Atomerőmű, 2007 (30. évfolyam, 1-12. szám)

2007-11-01 / 11. szám

2007. november mym paksi atomerőmű 17. oldal Táborfalván képzik az atomcsendegyezmény későbbi ellenőreit ség. Ezért is gondolták úgy az erre il­letékesek, hogy a jelzőberendezések adatainak a polgári és tudományos életben is hasznát veszik. Erre talán a legpraktikusabb példa a cunami­­előrejelző képesség. Az IMS a leg­gyorsabban, az őt követő második legjobb rendszerhez képest három perccel korábban továbbította jelét a központba. Ez a 180 másodperc akár ezrek életét is jelentheti. Ugyanilyen alkalmazási terület a vulkánkitörés által fenyegetett légi folyosókon köz­lekedő gépek figyelmeztetése. Ami a katonai felhasználást illeti: a gyakorlaton helikopterrel köröztek a feltételezett radioaktív forrás felett. A gép szárnyára erősített konténer két másodpercenként mér, az időpontok­hoz tartozó helymeghatározásra pedig leszállás után kerülhet sor. A szolnoki repülődandár három órán belül képes levegőbe küldeni a MÍG 24-es heli­koptereket - ha riasztást kap és használni a két, Magyarországon talál­ható műszert. A helikopterek egyéb­ként a NATO-ban is egyedülálló mó­don teljesen hermetikusak, így a piló­ták biztonságban dolgozhatnak radio­­aktívan szennyezett területek felett is. A repülési bemutató mellett az új­ságíróknak dekontaminálósátrat is mutattak a házigazdák, melynek mű­ködési elve megegyezik a paksi atomerőműben is meglévőkével.-Vöröss Endre-Az egészség és a szépség napja Összhang címen az egészség és a szépség napját rendezték meg ok­tóber 13-án Pakson, a Városi Mű­velődési Központban. A szervezők érdekes, hasznos előadásokkal és számos egész napos programmal várták az érdeklődőket. Az alábbi előadások hangzottak el: • Dr. Ságh Beáta tisztiorvos, ANTSZ - „Füstbe ment szépség”; • Dr. Kitanics Márk klinikai szakpszi­chológus — „Önértékelés, lelki egészség megőrzése”; • Nagy Mari­ann pszichológus - „Pánikbetegség, szorongás, depresszió”; • Herku At­tila, Aquel, kereskedelmi igazgató - „A víztisztító berendezések és az oxigénnel dúsított víz szerepe”; • Marton Krisztina dietetikus, főisko­más- és testzsírmérés az Egészséges Városért Alapítvány munkatársai­val, MBT sport- és terápiás lábbelik; ScoliMed mozgásszervi rendelő - Agócs-Péter Csilla gyógytornász; dr. Bárdos Tamás ortopéd sebész; di­vattanácsadás - Kiss-László Nóra divattanácsadó; íriszdiagnosztika - Mikolasek Éva íriszdiagnoszta; ter­mészetes gyógymódok, wellness - Rubácsné Fries Rozália fizioter­­apeuta; fogászati megelőzés - Cső­vári Julianna dentálhigiénikus; fri­zura - Ollókéz fodrászat, Takács- Molnár Szilvia és Varga Gabriella fodrászok; kéz- és lábápolás - Széles Erzsébet manikűrös és pedikűrös; smink - Adri-a Szépség Szigete, Haholt Adrienne kozmetikus, Ko­máromi Tímea kozmetikus; gyógy­lai tanár - „Divatos diéták napjaink­ban”; • Domonkos Zsolt táplálkozási tanácsadó - „Modem táplálékkiegé­szítés mindenkinek”; • Dr. Bárdos Tamás PhD, ortopéd sebész, klinikai szakorvos - „A civilizációs ártalmak hatása az ízületekre”; • Dr. Hornok László sebész főorvos, proktológus - „Az egészséges táplálkozás sebé­szeti vonatkozásai”; • Domonkos Pi­roska természetgyógyász - „Mit árul el a betegséged?”. Az előadások után a szakemberek tanácsaikkal álltak rendelkezésükre az érdeklődőknek. A programokon közreműködtek: A Cél Fitness mozgásstúdió; álta­lános állapotfelmérések - koleszte­rin-, vércukor-, triglicerin-, vémyo­olykor a munkahelyi posztokon sem lenne haszontalan felidézni. Külön említést érdemel az OAH ka­pusának - egyben főigazgató-helyette­sének — teljesítménye, aki bravúros technikával hárított kilátástalannak tű­nő helyzeteket is. Am a big csapatát ez­úttal a szenzációs védések sem tudták megállítani: a találkozó mindhárom meccsét megnyerte, mégpedig 4:2, 2:1 és 4:3 arányban. Serleg és béka gazdát cserélt. (A serleg megtekinthető a biz­tonsági igazgató irodájában, a béka ki­állítási helyéről nincs információnk.) A találkozó közös vacsorával, te­kézéssel, beszélgetéssel zámlt, ami közben elvétve a munka is szóba ke­rült. -Prancz Zoltán­növény-, biotermék és teaház - Bo­róka Egészségbolt; Paksi Városi Mentálhigiénés Egyesület - Erdélyi Gabriella PVME-vezető; Avon - „A mellrák ellen a nőkért” Fodorné Kövics Beáta Avon-tanácsadónő; hennafestés - Zakál Zoltánná henna­­festő; arcfestés gyerekeknek - Bagócsi Anikó. Két főt - akiket a 10 és 12 óra kö­zött érkező vendégek között sorsol­tak ki - átváltoztattak az egyénisé­gükhöz illően. Délután divatbemuta­tó és a GHADAH GHARAM lányai paksi hastáncegyüttes szórakoztatta a közönséget. Az egész napos rendezvényt tom­bolasorsolás zárta, melyen értékes szépségápolással kapcsolatos termé­keket lehetett nyerni. A rendezvény támogatói voltak: Paksi Atomerőmű Zrt., Polgármeste­ri Hivatal - Paks, Gépszer, Lavina Kft., Goldmine étterem, Fortuna Rá­dió, Paksi Hírnök, Firhang Kft., Paksi Nők Társasága, Varga Katalin dekoratőr, Sárgödör téri Présháztu­lajdonosok Egyesülete - Paks, DM Drogerie Markt - Paks, Barátság úti üzlete, Katedra Nyelviskola - Paks. Igen sok érdeklődő kereste fel a programokat, és remélhetőleg sok hasznos információt sikerült össze­­gyűjteniük, miközben remekül szó­rakoztak. Ez a nap is egy lépés volt a testi­lelki összhang, a külső és belső szépség megteremtéséhez.-Wollner Pál-Több mint tíz éve nyitották meg aláírásra az Átfogó Atomcsend­­egyezményt. 1996 óta minden nuk­leáris létesítménnyel rendelkező ország számára adott a lehetőség a csatlakozásra és arra, hogy ratifi­kálja is a szerződést saját parla­mentje által. Magyarország az 1999. évi 50. törvénnyel az elsők között hagyta jóvá az egyezményt az aláíró államok között. Erről és még sok másról is szó volt azon az összejövetelen, melyre Tá­borfalván, a Magyar Honvédség ki­képzőtáborában került sor. A Horváthné dr. Fekszi Márta külügyi államtitkár, dr. Szőke László külügyi szakállamtitkár, dr. Rónaky József, az Országos Atomenergia-hivatal fő­igazgatója és Tóth Tibor, az egyez­ményt előkészítő bizottság végrehaj­tó titkára részvételével megrendezett sajtónapon az előadások mellett az újságírók számára bemutatót tartot­tak a szolnoki repülősök abból, mi­ként végzik — pontosabban — miként végeznék el helyszíni ellenőrzéseiket radioaktív anyagok után kutatva. Az Átfogó Atomcsendegyezmény lénye­ge ugyanis éppen az (volna), hogy a részes államok kinyilvánítsák: min­dent megtesznek azért, hogy meg­előzzék az atomfegyver-kísérleteket. Egynapos sebészet átadása Pakson tástól függetlenül képességeik maxi­mumát nyújtották - a víz egyformán folyt mindenkiről. A csapatszellem magasan szárnyalt, minek nyomán olyan összjáték valósult meg, amit A megállapodás, melyet már 177 or­szág aláírt, és 140 már ratifikált is, fél évvel azután lép életbe, hogy azt va­lamennyi, atomenergiával rendelkező állam szentesítette. Egészen ezen időpontig sehol nem hajthatnak végre a szakemberek olyan helyszíni ellen­őrzést, melyet Táborfalván láttunk. nek 70%-án működik, és elképesztő mennyiségű, napi ötmillió (!) A4-es oldalnyi adatot juttat a szervezet bé­csi központjába. A mérőállomások berendezései azonnal jelzik a szeiz­mikus változásokat éppúgy, mint az esetlegesen a tengerben vagy a leve­gőben végrehajtott robbantások hatá-Addig sem maradunk ugyanakkor adatok nélkül. Az elmúlt tíz év alatt összesen egymilliárd dollár értékű automata ellenőrzőhálózatot építettek ki. A Nemzetközi Megfigyelő Rend­szer (IMS) immár tervezett méreté­sait. A rendszer tökéletesen működött a 2006. október 9-ei, Észak-Koreá­­ban megvalósított robbantáskor, ami mutatja, életképes hálózatról van szó. Szerencsére ennek katonai eredetű alkalmazására nagyon ritkán van szűk-Serleg és béka Tudósítás a BIG-OAH mérkőzés 2007. évi fordulójáról Október 2-án az ASE-sportcsar­­nokban zajlott le az immár hagyo­mánnyá avanzsált focimeccs, az atomerőmű biztonsági igazgatósá­ga és az Országos Atomenergia-hi­vatal között. Tekintve, hogy mind­két csapat a biztonság, a rend és a szabályszerű működés elszánt fel­vigyázóiból tevődött össze, a szer­vezőknek nem kellett játékvezető­ről gondoskodniuk. A tét nem volt kicsi: a pályaszélen a győztest illető serleg és a vesztes­nek járó műanyag béka várták gazdáikat, akik majd az elkö­vetkező évben őrzik őket. Úgy tűnt, az igazi ösztönzést nem is annyira a serleg elnyerése, mint inkább a békától való szabadu­lásjelenti (legalábbis a big játé­kosai között - akikhez a játék szeszélye a békát sodorta a leg­utóbbi fordulón - ilyesformán verbalizálódott a harci kedv). A küzdelem férfiasán kemény volt. A játékosok kortól, beosz­aranyér-, a visszér-, a sérvműtét, ki­sebb bőrelváltozások kezelése, orr­­nyálkahártya-, valamint külsőful-mű­­tétek, terhességmegszakítás, méhszáj­műtétek, bütyök- és csontkinövések kezelése lesz. A páciensek állapotát illetően szigorú előírásokat kell betar­tani. Az alkalmasságot egy helyben végzett altatóorvosi vizsgálat dönti el. A pácienseket háziorvosi, szakorvo­si, magánorvosi javaslatra fogadják időpont-egyeztetés után. A betegek a kezelések, a műtétek után minden eset­ben 24 órán belül elhagyják majd az in­tézetet. Többségében még ennél is jó­val rövidebb időt, csupán néhány órát töltenek el a páciensek az intézetben. A paksi egynapos sebészet elhelyezé­sére és működtetésére az önkormányzat országos viszonylatban is kimagaslóan jó, szinte pazar körülményeket terem­tett, és a felszereltség is kiváló. Hajdú János polgármester - a megnyitón elhangzott szavai - sze­rint magasabb színvonalú lesz a tér­ségben az egészségügyi ellátás. Nem kell heteket, esetleg hónapokat vára­kozniuk a betegeknek, s nem kell egy-egy kisebb műtét miatt Szek­­szárdra, Pécsre, Budapestre utazniuk. — A rendelőintézetben az egynapos sebészeti szárny kialakításával jelentő­sen emeltük Paks és környéke egész­ségügyi szolgáltatási színvonalát, a tárgyi feltételek megteremtéséhez je­lentős mértékben hozzájárult az atom­erőmű is. A programban szere­pelt az egészségügyi ellátórend­szer javítása, ebben a ciklusban ennek ez az első eredménye - fo­galmazott Hajdú János. Dr. Győri Attila, a Med-Chirurg Kft. ügyvezetője elmondta, ők se­bészek, de megegyeztek más szakmákban praktizáló orvosok­kal, köztük olyanokkal, akik a paksi rendelőintézetben is rendel­nek, s kórházi gyakorlatot is foly­tatnak. A pácienseket háziorvosi, szakorvosi és magánorvosi javas­latra fogadják nemcsak Paksról, hanem a térségből, de szabad kapacitás esetén bárhonnan. A betegek minden esetben legkésőbb 23 óra múlva, ese­tenként azonnal, vagy néhány órával a műtét után elhagyhatják az intézetet. A páciens kapcsolatban marad az orvos­sal, hogy probléma esetén azonnal tud­janak segíteni. Dr. Győri Attila hangsú­lyozta, főként az USA-ban és Nyugat- Európában egyre nagyobb teret hódít az egynapos sebészet. Meggyőződése, hogy a beteg otthon, családja körében gyógyul leggyorsabban. Végül dr. Pásztor Hilda igazgató­főorvos, dr. Győri Attila és Hajdú Já­nos az alkalomhoz illően szikével vágták át a nemzeti színű szalagot.-Wollner Pál-2007. október 12-én a Városi Ren­delőintézetben ünnepélyes keretek között átadták az egynapos sebé­szetet. A műszaki átadás szeptem­ber 24-én már megtörtént. A Városi Rendelőintézet az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz nyújtott be pályázatot az egynapos sebészet mű­ködésének finanszírozására. Az egynapos sebészet helyének kiala­kítását és a gépek beszerzését Paks Város Ónkormányzata finanszí­rozta a képviselő-testület által júli­us 23-án jóváhagyott 75 millió Ft­­os összegből. Az egynapos sebé­szet októberi indulásához a Nor­vég Alapú Pályázathoz elkülöní­tett 30 millió forintot egészítet­ték ki 75 millióra. Az altatógép beszerzésében a Paksi Atomerő­mű Zrt. segédkezett Az épületben rekordidő - egy hónap - alatt alakította ki a BA­­TU Kft. a műtőt, a három kétágyas szobát, s a hozzájuk tartozó kiszolgá­ló helyiségeket. Öt szakterületen egy év alatt ezer műtét elvégzésére nyert OEP-finan­­szírozást a működtető, a Med-Chirung Kft. A sebészet, az urológia, a nőgyógy­ászat, az ortopédia, a fül-orr-gégészet szakterületén végeznek majd operáció­kat, ha nem igényel kórházi felügyeletet a beteg. A sebészeten öt szakmában, négy sebész végez majd kisebb műtéte­ket. Lesz három műtős, altatóorvos és asszisztens, valamint főnővér. Az elő­írásoknak megfelelően olyan szakem­berek. akik legalább öt éve megszakítás nélkül gyakorolják hivatásukat. Várhatóan a leggyakoribb az

Next

/
Oldalképek
Tartalom