Atomerőmű, 2004 (27. évfolyam, 1-12. szám)

2004-07-01 / 7. szám

2004. július ATOMERŐMŰ 11. oldal Gergely László Gergely László az ASE Természet­járó Szakosztály legnehezebb tú­ravezetője „súlyos egyéniség”. Több mint 20 éve dolgozik az atomerőműben.- Hogyan ismerkedtél meg a túrá­zással?- A természetjáró szakosztállyal csak a ’90-es évek elején kerültem kapcsolatba. Életem egyik gondter­helt (építkezés stb.) szakaszában egy közvetlen munkatársam, a természet­­járó szakosztály akkori vezetője, Nagy István elhívott egy-két szak­osztályi túrára. Ezek a túrák szá­momra nemcsak kikapcsolódást, ak­tív élményszerzést, sportot jelentet­tek, hanem rekreációt, kalandot és ta­nulást is. A kikapcsolódás segített el­viselni a hétköznapok problémáit, a kalandok biztosítottak egy egészsé­ges adrenalinszintet, a tanulás első­sorban az ország, hazánk megisme­rését jelentette oly módon, ahogyan azt könyvekből nem lehet; csak járva az „erdők-mezők” ösvényeit és ki­­sebb-nagyobb településeink utcáit. Tetszett a dolog, így egyre több túrán vettem részt. — Hogyan lettél túravezető? — Néhány év után a szakosztályve­zetőnk biztatására túravezetést is vál­laltam. A túrák megszervezéséhez és levezetéséhez nem elég csak a tér­képismeret és a tájékozódás képessé­ge, sokoldalú felkészültséget igé­nyel, különösen, ha sikeres, jó túrát szeretne az ember csinálni, márpedig csak olyat érdemes. A megfelelő fel­­készültséget szolgálta, hogy 1997- ben alapfokú, “bronzjelvényes” túra­vezetői tanfolyamot végezhettem el egy megújított („fiatal”) túravezetői csapat tagjaként.- Melyek a kedvenc tárázási helyeid?- Gyalogtúráim célpontja általá­ban a Vértes, a Pilis, illetve a Viseg­rádi hegység. A túraútvonalat szere­tem úgy kiválasztani, hogy azok átla­gos fizikummal is teljesíthetők le­gyenek. 35—40 emberrel inkább a „kirándulós” típusú túrázást tartom célszerűnek. Magasabb sportértékű tettekre számtalan teljesítménytúra és egyéb lehetőség van, de ezeken szűkebb körben - a legelvetemülteb­bekkel együtt - veszek részt. — Ma már a szakosztályon belül van egy kerékpáros csoport is.- Még 1997-ben történt, hogy a szakosztály a gyalogtúrák mellett nyári (egyhetes) kerékpártúrát is be­tervezett az éves programba. Az első (Zala megyei) túra megszervezését el­vállaltam, aztán úgy jártam, mint az a bizonyos állat a fülével. Máig már hat dunántúli megyét ismertünk meg és kerekeztünk végig egy lelkes, többsé­gében visszatérőkből álló csapattal. Az eddigi bicajtúrákról is sok fe­lejthetetlen élményt őrzök emlékeim­ben, de a „megyesorozat” folytató­dik, s ki tudja hol áll meg? Az elmúlt évek során az egynapos bicajtúrákon szűkebb hazánk, Tolna megye né­hány kevésbé ismert — de megisme­résre érdemes - helyét is sikerült megmutatnom a velem túrázóknak.-Milyen túráidra emlékezel szívesen?- 2000-ben egyike voltam a sike­res „ezüstjelvényes” túravezetői vizsgát szerzőknek, de ez az év ne­kem inkább az OKT (Országos Kék­túra) elkezdése miatt marad emléke­zetes. Minden túra jó túra, de a „kék­túra” az más, több, sajátos hangulatú sporttevékenység és kiváló alkalom hazánk legszebb tájegységeiben a természeti szépségek — lépésről lé­pésre történő — megismerésére. Kis létszámú, de lelkes csapatunk a „másfélmillió lépés” valamivel több, mint felét már teljesítette. 2003-ban sikeres „bronzjelvé­nyes” kerékpáros túravezetői vizsgát is szereztem, így most már a kerék­pártúrákon sem fogok „eltévedni”.- Mit jelent számodra a természet­ben lenni?- Remélem, hogy nem csak nekem fontos az egészség megőrzése, ami a betegség hiányán kívül egyfajta lelki harmóniát is jelent, melyet sokféle­képpen lehet elérni és megtartani. Egész életünk döntések sorozata. A kirándulás, természetjárás egy moz­gásban gazdag életmód érdekes és szórakoztató eszköze. Az egyik leg­jobb módszer az életmód formálására. Könnyen elérhető, olcsó, fokozatosan lehet terhelni a szervezetet, idősebb korban is végezhető, sok élményt ad, elmélyíti a honismeretet, hazaszerete­­tet. A természetben leegyszerűsödnek és felélénkülnek az ember érzései, nincs stressz, nincs, ami a másik - benzingőzös - világból megzavarna. Mindenkinek jó szívvel ajánlom. Túra vezetőként pedig továbbra is igyekszem olyan gyalogos és kerékpá­ros túrákat szervezni és vezetni, ame­lyekről a résztvevők életre szóló emlé­kekkel, újabb és újabb ismeretekkel és lélekben felfrissülve térnek haza. Péter Imre Péter 1948-ban született Alsóáb­­rányban, a Bükk hegység lábánál. Ma már azt a községet Bükkábrány néven lehet megtalálni a térképen. — Hogyan ismer­kedtél meg a túrá­zással?- Már gyerekko­romban megismer­kedtem a túrázás szépségeivel. Na­gyon sokat baran­goltunk a Bükk cso­dálatos, vadregényes tájain, erdeiben. A mezőkövesdi I. László után irányitástechnikai műsze­rész szakmát tanultam, majd abban is helyezkedtem el. Katonai éveim után bekerültem a szerelő iparba. Ennek a dolognak az volt a szép oldala, hogy megismerhettem az egész ország kü­lönböző tájegységeit és az ott élő em­bereket. Nagyon sokat vándoroltam az országban, és 1980-ban kerültem le Paksra, az erőmű szerelésére. Az erőmű szerelésének befejezése után, 1992-ben kerültem át PA Rt.-os állományba. Itt ismerkedtem meg olyan kollégákkal, akik már aktív természetjárók voltak, és a csa­ládommal együtt beszerveztek engem is. így feleségemmel, Margóval és két gyermekem­mel, Szilviával és Krisztiánnal közösen túráztunk. Nagyon sok élményben volt részünk, renge­teg barátra tettünk szert a jó han­gulatú túrák során.- Hogyan lettél túravezető?- Az akkori szakosztályveze­tőm, Nagy István biztatására én is sikeresen elvégeztem a túravezetői alaptanfolyamot. Ugyanakkor a tár­saim között már sokan vettek részt tájékozódási túraversenyeken, ahová szintén sikerült bekerülnöm. Azóta is aktív versenyző vagyok, és a korosz­tályomban szép eredményeket értem el. 2002-ben országos bajnok, 2003- ban országos második lettem a csa­patommal. A tavalyi évben sikeresen elvégez­tem egy magasabb szintű túravezetői tanfolyamot, ami már versenyek ren­dezésére is jogosit. A szakosztály vezetésében, prog­ramjainak szervezésében aktívan részt veszek, és azon dolgozunk a kollégáimmal, hogy minél színvona­lasabb túrákat szervezzünk ne csak idehaza, hanem külföldön is. Szeret­nénk minden korosztály számára jó hangulatú, és élményekben gazdag túrákat szervezni. Éppen ezért szere­tettel várunk mindenkit a köreinkbe és a túráinkra is. ígérjük, hogy nemcsak élmények­ben lesztek gazdagabbak, hanem sok barátra is találtok. Ne felejtsétek el, hogy minden túrámat az általam oly sokszor emlegetett „Barátságunk ko­­vácsolódjék” szólásom nyomán szer­vezem és kivitelezem. 54. V0TT, Tata Az 54. Villamosenergia-ipari Or­szágos Természetbarát Találkozót (VOTT) július 2-4. között Tatán tartották. Tíz évvel ezelőtt szintén itt rendeztek VOTT-ot. A találkozón 17 villamos ipari társaságtól 382 fős résztvevői létszámot regisztráltak. Az atomerőművet a versenyen ösz­­szesen négy csapat képvi­selte 24 fővel. Eredményeink: A tájfutó csa­patversenyben 3. helyezett lett az atomerőmű csapata. A tájfutás részletes ered­ményei: • Férfi 35 kategória: 3. Baksa Tamás 5. Jakab Albert • Férfi 50 kategória: 9. Wollner Pál 11. Adóiján Antal 12. Péter Imre 16. Nagy István • Női 21 kategória: 3. Sztanóné Körösztös Livia 5. Jakab Éva. A városismereti versenyen az atom­erőmű III. csapata (Weisz Pál és Luk­ács Vilmos) 1. helyezést ért el. A díj egy hatalmas serleg. 17. az atomerő­mű I., 18. az atomerőmű IV, 52. az atomerőmű II. csapata lett. A terepversenyen 1. helyezést ért el az atomerőmű III. csapata (Jakab Al­bert, Baksa Tamás, Sztanó László, Balogh Béla), és megnyerte a fokost. 14. atomerőmű I., 15. atomerőmű II., 31. atomerőmű IV. csapata. A terepverseny és a városismereti verseny alapján az összesített ver­senyt az induló 53 csapatból az atom­erőmű III. csapata nyerte - rekord módon, immár ötödik éve folyamato­san! így ismét elhozta a fődíjat jelen­tő kis transzformátort, mely a látoga­tóközpont vitrinjében kerül kiállításra. Az összesített verseny to­vábbi eredményei: 10. az atomerőmű I., 19. az atom­erőmű IV, 40. az atomerő­mű II. csapata. Az összesített verseny női kategóriájában az atomerőmű I. csapata 2. helyezett lett. A társaságok közötti ösz­­szesítésben az alábbi ered­mény született: I. ÉMÁSZ II. DÉMÁSZ III. PA RT. Wollner Pál Hartmann Miklós Hartmann Miklós a természetjáró szakosztály szikla- és hegymászó csapatának vezetője.- Hogyan is lettél szik­lamászó?- Úgy, hogy mindig is szerettem a természetet, és nemcsak szerettem, hanem mélységesen meg is nyugtatott a természet­be való mind tökélete­sebb belesimulás. Eleinte csak túrázó voltam, aztán szemet szúrt a lehetőség, hogy nemcsak a turista utakon lehet feljutni a csú­csokra, hanem sok helyen csodaszép sziklafalakon is. Gyorsan abbahagy­tam a focit, amit már agyongyötört térdeim amúgy sem szerettek, és ne­kirugaszkodtam a sziklamászásnak. Elvégeztem a szükséges tanfolya­mokat, és azóta rendületlenül járom a hegyeket, és próbálok minél több embert megfertőzni ezzel a nem mindennapi élményt nyújtó sporttal. Sikerült magam köré gyűjteni egy kicsi, de nagyon lelkes csapatot, akikkel már számtalan nagy kaland­ban volt részünk a környező orszá­gok festői hegyei között.- Mit jelent számodra ez a fajta kikapcsolódás?- Komolyan hiszek abban, hogy ennek a szép sportnak a segítségével jobban megismeri az ember a saját képességeit, teljesítőképességének határait, és jelentős segítséget nyújt a közösségbe való beilleszkedéshez is, hiszen ez egy csapatsport, amely­ben óriási jelentősége van az egy­másrautaltságnak és a közös felelős­ségvállalásnak. Számtalan kalan­dunk alapján bátran állít­hatom, hogy kevés dolog kovácsol össze jobban egy közösséget, mint az együtt legyűrt nehézsé­gek, és az azt követő esti felszabadult sörözés, ahol azon melegében helyére teszszük a történteket a jóféle árpalétől oldott hangulatban. — Milyen érzések jön­nek elő egy-egy sziklamá­szás alkalmával?- Aki szeretné megízlelni az igazi szabadság érzését, annak feltétlenül ki kell próbálnia ezt a kalandot, mert kevés helyen érzi magát szabadabb­nak az ember, mint egy tenyérnyi sziklapárkányon kucorogva, alatta néhány száz méteres mélység, felet­te a leküzdendő vad sziklafal a kék égtől koronázva, körülötte az érin­tetlen természet. Nem számíthat magán kívül más­ra az ember, hiszen az a kötél, ami a társsal összeköti csak az életben ma­radást biztosítja. Ilyenkor az életösz­tön felülír minden más gondolatot. Nincs munkahely, anyós, csak a megoldandó feladat létezik, minden agysejt azon dolgozik lázasan. Aztán ha felérünk a szikla tetejére, végre vízszintes helyen állhatunk, alattunk a megtett út, felettünk a vég­telen égbolt, olyan megnyugvás, bel­ső béke lesz úrrá rajtunk, amit senki nem vehet el tőlünk, és örökké ott fogjuk hordani a lelkűnkben. Wollner Pál 1950-ben született Hódmezővásár­helyen. 1983 óta dolgozik az atom­erőműben.- Mikor lettél a turista szakosztály tagja?- Az ASE-nak belépé­sem óta tagja vagyok. A túrázással már a kö­zépiskolában megismer­kedtem. Sokat jártunk ki­rándulni iskolás korom­ban a budai hegyekbe. A természetjáró sza­kosztályba 1986-ban lép­tem be. Akkoriban Perémi Feri bácsi mindig hívott túrázni, de hétvégeken általában elutaztam Paksról. Egyszer aztán mégis elmen­tem a szakosztállyal túrázni, és na­gyon jól éreztem magam a társaság­gal, és azóta is túrázom.- Hogyan lettél túravezetö?- A szakosztályban a túravezetők .kiöregedtek”, elmentek nyugdíjba. A Tolna Megyei Természetbarát Szövetség alapfokú - bronzjelvé­nyes - túravezető képzést szervezett, melyen főleg erőművesek vettünk részt. Pár év múlva ennek folytatása­ként az ezüstjelvényes túra vezetői tanfolyamot is elvégeztem.- Túraversenyzéssel is foglalkozol?- A túravezetői tanfolyamokon tanultak begyakorlása végett, a jobb tájékozódás megismerése céljából elindultunk a túraversenyeken. A kö­vetkező évben már beneveztünk az országos bajnokságba is. Ez elég nagy elfoglaltságot jelentett és je­lent, mert évente 18-20 verseny van hirdetve, és mi legalább a felén részt is veszünk. Siker koronázta a versenyzést, mert 2002-ben országos baj­nokságot nyert a „PARTO­SOK” nevű csapatom, A50 kategóriában. Minden évben részt ve­szünk a Villamosenergia­ipari Természetbarát Talál­kozón is.- Milyen túrázással kap­csolatos elismerésben része­sültél?- 2003-ban „Tolna Megye Élsportolója” díjat kaptam meg a ter­mészetjárás kategóriában, melyet az akkori sportminiszter adott át. Na­gyon sok érmet nyertem a versenyek során az elmúlt években. — Milyen élményt említenél a tú­rák kapcsán?- Nagyon sokfelé tú­ráztam már. így lehetősé­gem volt Magyarország szép tájait megismerni. Nyaranta eljutunk kül­földre is. Szeretek a szlo­vákiai Tátrában túrázni. Nagyon szeretem az er­délyi tájakat is. Az ottani jó levegő, gyönyörű táj mindig elkápráztat. Ki­próbáltam már Ausztriá­ban a sziklamászást is. Jó pár évvel ezelőtt lehetőségünk volt a vadvízi kalandot is kipróbálni Olaszország­ban a Teverén, San Marinótól Rómá­ig eveztünk. El kell mondanom, hogy volt, amikor az adrenalinszintem is meg­ugrott, egy-egy meredek sziklafal megmászása közben, vagy éppen mély szakadékok közelében. Szinte minden túrán az ember jól megiz­zad, kellemesen elfárad, de utána úgy érzi, mintha kicserélték volna. Én is szinte minden hétvégémet a természetben töltöm, vagy túrázás­sal vagy túraversenyzéssel. Évente 6-700 km-t gyalogolok a természet­ben. A túrákon mindig cipelem ma­gammal a fényképezőgépet és a vi­deokamerát is, így a túráink meg vannak örökítve. Időnként jó végig­nézni, hogy milyen sok és szép he­lyen is jártunk. A túrázást mindenkinek tudom ajánlani. A természet, az erdő min­den évszakban nagyon szép, és a túrák során nagyok sok élménnyel gazdagodik az ember.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom