Atomerőmű, 2004 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2004-07-01 / 7. szám
2004. július ATOMERŐMŰ 9. oldal Egy csepp tudománytörténet „Nem a semmiből indultunk” Az elmúlt hónapban Rósa Géza két ritka dokumentumot ajándékozott az üzemtörténeti gyűjtemény számára. Az egyik Keszthelyi Lajos: Atomok és atomi részecskék című könyve (Műszaki Könyvkiadó, 1962), a másik: A KFKI öt éve 1950-1955. Ezen dokumentumok lapozgatása felcsigázza az ember érdeklődését az atomenergia hazai elterjedése iránt. így jártam én is, és Rósa Géza segítségével felkerestem Keszthelyi professzor urat, aki készségesen fogadott, és válaszolt kérdéseimre.- Professzor úr! Ismerjük az ’50- es évek politikai légkörét, az ország elszigeteltségét. Viszont az atomenergia kutatásával kapcsolatos első hazai eredmények erre az időszakra esnek. Hogyan jutottak információkhoz, hogyan lett ilyen sikeres ez a terület?- Én 1946-ban léptem be az Eötvös - akkor még Pázmány - Egyetemre, és amikor harmadéves lettem - 1948-ban akkor született egy politikai határozat, amely szerint létre kellett hozni a Központi Fizikai Kutató Intézetet (KFKI) azért, hogy oda szakemberek kerülhessenek. Negyedéves korunkban tíz hallgatót kiválasztottak, köztük engem is, és mi külön képzésben részesültünk. Ez az indulási időszak. Viszont ezt megelőzően is voltak olyan emberek, akik addig is foglalkoztak magfizikával. Jánossy Lajost, a kozmikus sugárzás nemzetközi szaktekintélyét 1950-ben hazahívta a kormány. Szalay Sándor professzor Debrecenben tevékenykedett, ő Rutherford tanítványa volt. Ő alapította meg az MTA debreceni Atommag Kutató Intézetét (1954); ő régóta foglalkozott magfizikai kutatásokkal. Tehát nem a semmiből indultunk. Negyven-ötven fő közötti szakembergárda létezett Magyarországon, és ők kezdtek minket, húszegynéhány éveseket képezni. Simonyi Károly professzor 1948- ban lekerült Sopronba, ahol nemcsak oktatással foglalkozott, hanem elhatározta, hogy megépíti az első magyarországi gyorsítót. Nota bene, már Bay Zoltán a ’30-as évek végén elkezdett egy gyorsítót építeni a Műegyetemen, de nem tudta befejezni. Simonyiék 1948-ban úgy készítették el a gyorsítót, hogy a környéken elhagyott, szétlőtt hadianyagokból szedték össze a szükséges alkatrészeket. Az első magátalakítás mesterségesen gyorsított részecskékkel 1951. december 22-én megtörtént. Ez a gyorsító és Simonyi professzor is visszakerült Budapestre 1950-ben a KFKI-ba, és ott további gyorsítókat építettek. Tehát mi 1954-55-ben már az úgynevezett kaszkádgenerátorral dolgoztunk a KFKI-ban, és ’56-ban az első tudományos publikációnkat is útnak indítottuk.- Az első genfi tudományos értekezletnek (1955) milyen hozadékai voltak?- Az atomenergia békés felhasználásával foglalkozó nemzetközi tudományos és műszaki konferenciával kinyílt a világ előttünk. A Szovjetunió felajánlotta, hogy a szocialista országoknak egy-egy ciklotront és atomreaktort szállít, persze pénzért. Ennek megbeszélésére Simonyi, Pál Lénárd és Jánossy kiutaztak Moszkvába. Simonyi volt az, aki azt mondta: nekünk csak a reaktor kell, a ciklotron nem. Ezért Gerő el is marasztalta, de ő kitartott állítása mellett, és mi voltunk az egyetlen ország, amelyik nem vette meg a ciklotront. Szerintem is helyesen tettük, hiszen nekünk már voltak gyorsítóink, sőt akkorra már a harmadik is majdnem kész volt. Ez volt az AG4, mi így neveztük.- Hogyan született az „Atomok és atomi részecskék" című könyve?- Ennek a könyvnek az a története, hogy ezt az én aspiráns vezetőm, Faragó Péter kezdte el írni. Öt fejezetet megírt belőle, és akkor jött 1956, és ő elhagyta az országot; Edinboroughban lett professzor. A kiadó engem hívott fel, hogy nem fejezném-e be a könyvet. Persze az öt fejezetet kiegészítettem 11-re, és végül 1959-ben megjelent a könyv első kiadása, a második pedig 1962-ben. Ezenkívül még egy könyvet írtam, amely az aspiránsi munkámra vezethető vissza. A szcintillációs számlálókkal kezdtem foglalkozni, és én építettem az első szcintillációs számlálót Magyarországon. Ezt a munkát írtam meg könyv formájában, amely 1962-ben jelent meg „Szcintillációs számlálók” címmel. — Az ön pályája hogyan alakult?- Aspiránsként kezdtem 1951 februárjában a KFKI-ban, és 1955-ben lettem kandidátus a szcintillációs számlálók témaköréből. A disszertációmat 1954-ben adtam be a KFKI Atomfizikai Osztályára, ahol Simonyi volt a főnök. Erő János kollégámmal itt kezdtünk dolgozni az akkorra megépült kaszkádgenerátoron. Mi készítettük az első olyan magyar tudományos dolgozatot a gyorsított részecskékkel kapcsolatban, amely a nemzetközi szakirodalomban is megjelent. Aztán rájöttem, hogy van a magfizikának egy nagyon érdekes alkalmazási lehetősége, ez a Mössbauereffektus. Érdekességként hadd mondjam el, hogy ez az effektus szépen demonstrálható, és elhatároztuk 1960-ban, hogy az MTA Fizikai Társulatának helyiségében be is mutatjuk az érdeklődőknek. Erre a bemutatóra december 5-én került sor. Azért emlékszem ilyen pontosan, mert kikértem a Történelmi Hivatalból a rám vonatkozó anyagokat, és abban egy bizonyos Szántódi ügynök jelentése található erről az eseményről. Ez az egyetlen dokumentum erről a demonstrációról és az akkor tartott előadásomról. Aztán 1963-ban osztályvezető lettem 36 évesen, majd 1973-ban nagy változás történt a pályámon. Straub Brúnó meghívott Szegedre biofizikusnak, de ez már egy másik történet.- Köszönöm az interjút, jó egészséget, és további eredményes tudományos munkát kívánok! Beregnyei a KFKI ^ éve 1950-55. Kiadvány a Magyar Tudományos Akadémia Kozfionti Fizikai Kulaló Irüézelének ötéves fennállása alkalmából Illusztráció Új szerzemények Darabos Lajos nemcsak régi tárgyakat adományozott az üzemtörténeti gyűjtemény részére, hanem modellt is állt. A rajta látható esőkabátot az ERBE rendszeresítette az építkezésen, a sisak pedig az első darabok egyike. A kezében pedig egy nyolc csatornás lyukszalag lukasztó. Köszönjük az ajándékot! -beri-Eigner László (1949-2004) 2004. június 11- én Budapesten, a Rónai úti kórházban hosszan tartó, súlyos gyógyíthatatlan betegségben elhunyt Eigner László, a Karbantartási Igazgatóság Karbantartás Technológiai Osztály nyugdíjasa. László sok társával együtt végezte a mindennapi munkáját. Tele volt tervvel, melyben a család, szeretett két lánya mindig „főszerepet” kapott. Két évvel ezelőtt váratlanul jött a baj. Gyógyszeres kezelések után 2003 júniusában Budapesten megműtötték. A családdal együtt valamennyien bizakodtunk, hogy a rosszindulatú betegségnek az orvosi beavatkozás gátat tud vetni. Hosszú küzdelem volt. Tavasszal felgyorsultak az események. Május hónapban ismét kórházba került. Rónai utcai kórház kétágyas szobát biztosított Laci számára, hogy szerető társa mindig mellette lehessen. Szinte az utolsó pillanatig aggódó párja és szerető két lánya a beteg édesapjuk mellett voltak. Június 11-én asszonya kezét fogva örökre lehunyta a szemét. Eigner László 1983. május 17-én került a Paksi Atomerőmű Vállalathoz, üzemmérnöki beosztásba. Vezetői és kollégái szorgalmáért, szakmai tudásáért, segítőkészségéért tisztelték és szerették. Olyan kolléga volt, akire mindig lehetett számítani. Sajnos a váratlan betegség mindent megváltoztatott. 2003. június 30-val nyugdíjba vonult. Múlt év szeptemberében nyugdíjasbúcsúztatót tartott kollégáinak. Súlyos betegsége ellenére boldog volt, hogy fehér asztalnál utoljára még együtt lehetett mindazokkal, akikkel két évtizeden keresztül együtt dolgoztak, együtt örültek az elért eredményeknek. 2004. június 25-én, Pakson, a Kálvária temetőben vettek végső búcsút Eigner Lászlótól, majd azt követően az elhunyt végakaratának megfelelően szűk családi körben a hamvait Pakson a Dunába szórták. Gyászolja őt szerető hű társa Zsuzsanna, akivel 27 éven keresztül szeretetben, megértésben kitartottak egymás mellett. Két lánya, Dóra és Zita. Özvegy édesanyja, húga: Anna, öccse: Sándor és családja. Sógornője Rózsi, és családja, rokonok, barátok, kollégák és munkatársai. Laci! Emlékedet megőrizzük örökre! Nyugodjál békében! MJ. Kovács Benedek feltaláló Szerénységére jellemző, hogy a Tolna Megyei Krónika júniusi számából tudtam meg róla, hogy feltaláló. Mikor végre személyesen is találkoztunk, és az életrajzi adatairól kezdtem kérdezni, mosolyogva mondta: Szekszárdon születtem 1978. december 23-án, ott jártam ki az általános iskolát is. Az ESZI-ben erősáramú villamos szakon végeztem, és elhelyezkedtem az atomerőműben villanyszerelőként. Ma már elektrikus beosztásban dolgozom az 1-2. blokkon az F műszakban. Levelezőn elvégeztem a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola híradástechnikai szakát. Kerekedő szememet látva újra elmosolyodik: mikor szakosodni kellett, azt mondták oda a legnehezebb bejutni, hát megpróbáltam. Most ugyanoda járok, de már erősáramú szakra - teszi hozzá gyorsan. Szeretek tanulni, ez lesz a második diplomám - magyarázkodik.- Műszakba jársz, nem okoz ez gondot? Az előadások, a beszámolók, a gyakorlatok és a vizsgák időpontjai nem igazodnak a szabadnapokhoz.- Nagyon jó kollégáim vannak, cserélgetjük szükség esetén a műszakokat. Az elején ugrattak, mérnök úrnak szólítottak, most már jogosan mondják.- Mondj valamit a találmányról, amit már hazai oltalom is véd!- Ahogy a cikkben leírták, szereztem egy kidobott projektort, megjavítottam, azon néztem a TV-t, és amikor az végérvényesen kilehelte lelkét, el kezdtem gondolkozni egy olcsó, könnyen megvalósítható megoldáson. így jutottam el végül a szabadalomig. Berendezésem lényegileg két részre bontható:- A kevert színt beállító egység lézer ágyúkból és egy összegző prizmából áll. Az általános iskolából ismert „fehér fény színbontása prizmával” kísérlet megfordításán alapszik.- A képalkotást nem eltérítő tekercsekkel, hanem forgó tükrökkel oldom meg, hasonlóan, mint ahogyan a termovízió végigméri a látómező hőmérsékletét pontonként, de erről én eddig nem tudtam. A berendezés optikai hatásfoka sokkal jobb, mint a jelenlegi kivetítőké, mert az összes fény a képernyőre jut. A mechanikus képalkotási megoldás nem okoz elektroszmogot, így például az epilepsziás betegek is részesülhetnek a TV-zés, videózás élményében. Természetesen meg kellett vizsgálni, hogy fizikailag lehetséges-e az elképzelés megvalósítása. Ki kell választani a rendszer alkotórészeit, öszszeépíteni egyre pontosabban működő prototípusokat. Ä méréseket Németországban, Berlinben végeztem el. A magyar származású Ungváry professzor költségmentesen bocsátotta rendelkezésemre a szükséges eszközöket, anyagokat, csak az utazás, szállás költségeit kellett állnunk. Egy nászúttal felért ez a kirándulás, mert tanultam ugyan németül az iskolában, de ez ott kevésnek bizonyult volna. Kisfiam édesanyja, Radics Boglárka, aki a szülésig a szekszárdi német színház ügyelője volt, vállalta a tolmács szerepét. Választani tudni kell. I MAGVAK SZABADALMI HIVATAL HASZNÁLATI MINTAOLTALMI OKIRAT Május 1-5. között Budapesten rendezték meg a vásárvárosban a „GÉNIUSZ-EURÓPA” kiállítást. A Magyar Feltalálók Szövetsége nagyon jutányos áron biztosított megjelenési lehetőséget. A többezer résztvevő közül 130-at díjaztak, nagy önbizalmat adott, hogy köztük voltam. Sokakkal beszéltem, nagyon sokan érdeklődtek.- Család, gyerekek?- Két éve Faddon vettünk házat, ott élünk életem párjával, már van egy három hónapos kisfiúnk. Mindenki lányt szeretett volna a tágabb családban, de azért megtartottuk a kis Kovács Barna Bonifácot. Ez az egész találmány nem jött volna létre, ha apósom nem hisz ennyire az ügyben, nem biztat, nem támogat - ezúton is köszönöm neki és a családomnak.- Jó egészséget, sok sikert a találmányod hasznosításában! gyulai Nyári bosszúságok Nyári napokon, munkavégzés során a meleg sokkal jobban megviseli az ember szervezetét, mint más évszakokban. Szabadság ideje alatt könnyebben el lehet viselni a hőséget. De akárhol is vagyunk, a szúnyogok megtalálnak bennünket. Sokszor nem is látjuk őket, csak halljuk a „zenéjüket”, majd érezzük a kegyetlen csípésüket. Örülünk, ha sikerül agyoncsapni a vérszívót. Ha a szúnyog el tud menekülni, bosszankodunk. Bosszankodunk azért is, hogy soha sem végzik el időben a szúnyogirtást! Miért? Pedig erre mindig kellene biztosítani pénzt. A megoldás egyszerűnek látszik. Időben kell a vegyszerezést elvégezni. Szakmai hozzáértéssel és nem utolsó sorban lelkiismerettel. Tavasszal sokan előre tudtuk, hogy nem lesz ilyen egyszerű az idei szúnyogirtás. Rádióban, újságokban megnyugtatásul közölték, hogy a pénz el van különítve. Csak a továbbítás állítólag valahol „elakadhatott”, és a pénz kissé késett (?!). Az okozott kár több százmilliós. Agyoncsípett, hólyagos bőrrel a külföldi aligha választja újból a magyarországi nyaralást. Az egyszerű hétköznapi magyar ember csak bizakodik és bizakodik. Hátha egyszer csoda történik, és múlt időben beszélünk a jelenlegi tarthatatlan helyzetről. Sovány vigasz, hogy a szúnyogok azokat az embereket is megtalálják, és remélhetőleg jól meg is csipkedik, akik mindezért felelnek. Tavalyi évben könnyebb volt, mivel a szúnyogok hírmondóit sem lehetett látni. Igaz, nagy árat fizettünk, aszályos évünk volt. MJ.