Atomerőmű, 2004 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2004-07-01 / 7. szám
10. oldal ATOMERŐMŰ 2004. július ASE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLYÁNAK TÚRAVEZETŐI Idén ünnepli fennállásának 25 éves jubileumát az Atomerőmű SE. A sportegyesülettel egyidős, annak egyik legnépesebb szakosztálya, a természetjáró szakosztály. A negyedszázados múlttal rendelkező szervezet fontos szerepet tölt be a túrázást kedvelő erőműves dolgozók életében, rendszeresen biztosítva a hétvégi aktív pihenés, kikapcsolódás lehetőségét. E havi számunkban rendhagyó Osztálytablót készítettünk, melyben az Atomerőmű SE Természetjáró Szakosztályának túravezetői mutatkoznak be. Wollner Pál Baksa Tamás Baksa Tamás - az „irányítástechnikus” - a túravezetők egyike.- Hogyan kezdtél el túrázni?- Elég korán kezdtem el a túrázást. Ötévesen legyalogoltam Dobogókőről Dömösre, iskolás koromban néhányszor kirándultunk a Budaihegységbe. Azután - valamikor ‘88 táján - egy műszakba kerültem az akkori szakosztályvezetővel, Nagy Pistával. Az ő beszámolóit hallva kaptam újra kedvet a természetjáráshoz. Jelentkeztem egy Bakony-túrára, és nagyon jól éreztem magam annak ellenére, hogy a Római fürdőnél beleestem a patakba. Akkor határoztam el, hogy ide még visszajövök, és „rendesen” is megfiirdök! így esett, hogy rendszeres résztvevőjévé váltam a szakosztályi túráknak. Megismerkedtem a társasággal, összebarátkoztunk, befogadtak. ‘91-ben megszületett a fiam, és amint elég idős lett, hogy elücsörögjön egész nap egy gyerekhordó hátizsákban, újra útra keltünk.- Túraversenyzéssel is foglalkozol?- ‘95 tavaszán hallottam először arról, hogy létezik valami „túraversenyzés” nevű sportág. Jakab Albi beszélt róla egy túrán, hogy ki kellene próbálni. Az első években csak tapasztalatokat „nyertünk”, de lassacskán ráéreztünk a tájékozódásra, és elkezdtek jönni az eredmények. Állandó résztvevői lettünk a nagy versenyeknek - Tavaszi Kupa, Varsányi, tájoló versenyek -, és minden évben harcba szálltunk az iparági találkozó, a VOTT díjaiért. Mára elmondhatjuk, hogy minden nagy versenyen sikerült diadalmaskodni, volt, ahol több alkalommal is.- Hogyan lettél túravezető?- Ebben az időszakban erősen megfogyatkoztak a szakosztály hadra fogható túravezetői, ideje volt kinevelni az utánpótlást. Ugyan az erdőben senkitől sem kémek papírt, mégis jobb, ha a túravezető nemcsak ösztönösen, hanem megfelelő felkészültséggel irányítja a csapatot. Amikor tehát a megyei szövetség alapfokú - bronzjelvényes - túravezető-képzést szervezett, jó néhányan beültünk az iskolapadba. A mai aktív túravezetők szinte mind abból a csapatból kerültek ki. Néhány évvel később néhányan lehetőséget kaptunk, hogy magasabb szintre emeljük tudásunkat, és egy egyhetes Koszonyatetői képzés során ezüstjelvényes túra vezetői minősítést szereztünk.-Milyen emlékezetes túráid vannak? — Túravezetőként szeretek új utakat, ismeretlen területeket felfedezni. Elsőként vezettem túrát a Tolnai-hegyháton, de emlékezetes volt az éjszakai Szekszárdi dombság túrám, és a mai napig emlegetik, akik ott voltak, milyen volt, mikor Somoskő várában egyszerre sütött a nap és vízszintesen esett a hó. Legutóbbi túrámon, májusban merészen letértünk a kijelölt turista utakról, és tájfutó térkép segítségével jutottunk el oda, ahová másképp csak véletlenül vetődtünk volna el. A túrázásnak számos formáját kipróbáltam már, vízi túráztam a Dunán és a Teverén, jártam az erdélyi havasokban, másztam csúcsot a Tátrában és a Dolomitokban, csavarogtam a bugaci borókásban, láttam a délszláv háború nyomait a Papukban. Szlovákia a kedvencem, egy jó kis knédlis káposzta egy útmenti Motorestben, hozzá egy korsó szepességi sör - az maga a turistamennyország. Magyarország megismerésére is az „apostolok lovát” tartom a legalkalmasabb eszköznek, a kicsi, de annál lelkesebb Kéktúrás-csapattal Hollóházától már Zircig jutottunk, megszámlálhatatlan élményt gyűjtve. A Kéktúra hangulata, a nehéz hátizsák cipelése és a közvetlen kapcsolat a helyiekkel, szállásadóinkkal teszi különlegessé az évi kétszer egyhetes vándorlást.- Úgy tudom, hogy nagyon sportos életet élsz?- Igen, meglehetősen. Szinte mindent kipróbáltam már, amivel a szabadban elfáraszthatom magam. Azt sokan tudják, hogy - ha esik, ha fúj - kerékpárral járok dolgozni. Azt kevesebben, hogy többször átúsztam már a Balatont, és eddig kilencszer futottam le a maratoni távot. Szeretek tájfutni is, és nagy kedvencem a sífutás. Sajnos, a paksi „hegyek” ritkán kényeztetnek el sportolásra alkalmas hóviszonyokkal.- Milyen túrázással kapcsolatos elismerésben részesültél?- Eddigi munkám elismeréseképpen idén tavasszal természetjárás kategóriában „Tolna megye legjobb sportolója” kitüntetést vehettem át.- És mit szeretnél még?- Nemrég teljesült régi vágyam: a legutóbbi Kéktúrán megfürödhettem a Római fürdőnél (a társaság hölgytagjainak nem kis örömére)! Szeretném ezt megismételni valamelyik magashegyi tengerszem vizében is. Jakab Albert Jakab Albert az Atomerőmű Természetjáró Szakosztályának vezetője.- Mivel foglalkozol az erőműben?- Az egyetem elvégzését követően, 1991-ben kerültem Paksra. Az ESZI főiskoláján laborvezetőként kezdtem, majd 1993-ban hívtak az erőműbe, az akkor felálló Üzemellenőrzési Osztályra. Jelenleg a Rendszertechnikai Osztály Üzemellenőrzési Csoportját vezetem.- Hogyan kerültél közelebbi kapcsolatba a természetjárással?- Az általános iskolában kerültem kapcsolatba a túrázással. 12 évesen úttörő vándortáborban összesen 100 km-t gyalogolva ismertük meg a Gerecse szépségeit; ez volt az első élményem. A középiskolában tájékozódási futóként tanultam meg a tájékozódás alapjait, az egyetemi évek alatt pedig minden nyárra jutott egy baráti túra. A természetjáró szakosztálynak 1994-ben lettem tagja. Barátokkal, a családdal is sokat kirándultunk, de ezzel egyidejűleg egyre több szakosztályi túrára jutottam el. Nagy hatással volt rám ebben az időszakban az akkori szakosztályvezető, Nagy Pista. Az ő inspirálása is hozzájárult, hogy néhány év múlva már nemcsak résztvevőként, hanem túravezetőként is jegyeztek. A hagyományos túrázás mellett megismerkedtem a teljesítménytúrázással és a túraversenyzéssel is.- Miért szeretsz túrázni?- Szabadidőm és főleg a hétvégék nagy részét a túrázás tölti ki. Évente mintegy 90-100 napot ezzel töltök el, egyszerűen el sem tudnám képzelni az életem e nélkül. Szakosztályvezetőként azon igyekszem, hogy minél többen felfedezzék azokat az értékeket, ami a lakások falain kívül van. Nem kell itt nagy dolgokra gondolni, mert bár nincsenek olyan magas hegyeink, mint a környező országoknak, de Magyarország tájai is csodálatosak. Tapasztalatból mondom ezt, hiszen minden tájegységen megfordultam már. De még ilyen meszsze sem kell elmenni, a maga módján és az év bizonyos szakaszaiban a közvetlen környezetünk is gyönyörű. Évek munkája kellett ahhoz, hogy ezt másokkal is elhitessük, és óriási sikerként könyvelem el, hogy mire a lap az olvasók kezébe kerül, megjelenik a Dél-Mezőföld turistatérkép. Tényleg sokat dolgoztunk rajta, érte, de megérte, mivel egy valóban színvonalas térképet sikerült összehoznunk.- Sokat gyalogolsz? A túratársak gyakran viccelődnek hosszú lépéseiddel.- Összesen évente kb. 2000 km lehet a túrával teljesített táv. Nem kevés ez, mégis azt mondom, a menynyiség általában nem fontos. Kell „menni” persze valamennyit, hogy az ember kellemesen elfáradjon, no és hogy lásson is valamit, de nem ez a lényeg. Időnként az ember természetesen szeret bizonyítani magának, én is legyalogoltam már 100 km-t 20 óra alatt, és az 50 km-es teljesítménytúrákat is jó érzés a 12 órás szintidőn belül teljesíteni.- A térképet sikerként említetted. Milyen sikereket értél még el a hobbidban?- A siker kérdése relatív. Nekem sikernek számít egy jól sikerült túra is, ha megismertem egy újabb ismeretlen tájat, láttam egy ritka virágot, madarat vagy egy szarvast közelről; külön öröm, ha sikerül lefényképeznem is. Ettől függetlenül az ember szeret versenyezni, és jólesik, ha elismerik a munkáját. Büszke vagyok a három országos bajnoki címünkre, melyet a természetjáró csapatversenyeken szereztünk. Ritka bravúrral, már ötször nyertük el a villamosipari természetbarát találkozók (VOTT) fődíját, a trafót. Négyszer voltam a megye legjobb sportolója ebben a sportágban. A megyei szövetségnél és a dél-dunántúli régióban végzett munkámért tavaly Téry Ödön-emlékéremmel tüntettek ki.- Nem okoz gondot a családban, hogy ilyen sokat túrázol?- Szerencsés vagyok családi vonatkozásban is. Feleségem, Évi hobbija megegyezik az enyémmel, így nincs családi vita, mivel töltsük a hétvégét, meg a nyári szabadságokat. Nagyon sokat segít nekem a programok szervezésében, kitalálásában és a gazdasági ügyek intézésében. Ő is ezüstjelvényes túravezető, specialitása éppen a környéken vezetett túrák, de idén nyáron nagyobb fába vágta a fejszéjét: ő vezeti a nyári, szlovákiai nagy túránkat a Vihorlátban, ami újabb példája annak, hogy szereti megkeresni azokat a helyszíneket, ahol korábban még nem jártunk. Végezetül, szeretnék hívni mindenkit, jöjjön velünk túrázni! A természetben mindenkit olyan élmények várnak, érnek, amit máshol hiába is keresne. Nagy István Nagy István 51 éves. 1982 óta dolgozik az erőműben. Az irányítástechnikai szolgálatnál ügyeletes műszerész.- Hogyan kezdtél el túrázni?- Mióta az eszemet tudom, szeretek csavarogni. Mindegy hogy hová, csak mehessek. Gyermekkoromban is minden időt kihasználtam, csak a természetben lehessek. A „szakszerű” túrázással középiskolás koromban, egy kedves emlékű tanárom ismertetett meg. Az addigi céltalan tekergést felváltotta a tudatos, átgondolt túrázás. Bár nem teljesen, mert a mai napig szeretek eltérni a tervtől. Benedek Istvántól tanultam: „A járt utat a járatlanért mindig hagyd el”. Első túrámat 16 évesen, osztálytársaimnak vezettem a Bakonyba, Várpalota környékére. Ez azóta is kedvenc hazai terepem. Az elsőt sok követte. Aztán jött egy időszak, mikor a kirándulás háttérbe szorult. Mikor gyermekeim növekedni kezdtek, ők is jöttek velem. Paksra jöttünk, megismerkedtem Szabó Sanyi (bácsi)-val, aki már nyugdíjas, de nagyon aktív túravezető volt. O hívott, ne különcködjünk, menjünk a szakosztállyal. Azóta tagok vagyunk. Számtalan sikeres, sőt remek, emlékezetes út részese lehettem.- Hogyan lettél túravezető?- Ebben a csapatban lettem „hivatalosan” túravezető. Megkaptam a bronzjelvényes minősítést, majd - miután több sikeres utat vezethettem a Tátrában - ‘99-ben magashegyi túravezetői vizsgát tettem. Közben egyegyjó társasággal jobbnál jobb kerékpáros, vízi utakat tettünk. Néha barlangokba is bemerészkedtünk a komolyabb utakon.- Vannak kedvenc túrázási helyeid?- Sokfelé jártam szerte Európában. Lenyűgöző, fantasztikus, félelmetes helyeken, de mindig szeretettel, örömmel térek vissza a Bakonyba. Kedvenc hazai vidékem. Főleg az Öreg-Bakony erdőrengetege. Szívem másik csücske a Tátra. 19 évesen láttam először. Akkor úgy megfogott, hogy azóta is mindig visszatérek. Jártam magasabb, vadabb, keményebb helyeken, de a Tátrába hazamegyek. — Mit jelent számodra a túrázás?- Olyan szerencsésen alakult az életünk, hogy új lakóhelyünk környéke természetvédelmi terület. Nagyon jó barangolni a vizek partján, csöndben lenni; és akkor elénk tárul az a világ, amit sokan csak Fekete István könyveiből ismerhetnek. Az utóbbi időben a túravezetés kicsit visszaszorult, de a túrázás nem. Erről nem lehet leszokni. Ez életforma. Mikor elkezdek tervezni, már jól érzem magam. Aztán a készülődés, a csomagolás, az utazás. A túra után kellemesen elfáradva leülni egy sör mellé. Ezt nem lehet abbahagyni, csak kihalni lehet. Adorján Antal Adorján Antal 1949-ben született Pakson, és 1979 óta dolgozik az erőműben.- Hogyan ismerkedtél meg a természetjárással?- Amikor a tízes éveim végén az egykori NDK- ban sportbalesetet szenvedtem cselgáncsban, néhány hónapos kihagyásra kényszerültem. Hogy hasznosabban teljen az idő, a tájfütókat elkísértem néhány versenyre. így jutottam el és ismerkedhettem meg Thüringia csodás tájaival, és lettem a „természet szerelmese”. Itt láttam először tájolót és tájfutó térképet. Már ekkor felcsigázta érdeklődésemet, hogyan lehet csupán e két eszközzel visszatalálni a kiinduló pontra, eligazodni az ismeretlen helyszínen. A kíváncsiság és a kihívás tovább szundikált bennem, míg a húszas éveim derekán a paksi Gimnázium Tájfutó Szakosztályában „fel is ébredt”, megtapasztalhattam azt, amiről egykoron álmodtam: a logika és az erőnlét együttes meglétét igénylő tájfutás sikerélményét. Akkor még az Imsósi-erdőbe és a Mecsekbe jártunk versenyezni.- A túrázás mellett túraversenyző is vagy?- Hosszú kihagyás után, felnőttként 1993-ban kerültem ismét „térképközeibe” Sárospatakon, az évente megrendezett Villamosenergia-ipari Természetbarát Találkozón. Azóta rendszeresen részt veszek túraversenyeken. 2001-ben az Országos Természetjáró Tájékozódási Csapatbajnokságban az Atom-SV csapattal az A50 kategóriában négy versenyen is a dobogó legfelső fokára állhattunk. A versenyzéshez az is társul, hogy mint túravezető ügyesebben kalauzolom társaimat a vezetett túrákon, és magam is részt veszek versenyrendezésben.- Milyen túrázással kapcsolatos elismerésben részesültél?- 2002-ben Tolna megye „Év sportolója” díját kaptam meg természetjárásban. Elvégeztem a túraversenybírói tanfolyamot is.- Kedvenc tárázási helyeid?- A Mecseki hegyeket nagyon szeretem, ide sok túrát vezettem már. A külföldi túráimon szívesen emlékszem a szlovákiai hegyek megmászására.
