágankénti legjobbak kategóriában díjazott paksi sportolók a következők: Körtélyesi Gergely (kosárlabdázó, Atomerőmű Sportegyesület); eredménye: NB-I. „A” csoport 4. hely. Bődé Dániel (labdarúgó, MVM Paks Futball Club), edzője: Kis Károly; eredményei: NB-1.2. hely, Ligakupa 1. hely. Klopcsik Diána (teniszező, Paksi Sportegyesület), edzője: Barta Attila; eredményei: ranglista 38. hely, OB-I. CSB 2. hely, Egyetemi Teniszbajnokság 2x1. hely és 2. hely. (További részletek elérhetők: http:// www.tolnasport.hu/2012/02/16/ tolna-megye-legjobb-sportoloja-2011/) Prancz Zoltán Nyár elején új csónakház várja a Duna szerelmeseit Csónakház épül az Árvíz utcában. A kétszintes épület földszintjén kap helyet a csónak- és motortároló, illetve a vizesblokk, az emeletet pedig a közösségi terem foglalja el. E mellett kerti zuhanyzó épül, a területet füvesítik és bekerítik. Az önkormányzati beruházásban készülő csónakház üzemeltetője a Ladik Egyesület lesz. A kivitelező a Ba-Tu Építőipari Kft., amely március 19-én kezdi a munkálatokat. A befejezési határidő június 21-e. A beruházás 26,4 millió forintból valósul meg. PmH