Atomerőmű, 2005 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2005-03-01 / 3. szám
14. oldal ATOMERŐMŰ 2005. március Milyen volt a nők helyzete a régmúltban? Előadás a múzeumban Március 8-án a figyelem a nőkre irányul. A nőnap alkalmából több telik a figyelmességre, kedvességre, köszöntő szavakra, virágra. A férfiak kedves megnyilvánulással fordulnak a lányok, asszonyok felé, és társadalmi szinten is folyik a megemlékezés. Szép dolog, de sokunkat elgondolkodtat. A világ fejlődésével hogyan változott a nők helyzete, milyen most, mennyit, miben fejlődött? A Városi Múzeumban február 28- án megtartott előadás éppen ehhez a témához kapcsolódott, és igen sok érdekes információt tárt fel a múltról. A Paksi Múzeumbarátok Egyesületének rendezvényén dr. Várady Zoltán történész-kandidátus „Nők a középkorban” címmel tartott előadást. Nem meglepő módon az érdeklődők többségében nők voltak. Dr. Várady Zoltán bevezetőjét általános társadalomrajzzal kezdte, és képet adott a kor vallási felfogásáról. Igen szemléletes módon mutatta be az adott társadalmi rétegek nőtagjainak helyzetét. Előadásában kitért a mai ember számára meghökkentő erkölcsi szokásokra, gondolkodásmódra és életvitelre. Bár a nőkkel szembeni alacsonyabb rendűségi szemlélet közös volt, más elvárás, kötelezettség irányult a gazdag módban, a közép- vagy szegénysorban élő fehémépek felé. Akkoriban a nők meghatározó feladata a gyermekgondozás volt, a gyermekszülés és -nevelés. Az anyaszerep mellett a férfias feladatokat is magukra kellett vállalniuk, hisz féijeik távollétében meg kellett védeniük családjukat, házukat, gazdaságukat. Ha kellett, kardot forgattak, szántottak-vetettek, és gondoskodtak gyermekeikről. A középkor igen nagy terhet rótt az akkori nőkre, igaz, akkor merőben más volt a szemlélet. Dr. Várady Zoltán előadása igen tartalmas, érdekes visszatekintést nyújtott a múltra, a középkori nők világára. Lovásziné Anna Esküvői fotók kiállítása „Ásó, Kapa, Nagyharang - Esküvői ruhák, csokrok bemutatása régi fotókon - 1920-1970” címmel nyílt kiállítás Pakson, a művelődési ház kiskiállítójában február 13-án, vasárnap. A tárlatot Korkes Zsuzsanna néprajzkutató nyitotta meg. A kiállításon közreműködött Csordás Tímea versmondó és a Társastánccal a Paksi Diákéletért Alapítvány. A színvonalas kiállításon a Néprajzi Múzeumból kölcsönzött esküvői fotókon kívül több évtizeddel ezelőtti paksi házasságkötéseken készített fotók is szerepelnek. A kiállítás március 20- ig látogatható. Wollner Pál Finlandia Magyar-Finn Kör A paksi Finlandia Magyar-Finn Kör éves közgyűlését 2005. február 25-én a Prelátus épületében tartotta. Az éves beszámolót dr. Blazsek Balázs elnök ismertette, majd pedig az új tagok felvétele következett. A közgyűlés után a Loviisa városából Paksra érkezett vendégeket köszöntötték, akik meghívást kaptak a Finnlandia kör rendezvényére. A loviisai vendégek között köszönthettük az atomerőmű vezérigazgatóját, Arvo Vuorenmát, a város képviselő-testületének néhány tagját, élén a polgármesterrel, Olavi Kaleva-val. A kötetlen baráti beszélgetést közös éneklések, magyar és finn népdalok követték. Dr. Blazsek Balázs elnök elmondta, hogy a tervek szerint az idén nyáron a Finlandia Magyar-Finn Kör látja vendégül a loviisából érkező vendégeket. Wollner Pál Befejeződött az alapszakasz a városin A 2005. évi Paks Városi Teremlabdarúgó-bajnokság alapszakaszában minden csapat kilenc mérkőzést játszott. A sok-sok izgalmas csata alapján alakult ki a két csoport ranglistája. Az „A” csoportban a Kreszpark Rangers minden mérkőzését megnyerve végzett az élen. A „B” csoporban a Partner Kft. csapata lett az első majdnem hasonlóan, csupán az utolsó napon szenvedett vereséget a második helyezett Diófa gárdájától. Az ESZI csarnokában az alábbi játéknapokon folytatódnak a rájátszás küzdelmei: 03. 13. (vasárnap); 03. 19. (szombat), munkanap lévén csak délután; 03. 20. (vasárnap); 03. 26. (szombat) a csapatok többségi szavazása alapján. A rájátszásba a 7., 8., 9. helyezett csapatok magukkal viszik az egymás elleni eredményüket, a többi csapat tiszta lappal indul. Az alapszakaszbeli helyezés a rájátszás végén azonos pontszámot elért csapatoknál számít. A döntőket ápr. 2-án, szombaton játszszák. Az utolsó hely sorsát a két tizedik helyezett gárda négy mérkőzésen dönti el. Az alapszakasz gólkirályai az „A” csoportban Homyák László (Kreszpark Rangers) 26, a „B” csoportban Simon Zoltán (Partner Kft.) 21 góllal. Boa András Húsvét ünnepe itthon és a világban A húsvét a teremtés, az újjászületés szimbóluma, a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe, Krisztus feltámadásának, egyben a tavaszvárásnak és a tavasz eljövetelének ünnepe. Húsvét vasárnapjának időpontja egy zsinati határozat értelmében a tavaszi napéjegyenlőség után következő első holdtölte utáni első vasárnap. Ez azt jelenti, hogy a húsvét időpontja több mint egy hónapot ingadozhat, legkorábban március 22-re, legkésőbb április 15-re eshet. A húsvétvasámapot megelőző nagyhéten ér véget a negyvennapos böjt. Ezen a héten Krisztus életének utolsó napjaira emlékeznek a hívők. Nagypénteken, Krisztus halálának napján szigorú böjtöt tartanak, és a templomok oltárát fekete lepellel fedik el. A vasárnap azonban már a feltámadás ünnepe. Húsvétvasámaptól számítva az ötvenedik napon ünnepük a keresztények a pünkösdöt, Krisztus mennybemenetelének napját. Északon, a skandináv népek csendesen ünnepük a húsvétot, ott a nagyhetet is csendes hétnek nevezik. Nagypénteken gyászruhába öltöznek, nem gyújtanak tüzet, és nem érintkeznek sem közvetlen ismerősökkel, sem másokkal. A böjtöt is szigorúan be-Egy régi húsvét fényénél borongott S vigasztalódott sok tűnt nemzedék, Én dalt jövendő húsvétjára zsongok, És neki szánok lombot és zenét. Juhász Gyula tartják, az evés csak naplemente után engedélyezett. Németországban nagypénteken letakaiják a kereszteket. A szombat estig tartó szigorú böjt után a családok vasárnapi ebédjén a főszerepet a piros tojás és a bárány alakú torta kapja. A kontinens déli államaiban a fiatalok Jézus és a tizenkét apostol szobrát hordozzák körbe a kisvárosok főterén, majd a templom előtt eljátsszák a feltámadás jelenetét. Mexikóban a húsvétot több mint két hétig ünnepük, a Szent Héttől Krisztus feltámadásáig. Ez idő alatt Jézus életének utolsó napjait passiójátékokys ban jelenítik meg. Az ausztrálok elméletben elfogadják a nyulat a keresztény húsvét szimbólumának, de ők maguk nem igazán találják nemzetükhöz illőnek a tapsifülest. Az elmúlt években az erszényes nyúl, ez az őshonos, hosszú füles ausztrál állatka helyettesíti a húsvét szimbólumaként ismert házi nyulat. Országosan hajdan, több napból álló ünnepségsorozatot jelentett a húsvét, ma már csak a húsvétvasárnapot és a húsvéthétfőt ünnepeljük. Ilyenkor asztalra kerülnek a hagyományos húsvéti ételek: a sonka, a bárányhús, a tojás és a kalács. Számos természeti nép teremtésmítoszában szerepel a tojás, mely az élet újjászületésének, a termékenységnek ősi jelképe. Az ünnephez több szokás is tartozik, amelyek közül leginkább ismert a húsvéti nyuszi hozta ajándék és a locsolkodás, ami évszázadok óta általánosan elterjedt hagyomány. A fiúk kedves rigmusokat mondanak a lányoknak „húsvét másodnapján régi szokás szerint, fogadják szívesen az öntöző legényt". Az illatos rózsavízért cserében azonban manapság már nem a pirosra festett hímes tojás dukál. A régi népszokások immár anyagi természetet öltöttek. Legyen példa erre az újkori „népköltészet” egyik gyöngyszeme: Zöld erdőbe jártam, kicsi medvét láttam, szereti a mézet, add ide a pénzét. Topor Magdona A paksi dzsúdósok kiváló eredményei Két arany-, egy ezüst- és egy bronzérem a világkupa első két állomásán Január elején három aranyérmet, két hetedik helyezést; január végén egy arany-, egy ezüst érmet, egy ötödik és egy hetedik helyezést, míg február közepén egy arany-, két ezüst-, három bronzérmet, egy negyedik, három ötödik és egy hetedik helyezést értek el az Atomerőmű SE Cselgáncs Szakosztály versenyzői országos versenyeken. Február közepén a Hungária-Szentkirályi Férfi Cselgáncs Világkupa küzdelmein Bor Barna immár a felnőttek között szerzett aranyérmet. Hangyási László mesteredző másik tanítványa, Braun Ákos birtokába került egy bronzérem. Március első hétvégéjén Varsóban immár Braun Ákos győzött, Bor Barna pedig egy ezüstéremmel gyarapította gyűjteményét. A hölgyek sem unatkoztak, ausztriai Leondingban a paksi Mészáros Anett is egy értékes hetedik helyezéssel kezdte az idei világkupa sorozatát. A január 8-i idénynyitó Országos Rangsor Versenyen kiválóan szerepeltek az Atomerőmű SE dzsúdósai. A 73 kg-os súlycsoportban a decemberi Universiadén egyéniben bronz-, csapatban ezüstérmes Braun Ákos, a 90 kg-os nemrégen Paksra igazolt Rajcsányi Gergely és a +100 kgosok között induló junior VB ezüstérmes Bor Barna minden mérkőzését megnyerte, így három értékes aranyéremmel kezdtek az atomos fiúk. A 66 kg-os Pfeffer Árpád és a 73 kgos Csoknyai László hetedik helyezéséről sem szabad megfeledkeznünk. Ajanuár 22-én rendezett junior férfi-női Országos Rangsor Versenyen folytatódott a kitűnő versenyrajt. Itt a 100 kg-os Kiszli András érdemelte ki az aranyérmet és Csoknyai László (73 kg) a bronzot. Kiszli Gabriella (63 kg) ötödik, míg Kiszli András (100 kg) a hetedik helyen zárt. Február 19-én a serdülők Országos Rangsor Versenyén Mede Zsombor a 60 kg-osok között győzött, Kiss Norbert (55 kg) második, Haaz Levente (55 kg) és Dohai Patrick (81 kg) harmadik, Barnabás Bence (81 kg) negyedik, Burján Bence (50 kg) és Hamvas Tamás (66 kg) ötödik és Szebélyi Réka (63 kg) hetedik helyen végzett. A juniorok között Kiszli Gabriella (63 kg) ezüst-, Csoknyai László (73 kg) pedig bronzérmet nyert, míg Pfeffer Árpád (66 kg) az értékes ötödik helyen végzett. Február 12-13. között Budapesten a Körcsarnok adott otthont az immár 40. Hungária-Szentkirályi Férfi Csel-Bor Barna, a boldog győztes gáncs Világkupa küzdelmeinek, ahol a paksi Atomerőmű SE két kiválósága is érmet szerzett. A még csak junior korú Bor Barna (+100 kg) ott folytatta, ahol elmúlt évben abbahagyta, de most a felnőttek között szerzett aranyérmet. Itt jegyezném meg, hogy a verseny előtt két nappal a paksi Vak Bottyán Gimnázium szalagavatóján lépett fel a Városi Művelődési Központunk színpadára Barna, az ifjú reménységünk. Hangyási László cselgáncsmesteredző másik tanítványa, az immáron kétdiplomás Braun Ákos (73 kg) is dobogóra léphetett, az ő birtokába került egy igazán értékes bronzérem. A paksiak harmadik versenyzőjének, a frissen igazolt, sajnos sérüléssel bajlódó Rajcsányi Gergőnek (90 kg) most be kellett érnie a hetedik helyezéssel. Az 1998-ban itt győztes Kovács Antal olimpiai és világbajnokunk egy kellemetlen Achilles-sérülése miatt most csak a lelátóról szurkolhatott versenyzőtársainak. Ennek ellenére elhiszem, amit nyilatkozott, miszerint „Nagyon jó érzés volt magyarnak lenni ezen a hétvégén, fantasztikusan gyúrtak a fiúk! ’’ Ezen a hétvégén a hölgyek sem unatkoztak. Az ausztriai Leondingban a paksi Mészáros Anett (70 kg) két győzelemmel jól kezdett, majd egy cseh versenyző keresztezte továbbjutását, de így is egy értékes hetedik helyezéssel kezdte az idei világkupa-sorozatát. Az idei világkupa-sorozat második állomásán március 4-5. között Varsóban a 73 kilogrammosok mezőnyében ismét rajthoz állt Braun Ákos. A döntőbe vezető úton először egy lengyel, egy svájci, majd egy német versenyző következett. A döntőben a kanadai Trittont a második percben ipponnal verte, így az élen végzett. A budapesti világkupa-győztes Bor Barna az első fordulóban csak egy percet engedélyezett a belarusz, majd csupán 14 másodpercet (nem elírás: számoljunk tizennégyig) az észt ellenfelének. Az ukrán ellenfele a 4. percben kapta meg a leléptetést jelentő ippont. A döntőben jobbnak bizonyult a német Toelzer, de Barna így is második lett. A sérüléséből felépülő olimpiai és világbajnok Kovács Antal tizenhat induló közül az értékes ötödik helyen végzett. Ttlky Péter, az Atomerőmű SE Cselgáncs Szakosztály elnöke is értékelte az idei évadkezdést: „Az eddigi kiváló eredmények felülmúlták várakozásainkat. Hangyási László vezetőedző mellett elismerés illeti Dohai László, Keszthelyi László és Kun Szilárd edzők munkáját is. ” Szerkesztőségünk csak annyit tud ehhez tenni: „ Csak így tovább! Hajrá ASE! ” Sipos László World Cup Men 2005^ HOtJ X Braun Ákos (kékben), a varsói győztes