Atomerőmű, 2006 (29. évfolyam, 1-12. szám)
2006-02-01 / 2. szám
2006. február 1976-2006 7. oldal A paksi atomerőmű alapításának 30. évfordulóját ünnepeljük. Ebből az alkalomból köszöntjük, és egyben megszólaltatjuk a vállalathoz elsők között felvett, és még ma is aktív dolgozóinkat. Kép és szöveg: Wollner Pál I. rész Cserháti András-Hogyan kerültél az atomerőműbe?- A matematikában és fizikában erős gimnázium után 1970-ben külföldi ösztöndíjra jelentkeztem, számítástechnikai és nukleáris szakirányokra. Az utóbbira vettek fel (amit ma sem bánok, mert számítógéppel így is találkozom eleget), a Moszkvai Energetikai Egyetem atomerőművek és nukleáris berendezések szakára. Az 1976. márciusi végzést követően egy nem túl mély budapesti tájékozódás után a pár hónapja alakult Paksi Atomerőmű Vállalatnál kötöttem ki. A szakmai érdekességen, perspektíván túl természetesen a lakás is idevonzott (ehhez képest még 3 év telt el, mire lakást kaptam....)- Mit jelent az életedben az erőmű?-Ez az első és eddig egyetlen munkahelyem. Szakmailag tehát mindent. Először megtanultuk, aztán megkíséreltük a világszínvonalhoz közelítve üzemeltetni, kiszolgálni. Ez javarészt sikerült is. Kipróbáltuk a szocialista nagyvállalati létet, majd a kapitalizálódó állami tulajdonú részvénytársaság kereteibe is beilleszkedtünk. A munkámban mindig találtam olyan elemeket, amelyeket nagyon érdekesnek tartottam, szinte hobbiként is művelhettem. Külön kellemes körülmény volt, hogy ezért még fizetést is adtak.- Mit jelentett számodra az eltelt 30 év?- Dolgoztam reaktorfizikai, műszaki fejlesztési, biztonsági és műszaki háttér területeken, általában középvezetőként vagy különféle teamek élén. Karrierem a cégen belül némileg hullámzott ugyan, de minden hullámvölgyből sikerült kedvező egyenleggel kijönni. Egy példa erre, hogy amikor egy soros átszervezéskor megritkult körülöttem a levegő (de sokan jártunk így...), belefogtam az akkor új, időszakos biztonsági felülvizsgálatba. A munkát pár év alatt sok-sok résztvevővel együtt sikerrel végigvittem. Eredményeinket nemzetközi szakmai fórumokon nagyra értékelték, talán jobban elismerték, mint itthon. Többször jártam ennek kapcsán Kínában, Dél-Koreában a téma „nagy fehér szakértőjeként”. Az erőmű képviseletében amúgy is a világ jórészét bejártam az USA-tól Japánig a „nukleáris turizmus” keretében. Ezek nem kéjutazások voltak, sok munkával jártak, de sok élményt adtak. Jóleső az a szakmai, emberi megbecsülés, amelyet az erőmű sok vezetőjén túl a kollégáktól kaptam. Ennek egyik bizonyítéka a felügyelő bizottsági tagságom, melybe a munkavállalók választottak be.- A legemlékezetesebb élményedet megosztanád velünk?- Mi volt számomra a legemlékezetesebb, legnagyobb élményt jelentő esemény a 30 év alatt? Több ilyen volt, vegyünk csak egyet a sok közül. Pónya József vezérigazgató 1986 augusztusában „benyomott” egy ötfős delegációba, amely Moszkvában elsőként ismerhette meg a csernobili baleset kivizsgálási eredményét. Ez a rendezvény az akkori időkre jellemző lépés volt: a szovjet elvtársak előbb főpróbajelleggel a KGST-partnereken, azaz rajtunk tesztelték le, hogy hogyan fogadjuk az információkat, amelyeket szeptember elején Bécsben osztottak meg a világgal. Azon a napon vagy tíz akadémikussal, miniszterrel fogtam kezet. Másnap Kapolyi László miniszter különgépén (egy eléggé lelakott Tu-134 volt) jöttünk haza, mert ő - Csernobil ide vagy oda - aláírta a kormányközi megállapodást a paksi atomerőmű WER-440 blokkokkal való bővítéséről (később persze ez nem realizálódott).- Mit üzensz az utódoknak?- Próbáljanak ők is élvezetből dolgozni, és örüljenek, ha ezért pénzt is kapnak. Dr. Germán Endre-Hogyan kerültél az atomerőműbe?-Az atomerőműhöz - akkor még a frissen megalakult Paksi Atomerőmű Vállalathoz - 1976. szeptember 1-jén léptem be. Ezt megelőzően, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem fizikus szakának elvégzése után - 1970 nyarától - az MTA Izotóp Intézetében dolgoztam a sugárvédelem területén. Eközben lehetőségem volt egyetemi doktori disszertációt készíteni az atommaghasadás tömegeloszlásának témaköréből. Az itt szerzett tudás és tapasztalat sarkallt arra, hogy munkavállalási lehetőséget keressek a majdani atomerőműnél. Végül is az akkori vezetőkkel, Pónya József és Szabó József urakkal megállapodva a nukleáris környezet-ellenőrzés területén kötöttem ki. Ezt a választást azóta sem bántam meg; az elmúlt 30 évet a környezet-ellenőrző laboratórium vezetőjeként ebben az egyetlenegy munkakörben töltöttem el. Az első néhány év a Központi Fizikai Kutatóintézet - dr. Fehér István vezette — sugárvédelmi főosztályán betanulással telt el a hazai sugárvédelmi szakma meghatározó szakembereinek körében. Ok valósították meg a ’70-es, ’80-as évek fordulóján a már épülő atomerőmű környezeti sugárvédelmi ellenőrző rendszerét. A paksi lakótelepen létesült laboratórium 1981 tavaszán kezdte meg működését, s végezte - más hazai intézményekkel együtt - a környezet sugárvédelmi állapotának ún. alapszintfelmérését. Ezekhez az adatokhoz viszonyítottuk később a működő atomerőmű környezeti hatását. Ezt az időszakot színesítette a kétszer két hónapig tartó, igen-igen emlékezetes és hasznos betanulás Novovoronyezsben.- Mit jelentett számodra az atomerőmű és az itt eltöltött 30 év?- Talán az a legkifejezőbb, ha azt mondom: életmódot, életformát. Igaz, a mi munkánk itt a laboratóriumban nem tipikus erőművi, energiatermelő tevékenység, inkább a környezetvédelemben megszokott fogalmakhoz, mentalitáshoz, tevékenységhez áll közel, de természetesen nem függetleníthető az atomerőmű működésétől. így sosem az számított, mikor ér véget a munkaidő, hanem az, hogy a feladat el legyen végezve. Ezenkívül számomra érdekes is; módot nyújtott és nyújt szakmai elmélyülésre, a szakmai közéletbe való bekapcsolódásra. Ha visszagondolok, hány éjszakát, hétvégét töltöttem bent a laboratóriumban cikk- és tanulmányírás céljából, mondhatom, olykor ez volt az első otthonom (esetenként a feleségem is utalt erre maliciózusan, mindazonáltal elviselte ezt az életvitelt). Sokan, sokszor kérdezték: nem unalmas, egyhangú, rutinszerű az itteni munka? Én sosem éreztem annak, sem szakmai, sem egyéb szempontból.- Mi volt számodra emlékezetes, élményt jelentő esemény a 30 év alatt?- Sajátossága az atomerőmű környezet-ellenőrzésének, hogy az a jó (kiváltképp az erőmű szempontjából), ha mi semmilyen környezeti hatást nem tudunk kimutatni. A szakmai ambíció meg azt kívánná, hogy néha azért legyen pozitív sikerélmény is, azaz „csípjünk” el erőművi eredetű radioaktív izotópot valamely közegben. Nos, a paksi atomerőmű döntően az előbbi kívánalmat elégítette ki, néha azonban „kedvezett” nekünk. Most nemcsak a 2003. évi üzemzavarra gondolok, volt néhány más esemény is az elmúlt csaknem negyedszázad alatt. Paradoxon, hogy számunkra ezek a legemlékezetesebb események (beleértve Csernobilt is), mert belőlük lehetett messze a legtöbbet tanulni, illetve lemérni a felkészültségünket. Utólag is jóleső érzés, hogy kollégáimmal együtt éles helyzetben is helytálltunk, amiért köszönet illeti valamennyiőjüket.- Egy mottó, egy üzenet a következő 30 évre az utódoknak?- Nemcsak „harmincévesként”, de nyugdíjazás előtt állóként mit is kívánhatnék ifjabb kollégáimnak? Szakmaszeretetet, tisztességet, kitartást, s mindenekelőtt az erőmű probléma-mentes üzemelését a következő 10 (20, 30?) évre. Az idő majd mindenre választ ad. Faragó Péter-Hogyan kerültél az atomerőműbe?- A Moszkvai Energetikai Egyetemen végeztem 1975-ben a Nehézipari Minisztérium ösztöndíjasaként. Tulajdonképpen néhány cég közül választhattam, így kerültem az atomerőműhöz. Egyébként szegedi születésű vagyok.- Mit jelent az életedben az erőmű?- Mindenek előtt nagyon sok munkát, nem kevés sikert, jó kollégákat, és néhány esetben sajnos egy-két kisebb kudarcot is.- Milyen beosztásokban dolgoztál?- Beosztott mérnökként kezdtem, aztán jelentkeztem, hogy megszerezzem _ az ügyeletes mérnöki jogosítványt. így jött a betanulás, aminek voltak különböző állomásai. 1982-ben tettük le a hatósági vizsgát. Én nagyon büszke vagyok arra, hogy az 1-es számú hatósági jogosítvánnyal én rendelkezem. Tudomásom szerint én voltam a cégnél az első, aki hatósági jogosítványt szerzett.- Mi volt számodra a legemlékezetesebb, legnagyobb élményt jelentő esemény a 30 év alatt?- Az élményem nem egy egyszeri dolog, hanem egy folyamat. A főjavítások tervezésének kialakításában, a főjavítási időtartamok egyre lejjebb hozásában - úgy gondolom - eléggé meghatározó szerepem volt. Én ezt mindenképpen nagy sikerként könyvelem el magamnak. Voltam ügyeletes mérnök, és van orosz nyelvtudásom, így most önként jelentkeztem, hogy műszakvezetőként részt vehessek a 2. blokki sérült üzemanyag-kazetták eltávolítási munkáiban.- Egy mottó, egy üzeneted az utódoknak?- Az ország és mi belevágtunk abba, hogy egy atomerőművet építsünk és üzemeltessünk. Ez olyan tudáshoz juttatott minket, melynek nem kerülhettünk volna birtokába az erőmű nélkül. Bíznunk kell abban, hogy ezt az erőművet igenis lehet jól és biztonságosan üzemeltetni! Horváth László Béla-Hogyan kerültél az atomerőműbe?- Pakson születtem, és elkerültem vidékre dolgozni, de mindig az volt a tervem, hogy visszakerüljek Paksra. Dunaújvárosba jártam főiskolára, és 1976. április 10-én diplomáztam, majd ezt követően április 29-én felvételt nyertem a PAV-hoz.- Milyen beosztásokban dolgoztál?- Mint műszaki ügyintéző kezdtem, és mindennel kellett foglalkoznom; akkor még alig páran voltunk. Én voltam a 24. PAV-os dolgozó, de a dolgozók fele még akkor a pesti kirendeltségen dolgozott. Amikor idekerültem, még csak egy nagy gödör volt a helyszínen. Szabó Benjamin igazgató felfigyelt a fotóimra - ez volt a hobbim -, és igényt tartott arra, hogy rendszeresen megörökítsem az építkezés folyamatát. így lettem a vállalat főállású fotósa. Hozzájárultak a tanulásomhoz is, így Pesten egy év alatt fényképész szakmunkás bizonyítványt is kaptam. Pakson, a Városi Művelődési Központban több éven át vezettem gyerekek és felnőttek számára fotószakkört. A fotóim neves lapok címlapjain és az erőmű által kiadott prospektusokban jelentek meg. Tíz évig tartott a főállású fotósságom. Ekkor váltottam, anyagvizsgáló szaktanfolyamokat végeztem, és többféle anyagvizsgálói képesítést szereztem. Jelenleg is roncsolásmentes anyagvizsgálóként dolgozom az örvényáramos szakterületen. Fő vizsgálati területem a gőzfejlesztők hőátadócsöveinek vizsgálata. — Mivel foglalkozol szabadidődben ?- Gyerekkorom óta hobbim a horgászat, aminek szeretetét még az apámtól örököltem. O még 85 évesen is horgászik, és a mai napig dolgozik.- Mit jelent életedben az erőmű?- Nekem azt jelentette, hogy itt öregedtem meg; most 54 éves vagyok. Egy biztos megélhetési forrást jelentett számomra.- Mi volt a legemlékezetesebb élményt jelentő esemény a 30 év alatt?- A legérdekesebb az erőmű építésének elején volt, mikor mindenből az elsőt láttuk: amikor például hozták az első reaktortartályt vagy beállították az első turbinacsamoki oszlopot.- Üzeneted az utódoknak?- Bízom abban, hogy az erőművet hosszú távon biztonságosan fogja üzemelteti az utánunk jövő nemzedék. Kern Jánosné-Hogyan kerültél az atomerőműbe?- 1976-ban hallomásból tudtam meg, hogy a Paksi Atomerőmű Vállalat munkaerő-felvételt hirdet. Személyesen kerestem fel az akkor személyzeti ügyekkel foglalkozó Lajkó Sándort. Kétszeri elbeszélgetés után értesítettek arról, hogy felvettek.- Mit jelent az életedben az erőmű?- Miután 30 éve dolgozom az erőműben, elmondhatom, hogy életem több mint felét itt éltem le, vagyis „ezer szállal” kötődünk egymáshoz.- Mit jelentett számodra ez az eltelt 30 év?- Mindent, tehát jót és rosszat is. A 30 év alatt egy helyen, a gazdasági vonalon dolgoztam, először Lakosa József gazdasági igazgató, majd Nagy Istvánná gazdasági vezérigazgató-helyettes mellett 20 évet. Jelenleg a számviteli osztályon dolgozom mint titkárnő II. Igyekeztem az elvárásoknak megfelelni. Hogy az eredeti kérdésre válaszoljak, az eltelt 30 év biztos munkát, megélhetést jelentett. Bízom abban, hogy ezt a véleményemet most sem kell megváltoztatnom.- Volt számodra emlékezetes esemény a 30 év alatt?- Voltak az elmúlt 30 év alatt nagyon kellemesen eltöltött napok, de egyet külön, nem tudok és valószínűleg nem is érdemes kiemelni.- Üzeneted a következő 30 évre az utódoknak?- Éljen mindenki a saját értékrendje szerint, de ha ilyen hosszú időt akar eltölteni egy munkahelyen - bár ez ma már talán nem is megoldható -, ne feledje, azt csak állandó alkalmazkodással tudja elérni.
