Atomerőmű, 2007 (30. évfolyam, 1-12. szám)

2007-11-01 / 11. szám

mym 14. oldal paksi atomerőmű 2007. november Atomerőmű JÍL. 2007. JÚNIUSÁTÓL­Az elsők voltunk, akik hozzájutottunk az újsághoz Balogh Ferenc fegyveres biztonsági őr több mint 25 éve dolgozik a cég­nél. 1982. március 1-jén lépett be az atomerőműbe, így az 1. blokk indu­lásakor már itt dolgozott. Ő is részt vett a blokk 10 éves évfordulóján rendezett 1992-es ünnepségen, mely­ről a tudósítás mellett fotó is jelent meg az újság akkori számában.- Hogy gondolsz vissza arra az időre?- Akkor először is az jutott az eszembe, hogy milyen gyorsan eltelt az a tíz év. Felelevenítettük az egy­kori eseményeket, és örültünk, hogy részesei lehetünk az ünnepségnek. Boldogan vettük át az emlékplaket­tet. Jó érzéssel nyugtáztuk, hogy az atomerőműves újság, mint több más neves eseményről, erről is hírt adott.-Az újságban leközölt fotón szolgá­lati ruhában, vállpánttal, felszerelés­ben vagy látható. Komoly, felelősség­­teljes munkátok van, de csak megkér­dezem, hogy tudnál-e felidézni valami­lyen vidám eseményt a régi időkből?- 1984-85 táján történt. Én éppen a vízkivételi műnél teljesítettem szol­gálatot, és egyszer csak azt látom, hogy egy vaddisznó szalad az aszfal­tozott úton. Azt hittem, hogy álmo­dom! Biztos nem jól látok, gondol­tam. Mikor bejöttem az őrségből, ak­kor mesélték a fiúk, hogy mi történt. Két-három vaddisznó betévedt az atomerőmű zárt területére. Természe­tesen a védelmi rendszer jelzett, és ar­ra mozdult a járőrünk, aki végighaj­totta őket a kerítés melletti gépkoc­sinyomsávban. A vaddisznók a 120 kV-os állomás mögötti területen egy mozdulattal fellökték a drótot, és ki­bújtak a kerítés alatt, egynek viszont nem sikerült, az tovább szaladt, és azt az egyet láttam meg én. Ez az élmény örökre megmarad bennem.- Hogyan fogadtátok, olvastátok az újságot?- Mindig vártuk a megjelenését. Az elsők voltunk, akik hozzájutot­tunk az újsághoz, hisz a portákra he­lyezték ki, és ott könnyen elérhető volt számunkra. Rendszeresen elol­vastuk elejétől a végéig. Sok minden­ről tájékoztatott bennünket, így pél­dául az atomtechnikával kapcsolatos fejleményekről is, hisz már akkor is beszámoltak a különböző atomerő­művekben történt eseményekről. Igencsak érdekelt bennünket minden téma, ami éppen aktuális volt és a vállalaton belüli életről tájékoztatott.- Látsz valami jelentős eltérést a hajdani és a mostani számok között?- A régebbi számokban volt humor is, és ezt most hi­ányolom. Egyszer készült egy gyűjtemény Atomos ado­mák címmel, amiből szerin­tem most is lehetne idézni az újságba. Örülök, hogy most már színes az újság minden lapja, a sok kép változatossá teszi az oldalakat. Kivitel­ében, megjelenésében szép­nek, színvonalasnak tartom a lapot. -Lovásziné Anna-Több száz kilométerről Mit jelent a Dudás házaspárnak az Atomerőmű újság Dudás László és neje, Mártika, har­minc Pakson töltött év után búcsút mondtak egykori lakóhelyüknek, ahol az atomerőmű biztosította számukra a munkalehetőséget, és ahol életük meghatározó részét töl­tötték. Laci már 2006 végén nyug­díjba vonult, Mártika pedig az idei évben, és mivel így a paksi munka­helyhez kötöttség megszűnt, gyer­mekeiket követve, azok közelébe költöztek, Kőszegre. Kapcsolatuk azonban nem szakadt meg a paksi barátokkal, volt munkatársakkal, mert telefonon, interneten gyakran keresik egymást. Az Atomerőmű újságot pedig több száz kilométer­ről is figyelemmel kísérik, hisz ezen keresztül sok információhoz jut­nak az itt történt eseményekről.- Laci, te mikor találkoztál először az újsággal? Hogyan emlékszel visz­­sza a megjelenésére, a tartalmára?- Én azon kevés dolgozó közé tar­tozom, aki már a mai újság elődjének első példányát is olvashatta 1978- ban. Krizner István szerkesztésében megjelent atomerőmű-beruházási új­ság első példányai az 1. blokk indulá­sának 20. évfordulójára rendezett ün­nepségen is méltó figyelmet kaptak. Részem volt együtt ünnepelni a régi munkatársakkal.- Mit szerettél olvasni benne? Eset­leg rólad is jelent meg hír, tudósítás?- Érdekeltek az erőműről megje­lent hírek, a beruházás alakulása és a további tervek is. Ez volt abban az időben a tájékoztatás egyetlen formá­ja, mivel még nem volt intranet, ahol naprakészen kapják a dolgozók a tá­jékoztatást. Én akkor a raktározási osztályon dolgoztam, de érdekeltek a műszaki, technológiai kérdések, ezekről a műszaki kollégákon kívül az újságból is tudtam tájékozódni. Rólam csak néhány említést közöl­tek a kiváló dolgozó és a 10, 20, 30 éves törzsgárda tagok sorában. A fiaim ESZI-ben elért eredményei kapcsán je­lent meg újságcikk. Ezt a lapot eltettük emlékbe. Egy kicsit már sárgulnak a lapjai, de számunkra nagy érték marad, és felnövekvő unokáinknak szeretnénk továbbadni. Az 1986. szeptemberi lap címoldalán az ESZI átadásáról és év­nyitójáról írott cikk címe ma igazán ak­tuális: „Tanítsd az utódodat”. A hajdani „Csikócsapat” nyugdíjba vonul, és jólképzett fiatalok biztosítják tovább az erőmű biztonságos üzemeltetését.- Mártika! Te nem is oly régen, még itt bent az erőműben jutottál hozzá az újsághoz. Milyen érzés most, amikor a postaládából kiemelve lapozol bele?- Bevallom meglepetéssel és jó ér­zéssel töltött el, amikor az első Atom­erőmű újságot a postaládánkban meg­találtuk. Számunkra nagyon fontos az információ, és ha ezt egy friss, nyom­­daszagú újság adja, még teljesebb, mintha más forrásból értesülnénk az erőműben és környékén történtekről.- Mit, milyen jellegű írásokat olva­sol benne a legszívesebben?- Elsősorban a jó híreknek örülök. A munkatársak sikerei, a sportolók és tanulók kiváló eredményei, az „Osz­­tálytabló”-ban bemutatott dolgozók életviteléről kapott tájékoztatás mind­mind büszkeséggel tölt el.- Mi a véleményed az újságról, a ki­viteléről, minőségéről? Van, amit hiá­nyolsz belőle, és szívesen olvasnál róla?- Az újság terjedelemben, tarta­lomban és kivitelben sokat fejlő­dött. Színes képekkel illusztrált cikkek figyelemfelkeltőek. Humo­ros idézeteket, bölcs gondolatokat szívesen olvasnék „No Comment” rovatban, pl.: „Érdemes aszerint él­ni, amiben hiszel, mert különben előbb-utóbb abban fogsz hinni, ahogy élsz.”- Mindkettőtöknek további kelle­mes nyugdíjas éveket kívánok, és gyertek minél többet Paksra, mert itt sokan szerettek benneteket, és öröm­mel várnak vissza.- Természetesen, ha nem is gyak­ran, de néha ellátogatunk Paksra, hi­szen sok kedves barát és ismerős van. Mióta elköltöztünk néhány kedves kolléga már meglátogatott bennünket új otthonunkban. Ezúton is bátorítok minden ismerőst, ha erre járnak, jöj­jenek el hozzánk is. Elérhetőségeink az „IWIW"-en is megtalálhatók, és az ldudas@t-online.hu címre is küld­hették levelet. Köszönjük, hogy lehetőséget kap­tunk a megszólalásra. Bár a távolság Paks és Kőszeg között valóban több száz kilométer, de a közös emlékek és az Atomerőmű újság összekötnek.-Lovásziné Anna­„A sajtó nemcsak a mának szól, üzen a jövőnek is” (Folytatás a 9. oldalról.)- A vállalat 1992. január 1-jétől rész­vénytársaságként működik.- 1992. június 30-án Dunaszentgyör­­gyön megalakult a Társadalmi Ellen­őrző és Információs Társulás (TEIT).- Kettős évforduló 1992-ben: 1942- ben Chicagóban elindul a kísérleti reaktor, és tíz éve, 1982-ben indult el az 1. blokk.- 1993 júniusában megkezdődtek a Kiégett Kazetták Átmeneti Tároló­jával (KKAT) kapcsolatos lakossá­gi tájékoztatások.- 1993 novemberében megkezdődtek a Tájékoztató és Látogatóközpont (TLK) építési munkálatai.- 1994. április 21-én az atomerőmű a házigazdája az I. Villamosenergia­ipari Üzemi Lapok Találkozójának.- 1995. március 23-án megkezdődtek a KKAT alapozó földmunkái.- 1995. szept. 28-án megnyílt a TLK.- 1995 októberében elkezdődtek a Karbantartó Gyakorló Központ (KGYK) építési munkálatai. —1997. április 29-én megnyílt a KGYK. — 1998 júniusa: a 4. blokkon elvégez­ték a kondenzátorok cseréjét.-1999 augusztusa: az 1. blokkon üzem­be helyezték a Siemens által szállított digitális reaktorvédelmi rendszert.-1999. szeptember 23-án ünnepélye­sen köszöntöttük a TLK-ban a 10 0000. látogatót. Növekedett a lap terjedelme, és a nagyobb terjedelem több téma felvil­lantására nyújtott lehetőséget, a lap érdekesebb és informatívabb lett. Ezt bizonyítják a lap hazai és nemzetközi sikerei. A Szakújságírók Egyesületé­nek elnöke, dr. Vámos György és ügy­vezető igazgatója, Komornik Ferenc a következő tartalmú levelet küldte az atomerőmű vezérigazgatójának 1994. március 21-én: „Örömmel közöljük, hogy lapjuk, az Atomerőmű - egyesü­letünk elnökségének, díjbizottságá­nak javaslatára és a FEIE A döntése alapján - indul az 1994. évi Grand Prix verseny országok közötti döntő­jében. A határozat szerint az Atomerő­mű az idei Grand Prix magyarországi fordulójának legjobbjaként a verseny­ben indult magyar üzemi lapok közül, Európa másik 13 országának legjobb üzemi lapjával veheti fel a versenyt. A döntő fordulóra 1994 szeptemberében kerül sor, amikor a FEIEA cransmon­­tani kongresszusán hirdet eredményt a nemzetközi zsűri; itt adják át a győztesnek a Grand Prix-t és a többi döntőbe jutott lapnak a Grand Prix­­jelölt díszes oklevelet, amelyet az Atomerőmű már elnyert.” Az üzemi lap minőségi javulása és terjedelmi gyarapodása szerves része annak a PR-tevékenységnek, amely a 90-es évek elején elindult, és a TLK megnyitásával csúcsosodott ki. Az erőmű teljes nyíltsággal fordult a kör­nyék lakossága és az ország felé. 4. IDŐSZAK: Ezen időszak 2002 szeptemberével in­dult, amikor is a 6000 példányos alap­számon kívül még plusz 20 000 pél­dányban jelenik meg a lap első négy vagy hat oldala. Az erőmű környezeté­ben lévő 13 település 59 910 lakosá­nak 18 876 postaládájába jut el havon­ta a lap első fele. Mivel a lap „kettévá­lik” a szerkesztési elvek is változnak. Az első 4-6 oldalra kerülnek azok a fontos események, amelyek érintik a TEIT településeit, vagy a települések­ről közölnek információkat, illetve az erőmű életének jelentős eseményeiről tudósítanak. Ezekre az oldalakra ke­rülnek az olyan szakmai anyagok is, amelyek gyarapítják a lakosság nukle­áris energiával kapcsolatos ismereteit. Az újság második része elsősorban az atomerőmű dolgozóinak, illetve az erőmű dolgozóiról szól. Itt találhatók szakmai cikkek, ismeretterjesztő írá­sok, szabadidős és sporttevékenysé­gek eseményei, Paks város és az erő­mű kapcsolatát bemutató írások. Di­csérendő gesztus az erőmű vezetése részéről, hogy a cég minden nyugdí­jasa -jelenleg közel 1400 fő - rend­szeresen megkapja az újságot. Szerkesztési alapelv, hogy a cikkek 60-70%-a az atomenergia, míg 30- 40%-a a környezet, a család, a kultú­ra és a sport világát villantsa fel. A tartalmi változás mellett oldalszám­­növekedés is bekövetkezik, nyolc ol­dalról tizenkettőre, majd tizennégyre nő a terjedelem, és megjelennek a színes oldalak. A nyíltság és nyitottság jegyében 2006 januárjától újabb kilenc tele­pülésre jut el a lap. Ezt a terjesztési bővítést az indokolta, hogy a megin­dult üzemidő-hosszabbítási és telje­sítménynövelési munkákról aktuális információkhoz juthassanak az atomerőmű környezetében lévő 22 település lakói. Ezzel a bővítéssel az Atomerőmű újságot 29 550 csa­lád postaládájába dobják be havon­ta. Végül még egy jelentős változás­ról kell szólni, ugyanis 2006 január­jától színes oldalakkal jelenik meg az újság. Úgy érzem, joggal mond­hatjuk: az üzemi lapból színes régi­ós lap lett. -béri-

Next

/
Oldalképek
Tartalom