Atomerőmű, 2007 (30. évfolyam, 1-12. szám)

2007-05-01 / 5. szám

14. oldal 2007. május Paksi Atomerőmű Zrt. Karnyújtásnyira az újabb bronz Vereség idehaza a Csutitól Idén is a dobogón fejezi be a csa­patbajnokságot az Atomerőmű SE első osztályú sakkcsapata. Mindez nem meglepő - évek óta ott zár­nak. Csapatunk meghatározó együttese a bajnokságnak. Ami vi­szont az aranyérem kérdését illeti: sok-sok esztendő óta először for­dulhat elő, hogy nem a zalaeger­szegi Csuti végez az élen! Sakkozóink az előző három for­dulóban két fővárosi csapattal (Honvéd, Vasas) és a bajnoki cím­védő Csutival mérkőzött. Utóbbi el­len ültek leghamarabb asztalhoz Berkes Ferencék, s bár nagyon megszorongatták a bajnokot, mégis minimális különbségű (6,5:5,5) ve­reséget szenvedtek. Ezzel gyakorlatilag eldőlt, hogy feljebb lépni a dobogón idén nem si­kerülhet. A következő fordulóban vi­szont nagyon szép sikert könyveltek el a mieink, hiszen az Almási Zol­tánnal felálló Honvéd otthonában 7,5:4,5-re nyertek. Öt győzelem (Papp, Szabó, Vidéki, ifj. Fodor és Tóth L.) és ugyanennyi döntetlen mellett csak két vereség került a jegyzőkönyvbe. A lendület április végéig kitartott. A Vasas vendégjátéka alkalmából az ASE 8,5:3,5-es nagyarányú győzel­met aratott. Ezúttal heten szereztek teljes pontot (Berkes, Ács, Csőm, Szabó, Vidéki, ifj. Fodor és Balázs), mellettük három döntetlen és két ve­reség tette teljessé az összecsapást. Az utolsó előtti fordulóban együt­tesünk a Csutit 9:3-ra elgázoló Nagykanizsához látogatott (a kani­zsaiak ezzel vették át a vezetést a ta­bellán!), ahol 7,5:4,5-re kikapott. A csapat a BEAC ellen fejezi be (má­jus 20.) a pontvadászatot. -vöröss-JAMBOR PAL HALALANAK 110. ÉVFORDULÓJÁRA A Jámbor Pál Társaság névadója halálának 110. év­fordulójára emlékalbumot jelentetett meg, amely­nek bemutatójára 2007. április 16-án került sor a Pákolitz István Városi Könyvtárban. A programban emlékezés és irodalmi műsor hangzott el Jámbor Pál műveiből. A megemlékezés Jámbor Pál szobrának megko­szorúzásával kezdődött a Szent István téren. -WP-kf Jámbor Pál Flórián-napi kitüntetések A tűzoltók körében a Flórián-nap a legnagyobb ünnep, hisz ez a nap ró­luk és áldozatos munkájukról szól. És ekkor, a védőszentjükről, Szent Flóriánról elnevezett ünnepen tör­ténik a kimagasló teljesítményt nyújtó tűzoltók munkájának elis­merése is. Örömmel számolunk be arról, hogy e jeles nap alkalmából az Atomerőmű Tűzoltóság állomá­nyának több tagját is kitüntették, munkájukat jutalmazták. Az április 28-án Nagydorogon ren­dezett megyei ünnepségen a Tolna Megyei Tűzoltószövetség a tűzvéde­lem és a tűzoltóság érdekében kifej­tett kiemelkedő munkája elismerésé­ül Bán Ferenc szerparancsnok részé­re „Díszérmet”, Szénási László szer­parancsnok részére „Tűzoltó Dísz­gyűrűt”, Lesták Zsolt gépkocsivezető részére dísztárgyat adományozott. A megyei ünnepség során országos szintű kitüntetések átadására is sor ke­rült. Ennek keretében a Magyar Tűzol­tószövetség a tűzoltó szolgálatban vég­zett 25 éves eredményes munkás­sága elismeréséül Böhm Péter tűzoltóparancsnokot „Szolgálati Érem" kitüntetésben részesítette. A május 3-án, Szentendrén szintén köszöntötték a tűzoltó­kat. Ezen a rendezvényen dr. Lamperth Mónika önkormány­zati és területfejlesztési minisz­ter Bőhm Péter tű. őrnagy urat, «ösrawÉVMiy ‘ra-MÉJűEsv'Oígffi eaSM&tÉSÉOL, ß tűzoltó mtm'KAOmA'Böi. t&HMQÉTLti tű. őrnagy urat ■ urán ftfvüt- 2007. májtu 1-jti hatállyal TŰZOLTÓ JUXJM&UESSé &y--------•••-- -........„gjS a szolgálat példamutatóan magas színvonalú teljesítésének elismerése­ként soron kívül tűzoltó alezredessé léptette elő. A kitüntetetteknek gratulálunk, és további munkájukhoz jó egészséget, sok sikert kívánunk! -Lovásziné Anna-A Magyar Köztársaság jó tanulója - jó sportolója A paksi Dejcző Bálint és Dejcző Balázs Szerkesztőségünk kiemelt figyelem­mel kíséri az atomerőműben dolgo­zó kollégáink gyermekeinek sportsi­kereit, különösen, ha azok jó tanul­mányi eredménnyel is párosulnak. Dejcző Jánosné és Dejcző János kol­légáink kenuversenyeken egyre jobban szereplő két fiát, Bálintot és Balázst korábban a névjegy ro­vatunkban már bemutattuk, most arról kaptunk hírt, hogy az Okta­tási és Kulturális Minisztériumba várják őket egv-egy kitüntetés át­vételére. Az Oktatási és Kulturális Mi­nisztérium, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Nemzeti Sportszövetség és a Ma­gyar Diáksportszövetség megbízá­sából 2007. január végén az Okta­tási és Kulturális Minisztérium Tá­mogatáskezelő Igazgatósága pá­lyázatot írt ki „A Magyar Köztár­saság jó tanulója - jó sportolója 2006" cím elnyerésére. A pályázat célja: a tanulóifjúság ösztönzése a szellemi és fizikai képességek folya­matos fejlesztésére, a fairplay szelle­mének ápolása, az eredményes tanu­lásra és magasabb szintű sportolásra való ösztönzés, az utánpótlás-nevelés célkitűzéseinek segítése, a legkivá­lóbbak méltó elismerésben való ré­szesítése. A címre idén két pályázatot nyújtott be a paksi Vak Bottyán Gimnázium és az Atomerőmű SE Kajak-Kenu Szak­osztály vezetősége. Az iskola két re­ménysége, az V. korcsoportos (1989- 1990-ben születettek) Dejcző Bálint és Dejcző Bálint, Dejcző Balázs és Bedecs Ferenc edző a VI. korcsoportos (1987-1988-ban születettek) Dejcző Balázs 2006-ban 4,70-nél magasabb tanulmányi átlagot értek el, továbbá 2005. szeptember 1. és 2006. augusztus 31. között hazai és nemzetközi kajak-kenu versenyen ki­válóan szerepeltek. Az V. korcsoport­ban csupán 13-an, a VI. korcsoportban pedig csak 8-an kapták meg a díjat az egész országban. (A jelzett időszak­ban Bálint tanulmányi átlaga 5,0, Ba­lázsé pedig 4,8 volt.) A két Dejcző fiú versenyekre törté­nő felkészítését Bedecs Ferenc, a paksi Vak Bottyán Gimnázium test­nevelő tanára, az Atomerőmű SE kenuedzője irányítja. A két paksi kenus arra az ered­ményre a legbüszkébb, amikor 2006. augusztus elején Szolnokon, az Ifjú­sági Magyar Bajnokságon a C-2 hajók 500 méteres távjának teljesí­tése után - az eredményhirdetésen - a dobogó második fokára együtt léphettek. A pályázatokat az Oktatási és Kulturális Minisztérium által felkért tíztagú, független szakemberekből álló bizottság bírálta el. A nyertes pályázók és az érintett intézmények tájékoztatást kaptak. A teljes lista ol­vasható a www.okm.gov.hu és a www.omai.hu honlapokon. Szerkesztőségünk gratulál paksi kollégáinknak, Marikának és János­nak, a biztos hátteret több mint tíz éve biztosító szülőknek, a két ifjú versenyzőnek, Bálintnak és Balázs­nak, a testnevelő tanáruknak és egy­ben edzőjüknek, Bedecs Ferencnek, a Vak Bottyán Gimnázium tanárainak, vezetőinek és az Atomerőmű SE Kajak-Kenu Szakosztály valamennyi tagjának. -Sípos László-Kettős hazai siker a szakközépben Az Energetikai Szakközépiskola és Kollégium, valamint a Jövő Dro­gok Nélkül Alapítvány és a városi egészségnevelés megyei egészség­fejlesztési, drogprevenciós vetélke­dőt szervezett 2007. április 18-ára a szakközépiskola sportcsarnokába. A „Légy az egészség rabja!” címet viselő megméretést Tolna megye kö­zépiskolásai számára írták ki a rende­zők. A részvétel feltétele tíz olyan üzenet beküldése volt, amelyben a fi­atalok arról győzik meg társaikat, mi­ért érdemes az egészséges életmódot választani. Összesen kilenc négyfős csapat mérte össze tudását ezen témával kapcsolatos kérdésekben. A forgó­színpadszerű lebonyolítás során a résztvevők egy filmrészlet megtekin­tése után tizenkét kérdésre válaszol­tak, majd szlalompályán kellett laví­rozniuk. Része volt a feladatsornak egy kábítószerekkel kapcsolatos rajz elkészítése és szituációs feladatot is meg kellett a zsűri előtt oldani. Mindezek után hirdettek győztest, a végeredmény kettős hazai sikert mutatott. Az első a Dream team (Do­monkos Zoltán, Müller Mihály, Sze­pesi Attila és Hodován István össze­tételben) lett, míg másodikként a No Comment zárt. A harmadik helyen hármas holtverseny alakult ki a Cannabis (Simontomya), a Kolping (Szekszárd) és az ISZI (Dombóvár) között. -ve-Kiesett az ASE kosárcsapata Második helyen - az alapszakasz­beli első Szolnokkal azonos ered­ménnyel - jutott a férfi kosárlab­da-bajnokság rájátszásába az Atom­erőmű SE. A negyeddöntő nem ígér­kezett megoldhatatlan feladatnak, főként azért, mert a piros-kékeknek pályaelőnye volt, s bár az Albacomp­­tól elszenvedett vereséggel zártak, nem voltak rossz formában. Sajnos azonban a Falco játékban előrébb tart(ott) a mieinknél. Ők úgy érkeztek az atomvárosba április vé­gén, hogy elveszik az ASE pályaelő­nyét. Ennek megfelelő elszántsággal kosaraztak, s mindez kifejezetten jó dobószázalékkal párosult. Elhúzott a vasi gárda, a hazaiaknak kellett futni az eredmény után. Becsületükre le­gyen mondva, gyorsan összekapták magukat, magasabb sebességi foko­zatba tudtak kapcsolni, így kimon­dottan élvezetes volt a meccs. Kár, hogy tétre ment az össze­csapás... Mindkét gárda megtett mindent, végül hosszabbításba torkollott a mérkőzés. A ráadás öt percében is ki­élezett volt a csata, melyből végül is a vendég szombathelyiek kerültek ki győztesen (0:1). Megérdemelt siker volt ez még ak­kor is, ha látszott: ugyanannyit tett a győzelemért a mi gárdánk is. A munka ünnepén rendezték a má­sodik találkozót. Az ASE kapott előbb lábra, majd fordított, és elhúzott tízzel a Falco. A nagyszünetre viszont már ismét az ASE állt előrébb, s innen kezdve már nem is engedte ki kezéből a vezetést. Egyszer még egyenlített ugyan a vendéglátó, ám az utolsó ne­gyedben a Grizzard és Stewart által húzott atomos csapat újítani tudott, és nyert (1:1). Ez is megérdemelt győze­lem volt, de micsoda különbség! Lapzártánk előtt játszották le a har­madik mérkőzést. Ezen aztán ismét borult a papírforma (ha egyáltalán le­het még ilyet mondani). Előnyben volt a Falco, az ellenfelét a negyedik ne­gyed elején érte utol az ASE. Ekkor Grizzard (fotón látható) hármasával 53-51-re át is vette a vezetést a csapat. Jött azonban ismét Kálmán és Wiley, s pillanatok alatt 53-59 állt az ered­ményjelzőn. Innen aztán már nem volt visszaút, ismét vendéggyőzelem szü­letett az ASE-Falco párharcban. Az állás tehát l:2-re módosult, a vasiak május 6-án pedig már a to­vábbjutásért léphettek pályára. Lap­zártánk után érkezett a hír: Zsoldos András csapata kikapott Szombathe­lyen (67:57), így eldőlt, nem védheti meg bajnoki címét. -Vöröss Endre-

Next

/
Oldalképek
Tartalom