Atomerőmű, 2006 (29. évfolyam, 1-12. szám)
2006-02-01 / 2. szám
8. oldal 33 1976-2006 2006. január Harminc év tanúi Könyvek, írások, képek, gondolatok azokról, akik történelmet írtak, és akik leírták a történelmet A paksi atomerőmű alapításának 30. évfordulójára emlékezve ez évben egy sorozatot indítunk melyben, bemutatjuk azokat a kiadványokat, könyveket, jelentősebb tájékoztató anyagokat, melyek az atomerőmű történetéről, az építkezéstől napjainkig eltelt időszakról tanúskodnak. Ezzel egyben felidézzük a múlt eseményeit, és tiszteletünket fejezzük ki azok iránt, akik alkottak, dolgoztak, a mai nap is munkálkodnak az atomerőműért, és akik mindezt megörökítették. Vicsek Ferenc: A bomlás melege - Riport az aktív zónában Nagyszámú érdeklődő gyűlt össze a paksi Városi Könyvtárban 1988. november 9-én este. Vicsek Ferenc újságíró A bomlás melege c. könyvének bemutatójára sokan voltak kíváncsiak. A könyv első oldalain a következő sorok olvashatók: „Megbízom Vicsek Ferencet, hogy a Paksi Atomerőmű beruházáson szociográfiai tanulmányokat folytasson. Kérem, hogy a munkájában segítsék; én a magam részéről ehhez minden támogatást megadok. Budapest, 1978. április 11. Szabó Benjamin, a Paksi Atomerőmű Vállalat igazgatója A könyv 1978 tavaszától jegyzi a történéseket, de visszatekintve a korábbi időszakra, képet ad a kezdetekről. A 440 oldal sok mindenről beszámol, számokról, élethelyzetekről, társadalmi megnyilvánulásokról, műszaki megoldásokról és az emberben rejlő képességekről, akaraterőről, helytállásról. , A bomlás melege - Riport az aktív zónában” a PA Rt. Műszaki Könyvtárában mindenki számára hozzáférhető.- Közel harminc év múltán, hogyan emlékszik vissza az atomerőműben, az „aktív zónában” töltött időkre? — kérdezem a könyv szerzőjét, Vicsek Ferencet.- Ne feledjük, akkor szocializmus volt, és annak idején csak nagyon keveseknek nyílt lehetőségük megismerni egy nagyvállalkozás belső életét. Én is a pályám elején voltam, úgyhogy nem volt könnyű áttekinteni: milyen erők, hogyan irányítják a folyamatokat, hogyan születnek a súlyos döntések, és meg tudják-e teremteni a feltételeket az irányítók a hatalmas feladat megoldásához. Az már akkor is jól látszott, hogy az atomerőmű építése sokkal nagyobb feladat, mint amit valaha is kapott a magyar energetikai, vegyipari gárda, a minisztérium és a többi szervezet. Óriási lehetőségnek számított, hogy én ott szociográfiát készíthettem, különösen, hogy erre Szabó Benjamin igazgató úr adott megbízást. Bárkivel beszélgethettem, semmiben sem volt megkötve a kezem, és a végén sem kellett bemutatnom a könyvet. Nagyon izgalmas volt, hogy vajon be tudom-e mutatni a küzdelmet, ami itt folyik, annak érdekében, hogy az ország felülmúlja önmagát, amihez az kell, hogy szinte minden ember erőn felül teljesítsen. Mérnök, hegesztő, kőműves - egyaránt. Messze az akkori magyar társadalom teljesítőképessége fölötti feladat volt az atomerőmű építése. Az óriási méreteknél szokatlan precizitás és az önmagukban is minden mértékegységben gigantikus számok sokszorosan felülmúlták a korábbi követelményeket, az addigi gyakorlatot. A tervezőknek itt meg kellett tanulniuk atomerőműben tervezni, és akkor még nem voltak olyan számítógépek, amilyenek ehhez ma segítséget nyújtanak. Aztán kellettek a hegesztők, a betonozok, az ellenőrök, minden szakmából a megfelelő szakemberek. Mindannyian belelkesíthetőek voltak, pedig kudarcból sem volt hiány. Úgy gondolták, ha képesek elvégezni a feladatot, akkor saját szakmájuk legjobbjaivá válnak, mert hasonlót előttük még soha senki nem csinált Magyarországon. Ebben erős versenyszellem mutatkozott. Mindannyian érzékelhettük, hogy jobbak vagyunk a szovjeteknél, okosabb programokat tudtuk készíteni, és nálunk szigorúbbak a követelmények. Rengeteg sikerélményről lehetett beszámolni. A kihívás és siker nagy küzdelme az, amiről a könyv szól! Sokáig komoly vívódást jelentett számomra, hogy be tudok-e számolni arról, hogy mekkora kockázat az országnak ez az atomerőmű. A könyv befejezésekor egyetlen nagy kérdés lebegett előttem: ha ennyi esetlegesVicsek Ferenc A bomlás melege 4 Magvető Riport az aktív zónában ség van az ott folyó munkákban, akkor vajon tartani kell-e attól, hogy ez az atomerőmű veszélyes Magyarországra. Végül is megszületett bennem a válasz: nem. Megnyugvással állapítom meg, most már több évtized múltán is, hogy ez a következtetés nem volt rossz.- Köszönöm, hogy megosztotta velünk gondolatait, emlékeit!-Lovásziné Anna-
