Atomerőmű, 2004 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2004-09-01 / 9. szám
2004. szeptember ATOMERŐMŰ 3. oldal A hazatérés olimpiája Személyes élmények az athéni játékok hátteréről Kováts Balázs, az erőmű térségi kapcsolatait gondozó szakembere mintegy két évtizede végez sportvezetői tevékenységet. Ennek elismeréséül a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos küldöttjeként részt vehetett a XXVIII. olimpiai játékok első tíz napján. Az alábbiakban osztja meg élményeit az olvasókkal, a beszámoló elsősorban a háttérről szól, azokról az eseményekről, szabályokról, amelyekről keveset láthattunk, hallhattunk és olvashattunk a sajtóban. Ahogy Kováts Balázs fogalmazott: „Aki az olimpia sporteseményeit kívánja látni, üljön otthon a televízió elé. Aki Athénba ment, az keveset látott a sportrendezvényekből, de átélte a játékok különleges hangulatát, emberi oldalát.” Egy kis történelem A mitológia szerint az ókor első olimpiáját i.e. a XII. században rendezték. Kitalálója Héraklész, Zeusz főisten fia, aki ragyogó atlétikus képességekkel rendelkezett. Versenypályát építtetett, amelynek futókörét is az ő lépéseihez igazították. Nem csoda, hogy a legenda szerint az összes olimpiai számot ő nyerte. Kivételt képezett a birkózás, amelyhez nem találtak méltó ellenfelet, így apjával küzdött meg. Az eredmény döntetlen lett. Az első bizonyítottan „valós” olimpia i.e. 776-ban rajtolt, ezt már négyévenként követte a görög városállamok sportvetélkedője. Helyszíne Olimpia település volt, amely mintegy 250 km-re található Athéntól, a Peloponnészoszi-félsziget nyugati felén. Az egykori stadion romjai és a részben épen maradt íves díszkapu ma is megtekinthető. Az első olimpiák műsorán kevés versenyszám szerepelt: futás, váltófutás, birkózás, később a harci kocsik versenye. A játékokon csak férfiak vehettek részt, érvényes volt ez a nézőközönségre is. A csalás nem újkori találmány, az ügyeskedő versenyzőket súlyos pénzbírsággal sújtották, amelyből szobrokat állítottak a stadion környékén. Még ma is nagyon sok szobortöredék és talapzat emlékeztet a helyszínen az akkori időkre... Athéni előkészületek és a megnyitó A megnyitó ünnepség nem akkor kezdődött, amikor a világ tévéállomásai megkezdték a közvetítést, hanem 1 órával korábban. Ezen idő alatt „hangolták” a stadion közönségét. Hullámoztunk, mint a labdarúgó VB-k szurkolói, népszerű görög énekesek, táncosok és rockegyüttesek vitték a ritmust. Aztán történt valami meglepő: kihunytak a fények, és a stadion óriás kivetítőjén elindult egy film. 1998- ban kezdődött, amikor Athén elnyerte a rendezés jogát. Hatalmas ünneplés, az ország napokig szinte állt, és dicsőítette önmagát. Ennek elmúltával aztán semmi, a film burleszk eszközökkel gúnyolta a látszatszervezések értekezleteit, az „ej ráérünk arra még” görög megfelelőjét, a tavernák kerthelyiségeiben elégedetten söröző görög férfiakat. Később előkerült néhány ásó és lapát is, hogy legyen mire támaszkodni. Elhangzottak a külföld és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elítélő nyilatkozatai, féltve a játékok megrendezhetőségét. Ettől egy kicsit belelendültek, majd robbant a bomba: Görögország az esélytelenek szemtelen nyugalmával megnyerte a labdarúgó EB-t. Az ország felébredt, a film felgyorsult, és augusztus 13-ra, a megnyitó napjára minden készen lett és működött. A stadion pedig tombolt. Egy kis nép szívből kacagott a saját kezdeti tunyaságán, majd könynyezve ünnepelte önmagát, mert meg tudta csinálni. Megmutatta a világnak, hogy képes rá, csattanós választ adott a kételkedőknek. Őszinte, emberi megnyilvánulások voltak ezek, amelyek az egész olimpiát áthatották. A megnyitó ünnepségen mindenki székén volt egy esztétikus csomag, amely különböző tájékoztató anyagokat és két eszközt tartalmazott. Egy csengettyűvel és egy erősfényű minilámpával mi is a megnyitó részeseivé válhattunk. Az elsőt a közös megmozdulásokon (pl. hullámzás) és a tetszésnyilvánításkor használtuk, a másodikat pedig a sötét háttérnél, amikor mi voltunk a kozmosz a hetvenezer lámpácskával. Mi magyarok is tomboltunk, amikor Kovács Anti megjelent a kapuban, kezében a lobogó, mögötte reménységeink, Magyarország csapata. A hivatalos megnyitó lezárta után ünnepelt az egész város hajnalig, igazi nemzetközi fiesta volt Athén belvárosában. A rossz előjelek és a péntek 13-ra eső megnyitó ellenére az olimpia rendben megkezdődött. Létesítmények és sportesemények A görögök reálisan gondolkodtak, tudták, hogy technikailag nem képesek felülmúlni a nagy és a gazdag országok által a korábbi helyszíneken megteremtett lehetőségeket. Nem is törekedtek erre, igyekeztek a saját, alapjaiban már meglévő lehetőségeikkel élni, azokat továbbfejleszteni. Az olimpiai stadion sem volt teljesen új, de átalakításával, lenyűgöző tetőszerkezetével tökéletesen megfelelt a célnak. A stadion közelében lévő úszócentrumot az előzetes tervekkel ellentétben nem fedték be. De ez kit zavart? Az úszók és a vízipólózók jól érezték magukat a hűvös vízben, a közönség pedig napozott és kortyolgatta hideg üdítőjét (sörét). Az olimpia 17 napja alatt egy csepp eső sem esett, bár az esernyő jó szolgálatot tett a napsütés ellen. Igyekeztek a sportlétesítményeket koncentrálni. A nagystadion köré épített olimpiai centrum mellett egy másik sportközpontot is létrehoztak a tenger partján. Az olimpiát megelőzően néhány évvel Athén mellett új repülőteret avattak, így a régi, amelyet lassan körülvett a város, feleslegessé vált, szinte kínálta a hasznosítást. Jó állapotú hangárjai kissé átépítve olimpiai csarnokokká váltak, a kifutópályákból pedig közlekedési utak lettek. Természetesen sok új létesítmény is épült, ezeket igyekeztek mind elhelyezésben, mind formában, mind funkcióban a meglévőkhöz illeszteni. Jártam egy különleges sportág, a kajak-kenu hegyi szlalompályán is, amely szintén az említett repülőtéren épült fel. Összehordtak egy nagyobb dombot, ezen alakították ki a vadvízi pályát sziklákkal és zuhogókkal, szivattyútelep emelte a vizet az indulási pontra. Számomra talán ez a verseny adta vissza a legjobban az athéni olimpia hangulatát. Kétféle belépőjegy volt: egyik a lelátóra, a másik pedig a fűre, a víz mellé. Hétágról sütött a nap, előkerültek a plédek és törölközők, a közönség fürdőruhára vetkőzött, ette a szendvicseket, s mellé kortyolgatott. Egyfolytában harsogtak a klasszikus rockzene ritmusos számai, közben a verseny is folyt. Amikor aztán betették a Zorba-CD-ét is, hatezer ember felállt, és elkezdett szirtakizni, a versenyző meg csak küzdött a hullámokkal. Ez egy igazi mediterrán olimpiai életkép volt. Kétszer jártam a női kézilabda-válogatott mérkőzésén, őket a magyar szurkológárda nagy favoritnak tartotta. Mindannyian hittünk benne, hogy a nyert helyzetből elbukott sydney-i és a hasonló állapotból kudarcot hozó tavalyi világbajnoki döntő után végre a csúcsra jutunk. Hát ez most sem sikerült! Pedig a magyar közönség mindent megtett. A lányok hazai pályán játszhattak, csakúgy, mint a vízilabdázók és a kajak-kenusok. De nem volt egyetlen olyan magyar érdekeltségű helyszín sem, ahol ne lett volna kemény szurkolás. Az olimpia két hete alatt 5-6 ezer magyar szurkoló fordult meg a játékokon. Jellemző, hogy a női kézilabda-válogatott görögök elleni mérkőzésén nemcsak a pályán, de a tribünön is „lemostuk” a hazaiakat. Kovács „Atom” Anti első cselgáncsmérkőzését nagyon vártuk. Mivel a személyes találkozást a biztonsági feltételek nem tették lehetővé, így előző este telefonon hívtam fel az olimpiai faluban. Kértem, hogy küzdjön nyugodtan, az ő vállát már nem nyomja teher. Bármi is történik, mindig a mi Antink, a mi büszkeségünk marad Paks első olimpiai bajnoka. Jó esti pihenést kívántam neki, de azért megkérdeztem, hogy mi az a nagy csivitelés a háttérben. Azt a választ kaptam, hogy éppen 15 csinos hölgy, a magyar kézilabda-válogatott gyűrűjében ül. Másnap a sorsolás szeszélye folytán Sydney bajnokával - aki egyúttal a világbajnok is - hozta össze a sors. Ők ketten voltak a legnagyobb esélyesek, de már az első körben úgy kifárasztották egymást, hogy végül egyikük sem tudott a dobogó közelébe jutni. Ott lehettem Kovács Ági és Cseh Laci úszódöntőinél és a lányok Oroszország elleni vízilabda-mérkőzésén. A legnagyobb élményt persze Nagy Tímea olimpiai győzelme jelentette. Idegtépő hangulatban folyt le a negyeddöntő, majd a döntő, de az utolsó asszókban Timi magabiztosan hengerelt. A repülőhangárba épített tribünök lábrészét acéllemezekkel borították. Minden bevitt találat után 600 magyar lába topogott, mintha egyszerre három metrószerelvény futott volna be a csarnokba. Timi szerezte Magyarország athéni első, az olimpiák történetének pedig a 150. aranyérmét. Amikor a pirosfehér-zöld lobogó az árbocra kúszott, és együtt énekeltük a Himnuszt, nem szégyelltük a lecsorgó férfikönnyeket. Athén és közlekedése Megvallom, meglepődtem Athén méretein. Budapest nagyságúnak gondoltam, de kiderült, hogy lakóinak száma már meghaladta a négymilliót. Egybeépült az önálló kikötővárossal, Pireusszal is. Remélem görög barátaim nem haragszanak meg véleményemért: szerintem Athén az egyik legcsúnyább városa Európának. Óriási területet elfoglaló jellegtelen 2-3 emeletes, lapos tetős, befejezetlennek tűnő, ritkán renovált piszkosszürke házai, rendezetlen utcaképei, a közterületek gondozatlansága nem teszi vonzóvá a várost. Pedig az olimpia kezdése előtt 17.000 kóbor kutyát és macskát fogtak be. A város fekvése ideális a szmogképződéshez. Megdöbbentő volt, ahogy szemmel lehetett követni ennek kialakulását. Reggel 8-kor az Akropolisz dombjáról még elláttam a tengerig. Másfél óra múlva, ahogy ébredt és indult a város, halvány jódszínű képződmény takarta el a messzi látóhatárt, és buraként zárta le a város légterét. Bevezették a páros-páratlan rendszámú kétnaponkénti közlekedési korlátozást, de ez nem sokat segített. Athén szűkén vett belvárosa és maga az Akropolisz ókori műemlékegyüttese viszont gyönyörű, utánozhatatlan, semmilyen modem városépítészet nem tud vele vetélkedni. Egy napot tudtam szánni megismerésükre, ez kilenc óra gyaloglásomba került a 40 °C-os hőségben, az izzó kövek között, de megérte. Nem véletlenül zarándokolnak turisták százezrei évente az európai kultúra bölcsőjéhez, ahonnan az olimpia is indult, s ahová most 17 napra sikeresen hazatért. Érdemes a fárasztó nap után beülni a Piaka, a város szórakozó negyedének valamelyik tavernájába. Az utcára helyezett asztaloktól mindenünnen látni a fejünk felett az Akropolisz templomait, szentélyeit. Csak az ókori épületeket világítják ki vakító fehérséggel, a dombot nem, így olyan, mintha az ég és a föld között lebegnének. Egy jó tanáccsal szolgálok az Athénba látogatni szándékozóknak. Ne nyáron jöjjenek, hanem tavasszal vagy ősszel, és lehetőleg ne személyautóval. Az olimpia várható kudarcát már előre az athéni közlekedés számlájára is írták. Nappal a forgalmi tumultus állandó, a KRESZ szabályai meglehetősen lazán értelmezendők. Az olimpiai létesítmények és szálláslehetőségek akár 20-30 km távolságra is voltak a városban. A görögök ezt a problémát is meg tudták oldani! Tavaly átadták azt az igen hoszszú, mintegy 30 megállós metróvonalat, amely a pireuszi kikötőtől indulva átszeli egész Athént, és egyik megállója az olimpiai versenyközpont. Ehhez a vonalhoz csatlakoztattak 20, csak az olimpia idején működő X-jelű autóbuszvonalat, amelyekkel minden sportlétesítményt el lehetett érni. Ezek a gyorsjáratú buszok csak a végállomásokon álltak meg, s igény szerint indultak. A buszok mindegyike újszerű állapotban volt. Megtudtuk, hogy az olimpia előtt a buszállományt újrafestették, belsejüket felújították, így nem volt szükség sok száz vagy ezer új autóbusz beszerzésére. Egyébként minden tömegközlekedési eszközön ingyen utazhatott, akinek bármilyen olimpiai eseményre aznapra szóló belépőjegye volt. Igazi rendet a hatóságok az utakon vágtak. Athén főútvonalain egy sávot piros festéssel határoltak le, ez lett az olimpiai sáv, amelyet csak az X-jelű buszok, és az olimpia szervezőbizottságának engedélyével rendelkező gépjárművek használhattak. Senki nem hitt ebben a rendszerben, ismerve a görög sofőrök fegyelmezetlenségét. Nem lett igazuk, a rendszer bevált. Ugyanis aki ebbe a sávba tévedt, annak a mindenütt jelenlévő közlekedési rendőrök azonnal leszerelték a rendszámát. Közlekedési problémák tehát nem hátráltatták az olimpia sikerét. Érdemes még megemlíteni azt a különleges villamost, amely a tengerparton 15 kilométer utat tesz meg, végállomása a magyar szurkolók kempingtábora volt, ahol szintén eltöltöttem fél napot. A villamost a világhírű olasz sportautó-tervező, Pininfarina álmodta meg, így nem is egy hétköznapi alkotásnak sikeredett. Athén közlekedésének talán egyik legfontosabb eleme a taxi, amelynek árszabása a világon általános elméletet követ: amennyit csak lehet kérni. Szállásomtól a metrómegálló 3 km-re volt, ezt naponta többször tettem meg taxival, s fizettem alkalmanként 400 Ft-tól 2.000 Ft-ig terjedő összegeket. Egy alkalommal akartam autót bérelni, hogy eljussak Olimpia városába, az eredeti helyszínen megrendezésre kerülő súlylökő versenyre, de minden kapcsolatomat latba vetve sem tudtam 80.000 forintnál olcsóbban autóhoz jutni egyetlen napra. Folytatás a következő oldalon
